Tolna Megyei Népújság, 1982. június (32. évfolyam, 126-151. szám)
1982-06-19 / 142. szám
1982. június 19. NÉPÚJSÁG 5 Vissza a természetíiez? ,,Jean Pain dél-franciaországi gazdának 1976 óta nincsenek fűtési gondjai. Hőközpontja egy bozótból összerakott 120 köbméteres komposzttelep, amely 58 Celsius-fokra melegíti fél1 a vizet és két télen ót fűti 100 négyzetméteres, ötszóbás lakását, egyúttal ellátja a háztartását meleg vízzel." A fenti .hírt egy olyan magyar kiadványban olvastam, amely a legújabb hazai és külföldi, főleg mezőgazdasági módszerekről tudósít, s erről, mint mostanában oly sok hasonló jellegű hírről, az jut az ember eszébe, hogy lassan, lassan visszatérünk a természetes, egyszerű megoldásokhoz. Egyébként a francia gazda felfedezése nem új. Azt, hogy a bozót, azaz a rőzse, a venyige meleget ad, még két generációval ezelőtt is nagyon jól tudták az ország, a megye kisebb-nagyobb településein élő emberek. Bhlhez erdő, meg szőlő kellett, és valaki a családból, aki álandóan gondoskodott a tüzelőről. A rőzsegyűjtő asszony, gondolom, nemcsak modellt állt Munkácsy Mihálynak, hanem azért kívánkozott a festő ecsetjére, mert a tüzelőszerzés mindennapos munka volt, hisz mindennap főztek, s nem gázzal, mint manapság, hanem harminofokos melegben is tűzforróságot árasztó tűzhelyen. A szárízík, az árvagané, a kukoricacsuhé mint fűtőanyag kéznél volt, s nem tartozott a melléktermékek kategóriájába. Senki sem csinált gondot abból, hogy mi lesz a táplálkozásra alkalmatlan dolgokkal: felhasználták amúgy is. Az energiatakarékosság manapság mindennapi téma, s nincs nap anélkül, hogy ne olvasnánk arról, hogy milyen nagyszerű dolog az, ha az állat a legelőn megeszi a takarmányt, mert ettől jobb lesz a húsa, az egészsége, s mem kell drága gépekkel betakarítani, majd az ugyancsak nem olcsó betonistállókban elé tenni a takarmányt... Ez a „felfedezés” legalább olyan új, mint az, hogy kitalálták: a gabona akkor is jó termést hoz, ha nem sorba, hanem szórva vetik, akárcsak ősapáink. Elődeink, anélkül, hogy erről tudtak volna, energiatakarékos módon éltek. S hogy ebben mégis lehetett valami, erre az energiahordozók árának emelkedése után jöttünk rá. Ma már például sorra, rendre épülnek a csutkaégető kazánok; ezekkel terményt lehet szárítani. A megyében Dalmandon és a dombóvári Alkotmány Tsz-ben van ilyen. S ha már a szárításnál tartunk: az üzemek egyre inkább azokat a gabonaféleségeket termelik, amelyek a mi éghajlati viszonyaink között a termőföldön, a szárukon beérnek, s nem kell szárítani. Sőt: arról is hallani, hogy Dunaföldváron a léccel, dróthálóval bekerített, a föld színe fölé emelt, tehát minden oldalról szellőző górék felújítására, építésére is gondolnak. A tendencia nem meglepő: az iparban a bonyolultabb, a mezőgazdaságban az egyszerűbb eljárásokat alkalmazták. Mindkét ágazatban törekedve persze arra, hogy lehetőleg minél kevesebb legyen az anyag- és az energiaköltség. Mint nemrégiben a tévében is láthattuk, ez a híradástechnikai iparban nem is olyan egyszerű: a termékek tíz százaléka származik importból, s olyan mikroelektronikai részegységek ezek, amelyek gyártására — éppen azért, , mert nem sok kell belőlük — a hazai iparnak fölösleges berendezkednie. Érdekes dologra bukkantam nemrég — a mezőgadzasággal kapcsolatos ez is. Most, hogy nem vetésforgóban, hanem monokultúrában termelik a növényeket, a sűrűn vetett gabonafélékben megtelepszenek a gombabetegségek. Ellenük védekezni kell, ami viszont nemcsak drága, és növeli az önköltséget, de ahogy a szakemberek mondják, az emberi szervezetre sem a legjobb hatással vannak a vegyszerek. Ismerősöm, idős Tolna megyei kertész, szőlőt meg gyümölcsöt telepített az unokáinak. A gyerekek szünidei feladata: a katicabogár-gyűjtés. Ez a bogár ugyanis levéltetvekkel táplálkozik. A gyümölcsösben elengedik az aznapi gyűjteményt, s a bogarak természetes módon védik a termést. Ennek a módszernek nagyüzemi módszereiről is hallani: a biológiai növényvédelem egyik formája, mikor a káros rovarok pusztítóit gépekkel permetezik a kultúrterületre. Állítólag néhány országban drágább az apróbb, vegyszerrel nem kezelt, mint az öntözött és emiatt nagyra nőtt, kémiai szerekkel védett gyümölcs. Ami természetes, egyszerű módon készült, épült, az célszerűbb és sokunk számára esztétikusabb, mint a csapongó fantázia és nagyravágyás alkotéka. Itt vannak például a lakóházak. Az építészek szerint a falu, a város képe mindig nagyobb hatást gyakorol az először idelátogató idegenre, mint például kiveszőben lévő kulturális hagyományai. A legutóbbi évek nagyobb anyagi lehetőségei, nem különben a hivalkodási verseny új elemekkel gazdagította a falusi építészet arculatát. A földszintes házakból emeletes lett — ahogy azt a megye számos településén, főként új utcáiban láthatjuk. A tetőteret — hol mert nagy a család, hol mert szeretik a több tisztaszobát — beépítették, sok házon több az erkély, mint kellene, a lakótér berendezése nem^illeszkedik a család igényeihez, foglalkozási struktúrájához. Ezt a helytelen jelenséget, torzulást rendeletekkel megoldani nem lehet, annál inkább elérhető közelségben lévő típustervekkel, célszerű felvilágosító munkával, s mindenekelőtt példamutatással. Ezért örvendetes, hogy számos faluban épülnek új, a táj arculatához és az emberek igényéhez igazodó egyszerű és praktikus épületek. A természethez, a természetes életmódhoz való visszatérést azonban nemcsak életkörülményeinkben igényeljük, hanem em'be- > ri kapcsolatainkban is. Tudom, több nemzedék mindig is nehezen fért meg egymás mellett, s ma sincs ez másképp. De a gazdasági, a családi teendők célszerű megosztása, az idős emberekről, szülőkről való gondoskodás miatt mégiscsak az a legjobb, ha együtt a nagycsalád, esetenként három generáció is. Építészeink körülbelül tíz éve felismerték már, s tervezték is a hét-nyoíc ember kényelmes együttlakására alkalmas épületeket. Sajnos egyelőre kevés van belőlük. Pedig okos munkamegosztással tán kevesebb mellékállást, másodállást vállalnának azok az emberek, akiken jó negyvenes éveikben már a fáradtság jelei mutatkoznak. Kifáradnak nemcsak a munkában, hanem az egymás közti értelmetlen harcban, acsar- kodásban is. Mert sajnos egyre inkább tapasztalni, hogy mindennapos kapcsolatainkban terjed a „ha te csípsz, akkor én harapok" szemlélet, s a csípés sebei nehezen hegednek. Pedig hát a jó közérzet, a sikeres munka egymással szorosan összefügg: szorongva, gyűlölködve, rosszkedvűen jó munkát végezni nemigen lehet. Az pedig, hogy milyen munka kerül ki a kezünkből, egyáltalán nem mindegy. Olcsón, egyszerűen és takarékosan. Gazdasági életünk kulcsszavai, hisz az önköltség csökkentése csakis a termelési folyamatok racionalizálásával lehetséges. A megoldás, a gyakorlati munka pedig azoknak a vezetőiknek, szakembereknek a kezében van, akik például Hőgyészen kidolgozták az energiatakarékos takarmánytartósítást, Dalmandon az ugyancsak energiatakarékos lucernakészítés módszerét, az importféhérje kiváltásának olcsó hazai technológiáját, a csepegtető öntözést, s annyi más, az emberi alkotókészséget bizonyító ésszerű és egyszerű termelési eljárást. Ami — valljuk be őszintén — csupán alapelvében hasonlít a régi idők eljárásaihoz, megoldásában már a húszadik század emberének tudását, magas szintű termelési gyakorlatát tükrözi. Modellezők, rádiósok, repülők... if Hsr A megye 116 MHSZ-klubjában és szakosztályaiban minőségi munka folyik, ezt számos eredmény tükrözi: az országos átlag felett van a gépjárművezető-képzés, tavaly mintegy kétezren szereztek jogosítványt, a rádiósok nemzetközi versenyeket nyertek, jól működik az őcsényi repülőklub is, amely fennállása óta tavaly érte el a legjobb eredményt. A modellezés területén elsősorban az általános iskolások jeleskednek. Kapfinger András képriportja. .•a. Felszállás előtti pillanat Balogh György az olajszintet ellenőrzi Tóth Ferenc, a palánki mezőgazdasági szakmunkásképző lövészszakosztályának tagja, edzés közben A szekszárdi rádiósok eddig 270 ezer kapcsolatot létesítettek a világ rádióamatőreivel-dvmVerseny előtti utolsó igazítás a vitorlán
