Tolna Megyei Népújság, 1982. május (32. évfolyam, 101-125. szám)
1982-05-01 / 101. szám
a^ÉPÜJSÂG 1982. május 1. Koreai NDK Másfél ezer éves faóriás A Koreai NDK Dél-Hamgjöng tartományának Kumja megyéjében, Tonghung-ri település közelében különleges fa-matuzsálem csodájára járnak az emberek. Szakértők becslése szerint másfél ezer éve ültethették az akkoriban itt emelt templom mellé a ma már természeti ritkaságszámba menő gingko ősfát. A felszínen is látható gyökérzete 4,8 méter átmérőjű körterületet foglal el. A fatörzs kerülete 16 méter, húsz összefo- gódzott gyermek tudja körülkerülni. A sűrű lombozatú ging- ko-fa magassága elérti a 40 métert, árnyéka nyáridőben 1800 négyzetméternyi területre ad hűs enyhet. Ősszel lehullott leveleinek súlya több mint két tonnát nyom! Minden évben gazdag gyümölcstermést hoz. A talajtól három méternyi magasságban két hatalmas gö- bös képződmény alakult ki az évszázadok folyamán az ágak között. A természeti ritkaságot különös előszeretettel keresik fel a kis iskolások, de a felnőttek — hazai és külföldi látogatók — is kellemes pihenést találnak tövében. Csehszlovákia A gottwaldovi cipőmúzeum A gottwaldovii SVIT vállalat 1959-ben nyitotta meg a világ mindmáig legnagyobb cipőmúzeumát. A különleges múzeumban 37 országból származó 3000 kiállítási tárgy látható. A gyűjteményről szakemberek gondoskodnak. A muzeális értékű lábbeliket tartósítják, rendszeresen ápolják, s ügyelnek arra is, hogy a régi cipőkészítő szerszámok, gépek és egyéb dokumentumok fennmaradjanak az utókor számára. A múzeumban számos anyag ismerteti a legnaqyobb csehszlovák cipőgyárak történetét ils. A cipőmúzeumot a fennállása óta 1,4 millió látogató tekintette meg. Tavaly az érdeklődők száma megközelítette az ötvenezret. Érték a szemét Néhány új moszkvai lakótelepen a szemét eltávolítását egy új vákuumrendszer segítségével az eddigiknél higiénikusabban oldják meg, javítva ezzel a város egészségügyi helyzetét. Az ipari és a háztartási hulladék 90 százaléka használható nyersanyag. A jelenleg működő évi 200 000 tonna kapacitású szilárdszemét-feldolgozó berendezések haszna 1.8 milliárd rubel, ha figyelembe vesz- szük a szemétben található papír. üveg. textíliák, fém és fa értékét. A Szovjetunióban minden harmadik tonna acél negyedik tonna papír és ötödik tonna színesfém ilyen másodlagos nyersanyaaok felhasználásával készül, öt év alatt 36 millió köbméter fát. 1.9 millió tonna avapjút és avapotot, 0.6 millió tonna kaucsukot és más fontos nyersanyaaot takarítottak íav mea, amelyekhől 5 milliárd ruhe! értékű terméket állítottak elő. Mongólia Bulgária Arccal a napfény felé Ulánbátor, a Mongol Nép- köztársaság fővárosa, egykori nevén Urga — Ihat évtizeddel ezelőtt még szegényes jurtavároska — 30 ezer főnyi lakójának 'kétharmada buddhista szerzetes volt. A város nevét — amely egyébként magyarul Vörös Daliát jelent — a forradalom győzelme utón, 1924-ben kapta. Ekkor vált az ország po- liti'kai, gazdasági és kulturális központjává. TÉVEDTEK A MÉRNÖKÖK A város tervezői kezdettől fogva előre tekintettek, most mégis kénytelenek egy tévedésüket korrigálni. Húsz évvel ezélőtt ugyanis azzal számoltak, hogy az ezredfordulóig 600 ezerre nő Ulánbátor lakosainak számá, s hogy a 80-as évek elejéig 250 ezer lakosa lesz a városnak. Ezzel szemben már több mint 400 ezren élnék 'itt. Ulánbátor az ország gazdaságii központja. Az ipari termelésnek több mint a félét — az elektromos- és hőenergia több mint kétharmadát — itt állítják elő. Az ipar rohamos fejlődése sok fiatal embert késztetett arra, hogy otthagyja a hagyományos állattenyésztést és a fővárosba költözzék. így aztán most a város dolgozóinak 60 százaléka 35 éven aluli. A családokban átlagosan öt gyermek van, s akik még jurtáiban élnek, persze mindnyájan lakásra várnak. — Egy bizonyos — mondja Turnerin Sadamba, a város főépítésze —, 2000-ben egyetlen ulán'bátorinak sem kell többé jurtából bejárnia. Jelenleg még 40 ezer kerek nemezsátor szolgál lakóhelyül a Tula völgyében. A fővárosiaknak mintegy a fele lakik komfortos új lakóházban. Az építkezés hatalmas arányú, URUSULT ÉS ÉTTEREM A 21-ből négy elkészült. Az üzletek, a műhelyek már működnék, 1980-ban nyílt meg az „5. Mikrorajon” elnevezésű lakó- és üzletutca, éttermekkel. Galsangín Bacsu, a központ igazgatója erről így Ibeszél: — A mongolok számára teljesen új dolog az étterem. A mongol sokkal szívesebben költi el ürü- sültjét odahaza, ahol annyi embert lát vendégül, ahány ülőalkalmatossággal csak rendelkezik. Mégis, a három étterem háromszáz helye majdnem mindig foglalt. Változik nálunk az élet. Hagyományos mongol díszítőelemek Ulánbátor egyik legszebb új épületén, a házasságkötő palotán Ulánbátorban az épületek 70 százaléka 20 évnél fiatalabb. Az építkezéseknél a célszerűséget és a sajátos stílust tartják szem előtt. A főépítész példaként a város szívében fekvő Lenin térre utal, ahol a hagyományos mongol elemek korszerű formában élednek újjá. A mongol építészet hagyománya a templomok díszes ornamentikájában öltött testet. HEGYEK, HAGYOMÁNYOK A főépítész elmondja : — Ulánbátor új épületeinek nyolcvan százaléka tízemeletes. Erre kényszerít bennünket a hegyekkel határolt szűk völgyben rendelkezésünkre álló terület. Csak ott építünk hagyományos, lapos épületeket, ahol az ólámaista épületek, mint a .Gandan-kolostor, a vallásmúzeum, vagy az egykori uralkodó, az „utolsó élő Buddha", Bogdo Gegen régi palotája áll. A mongoloknál évezredes hagyomány, ho'-’y a Napot látni akarják. Ezért minden jurta ajtaja délre nyílik. Ezt a hagyományt követik a középületeknél is: dél felé néz a Szuhe-Bator téren a pártközpont és a minisztertanács székházának bejárata. S van gondjuk arra, hogy az új építkezés ne zavarja a kilátást a könyező, 2000 méteres hegycsúcsokra, amelyek oldalát zöldellő erdők, ligetek és parkok díszítik. GÁTI ISTVÁN NDK Középkori festett üvegek A Német Demokratikus Köztársaság a középkori művészek szebbnél szebb festett üveg- alkotásainak egész tárházával büszkélkedhetik. Az élénk színű üvegdarabokból mesterien ösz- szeállított ablakok nagy megbecsülését mutatja az a tény is, hogy a „Corpus Vitrearum Me- dii Aevi” (Középkori üvegfestészeti alkotások) című kiadványsorozat is rögzíti ennek az éi- dekes művészeti ágnak az eredményeit, fellelhető emlékeit. Az említett kiadvány - rövidített nevén a CVMA — az UNESCO és a párizsi Nemzetközi Művészeti Intézet közös gondozásában készül, szerkesztői 70 kötetesre tervezik. A különleges regiszter ismerteti az ország templomaiban, múzeumaiban és más intézményeiben fellelhető festett üvegeket, számot adva keletkezésükről, elkészítésük technikájáról, az ábrázolt kép tartalmi mondanivalójáról. Instrukciókat is tartalmaz a művek állagának megóvása érdekében, hogy a környezeit ártalmaknak kitett remekművek károsodását megakadályozzák. Az NDK művészettörténészéi és restaurátorai - az NDK Tudományos Akadémiájának vegyészeivel közösen - jelenleg az erfurti Agoston-rendi kolostor üvegművészeti ritkaságait vizsgálják, regisztrálják, hogy 1983-ban, a nagy vallásreformátor, Luther Márton 500. születésnapja alkalmából bemutathassák a jelenkornak Luther egykori kolostorának díszeit. Az iikutszkii akadémiai városrészben dolgozik Miháil Voronkov, a Szovjet Tudományos AkOdémlia levelező tagja, a szerveskémiai intézet igazgatója. Itt őt szinte komolyan „mágusnak és varázslónak” nevezik. Csakhogy „varázspálca" helyett Voronkov kémcsőben lévő fehér port tartott a kezében, amelynek a „miVal” nevet adták. Ez szilíoiumszerves készítmény, amelyet a szerveskémiai intézetben szintetizáltak. Az intézet tudósai megállapították, hogy a szervesszihcium vegyületek között vannak olyan anyagók, amelyek nagy biológiai aktivitássál rendelkeznek. Közülük sikerült a „mivolt" szintetizálni. Ez a készítmény az emberi és az állati szervezetre gyakorolt hatását tékintve kevésbé mérgező, mint mondjuk az aszpirin. Ipari előállítása pedig csupán valamivel drágább. Ma már kevesen kételkednek abban, hogy a szilíciumnak fontos biológiai szerepe van sóik fiziológiai folyamatban. Az emberi szervezetben a szilíoi- umcsere zavarai olyan betegségékkel függnék össze, mint az általános érelmeszesedés, a rák, a cukorbaj, a golyva, kapÉpítészek baráti klubja Az építészek azok közé tartoznak, akik féltékenyen őrzik művészi álláspontjukat. Általában igyekeznek elhárítani minden külső befolyást, különösen ha az nem szakmabeliektől jön. Márpedig az építészek alkotásait laikusok „fogyasztják.” ök laknak az újonnan épült házakban, ők dolgoznak a hivatalokban, tanulnak vagy tanítanak az iskolákban, és járnak a városok, a falvak utcáin, terein. A társadalom éppen ezért keresi a lehetőséget, hogy a „laikusokat" valami módon bevonja az építészek munkájába. NEM KŐTELEZŐ, DE... A bolgár fővárosban az együttműködés új formáját fejlesztették ki. Két éve megalakult „A szófiai építészek barátai" klub. Tagjai neves építészeken kívül újságírók, írók, zenészek, képzőművészek, rendezők, költők, szociológusok — mintegy százötvenen. A klub észrevételeit, javaslatait a tervezők hasznosíthatják. A viták rendszerint érintik a tervezett alkotások társadalmi és esztétikai jellegét. Az egyik vita egy főútvonal lakóházairól folyt. A vitában a többi között megállapították, hogy a típuslakások nem alkalmasak arra, hogy bennük az emberek pihenjenek és jól érezzék magukat. Az úgynevezett modern lakások tulajdonképpen „lakásgépek" - állapították meg. A lakótömb elszigeteli a benne élőket a természetes környezettől. Az iis kiderült, hogy a bolgárok sem szeretnek magasan lakni. Egyébként is az a vélemény alakult ki, hoqy Bulgáriában az ötemeletes lakóházak a leggazdasógosabbak. VITA A „SZENT DOMBIRÓL Felmerült az a kérdés, hogy ki a felelős a meg nem felelő építkezésekért. A tervező? Az építtető? Vagy a rendelkezések? Esetleg maga a lakosság is hibás? S a vita folyt tovább. Végül egyértelműen kimondták: minél többen vesznek részt a tervezésben, minél többen mondják el (igényeiket, gondolataikat, annál könnyebb lesz az építtetők munkája, annál szebbek lesznek az épületek, a lakások annál jobban megfelelnek majd a leendő lakók igényének és ízlésének. Több mint száz résztvevővel folyt a vita a városközpont továbbfejlesztéséről. A megbeszélésről több mint 70 oldal gyorsírói feljegyzés készült. A klubtagok elmondták, hogy miképp képzelik el a „Szent Domb”-nak nevezett városrész új arculatát. A vita heves volt, ami nem csoda, hiszen olyan környezetről van szó, ahol az egyetem, az Alexander Nyevsz- kii-emléktemplom, az „Avéta Szofia”-templom és a Georgi Dimitrov-mauzóleum áll. A KLUB FELLEBBEZETT A vitákban részt vesznek a minisztériumok és társadalmi szervek is. Ott helyben válaszolhatnak a kérdésekre, a bírálatokra. Az Evlogi Georgiev-körút felújítására előterjesztett tervet a klub tagjai kétszer utasították vissza, bár a tervezők köröm- szakadtáig védték álláspontjukat. A klub fellebbezett és ennek során az illetékes szervek a bírálóknak adtak igazat. (g- i ) Nem egyszer heves nézeteltérésre kerül sor Vendégségben a „varázslónál” csdlatban áll továbbá az öregedési fölyamatokkal. Sikerült a „imival” egy sor érdekes tulajdonságát 'kifürkészni. Például az ífkutszki barom- tigyárban megállapították, hogy a takarmányhoz ^keverve 12—20 százalékkal képes növelni a tyúkok töjáslhozaimát. A szibériai vadtenyésztő állami gazdaságokban a prémes állatok bizonyos mennyiségű készítmény adagolása után különleges fényű, tömöttebb prémbundát kezdték magúikra ölteni. Tudósok egy csoportja éveken át vizsgálta és kipróbálta azokat a készítményeket, amelyek léhetővé teszik a friss hal huzamos ideig való tárolását, hűtött tengervízben. Ezék a munkáik a halászati ipar szempontjából 'rendkívül fontosak. Mint isimerétes, a hálászihdjók munkájuk során igen messzire eltávolodnak déli irányba vezető útvonalaikon. Ha bizonyos időre sikerül megakadályozni a hal romlását, akkor ennek jelentős gazdasági kihatása lesz. A szibériai kémikusok „pili- oilk'lin” nevű új készítményük kifejlesztésével tették javaslatot e probléma megoldására. A készítményt már eredményesen kipróbálták az Azavi- és a Fekete-tengeren. Jugoszlávia Üvegpalackgyárak Ez év végére Jugoszlávia saját erőből fogja fedezni üvegpalack-szükségletét. A közeljövőben a szerbiai Paracinben és a horvátországi Hum na Sut- liban két új üvegpalackgyár kezdi meg működését. Jelenleg két üvegpalacküzem működik az országban: Szkopjében és Hrastnikban. Tavaly januártól októberig az az üzemek 320 ezer tonna áruit termeltek. Hazai célokra viszont 350 ezer tonnányi üvegpalackra van szükség. Ebből 1ó millió a sörös. 115 millió a boros, 68,5 millió az ásványvizes, 67 millió a whiskys, 47 millió az olajos, 48 millió a gyümölcsleves, 27 millió a brandys és 105 millió a különféle egyéb palackok száma. A gyátási kapacitás bővülésével 1985-ben már 474 ezer tonna árut állíthatnak elő. A gyógyszer- és komzetikai ipar igényeit azonban még továbbra is importból fedezik. A gyártás növelése mellett a technológiát is fejlesztik. Csökkentik az üvegek súlyát, el- lenállóbbá teszik külső felületüket, hogy a kezelés és a szállítás során kisebb legyen a veszteség. Ipari újdonságok Granulátum, vagy por alakú termoplasrtiikus ragasztóanyagok felhordására szolgáló szórópisztolyt állítottak elő az NDK Központi Olvasztástechnikai Kutatóintézetében. A pisztoly nagy előnye, hogy egyenletesen hordja fel a ragasztóanyagot ezért igen sokfajta ipari ágazatban hasznosítható. * A vasúti váltók kopását előzi meg az az induktív felületi kezelés, amelyet a Brandenburg- kirchmoseri Vasúti Váltógyár mérnökei kísérleteztek ki. Az új technológiával az elhasználódásnak különösen kitett váltórészeket „keménnyé" teszik, s- így érik el a kopásállóságot. A hatásos eljárást már alkalmazzák a nagyüzemi gyártásban is. így sjkerül nagy szilárdságú vasúti váltókat előállítani. A város központja: a Szuhe-Bator tér