Tolna Megyei Népújság, 1982. június (32. évfolyam, 126-151. szám)

1982-06-23 / 145. szám

1982. június 23.

KÉPÚJSÁG 3

A közös otthon

Mi Sem egyszerűbb, milTt elfordítani a kulcsot a zár----------------------—-------------------- ban és kívül hagyni a világot,

n

em törődve a mások gondjával-'bajával, bezárkózni a szűk családi köribe. Mi tagadás: jó néhányon gondolkoztak így mostanában szerte Magyarországon, elsősoriban a városokban, s ott is az új lakótelepek lakóira volt jellemző ez a felfogás.

Okokat bőségesen lehet találni. Hozzájárul az, hogy a lakótelepeik - tisztelet a ritka kivétel tervezőinek - meglehetősen egyhangú képet mutatnak, s nemcsak kívülről. Az emeletek fantáziátlanul kiképzett folyosói, a helyenként kórház- vagy száilodaszerűen egymás mellett nyíló lakásajtők, a dísztelen, egyforma lépcső- házak sem teremtenek jó hangulatot az ott lakóknak.

No meg az is igaz, hogy a lakótelepekre költözők - legalábbis nagy többségük - korábban olyan helyen éltek, ahol minden szomszéd ismerte egymást, jó barátok, olykor rokonok laktak a szomszédságban vagy a környéken. Egyszeriben kiszakadni a megszokott környezetből és beilleszkedni egy újba, egy egészen másfélébe nem lehet egyik napról vagy akár hónapról a másikra.

Mégsem lehet egyszerűen napirendre térni afölött, hogy a lakótelepek többségén holmi „elidegenedés” uralkodjék el. Nem indokolják ezt igazán a fentiek sem, de az olyan „divatos" elméletek sem mint a panelhangulatról és hasonlókról szóló kitalálások. Sokkal inkább arról van szó, hogy a lakótelepi életforma új, korábban ilyen csak hellyel-közzel volt - például az egykori vasutas-, tisztviselő- és hasonló kolóniákon -, s még szokatlan.

Annál nagyobb érdeme a Hazafias Népfrontnak, hogy - képletesen szólva - elsőként Budapesten „nyitotta ki” a lakótelepi lakások ajtaját, hogy a négy fal közül a közös otthonba hívja az ott élőket. Sok ezer embertől kérdezték meg, hogy mit szeretnének, véleményük szerint mivel lelhetne valóban közös otthonná tenni a lakótelepet. S az ajtók kinyíltak, bizonyítva, hogy ...csak megfelelően kellett kopogtatni rajtuk. Nincs szó elidegenedésről, bezárkózásról, csupán arról, hogy kellett valaki, aki elsőként nyújtson kezet, az elfogadásra volt és van készség. Annyira, hogy például az óbudai lakótelepen mintegy 16 ezren vettek részt az elmúlt ősszel a „yakáció-búcsúztató" műsoros rendezvényen, Békásmegyeren meg éppen 40 ezer körül járt azok száma, akik hasonló jellegű összejövetelen, nyárbúcsúztatón megjelentek.

Kétségtelenül hozzájárult az ilyenfajta sikerekhez az is, ------------------------------hogy a Hazafias Népfront Budapesti Bizottsága különböző díjakat ajánlott fel a legjobb közösséggé szerveződő lakótelepieknek. Mégis megkockáztatom : aligha lehetne csupán díjak elnyerésének lehetőségével megmozgatni az embereket, ha nem volna meg eleve a hajlandóság bennük. Hiszen a díjak is közösségiek: az egyik lakótelep sok ezer kötetes könyvtárt, a másik sportpályát kapott, több rádiókészüléket, magnetofont, diavetítőt, klubfelszerelést osztottak ki a Közös otthonunk elnevezésű akció más résztvevői között.

Mé

g az akció meghirdetésekor, a múlt évben kérdezték meg a főváros különböző részein levő lakótelepeken élőktől: milyen közös munkában vennénék részt- legszívesebben. A válaszokból kiderült, hogy a legtöbben a lakótelep környékének szebbé tételében működnének közre, hogy a ház és a környék valóban közös otthon legyen. Volt, ahol lakótelepi ünnepnapot javasoltak, amelyen kötetlenül, vidáman lehetnének együtt az egymást sokáig legfeljebb látásból ismerő szomszédok, lakótársak. De olyan is volt — az egész városnyi, 15 ezer lakásos Újpalotai lakótelep -, ahol javasolták helytörténeti vetélkedő megrendezését, hogy minél többet tudjanak meg közös otthonukról. Figyelemre méltó kezdeményezés: Rákospalota ezekben a hónapokban ünnepelte fennállásának 700. évfordulóját, s az alig néhány éve ottlakók szeretnék jobban megismerni a régi és közeli múltat, hogy — talán évek múltán, talán inkább majd csak gyermekeik — igazi rákospalotai lokálpatriótákká váljanak. Ehhez a helyismereti vetélkedő az első lépést jelentheti.

Mindez tanulságul szolgál mások számára is. Mindenekelőtt azzal, hogy a felszabadulást, majd a mezőgazdaság szocialista átszervezését követő, nagy „belső népvándorlás” után a megnyugvás, egyfajta viszonylagos állandóság állapotába jutott az ország. Természetesen költöznek még manapság is faluból városba — és megfordítva is —, de a régi otthonukból elköltözött százezrek nagy mozgása véget ért. Aki megtalálta a helyét új munkakörében, munkahelyén - állandó lakos akar lenni ott, ahol letelepült. Megszűnőben van a kimondott vagy csak sejtetett ellentét a büszke „őslakosok" és a helyenként „jöttment"-ként kezelt, sőt lenézett beköltözők között. Sok nemzedéken át egy helyben lakó csalódok kezdik befogadni az új lakosókat, s az ország különböző tájairól egy városba verődött, munkát, környezetet cserélt emberék lassanként lokálpatriótái lesznek új lakóhelyüknek.

Ami most már nemcsak lakóhely.

Még az Sem mor|d ellent ennek, hogy az egy városból, fa------—----------------- luibó'l, környékről elszármazottak időnként öszs

zéjárnak, felidézgetik emlékeiket, szeretettel gondolnak a szülőhelyre. De már kinyitják az ajtót és tenni is hajlandóak azért, hogy a sokemeletes lakóház, a lakótelep több legyen összkomfortos hálóhelynél. Ha fokozatosan is, de megteremtik a közös otthont. VARKONYI ENDRE

Vízvezeték épül a Duna medrében

Pávanézöben Tamásiban

Teljes jogú „családtag ”

A sikeres Páva-napok 1. számú tablója

Az utolsó fázis, a vasalás

r

A Pécs vízellátását javító új regionális hálózat építői vezetéket fektetnek a Duna medrébe. A munkálatok most érkeztek legérdekesebb szakaszukhoz. A mohácsi-szigeti kutak és a Pécsről induló csőkígyó hét szakaszának lefektetése után megkezdték a Duna alatti átvezetés előkészítését, mivel a folyam medrében elhelyezendő, nyolcszáz méter hosszú acélcsöveket egy darabban húzzák majd át a víz alatt, a parton szerelőpályát építettek. Ez a mohács—bátaszéki 57-es számú közutat is keresztezi, így a forgalmat env közeli hídra terelték. Most a szántóföld közepén elkezdődött a hídszerkezet zsaluzása. A csövek összeszerelése és a meder kotrása után a tervek szerint októberben befejezik a kényes műveletet, lefektetik a Pécset a friss vizű kutakkal összekötő

vezetékrendszer utolsó szakaszát.

A Duna—II. regionális hálózat építését öt évvel ezelőtt kezdték el, s a mostani tervidőszak végére már Pécsett lesz a mohács-szigeti, úgynevezett parti szűrésű kutak vize. A több mint egymilliárd forintos beruházásból egy méter átmérőjű új vasbeton vezeték épül Baranya megye székhelye és a Duna-parti vízlelőhely között, elkészült harminc- nyolc kút és elkezdődött a kísérleti víztisztítás is. Az új vezeték megépített szakaszait a Duna—I. csőhálózattal is ösz- szekötötték, s ezzel lehetővé vált a régi, erősen korrodálódott vezeték felújítása is. A Duna—II. rendszer kiépülésével több mint kétszeresére nő a jelenleg Pécsre szállított jó ivóvíz mennyisége.

Tablók hevernek az üzemvezető nyáron soha se árnyas-hűvös szolbájálban arra várva, hogy ami itt marad bélőlük, megfelelő helyre kerüljön. De azt se érje baj, ami visszamegy Tétényibe, az anyaüzembe. A legközelebbi bemutatkozásig. Az a helyzet, hogy a hattagú Páva-családot nem lehet csak „családtagonként” bemutatni. A több, mint kétezer dolgozót foglalkoztató és- korszerű gyártmánystruktúrával rendelkező könnyűipari egység egy-egy üzemében eltérő tevékenység folyik. Tamási kapta a gyermek-, lánylka- és női blúzok készítésének föladatát. De, a jólismert páva-emblémával az évi 4 millió darabos „könnyű konfekció" címén fehérneműt, felsőruházati cikkeket is termelnek megközelítően 450 milliós értékben. Az üzemcsalád termékeinek mindössze 40 százaléka jut a hazai piacra, á többi exportra készül. Áll ez azokra a termékekre is, ami a Tamásiban lakó és Tamási környékéről bejáró asszonyok-lányok keze alól kikerül. Nem kis tétel ez. A bizonyító erejű számokkal várjunk azért egy kicsikét, mert érdemel egy-két szót, hogy a 6-os számot viselő tamási üzem mögött mekkora út áll. Nos, nem kicsi a megtett táv, a célja miatt. Ez az egység a nekikészülő- dés Időszakát jól hasznosította, mondhatni nulláról indulva jó magot jelentő szak- és - szakmaszerzésre alkalmas - betaní- tottmunkás-gárdával vette birtokába 1980 decemberében az új üzemet. A gyártörténet azt jegyzi erről a fejlődési periódusról, hogy „betanulási". A teljesítménykövetelés is ennék megfelelő volt, s a munkáskollektíva rászolgált a bizalomra. Nemcsak bővült, meg is erősödött és munkájával kivívta a Páva-családon belüli teljes egye n jog ús á g á t.

Á bevezetőben említett tablók pont ezt demonstrálták sikerrel nemrég, amikor is a 6-os üzem bemutatkozott a tamásiaknak a nagyközség művelődési központjában. Igaz, hogy a sikerről eltérőek a vélemények. Egy biztos, az iparnegyed ma is még új tagjának életévei ismerkedvén a közfigyelem majd egy hétig a pávásoké volt kiállításuk és árusításuk révén.- De régen jártak nálunk! — hangzott az üdvözlés legalább akkora örömmel, mint szemrehányással a portán, ahol zöld futónövények „tapétázzák” a vakítóan fehér falat. Azt mondják: „mert így szebb". Különben is, a nap 24 órájából itt töltenék nyolcat. S ha már így van, legyen olyan a környezet, mint az otthoni. Ez az Igény még csak reménybeli volt akkor, amikor réhány hónappal az új üzem avatása után krónikába foglaltuk a Páva egy napját. A zöm éppen csak elindult a munkássá érlelődés rögös útján. S meglehetősen élénk reakciókat váltott ki akárhány ütközése az

egyéni és közösségi érdékeknek. Ma? Senkinek nem jutna már eszébe azért békétlenked- ni, hogy nincs mód munkaidő alatt „kiállni” a szalagmunkából, és elfutni haza megnézni, kikelték-e a kiscsibék. Egyébként az üzem mérnöki képesítésű fiatal vezetője, Kiss Erzsébet ebben az időszakban vált szigora miatt fölöttébb respektált személlyé. A respektus most se hiánycikk. Ha üzemvezetői szó éri valakinek a háza táját, most se szalad templomba hálát rebegni . .. De van valami, ami megintcsak felnőttséget jelez: Kiss Erzsébet igen egyszerűen berendezett irodájából soha se hiányzik a virág.

— Soha se sikerül megtudni, hogy ki hozta. Van és ez számomra megnyugtató - mondja a „főnökasszony", akiről „odalent” is mondanak egyet és mást. Egyebek között azt, hogy ember a talpán, mert ha kitör valami miatt a harctéri idegesség, mondjuk az új munka nem

úgy megy, ahogyan szeretnék, jön, leül a gép mellé bebizonyítani, hogy nem is olyan fekete az ördög. Erre aztán megnyugszanak a kedélyek. S legfeljebb valami miatt rosszabb napokon szidják el mostanában a fidres-fodros, bidres-bodros divatblúzok megtervezőjét.

— Ezt viselni jó, nem előállítani - közük minden indulat nélkül, mint akik tudják a munkáséletre szóló alaptételt: a nem-szeretem feladatok hibátlan végzése legalább akkora öröm, mint a jaj-de-szeretem munkák sikere. Még tán nagyobb, mert meg keli küzdenie az embernek önmagával is. De, nem magányos csatározásban, hanem együtt, a többiekkel.

Tudják-e hat szalag két műszakban dolgozó munkásnői, hogy „mire megy”, amit készítenék? Igen. A saját anyagos termelés jó része külföldi partnereknek szól. A Páva-család könnyű konfekciója kedvelt a Szovjetunióban, Csehszlovákiában, Angliában, Belgiumban és a skandináv országokban is. A már említett „fidres-fodros” női blúzok az NSZK-nak készülnek bérmunkában.

Tavaly, a még betanuló évnek elkönyvelt 1981-iben, a tamási pávasok teljesítménye 92 százalékos volt, s dolgoztak 300 191 órát. Elkészült 382 781 darab lányka- és női blúz 44 336 232 forint értékben.

Ez szép - jegyezhetné meg bárki. De az üzem dolgozóinak bére hogyan alakult közben? Tizenötezer forinttal volt magasabb egyénenként a nettó bér 1981 -ben, mint 1980-ban. Ragoznám ezt az emelkedést.

Különben a Páva-család értékelése szerint ez idő szerint a pápaiak a sereghajtók 89,8 s z á za I é kos teljesítményükkel.

És ez az év? Nem indult rosz- szul, de az „iramot fokozni kell”. Az első negyedévben 10 959 002 forintért zümmögtek a modern villanyvarrógépek. Gyarapodtak is. Két gallérfordító és -vasaló géppel. Amíg ezt a munkát kézzel végezték, egy műszakban nem mentek többre 100 darabnál. Ennyit pedig valósággal fölfaltak a szalagok. A gépen dolgozóik most a műszak végéig 477-500 darab gallért készítenek elő-bedolgozásra.

INern nehéz kevés jövés-menéssel, alig valami munkát akadályozó beszélgetéssel kideríteni, hogy jó a hangulat a pávások körében. Rosszkedvű közösségben ugyanis ritkán nyer polgárjogot az a nyíltság, ami rászolgál a családias jelzőre. Hogy mi része van ebben a nemrég megalakult pártszervezetnek, s a régebben működő KISZ- és szakszervezetnek? Nem kevés. Valamit azért hiányolnak. A még több szakmunkást. A Páva letelepedése előtt Tamásiban nem volt ruhaipari szakmunkásképzés. A beindulás és a munka melletti tanulás eredményeként ma a kétszáz pávás- ból mindössze 60 rendelkezik szakképesítéssel.

Újság? Van. Hosszú hercehurca után végre nyugvópontra kerül az üzem mennyezetbufko- lásónak ügye. Időnként ugyanis megindultak a 36-40 kilós elérnék és isteni csoda, hogy nem okoztak balesetet. Aztán ... a posta rövidesen hozzálát a telefonközpont szereléséhez. Addig még marad az az áldatlan helyzet, hogy két telefon áll csak rendelkezésre! Egyik a portán, másik a titkárságon. Jól bevált a büfénél jóval többet jelentő kereskedelmi egység, aminek havi forgalma 90 000-120 000 forint. Majd minden kapható itt, ami miatt műszak végén boltokat kellene járni. Más... Augusztus 16-től 29-ig kollektív szabadságra „megy” a Páva-üzem. Három napra szólóan csak a tmk-sok jelentenek kivételt. Ez pont egy tucat férfit jelent. Végül . .. Évente két alkalommal vásárolhatnak úgynevezett Páva-vásáron a dolgozóik az üzem termékeiből. Húsvétikor és karácsonykor. Az idén 70 000 forintot költöttek a pávás lányok és asszonyok magukra, gyermekeikre ezen a vásáron. Mit mondjak? Joguk van így is csinosodni . . .

LÁSZLÓ IBOLYA Fotó: Czakó Sándor.

A gép „fordít és vasal”