Tolna Megyei Népújság, 1982. május (32. évfolyam, 101-125. szám)
1982-05-01 / 101. szám
1982. május 1. NÉPÚJSÁG 5 Színházi élet állandó színház nélkül A megyei tanács végrehajtó bizottsága nemrég fölöttébb szenvedélyes hangú vitában tárgyalta meg színházi életünk helyzetét. A kurtára szabott híradásban utaltunk is erre, és aligha akadt, aki rossznéven vette, netán tudósítói túlzásnak könyvelte el az akkor használt „széles körű" és „szenvedélyes" jelzőket. Hiszen közismert, hogy állandó színház hiányában is élénk színházi életet élő megye lettünk az elmúlt tíz-egynéhány esztendőben, s bár volt időszak, amikor megdobogtatta a szíveket a saját színház létrehozásának költséges gondolata, bevált nálunk az úgynevezett több színházas rendszer. Ismeretes, hogy mi ennek a lényege: otthonos lett nálunk a pécsi, kaposvári, veszprémi, szegedi, továbbá a budapesti Népszínház és József Attila Színház és alkalomszerűen más színházak is. Az úttörő munkát a Babits Mihály művelődési központ végezte el a kapcsolatrendszer kialakításában, így amikor belépett az új dombóvári, paksi és bonyhádi művelődési központ, járt úton indulhattak el. Most 1982 tavaszán a megye négy említett települése rendelkezik megfelelő fölszereltségű színházteremmel, s fogadhat döntően bérleti szervezésű színházi előadásokat. Ezen kívül nagyjából alig valamivel több, mint fél tucat művelődési intézmény prezentálhat csak színházat. így, az örvendetes eredmények ellenére — 1979 —80—81-ben 348 felnőtteknek szánt színházi előadásunk volt, s 176 gyermekelőadásra került összesen sor — az az egyik legnagyobb gondunk, miként lehetne bővíteni a színházi vendégjátékokat fogadó művelődési intézmények körét. S mi módon lehetne bevonni a kistelepülések lakosságát a színházi ellátásba. Nem akármilyen kérdés ez, hiszen a megye lakosságának 40—46 százaléka él falvöinkban. Mielőtt még bárki helytelen következtetések levonására ragadtatná magát, idézzük meg kicsit a múltat. Akkor se fölösleges ez, ha elkerülhetetlen a honnan-hová megválaszol- gatása közben az ismétlés. Megyénket — ezt a második legkisebbet — az ötvenes években a Faluszínház társulatai és az akkor még igen tisztes tömeget mozgató amatőr színjátszó együttesek látták el színházi előadásokkal. A hatvanas években már a Déryné Színház szűkebb hazánknak úgynevezett nagyobb településeit látogatta csak. Ez volt az az időszak, amikor „hakni” címen az alkalmi társulások kíméletlenül hozták tudtunkra műsoraikkal azt az ars poeticájukat, hogy „tanyára parasztnak bármi jó”. A hetvenes évek elejére némileg lecsökkent ilyetténvaló látogatottságunk, mert fölerősödtek a színvonal esése elleni kifogások, nem beszélve arról, hogy megnövekedtek az együttesek fogadásának költségei is. Lanyhult az érdeklődés aztán attól is, hogy megyeszerte gyorsan szaporodott a televíziókészülékek száma. Egyebek között igazi színházi előadásokat közvetítve a nézőknek. Aki ebben az időszakban hamisítatlan színházi élményre vágyott, az zsebbe nyúlt és a pécsi, kaposvári vagy fővárosi színházakat látogatta. Dombóvárról például színházvonattal utaztak a nézők Kaposvárra. A megyeszékhely színházra áhítozó közönsége nem volt ilyen kedvező helyzetben. A régi művelődési ház teljesen elsoványította, az új viszont megalapozta, majd kiteljesítette a színházi életet a már említett módon. Emlékeznek még? 1970 tavaszán startoltunk és mindjárt 16 előadással. Az akkori bérlettulajdonosok között voltak bonyhádiak, paksiak, esetenként még dombóváriak is és a szekszárdi járás számos községéből utaztak be a nézők egy-egy előadásra. Ügy tűnik, ésszerű lenne felújítani a közönség alkalmankénti utaztatását napjainkban is, amikor szembe kell néznünk a kistelepülések lakosságának színházi ellátatlanságával. Más megoldás nincs tudniillik, mert 1982-ben már nem szabad még több szereplős pódiumestet sem tartani másfél, két asztallap nagyságú színpadokon, fűtetlen teremben. Tömören szólva; ott nem szabad, ahol a tárgyi feltételek rosszabbak, rögtönzöttebbek, mint a színészet hőskorában a beszálló vendéglők nagytermeiben voltak. Egyébként, a kifejezetten színházi előadások mellett évente 60—80 úgynevezett pódiumműsor is elhangzik megyénkben. Nem véletlenül esett és esik mind több szó a gyermekek, iskolás korú fiatalok színházi ellátásáról. Az érdekeltek, az ifjúság és a pedagógusok egybehangzóan sürgetik a jelenleginél jóval több színházi előadást. Mozdulnának is az egyes iskolák, hogy székhelyen nézzék meg a fiatalok a kiválasztott színház egyik-másik előadását, de az utazási költségek és bonyodalmak — jegyszerzés, utaztatás, szállás- költség — fölöttébb nagyok. Az említett színházak mellett a gyermek- és ifjúsági előadások vendégszereplőinek körében foglal helyet egyébként az Állami Bábszínház és a pécsi Bóbita együttes is. Az egyes intézmények ennek ellenére kénytelenek fogadni úgynevezett alkalmi társulásokat, melyek nem minden esetben tartják szem előtt, hoqy fellépésükkel a jövő közönségét formálják és ezt „eszi, nem eszi, nem kap mást" jeligével nem szabad. Megyénkben a rendszeres színházlátogatók száma eléri a 8—10 százalékot, az esetenkénti nézők száma pedig további 4—8 százalékot jelent. Legolcsóbban a szekszárdi nézők jutnak színházhoz, pedig a jegyárak sehol sem fedezik az előadások költségét. Költségvetési hozzájárulás címén évente közel egymillió forintos kiegészítésre van szükség. Az energiaköltségek mindenütt pluszként jelentkeznek. Ami a műsorpolitikát illeti.. . A rendszeresen itt vendégjátszó színházak ajánlatai alapján kialakított bérlet- sorozatokban 40—60, legfeljebb 50—50 százalékot mutat a könnyű műfajok aránya. A kommersz színház iránti korábbi igény alig változott, és megnőtt a tiltakozás a kísérletezés jegyében fogant produkciók ellen. Az érdeklődést döntően a könnyű műfajok kötik le, Shakespeare, Gogol, Moliere vígjátékszerzőként „kapósak". Az operai és drámai előadások bérleti helyein bőven ismeretesek az úgynevezett fantom nézők. Közönségünkre mégis ráillik az igényes jelző. Abban mindenesetre igen, hogy már nem mondana le a színházról. Az ellátatlan területek? A közművelődés második és harmadik vonala mit várhat? Illetékesek keresik a megoldást. Ami a krónikást illeti, annak örülne legjobban, ha legyűrnénk az utaztatási problémákat és színházművészethez méltó feltételek között kapnának színházi előadásokat a kisebb településeken élők. —óa— lUcigy vasak között Elvész az ember a nagy térben. A műhelyben sokmázsás acélszerkezetek között alig látszik egy-egy hegesztő, lakatos vagy termelés- irányító. Pedig ott vannak, ott, a nagy vasak között. A zaj néha kibírhatatlan. A kalapácsok zenéje dobhártyát próbáló. Ha beszélni akar az ember, akkor közelhajol a másikhoz, s úgy néz ki a két beszélgető, mint az öregasszonyok, amikor pusmognak, amikor éppen valakit tárgyalnak. . . Egy ember ül az acélszerkezeten, hegesztőpálcát cserél, egy pillanatiq gondolkodik, aztán az acélszikrák beterítik a környéket. A másik helyen már pakolnak, lassan lejár a műszak, a nagy vasak között dolgozó emberek elmennek pihenni, holnap folytatják, úgy, mint évtizedek óta mindennap. Gottvald Károly képriportja Hegesztő a nagy vasak között Acélszikrák Védőálarcban Akik még a szakmát tanulják Mfe A mosoly a műhely életéhez tartozik A teodolit is munkaeszköz... ... és amit mér Végzett...
