Tolna Megyei Népújság, 1982. június (32. évfolyam, 126-151. szám)
1982-06-19 / 142. szám
a Képújság 1982. június 19. — Mennyit lesznek naponta gépen? — Tizennégy, tizenöt órát. Fiatalok vagyunk, bírjuk a munkát. Aztán hozzák a meleg ételt, a kávét, a kólát, az üdítőt, így az a 18—20 nap, míg az aratás tart, egészen jól elviselhető. Gscheidt János, a szövetkezet KfSZ-tiíkára eredeti szakmája szerint szerkezetlakatos, de most elektrolakatósként dolgozik. — Hogy került erre a pályára? — Véletlenül. Nem vettek fel helyihiány miatt a székesfehérvári malomipari szakközépiskolába, itt Bonythádon meg nem lehetett már válogatni a szakmák között. Négyes tanuló voltam, de a tanait mesterségemnél jobban szerettem a mostanit. A bátyám ugyanis autóvillamossági szerelő, én meg folyton a nyomában voltam, lestem, mit csinál.- Mi lesz a dolga aratáskor?- ügyeletet adunk, ha a villamosberendezésekben meghibásodik valami, azonnal megyünk, megjavítjuk. Tagja vagyok az operatív bizottságnak, itt a fiatalokat képviselem. Ha bármilyen problémájuk, gondjuk van, hozzám is fordulhatnak.- Milyen a KISZ-élet a té- eszben?- Szeptemberben nyílik hivatalosan az ifjúsági klubunk a körpontban, és mindennap nyitva lesz. Vetítéseket, előadásokat, találkozókat tartunk majd. Már van egy színes tévénk 'is, s itt nézzük a Mundiált. Persze, közben megy a munka, és így nem minden meccsre 'jut idő. Majd megnézzük az összefoglalót, meg az ismétlést. Az aratás, a betakarítás nekünk most mindennél fontosabb. D. Varga Márta Aratás előtt Fiatalokról, fiatalok között Hétfő délelőtt van, s mint ilyenkor mindig, most is munkaelosztás. Senki sem ideges, senki sem kapkod, s nem azért, mert odakinn csöpörög az eső, azaz hát parasztünnep van. A bonyhádi Pannónia szövetkezet vezetésének, mindennapos, és több évtizedes munkájának a kiegyensúlyozottság, a nyugalom a sajátja. Lehet, hogy a téesz szép eredményének, állandó gyarapodásának ez a következetes, tempós munka legalább olyan fontos része, mint az agrotechnika korszerűsödése... A központi Irodán kísérőül Galambos Károlyt, gépészeti és építészeti vezetőt kapjuk; az idősebbet a fiatalabbak közül. Mert az elnök például 35, a termelési főmérnök meg éppen 28 éves... A gépműhelybe megyünk, ahol most, aratás előtt a legtöbb a munka. Az udvar aszfaltján egymás után szépen sorakoznak a kombájnok, a szállítójárművek, a talajművelés, a tápanyagvisszapótlás és a szalmabetakarítás gépei. Minden, amire aratás közben, és utána szükség van. Csatasorban a géplánc. Szerszámtáskák, kalapácsok és fogók, széles tálban zsírzókenőcs, szétszedett motorok, egy IFA alól csupán két kinyújtott lábszár látszik. A műhelyben és a gépeken zömében fiatalok dolgoznak.- Amikor 1974-ben a szövetkezethez kerültem, jórészt idősebbek dolgoztak az ágazatban - mondja Galambos Károly. Most a gépészek 40 százaléka tartozik csak az idősebb korosztályba, a többiek fiatalok. A műhelyben 50-en dolgoznak, s valamennyiüknek van szakmunkás-bizonyítványa, ami nemcsak papírt jelent, hanem alapos tudást, hozzáértést is.- Milyen szakmunkások dolgoznak itt?- Szerelők, lakatosok, hegesztők, forgácsolók, van kovácsunk, asztalosunk, bogná-1 runk, villanyszerelőnk, autóvillamossági szerelőnk, s festő- mázolónk is. Közülük sokan végeztek Lengyelen, traktorosként kerültek ide, majd a műhelyben találtak megfelelő munkát. Az iparosok másik csoportja valamelyik szakmunkásképzőben szerzett oklevelet.- Milyennek találják az iskolai felkészítést?- Az a tapasztalatunk, hogy az iskolában csak úgynevezett alapképzésben részesülnek a diákok, az elméleti felkészültségük kivánnivalót hagy maga után. Bár mostanában már a szakmunkásképzőben is felvételizni kell, mégis a gyengébb tanulók kerülnek oda. Mi a magunk módján igyekszünk már az alapoknál segíteni: a bonyhádi 504-es Szakmunkásképző Intézet mezőgépszerelői a téesz műhelyében tanulják a gyakorlati fogásokat. Jelenleg 16-an vannak, s számítunk arra, hogy a Bonyhád környéki mezőgazdasági üzemekben is megoldódik előbb-utább a szakmunkásutánpótlás. Első évben lakatos- munkát végeznek, a másodikban a szerelői és a szerkezeti alapképzés folyik, az utolsó évben pedig a termelésben vesznek részt.- Azok, akik friss szakmunkás-bizonyítvánnyal idekerülnek, milyen segítséget kapnak?- Kezdő szakmunkásként kezeljük őket, a szakmájuknak igyekszünk megismertetni velük a helyi sajátságokat, követelményeket. Az autószerelő tehát elsősorban autót szerel, másodsorban traktort, majd ha a munka megkívánja, a munkagépekkel is megismerkedik. Aki tudja, hogy mit jelent egy téeszben a kampánymunka, az azzal is tisztában van, hogy mindennap, de különösen a szombat-vasárnapi ügyeletben minden gépesre szükség van. Tehát az autószerelőnek he- gesztenie is tudni kell, ha eltörött az eke. Tavaly például sok szerelő szerezte meg a hegesztő szakmunkás-bizonyítványt. Az idekerülő 17 esztendős fiatalnak meg kell tanulnia a nálunk kialakult rendet, s a még csak alapjaiban ismert szakmát meg is kell szeretnie. Különben lelkiismeretes munkát nem várhatunk tőle, márpedig egy több milliót érő géppel slendrián módon nem lehet bánni. A fiatalok tudnak lelkesedni, de csak akkor, ha türelmesek vagyunk velük. Ifjú Anta János a gépesek ösztönös szokása szerint mielőtt kezet ad, a kabátjába törli olajos kezét. — Gépek között nőttem fel István-majorban. Édesapám most is itt a téeszben dolgozik, traktoros, szerelő és kombáj- nos. Egy percig sem volt kétséges, hogy én is az leszek. Növénytermesztő gépész a szakmám, 1975-ben végeztem Lengyelen. — Mi a mai munkája? — Az E-512-es kombájnt bütykölöm, ezzel a géppel fogok aratni: Ismerem, mint a tenyeremet, s anélkül rá sem ülnék, hogy jó ne legyen. Remélem, nem lesz vele sok baj. Bár ami azt illeti, alkatrészből több nincs, mint ami van. Amit lehet, mi magunk megcsinálunk, vagy ha még érdemes, kijavítjuk, felújítjuk. — Mennyit arat le idén? — Ugyanannyit szeretnék, mint tavaly: legalább 70 vagon gabonát. Ez lesz a harmadik szezon a gépemmel, s bízom benne, no meg abban, hogy jó idő lesz aratáskor. — Hogy érzi magát a téeszben, a kollegák között? — Megértjük egymást, abban hiba nincs. A négy E—512-es géphez tartozik a mi öttagú brigádunk, négyen aratnak, egy a tartalékos. Anta János a gépe mellett Gscheidt János a traktor indítómotorját javítja i Úristen, aki — mint biztos forrásból értesülök — tk mindnyájunkat teremtett, nagyon mostohán bánt velem. §•I Egy domináló nagy tulajdonságot oltott belém, melynek ----J abszolúte semmi hasznát nem veszem, sőt-csak kárát látom. Miért kellett neki úgy sietnie Shakespeare-rel? Nem várhatott volna még kétszáz évet s nem önthette volna belém a nagy drámairó tehetségét? Ne m teremthetett volna engem nagy szobrásszá, nagy lestővé, nagy löltalálóvá? Igenis teremthetett volna és nem tette. Nyugodtan kell néznem, hogy másak szobrot faragjanak, fessenek és föltaláljanak. De én mindezért nem elégedetlenkedem. Ha mások szidják a teremtésemet, én csak mosolygok és hallgatok: nem árulom el, hogy mennyire igazuk van. Amiért elégedetlen vagyok, az, hogy a föntebb említett, domináló tulajdonságomat belém oltotta. Mi ez? Ez nem egyéb, mint a vadállatok szeretete és a háziállatok gyűlölete. Különös, de tény, hogy rendkívül boldog vagyok és meg vagyok hatva, ha egy oroszlánt látok. (Természetes, hogy ilyenkor vagy nekem, vagy az oroszlánnak egy biztos ketrecben kell lenni. Mind a ketten szabadok vagy mind a ketten a ketrecben nem lehetünk, mert akkor ő a boldog, én nem.) Erősebb érzelemhullámzások támadnak keblemben az elefánt láttára is. Odaadó rajongással tekintek a vaddisznóra. Gyöngéd tisztelettel veszem körül a lókát. Zajos ovációkban részesítem a medvét s ünnepet ülök, ha a véletlen egy zsiráfot vezet elém. Mi következik ebből? Az, hogy én minden pénzemet arra költőm, hogy a vadállatokban gyönyörködjem. Vagyis minden pénzemet az állatkertre költőm. Gazdag, de becsületes családból származtam, s teljesen elszegényedtem. Nem a jegyek tettek koldússá, hisz ezek olcsók, de én az állatokat etettem is. A majmoknak zsemlét, az elefántoknak és a medvéknek kenyeret, sőt az oroszlánoknak és tigriseknek húst is vittem. Hogy az állatok színvonalát emeljem, meglettem néha, hogy a kenyérre vajat kentem, gondosan megsóztam és úgy nyújtottam át. Eleinte a lejemhez vagdalták, de aztán megették. Az a remény kecsegtetett, hogy lassanként a sörözésre s a főzelékek és paprikás ételek fogyasztására is rá fogom őket kapálni. önzetlen kísérleteim eredménye az volt, hogy egy pár majom megdöglött, a medve gyomorhurutot kapott, az elefánt pedig a tömérdek vajas kenyér meg nem emésztése következtében annyira elbutult, hogy az ormányát nem tudta a farkától megkülönböztetni. Aminek a gyászos követkeménye az lett, hogy amikor inni adtak neki, mindig a farkát mártotta a vizbe. És megdöglött szomjan. Ez a nagy csapás rámzúdilotta az állatkerti körök haragját. Eddig tiszteltek, mint nagy állatbarátot, de most azt jelentették Serák igazgatónak, hogy ha én továbbra is táplálom az állatokat, kipusztul az egész kert. Kiadta a rendeletet, hogy ezentúl az állatokat etetnem nem szabad és az őrök már a kapuban kikutattak, hogy nincs-e nálam valami ennivaló. Dühöngtem és bosszút forraltam. Úgy tettem, mintha belenyugodnék az intézkedésbe. Bár keblemben viharok dühöngtek, látszólagos nyugalommal sétáltam kedveltjeim közt, kik közül a medve karlsbádi kúrát használt. Az öntudatlan csörgőkígyó Azt vettem észre, hogy Serák állatkerti igazgató minden délután két és három óra közt egy óriási csörgőkígyóval sétál a fák alatt. Elöl ment Serák, és utána vigtrn csörgedezett a kígyó. Elámultam és megdöbbentem. Krieschtől Mihálkán keresztül Papp Jánosig minden állattanban úgy tanultam, hogy a csörgőkígyó a legveszedelmesebb állat', melynek csípése föltétlenül halálos. Hogy sétálhat vele egy ember, még ha állatkerti igazgató is? Vagy talán Serák hindu kigyóbűvölő volna? Mikor Serák észrevette félelmemet, barátságosan odaintett. — ön bámul, ugye? — szólt nyájasan. — Hogy az ördögbe ne! — Pedig a dolog igen egyszerű. — Hogyhogy? Serák iüttyentett, a kígyó fölemelte a fejét és rászegezte a tekintetét. — Guttman! — kiáltott a kígyóra — eredj a bokrok közé bogarat fogni. A kígyó igent intett és eltűnt a bokrok közt, amerre Serák mutatott. — ön a kígyóját Guttmannak nevezi? — Igen. — Miért? — Egy ravasz állatkereskedőről, aki mór többször rászedett Nos, tehát*— folytatás suttogva —, hallja a titkot... — De miért suttog? — Hogy Guttman meg ne hallja. Bizonyosan tudni lógja, hogy a kígyók hallása nem terjed messzebbre nyolc lépésnél. Az én kígyóm pedig tíz lépés hosszú — — Nem értem. — Mindjárt meg lógja érteni. Figyeljen ide: az én kígyóm a fülétől a farkáig tizenkét láb. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy a boldogtalan állat nem hallja a csörgést, mert a farkának a legvége csörög ... — Hát aztán? — Hát aztán? Ejnye de nehézlejű az úr... A szerencsétlen állat tehát nem tudja, hogy ő csörgőkígyó .. '. — És minek tartja magát? — Minek? Talán vidéki színésznek vagy lovassági karabélynak tartsa magát? Jól tudja ő, hogy kígyó, de ártatlan kígyónak hiszi magát... azt hiszi a szamár, hogy gyík ... És Serák tele torokkal nevetett. Én is vele. E pillanatban megjelent Guttman: egész szemtelenül a szeme közé vigyorogtam, mire ő — gyiksága tudatában — szégyenkezve lesütötte a szemét. Serák Iüttyentett és tovább sétáltak. Én is tovább sétáltam, de ellenkező irányban. Egy lélóra múlva mégis rájuk bukkantam. Serák egy pádon ült és aludt. Guttman a lábainál hevert és szintén szundikált. Pokoli gondolat villant meg a fejemben. Itt az alkalom, hogy bosszút álljak Serókon. Lábujjhegyen odalopóztam és a kígyót fölzavartam álmodozásából. Intettem neki, hogy kövessen. Utánam jött. Körülnéztem: egy lélek sem volt az igazgatón kívül az állatkertben. A füléhez hajoltam. — Guttman úr — mondám —, egy nagy dologról kell önt fölvilágosítanom. — Miről? — Tudja-e, hogy ön egy elrabolt gróli gyerek, aki cigányok közt él és azt hiszi, hogy maga is cigány? Zavart mosoly jelent meg Guttman úr arcán. — Intelligenciám nem múlja fölül a kígyók átlagos intelligenciáját, s ezért kérem, Jegyen szives velem egyszerűbb stílusban beszélgetni. — Guttman úr — mondám, erősen a szeme közé nézve —, önt félrevezették, önt megcsalták. Tudja-e, hogy ön csörgőkígyó? Guttman elsápadt. — Igazán? — Becsületszavamra. Fenyegetőleg emelte föl a lejét és irtóztatóan megcsörgette a farkát. — Nem hallok semmit — mondá csüggedten. , szónyú jelenet következett ekkor. A kígyó szeme tüzes » karikákat hányt. Szája sziszegett, és tajtékzott... Kibontakozott előttem a csörgőkigyó egész félelmetes nagysá- ——J gában. Reszkettem. Serákra mutattam. Guttman dühvei rávetette magát és megcsípte. Elfutottam, de meg voltam bosz- szulva. Mily nyugtalan vagyok azóta! Alig várom Serák nyilatkozatát, melyben kijelenti, hogy az egész történet sült hazugság. RÁKOSI VIKTOR /
