Tolna Megyei Népújság, 1982. június (32. évfolyam, 126-151. szám)

1982-06-18 / 141. szám

1982. június 18. Képújság 3 Egyszerűsített „bürokrácia” MAGYARORSZÁGON évszázadok óta voltak, akik szerették volna korszerűsíteni a közigazgatást, ám ez csak félig-meddig si­került. Hosszú történetük — és megannyi anekdotájuk — maradt fenn a nemesi vármegyéknek, amelyek évszázadokon át ellenáll­tak minden újításnak, ésszerűsítésnek. Így aztán — huszadik szá­zad ide vagy oda — ősrégi módon folydogáltak a dolgok a „vén vármegyeházán" csakúgy, mint a járási szolgabírói hivata­lokban, vagy a községházákon. Sok mindent megváltoztatott a felszabadulás és a tanács- rendszer a közigazgatásban is. Sokat, de mégsem eleget. S azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy az első tanácsválasztások óta több mint harminc év telt el, s az élet azóta az addiginál is gyorsabban változott. Mi sem könnyebb, mint a közigazgatásban dolgozó, aktákat, ügyeket jntéző emberekre rámondani: bürokraták. Az ilyen meg­bélyegzés ellen pedig nagyon nehéz védekezni, hiszen tagadha­tatlan, hogy a különböző szintű igazgatási szervek ügyintézésé­ben van még bürokratizmus. A nagy kérdés azonban éppen az, hogy hogyan lehet ezt kiküszöbölni vagy legalább minimálisra csökkenteni, az állampolgárok, de a közigazgatás érdekében is. Ennek az ágas-bogas kérdésnek a megoldására hozták létre 1970-ben a Tanácsigazgatási Szervezési Intézetet, amely 1978 óta Államigazgatási Szervezési Intézet néven működik, lényegesen megnövekedett feladatkörrel. Továbbra is elsősorban a tanácsi munka korszerűsítésével foglalkozik. KUTATNAK, FELMÉRNEK, szerveznek és előterjesztenek. Ku­tatási témáik között szerepel például: a városok és városkörnyéki községek problematikája; s egy másik téma: a társközségek hely­zete. Készült már tanulmány a tanácsi beruházások folyamatáról; a községek és a megyék közti kapcsolatok egyes szervezeti és jogi kérdéseiről; a minisztériumoknak és országos hatáskörű szervek­nek a tanácsoknál tartott ellenőrzési tapasztalatairól. S még min­dig csak töredékét említettük a sokféle témának. S hogy mindez milyen eredményeket hoz a gyakorlatban, ar­ról dr. Verebélyi Imre, az Államigazgatási Szervezési Intézet igaz­gatójának az a véleménye: — Vannak területek, ahol meg kell javítani az állami beavat­kozás módját, másutt meg is kell szüntetni. Az utóbbiakhoz tar­tozik például a kisipari tevékenység. Mindeddig a hivatal és nem az állampolgárok döntötték el, hogy milyen és hány kisiparosra, kiskereskedőre van szükség adott településen. Most már a kisipari tevékenységre automatikusan kiadják az engedélyt, ha a jelent­kező megfelel a jogszabályban előírt feltételeknek: megvan a szakképzettsége, büntetlen előéletű stb. MÁS TERÜLETEKEN a szükséges igazgatási tevékenység kor­szerűbb formáit kell kidolgoznia az ÁSZI-nak. Felmérik például, hogy egy-egy államigazgatási ügyben hány mozzanat szükséges — és hány van ma. Az „ügyfelek" éppen azt nevezik bürokratiz­musnak, ha egy sor iratot kell beszerezni, több hivatalba vagy egy hivatal több szobájába kell elmenniük, amíg ügyüket elinté­zik. A kutatások során beigazolódott, hogy van még mit javítani. — Itt van például az ingatlanszerzés ügye — mondja dr. Ve­rebélyi Imre. — Sokszor és sokan bírálták az ide vonatkozó sza­bályozás bonyolultságát, a fölösleges utánjárásokat, a sok papír beszerzését. Megállapítottuk, hogy — igazuk van. Eddig 19 moz­zanatból állt az ingatlanszerzési hatósági eljárás, ezt most tízre javasoltuk csökkenteni, de javaslatunkat még nem vették át a főhatóságok. Elképzelhető, hogy a gyakorlat során még ez is sok­nak bizonyul, s akkor tovább kell csökkenteni. A fenti esetben teljesen egyértelmű, hogy mind az állampol­gár, mind az ügyet intéző hivatalnok jól jár az eljárás mozzana­tainak csökkentésével. De mi történik akkor, ha az egyszerűsítés csak az egyik félnek kedvez? — KÉTSÉGTELENÜL az a legjobb, ha mindkét fél számára hasznos az egyszerűsítés. De, ha választani kell a hivatalnok és az ügyfél érdekei között, mindig az utóbbit tekintjük fontosabb­nak. Jó példa erre az, hogy a szakigazgatási szerv nem kérhet olyan adatot az állampolgártól, amit a tanács másik osztályán jogszabály alapján már nyilvántartanak és amit saját székhelyén be tud szerezni. Eddig nem ment ritkaságszámba, hogy az ügy­felet egyik szobából a másikba, egyik emeletről le, a másikra fel szaladgáltatták, holott a kérdéses adatot ott, helyben, akár házi­telefonon is be tudta volna szerezni az ügyintéző. Most viszont ilyen esetben neki kell az adatot megtalálnia a hivatalon belül, ami az ügyfelet kíméli. Az ügyfél természetesen — az esetek túlnyomó többségében — a helyi, alsószintű közigazgatással, illetve az' ott dolgozó hiva­talnokkal találkozik, s ha bürokratizmust tapasztal — őt szidja. Az ÁSZI vizsgálatai megállapították, hogy a hiba két okból ered­het. Ha az ügyek jogi,rendezésébe, illetve annak előkészítésébe nem vonják be azokat, akiknek majd végre kell hajtaniuk a jog­szabályt, könnyen jöhet létre olyan szabályozás, ami további bü­rokratizmust szül. Ilyen esetben a központi szabályozást kell kor­szerűsíteni. De megtörténik az is, hogy a bürokratizmust már a helyiek „teszik hozzá" az éppen ellenkező szándékkal hozott, egy­szerűsítésre hivatott jogszabályhoz. AZ UTÓBBINAK OKAI — ha nem is kizárólag ebből ered minden hiba és bürokratizmus —, hogy még mindig kevés a jól képzett, helyén lévő igazgatási szakember. Mert alacsonyak a fi­zetések, emiatt nagy a fluktuáció, hiányzik a tanácsi apparátus­ban az a bizonyos személyes érdekeltségi rendszer, amit már sok más területen sikerült megvalósítani. Mégis: igen jelentősek az eredmények, amelyekben része van — bár erről ritkán esik szó — az ÁSZI-nak. Ilyen a hét kisvá­rosban bevezetett struktúrakorszerűsítési kísérlet, tanácsi osztá­lyok összevonása. Ezekben és más városokban is sokat tettek a tanácsok az ügyvitel meggyorsításáért: rövidebb határidőt szabtak maguknak, mint amennyit a törvény előír. Az államigazgatás más területein is itt az ideje végrehajtani a korszerűsítéseket. Egyelőre itt is az érdekeltség hiányzik: a biz­tató kezdeményezések mellett számos államigazgatási szerv szá­mára mindegy, hogy az ügyek a régi módon intéződnek vagy gyorsabban, korszerűbben. S hogy mindezen hogyan lehetne mi­előbb változtatni? — többek között ezzel foglalkozik mostanában az Államigazgatási Szervezési Intézet több munkatársa. Kidolgoz­zák az elméleti alapokat, azokhoz gyakorlati módszereket java­solnak —, a többi a gyakorlati végrehajtókon múlik. Az ÁSZI csak javasolhat, működése alapelvének megfelelően: korszerű az igaz­gatásban az, amivel egyszerűen lehet elérni a kitűzött célt! NEMRÉGIBEN TIZENKÉT fejlődő ország küldöttei tanulmá­nyozták az intézet és a legjobban működő tanácsok munkáját az ENSZ szakosított szervének szervezésében. Mint távozáskor el­mondták: sokat tanultak... Bá nyászportré Öreg, fested a szemed 7 Ifjú Gábori Márton sokszor érezte, hogy az utcán összesúg­nak mögötte. Mit akarnak? Ilyenkor körbenézte magát, semmi rendellenességet nem tapasztalt. A haja rendben, a nadrág élire vasalva, a cipője tiszta. Megrántotta a vállát, s ment tovább. Aztán itthon Szekszárdon a haverok is fur­csán néztek rá. Végül is kide­rült a nagy titok. Az egyik ba­rátja hosszas vívódás után meg­kérdezte: „öreg, .fested a sze­ried ?" Ifjú Gábori Márton ezen a kérdésen megütközött. „Miért festeném, szénpor az!” Azóta fittyet hány a nézelődőkre. A bányásznak fekete a szeme és kész. Csak van egy bökkenő. A csapatban senkinek sem szén­poros a szeme siht után, csak neki .... Most az üzemvezetői irodá­ban ülünk. Az öreg bányászok mosolyognak, mert ők tudják a titkot.- Hajolajjal ! - mondja Cse­resznyés Ferenc üzemvezető. - Ezt nem mondták a többiek?- Nem! Meg nem is nagyon kérdeztem még - mondja ifjú Gábori Márton csillés. Tehát hajolajjal kell kifürdés után (azt mondják a bányászok: ez a legszebb szó) megmosni a szemet, akkor nem lesz fekete a Dilla. A Gábori család régi bányász­dinasztia. Kakasdiak. Az apa és a testvér is „földalatti em­ber". Marci csak harmadik ne­kifutásra szegődött el Zobákra. Kétszer elindult, jelentkezett, de végül is megfutamodott. Kőmű­ves szakmát tanult, és Szek­szárdon, a TÁÉV-nál dolgozott. Két gyerekkel albérletben ... Elég sokszor kérdezték egymás­tól a feleségével: „Mikor ka­punk lakást?" vagy: „Mikor lesz annyi pénzünk hogy vehetünk lakást?" Mindkét kérdésre ez volt a válasz: „Majd talán öt­hat év múlva!" Ifjabb Gábori Márton végül is 1982. január 3-án leszállt a komlói Zobák-aknán a bányába.- Nem sok jóval biztattak. Dolgozni kell, s akkor egy-két éven belül lesz lakás is, mond­ták a munkaügyi osztályon. De ...ha jól dolgozik, ha a többi­ek is úgy akarják, akkor ta­lán... Feltételes módban beszéltek, semmi konkrétum nem akadt. Elkeserítő: „Hát ezért jöttem ide?" De a józan ész döntött^ Itt bizonyítani kell, és akkor min­den lehet... Három hónap múlva a csapat megszavazta, hogy ifjabb Gábo­ri Márton még az idén kapjon lakást.- Voksoltak rá - mondja az üzemvezető. - Ök ismerik job­ban az embereket... Mi csak a keretszámokat adjuk meg: „Ennyit oszthattok", s vissza­kapjuk a kész javaslatokat. így demokratikus. EGY KÉT SZÓ A FOGYÓKÚRÁRÓL... — Erősebb embernek képzel­tem magam. Fél év alatt nyolc kilót fogytam - mondja a fia­talember. — A bánya akkor megfelel egy jókora fogyókúrának is — mondom. A többiek nevetnek. Fogyókúra meg a bánya? Jó vicc... — Milyen volt az első leszál­lás? — Mikor leértünk a kassal, akkor bedugult a fülem. A kísé­rőm csak egyre magyarázott, én meg nem hallottam semmit. Szóltam, várjunk egy kicsit. Az­tán már nem volt semmi gon­dom. Otthon édesapám sokat mesélt a bányáról,, amit lent láttam, arról már esett szó köz­tünk. — Hogyan fogadják az új em­bert? — Az 502-es fejtésre kerültem, a Gulyás csapathoz. Azt hiszem, mindjárt bedobtak a mélyvízbe. Észre sem vettem, hogy újonc vagyok. — Az sem zavarja, hogy több mint hatszáz méterre vannak a föld alatt? — Nem ér rá az ember ezen gondolkodni. — Nincs félelemérzet?- Kevés szorongás van, de ez inkább abból adódik, hogy az ember még kezdő.- Azt mondja, hogy bedobták a mélyvízbe. Jó ez?- Volt egy kellemetlen ese­tem ebből. Egy idősebb szaki­hoz osztottak be: Csak ment előre a fejtésben, „odaterem­tette" azt a rengeteg szenet, de rám nem figyelt. Azon a napon nagyon elfáradtam. De azt hi­szem, ez azért volt, mert már az első hónap végén sem szá­mítottam kezdőnek. Először azt hittem, hogy kivételeznek ve­lem, hiszen apámat ismerték, meg a csapatban dolgozik a sógorom és annak öccse is, most ő a társam, Ambrus Imre. De, később észrevettem, hogy mással is így bánnak, ha lát­nak benne igyekezetét. Cseresznyés Ferenc üzemve­zető és Mátyás Zoltán, a Me­cseki Szénbányák munkaügy! osztályának munkatársa furcsán néznek a fiúra. Cseresznyés Fe­renc kérdezi:- Nem osztották be oktató­vájár mellé?- Nem.- Pedig így kellene — mond­ja Mátyás Zoltán. 1 — Majd utánanézek a dolog­nak! - teszi hozzá az üzemve­zető. De ez a mondat nem túl szigorúan hangzik.- Láttak a srácban fantáziát, ezért dolgoztatták meg — mond­ják végül is, de úgy, hogy ezzel dicsérik a csapatot is és ifjabb Gábori Mártont is. „tízezer fölött...” A bányászembert többnyire a pénzéért szokták irigyelni. A munka az valahogy ilyenkor el­sikkad. Ebből adódik, hogy so­kan jelentkeznek bányásznak, de nem mindenki marad meg. A Zobák amúgy is a „gyilkos” bányák közé tartozik.- A bányában sokkal keve­sebb a baleset, mint, mondjuk a mezőgazdaságban. A közutat nem is merem emlegetni — mondja Cseresznyés Ferenc, majd így folytatja: — Nehéz körülmények között dolgozunk, de ma már teljesen ki lehet zárni a véletlen bal­eseteket. Többnyire az emberi felelőtlenség okoz tragédiát. — Azért is könnyű beillesz­kedni, főleg lent a csapatoknál, mert nagy erő az együvétarto- zás — mondja ifjú Gábori Már­ton. — Szinte félszavakból meg­értjük egymást. Régi munkahe­lyemen mindig kellett szólni, ha segítséget kért az ember. Itt már látjuk a társunk mozgá­sából, hogy mit kell tenni. — Ez a biztonság érdekében van? — Az is közrejátszik, hiszen mindenki ismeri a veszélyeket. De nagyon fontos, hogy a tár­sammal megértsem magam, azért is, mert közösen kere­sünk. A vájár fizetésének a 80- 90 százalékát kapom, ezenfelül pedig még a jutalmakat. Na­ponta lehet plusz pénzt kapni, igaz, hogy azért keményen meg kell dolgozni. Hat hónapja va­gyok a Zabákon, de még tíz­ezer forint alatt nem kerestem. Ezen az összegen még a je­lenlévő vezetők is kicsit csodál­koznak. A csillések ritkán ke­resnek tízezer forintot, általá­ban 6-7 ezer körül van a havi jövedelmük. — Ezt a fizetést nyolc órai munkává1! kereste meg? — Nem. Minden pótműszakon ott voltam. Ifjabb Gábori Márton ekkor egy kicsit kihúzza magát. A tíz­ezer forintra mintha büszkébb lenne, mint a lakásra. De a ket­tő összefügg. A többiek azért szavazták meg neki a lakást Komlón, mert jól dolgozik, és mivel jól dolgozik, a csapat is jól keres, és ő is hazaviheti a tízezer forintot. — El lehet azt dönteni, hogy nagyon jói dolgozom és kere­sem a nagy pénzt? - kicsit fu­ra kérdés. Először visszakérdez, de aztán a következőket mond­ja : — Az első, hogy az ember kez­detben nagyon figyeljen. Fon­tos a bányászoknál, hogy az idősebbeket, a gyakorlattal ren­delkezőket tisztelni kell. A má­sik: nekem szerencsém van, mert társasági- ember vagyok. Könnyen felveszem a többiek szokásait.. . Szóval sok össze­tevője van,a dolognak. Hát akkor maradjunk ennyi­ben! Elbúcsúzunk. Ifjú Gábori Már­ton délutános, gyorsan beöltö­zik, a kasnál leadja az 562-es számot, az azonossági jelet. A siht után felül a bányászjáratra, Kakasdon leszáll, a szüleinél al­szik. Hetente kétszer-háromszor beutazok Szekszárdra, az al­bérletben élő családhoz. 'Nemsokára együtt laknak Komlón, az új lakásban, a csa­lád első önálló otthonában. HAZAFI JÓZSEF Fotó: Gottvald Károly. Bányászok siht és kifürdés után ... A Zobák-akna Ifjú Gábori Márton VÁRKONYI ENDRE

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents