Tolna Megyei Népújság, 1982. június (32. évfolyam, 126-151. szám)

1982-06-03 / 128. szám

Képújság 1982. június 3. Kisdobosok Táborozás Negyven Tolna megyei gye­rek és a szüleik gyűltek össze kedden délután a szekszárdi úttörőiházban, hogy ismertetést kapjanak a külföldi táborozás részleteiről. A tájékoztatót Te­rnes! Ágnes, megyei úttörőelnök adta. Egyelbek mellett elmond­ta, hogy a mozgalmi munká­ban legjobbak kapták jutalmul a külföldi táborozást, amelyet teljes egészében a megyei út­törőelnökség fizet. A gyerekek szüleinek csak a költőpénzről kell gondoskodni, arról is csak részben, mert a fogadó ország gyermekszervezete is ad zseb­pénzt. Elmondta ezenkívül azo­kat a magatartási szabályokat is, amelyeket elvárnak a külföl­dön hazánkat is képviselő gye­rekektől. Ezt követően az Exp­ress utazási iroda képviselője mondta el az utazással kapcso­latos tudnivalókat, a kinti ta­pasztalatokról pedig azok a felnőtt kísérők szá>moltak be, akik már táboroztak külföldön. Tam'bov megyébe július 30-án utazhat húsz úttörő, Karl-Marx- Stadt megyébe pedig negyve­nen táboroznak július 3-tól 21-ig. Tolna megye július 11. és 25-e között fogadja a test- vénmegyék cseretáborozóit. líttörővezetők a Sötétvölgyben Június 5-én és 6-án Tolna megyei úttörővezetők kirándul­nak a Szekszárd és Kakasd kö­zötti sötétvölgyi parkerdőbe. A mostani kiruccanást az indokol­ta, hogy az úttörővezetők most a természetbarát szövetség ki­jelölt szakemberei előtt alap­fokú túravezetői bizonyítványt szerelhetnek. Gyermeknapi vissza pillantás Úttörőavatás, játékok, kirándulások Kitüntették a legjobb csapatokat A legjobban dolgozó úttörő- csapatok a gyermeknap alkal­mából kapják meg hosszan tar­tó jó munkájuk elismeréseit. Az idén a KISZ KB Vörös Selyem­zászló és Szalag kitüntetését a szekszárdi ll-es iskolában mű­ködő Cséby László úttörőcsa­pat kapta meg. Az elismerés jelentőségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy milyen szigorúak elnye­résének a feltételei. A kiírás szerint legalább négy év jó munkája kell hozzá, ez is csak akkor elég, ha ezt megelőzően már megkapták a KISZ KB Vö­rös Vándorzász'laját. A feltéte­lek közé tartozik a kiegyensú­lyozott, jó tervező és szervező munka, ha élen járnak a neve- lámun'kában, a KISZ-életre való felkészítésben, a gyerékek mun­kára nevelésében és élő kap­csolatai vannak az úttörőcsa­patnak a működési területük üzemeivel, KISZ-szervezeteivel. Ha a csapat hosszú távú prog­ramját a helyi feladatok vég­rehajtásával összhangban terve­zik meg, és ezt végre is hajt­ják. Feltétel többek között az is, hogy a programok során léte­sítsenek kapcsolatokat a helyi közművelődési intézményekkel. És ez még nem minden, de már ez is bizonyítja, hogy nem elég csak jól dolgozni, itt kiváló színvonalat kell tartósan felmu­tatni. ötvözve a hagyományo­kat, az új módszerek keresésé­vel. A kitüntetést szombaton Gőcze György, az országos út­törőelnökség tagja adta át. A KISZ KB Vörös Selyemzász­lajának elnyeréséhez alig kell kevesebb munka, mint a másik kitüntetéshez. Ezt a kitüntetést a Faddi Általános Iskola Béri Balogh Ádámrál elnevezett út­törőcsapata érdemelte ki. Szin­tén csak négyévi munkával le­het elérni, a Kiváló Úttörőcsa­pat cím birtokában, amelyet az idén a paksi I. sz. iskola Beze- rédj István csapata és a döbrö- közi Petőfi Sándor úttörőcsapat kapott meg. E kitüntetéseket is a hét végén adták át ünnepé­lyes csapatgyűlésen, vagy ép­pen az úttörő- és kisdobosava­tásokon. Gyermekekért plakettet kap­hatnak azok az üzemek, intéz­mények, kollektívák, amelyek legalább öt éve eredményes és tartalmas kapcsolatot tartanak fenn egy vagv több iskolával, úttörőcsapattal, támoaatjók az ott folyó nevelőmunkát, segí­tik a szabad idős proqramok megszervezését, egyáltalán részt vesznek az iskola életében és közreműködnek a pályairányí­tásban is. Ezt a kitüntetést az idei gyermeknapon a Simontor- nyai Bőrgyár kollektívája kap­ta meg. HAGYOMÁNYOK A tanév véae mindenképpen öröm az iskolákban, ez még ki­egészül minden év végén két ünneppel, a gyermeknappal és a következő vasárnapon a pe- daqógusnappal. Az idén majd­nem minden iskolában legalább két napig tartott a g verek - nap, szombaton és vasárnap. Az úttörő- és kisdobosavatás időpontjáról a csapatok magúik döntenek, néhol május elsején tartják, de a legtöbb iskolában a gyermeknapi ünnepségekhez tartozik a kisdobosok és úttö­rők felavatása. Az az igazság, hogy a qyermpknap ma még meqlehetősen új és szokatlan a családok számára, de már kez­denek kialakulni a hagyomá­nyai. Az iskolák is több helyütt regqelivel, uzsonnával tették családiasabbá az ünnepet, eaves családokban pedig ked­ves ajándékkal lepik meg az új kisdobost és az úttörőt az avató­szülők. (Nem szólunk itt most az ajándékozás kivagyi túlzá­sairól.) Egy-egy iskola, illetve úttörőcsapat hagyományai közé tartozik, hogy nem egyénileg választják ki az avatószülőket, hanem ezt a szerepet egy-egy testvér KISZ-szervezet vagy bri­gád vállalja. Mindenütt ünnepi műsor egészítette ki a fogada­lomtételt. ÉRDEKES PROGRAMOK A szekszárdi gyermeknap ér­dekességéről, a tánccsoportok találkozójáról már megemlékez­tünk, de volt ezen kívül egész délelőtt program az úttörőház előtt, ahol évadzáró bemuta­tókat tartatták a szakkörök. Azoknál a csapatoknál, ame­lyeknél az avatást már megtar­tották május elsején, a fő prog­ram a kirándulás volt, általá­ban szülőkkel, KlSZ-szervezetek- kel, patronáló üzemekkel közö­sen szervezték a programot. Pakson a Munlkásművetődési Központ és az Ifjúsági és Út­törőház gyermeket hetét tartott, hol egyik, hol másik intézmény­ben, de mindennap Volt gyere­keknek való műsor, vetélkedő, vagy mesejáték. A gyermeknapi szórakozásiba bekapcsolódott az atomerőmű is, közös sportdél- előttöt tartottak az ürgemezőn. Az ifjúsági házban bemutat­koztak a pécsi úttöröház szak­körei is, kiállítás nyílt a gyere­kek munkáiból. Tamásiban is lehetett válo­gatni a szórakoztató elfoglalt­ságok között, például láthatták a gyerekék Sólyom Kati és Fenyvesi Béla műsorát Csodák és furcsaságok címmel. Uzson­názni pedig a péksütemény- és tejtermék-bemutatón lehetett. Este mini csillagvizsgálón néz­hették a gyerekek az égiteste­ket. Faddon egész napos non­stop program várta az úttörő­ket, kisdobosokat, volt horgász-, aszfaltrajz-, bűvöskocka-, ke­rékpár- és rollenverseny. Fele sem igaz vetélkedő és közös játék. Gyermeknapi vásárt, vízi- vetélkedőt is rendeztek a tűzol­tó szakraj bemutatóján kívül. Nem egy helyen volt úttörök- szülők közös vetélkedője. EZERÜTSZÁZ GYEREK A SPORTPÁLYÁN Az országos sportnapok ke­retében nagyszabású tornabe­mutató volt szombaton Báta- széken. A pályán összesen ezer­ötszáz óvodás, kisdobos, úttörő és középiskolás mutatta be gya­korlatait. Volt kötélgyakorlat és szabadgyakorlat tornából, ke­rékpáros-bemutató és zászlós beállítás. A bemutatón részt vették a decsi, őcsényi, báta- széki, szedres!, tolnai, mözsi, zombai, tengelici, faddi gyere­kek, illetve a két középiskola diákjai. Szerepelt a műsorban Icisbodosavatás és bemutatkoz­tak a népi táncosok is. A fogadalomtétel ünnepélyes pillanatai a szekszá rdi l-es iskolában Koncentráció — a faddi ke­rékpárversenyen Ifjú egészségőrök Felújítják az Úttörőstadiont A tolnai 2-es számú Általá­nos Iskolában már közel tíz­éves hagyománya van a vörös­keresztes szakkörnek. Az iskola ifjú egészségőrei évek óta eredményesen szerepelnek a különböző versenyeken. A tanu­lók családi életre nevelése mellett a pályairányítást is se­gíti a szakkör. Pámer Jakabné éppen a 7/b. osztállyal kezdi a tornaórát. A fiatal pedagógusnő már hato­dik éve vezetője a szakkörnek. Évente harminc — ötödik és nyolcadik osztályos — szakkö­ri taggal ismerteti és szerette­ti meg a vöröskeresztes mun­kát. — Én dolgoztam ki az ifjú egészségőr tematika alapján a foglalkozások anyagát — mondja az iskola udvarán Pá­mer Jakabné. — Az idén már a járási Vöröskereszttől kapott foglalkozási terv szerint dolgo­zunk. — Csak lányokból áll a szak­kör? — Nem. Vannak közöttünk hatodikos, hetedikes fiúk is. Igaz, hogy kevesebben. Legin­kább a gyakorlati munkához van érzékük a gyerekéknek, A kötözéshez, az általános első­segélynyújtáshoz, no és a cse­csemőgondozáshoz. Társaságunkban van a vörös­keresztes szakkör három 7/b osztályos tagja is; Lehőcz Re­gina, Guld Lívia és Horváth Ildikó. Először az Yvette feliratú ti­nédzsertrikót viselő Reginát kérdezem : — Te miért lettél vöröske­resztes? A válasz tömör és egyértel­mű: — Szeretem csinálni. Min­dent, a kötözést és a csecsemő­gondozással kapcsolatos fel­adatokat. A tolnai általános iskola vö­röskeresztes szakköre nemrégi­ben megnyerte az általános is­kolások megyei csecsemőgon­dozási versenyét. Lívia ennek élményeit eleveníti fel: — A szekszárdi egészség- ügyi szakiskolában rendezték meg ezt a versenyt, öt fős csa­pattal képviseltük az iskolán­kat. Elméleti és gyakorlati fel­készülésünkről kellett számot adni. Az utóbbiban demonst­rációs babákon mutattuk be a fürdetést, a pelenkázást. — Otthon melyikőtöknek van kistestvére? — Nekem — mondja Ildikó. — Lényegében már mindent meg tudok csinálni, ami egy kisbaba ellátásához kell. Az iskolában egészségügyi őrjárat is „dolgozik”. A kisebb, horzsolásos sérüléseket a vö­röskeresztes szakkör tagjai lát­ják el. Az eqykori vöröskeresz­tes tolnai iskolások közül pe­dig jó néhányon választották az egészségügyi pályát életcé­lul. A KISZ X. kongresszusán el­ható rozotta kihoz híven a közel­jövőben megkezdik a margit­szigeti Úttörőstadion felújítását. A mintegy 40 millió forint be­ruházást igénylő rekonstrukció összehangolására, szervezésére, irányítására a KISZ KB mellett működő — egyéb építésekkel is foglalkozó — irodát, valamint társadalmi szervezetek képvise­lőiből operatív bizottságot hoz­tak létre. A kiviteli és a programterve­ket az Iparterv mérnökkolléktí­Megyénkből tizenöt úttörő és három ifjúgárdista indul jú­nius 14-én Tatára, a tiszthe­lyettes pályára irányító tábor­ba, melyet a KISZ Budapesti Bizottsága és az úttörőszövet­ség budapesti elnöksége szer­vez. Az úttörőgárdisták és az if­júgárdisták a táborozás során betekintést nyernek a katonai kollégiumok, tiszthelyettes kép­ző bázisok életébe, megismer­vája készíti. Az elképzelések szerint a meglévő épületeket a vázukig lebontják és a régi szer­kezeti elemekre húzzák fel az új létesítményt. Tágasabb öl­tözőket, a sportolók igényeit jobban kielégítő helyiségeket, új lelátót építenek majd. A tribün tervezésékor figyelembe veszik, hogy megfelelően illesz­kedjék a sziget összképéhez mind a pesti, mind a budai ol­dalról tekintse. A kivitelező gödi Dunamenti Tsz építőmunkásain kívül ter­kedhetnek az Ifjú Gárda tevé­kenységével. A határőrség, a közlekedés­rendészet, a forradalmi rend­őri ezred, a tűzoltóság, a mun­kásőrség, az MHSZ és a polgá­ri védelem tájékoztatóin keresz­tül megismerkedhetnek majd mindezen intézmények munká­jával, munka- és életkörülmé­nyeivel, az itt dolgozó embe­rekkel. A táborlakóknak kiküldött ér­mészetesen a KlSZ-es fiatalok is kiveszik részüket a felújítási feladatokból. Az idén először építőtábort szerveznek az Út- törőstodion újjávarázsolására. A társadalmi munkában dolgozó első csoport lát hozzá a bon­tásihoz. Az elkövetkező eszten­dőkiben is minden nyáron szá­mítanak az önkéntes segítők munkájára. Az ország minden megyéjében szerveznek társa­dalmi munkaakciókat is az Út­törőstadion felújítására. tesítőben természetesen szere­pel az is, hogy a pajtások te­levízión keresztül megtekinthe­tik majd a labdarúgó-világbaj­nokság eseményeit is, annál is inkább, mivel a tiszthelyettes pályára irányító tábor nem nél­külözheti a testkultúra és a sport adta lehetőségeket sem. Valamennyi megyénkbeli paj­tásnak jó pihenést, aktív szó­rakozást és becsületes helytál­lást kívánunk. Tiszthelyettes pályára irányító tábor Tatán Pámer Jakabné a lányokkal.

Next

/
Thumbnails
Contents