Tolna Megyei Népújság, 1982. május (32. évfolyam, 101-125. szám)
1982-05-01 / 101. szám
A ^fepÜJSÀG 1982. május 1. Hétköznapi anyák, nagyanyák... Minap hétéves 'kis barátnőmmel t a Iá tkoztam. Ba l 'kezének mutatóujja be volt kötve. — A napköziben történt — mondta szinte büsikén. — Anyák napi kiskosarat készítettünk. Akkor piros kartonból vágtuk ki a formát... összeragasztottuk. Holnap kis fület készítünk rá. Holnapután pedig az oldalára ragasztunk fehér 'papírból tulipánt, meg margarétát. Szombaton apuval megyek a piacra. Veszek a kosárba gyöngyvirágot meg nefelejcset — zúdul felém a lelkes szóáradat, s a baleset nem em'lí- tődik többé. — Zolié'k is csinálnak meglepetést az oviban. — folytatja Bea. — Könyvjelzőt. Jó is lesz anyunak, mert mindig az újság széléből tép le egy darabot, s azzal jelzi, hogy hol kell folytatni az olvasást... Az újságtépkedésért apu nagyon dülhös... Különben úgy gondoltaim, hogy a kosárban tarthatja majd anyu a gyűrűit és a karórát. Mert amikor délután hazajön, mindiq leteszi őket a szekrény szélére... * Legszívesebben világgá kiabálta volna, hogy gyermeket vár. Pedig még csak két hónapja volt teherben. De nem állhatott ki a főtérre, hogy szét- kürtölje a büszkeségét. Elment a boltba, s vett egy mályvaszínű kötényruhát, jó bőt, amibe kilendhónapos terhesen is bőven belefér. Másnap habfehér inggel föl is húzta. Úgy ment dolgozni. Mielőtt átöltözött volna a kék köoenybe, bekopogtatott a főnökhöz, és mímelt szerénységgel, de sugárzó büszkeséggel jelentette be- a nagy eseményt, összeszorult torokkal várta az osztályvezető üdvrivalgását, gratulációját, kézszorítását. Helyette egy már- már vádló kérdésbe ütközött: — Maga is? Erzsi elhatározta, hogy bizony kiveszi a gyest, sőt, amikor Pisti kétéves lesz, és minden a tervek szerint jön össze, megszüli a második gyermeket. Azt is elhatározta, hogy inkább kicsit meg nyújtja a napokat, a vasalást késő este végzi, hogy minél több ideje jusson Pistire. Ha jó idő volt, elsétáltak apu elé. Ha esett, az ablaknál várták. Erzsi pedig folyton- folyvást szajkózta a gyereknek: — Jön apuuu! Ott az apuuu! Nem csoda, hogy Pisti első szava az „apfuuu" volt. Boldogan fújta a szót: Apfuuu! És apu büszke volt a fiára. Elmondta mindenkinek, hogy még alig egyesztendős a gyerek, és már őt szólítgatja, messziről megismeri. — Hiába, a fiúgyerek az apjához áll a legközelebb! Pisti már jól elmúlt másfél éves, amikor először mondta, „anya”. Viszont amikor Ági született, még nem vezették be a gyest. Az anyukák kora reggel vitték a babát a bölcsibe, oviba. Kata barátnőm is ezt tette „sorstársaival" egyetemben. Kata egyébként roppant vidám természetű, mozgékony teremtés, ö az a fajta, akire azt mondják, „még a jég hátán is megél". Kata pedig még a hó hátán is megélt, s igen vidáman. Lehetett Agi vagy három esztendős. Beköszpntött a tél. Esett a hó, jégpáncél borította az utcákat. Reggel hét órakor Kata bement a garázsba, elővette — a Wartburg helyett — a támlás hátú kisszánkót. Ágit plédbe csavarta, ráültette a ródlira és uzsgyi az óvoda. Csúszott a hegyi út kegyetlenül. Kata hahó tázva vette az akadályokat, Agi visított, amikor édesanyja fenékre ült. (Az utóbbi baleset föl sem tűnt senkinek, mert a barátnőm mintha „emlhákázna", úgy pattant megint talpra, s húzta Ágit a szánkón. A szomszéd Lajoskát pedig ugyanakkor beültette aoukája a Trabantba, s Katóék előtt két háznyi fórral próbáltak indulni. At is értek az út túloldalára. Majd vissza a házukhoz... Ági nagycsoportba járt, amikor olyan feladatot kaptak, hogy ki-ki rajzolja le családját. Ági bőszen rajzolt. Egy pillanatig sem rágta a színes ceruzát. Hamarosan elkészült az „alkotás" : a kép egyik felén a parányi apu ássa a parányi kertet. A másik oldalon parányi szánkón gyerek ül, parányi anya húzza. Viszont a parányi anya arca szép és nagy: szája nevet: s benne sok-sok szabályos fog látszik... * Bájos arcú, fiatal nő ül a pádon. A játszótéren telt ház van. A totyisok a homokot ássák, a nagyobbak a hintákat gyötrik. A fiatal nő nem tétlen. Villámgyorsan jár a keze: a horgolótű és fonal kicsinyke csipkeruhát formáz. Tekintete alig esik kezére. Főleg a homokozón és a hintán időz. Hirtelen fölugrik, mert kislánya lapátját egy nagyobb fiú el- cibálta, s most a csöppnyi lány fejét ütlegeli vele. Kőiben a hinta felől is mozgolódás támad. Mire az asszony a homokozóhoz ér, két és fél év körüli fia már rendet is tesz. Határozott mozdulattal kirántja a lapátot a szeplős legényke kezéből és kishúgánok nyújtja. Köziben dühödten a szőkére néz és mondja: — Nem féjsz a bájad be? Az anya puszit nyom fia fejére és már háttal nékik, a pad felé tartva csöndesen mondja : — Az egyetlen férfi a családban ! * — Hogy mit csinál anyu, amikor hazamegyünk? — kérdez vissza a négyéves kislány. — Semmit. Akkor már neki nincs dolga. Leülünk, beszélgetünk, meg föltesz egy lemezt. A Halász Juditosat. Akkor apuval elmegyünk a boltba, öcsi is jön. Amikor hazamegyünk, vacsorázunk. Vagy pörköltet, vagy zöldibabfőzeléket, vagy rántottét. Utána fürdőnk és megnézzük a tv-'ben a mesét. Akkor apa kijön velünk a gyerekszobába és mesél meg énekel egyet. — És mikor mos az anyukád? — kérdem. — Nálunk nem kell mosni. Nálunk a tiszta ruha a szekrényben van... Onnét vesszük ki reggel. A zoknit meg a fiókból... — aztán némi gondolkodás után hozzáteszi: — Amikor szombaton otthon vagyunk, akkor betesszük a ruhát a gépbe... Utána anyu kiteregeti az erkélyre. * Olyan az udvar pázsitja, mint egy jól ápolt focipálya. A három unoka — kevés is meg sok is — nagymamával rúgja a „bőrt". A kerekded asszonyság úgy mozog, mint egy majdnem profi. A gyerekek visítva futnak a labda utón, vagy éppen vetődnék, ha kell. — Elég volt! — szól a mama. — Most szedjünk egy kis spenótot. A szára nélkül persze... Úgy nem kél! külön tisztítani. Gyorsabban készül el az ébéd. Nyolc kéz szakítja a nyolc, a tizenhat, a hanmindkét spenótlevelet. Máris tele a kosár. — Vigyél belőle Mariska néninek is — szól a nagymama a nyolc év körüli, legidősébb fiúnak. — Gyorsan, befelé! Föltesz- szük az ebédet. Utána, a hatéves ikrek keverik a Fekete Pétert a konyhaasztalon. — Csak egyet, mama! — kérik szinte egyszerre. A nagymama keveri a rántást, tesz egy kártyalapot az asztalra, hallgatja a naqypapát, aki éppen a szokásos beszámolóját tartja a Hazafias Népfront bizottságának üléséről és a hamarosan elérkező kirándulásról. Az ikrek üvöltve konstatálják, hogy a mama lett megint a „Fekete Péter”. A mama pedig szégyenlősen tölti a tejszínt a szifonba, hogy legyen .mit tenni az unokáknak délután a rakott barackra... Közben azon tűnődik, hogy adja be a papának, hagy délutánra elvállalta az egyéves Ákoskát, a kis szomszédgyereket, hogy annak az anyukája végre e’liméhessen a fodrászhoz. Persze, egyszerű az egész. ,A nagymamának úgysincs semmi dolga, hisz a jó nagy- anyó otthon ül...” V. H. M. Képletünk: 5 + 2 Családi munkamegosztás Rufféknál Az ötnapos munkahétre úgyszólván áttért már az egész ország, szeptembertől pedig gyermekeink már pénteken letehetik „dög nehéznek" méltán nevezett iskolatáskájukat. Az áttérésre való felkészülés társadalmi — ezen belül a munkahelyi — vitájában kevesen voltak olyanok, akik a régire voksoltak. A szabadidő-gyarapító, az időnövekedés miatt a családok életét kiteljesítő új „képletet” már jó néhány hónapja használjuk. Nem vagyunk egyformák. Otthon éppúgy nem, mint a munkahelyen. Teherbírásunkon, mindennapjaink rendjén, alkati tulajdonságainkon, de legfőképpen az ésszerű, célratörő családi munkamegosztásokon is múlik, hogy tudjuk-e élvezni és kihasználni ezt az új vívmányt. DANI NYŰGÖS A szekszárdi Mérei lakótelepen szombaton a kora délelőtti órákban az erkélyekre kiaggatott ruhák jelzik, hogy itt a hétvége. Asszonyok indulnak kosaraikkal a kis ABC felé, hogy megvegyék az ebédrevalót. A Körösi Csorna Sándor utca. 13/A számú lépcsőház gyenmek- sírástól hangos. Az ajtónyitás után édesapja karján ülve meglátom a hang tulajdonosát, a másfél esztendős stramm kis legénykét, Danit. Náthás, beteg. A bokájáig ér az orra és csak karon hajlandó — akkor sem sokáig — a hangját mérsékelni. — Feleségem a kislánnyal lement a boltba — mondja a nőknek tetszőén őszülő, jól megtermett Ruff Ferenc, a TO- T'ÉV építőipari gépszerelő csoportjának vezetője. — Fáradjon beljebb. Későbbre vártuk. Másodperccel múlt kilenc óra, a lakásban totális a rend. Nyoma sincs a hétvégéken honos álmot meghosszabbító tájképnek. Csendesen duruzsol az olajkályha, a kisáblak résnyire nyitva. — Várjuk meg a nejemet — ajánlja a házigazda. — Ö jobban szeret beszélni. Várjuk, de nem tétlenül. Ruf- fék egy plusz két fél szobás lakásban élnék. A konyhában sarokpad, ízléses konyhai dolgok a falon. A szülők hálószobáját egy franciaágy uralja. A gyerekek birodalmát pedig egyszerre két „uralkodó", két ággyal, szekrényékkel, és több százezer játékszerrel. Néhány perc múltán Dániel előszoba felé vett villám startja jelzi, hogy megérkezett a család másik fele. Az óvodás kislány, Ramóna felnőttesen helyet foglal a nagyok között, jelezve egyenjogúságát minden családi témában. — Édesanyáiméknál laktunk Zomlbán — kezd megismertetni a család történetével Ruff Fe- renoné. — Azt a segítséget, amit tőlük kaptunk, szavakkal sem lehet elégszer megköszönni. Minden pénzünket félre tudtuk tenni a lakásra. — Mikorra lett meg a hajlék? — Szerencsések vagyunk, mert sohasem albérleteztünk. Még nem voltunk kétéves házasok, amikor férjem vállalata éhhez a lakáshoz juttatott bennünket. A TÖTÉV nélkül harmincegy évesen még egyáltalán nem itt tartanánk. A férj egyre csak a nyűgös Danit csitítja. — Nagyon jó időben jött ez a munkáslakás — folytatja az asszony. — Kislányunk éppen akkor volt néhány hónapos, férjem pedig akkortájt készült az érettségire. Apját végre szóhoz engedi jutni Dani: — Mindketten mozgalmi emberek vagyunk. Én 1965 óta vagyok KISZ-tag, hat éve pedig párttag. CSALÁDJA VÁLOGATJA Ruff Ferencné nyolc éve került a szekszárdi BHG-hoz és hamar beilleszkedett a profil- váltás napjait élő fiatal kollektíváiba. — A mozgalomba is mindjárt bekapcsolódtam — mondja. — Vállalati KISZ-vezetőségi tag lettem, tagja a szekszárdi városi KíSZ-bizottságnak. Egyébként férjemet is a KfSZ- nek köszönhetem. — ...? — fordulok a leg- il'letékesebbhez. — A TOTÊV KlSZ-titkáraként részt vettem én is és feleségem is egy továbbképzésen Dombodban... — Ott nagyon barna a víz! — kiált fel Ramóna, miközben g ye rme k -Iho rgá s Zbotj á va I éppen a szőnyegtengerből „fog ki” egy sárga halat. Nevetünk. — Szóval, az ismerkedési est ismeretségéből házasság lett. — Gyerek is, és közben természetesen munka — így Ruff Ferencné. — Az ötnapos munkaihét előtt hogyan dolgozott? — kérdezem őt, de a kislány figyelmeztetően rámpisszent. Dani bóbiskolni kezd. — Amíg nem volt gyerek, addig a meóban dolgoztam két műszakban. Az első gyerek után kerültem át a termelési osztályra, ahol jelenleg is dolgozom. Reggel nyolctól negyed ötig tartott régen a munkaidő. Most háromnegyed nyolctól fél ötig. — Munkatársai miként fogadták az új munkarend bevezetését? — Volt, aki szorongott. A kisgyerekes anyák örültek. A régi szombat semmilyen volt. Délelőtt már ott járt az eszünk, hogy kapunk-e tejet, kenyeret a boltban. Nékem meggyőződésem, hogy az az anya, aki gyereket nevel, az csak nyert ezzel az új rendszerrel. — A hét különben is olyan rövid — folytatja a férj, miután lefektette a fiát. — Munka után hazajövünk, eqy kicsit tudunk foglalkozni és játszani a gyerekekkel, aztán a fürdetés és a lefektetés. Szerintem is a második szabad szombat lényegesen megnövelte a családék szabad idejét. — Erről még a mai napig se vélekedik mindenki így. Sokan azt tartják, hogy a második szombat csak nagymosásra, vasalásra és takarításra jó... — Családja válogatja... E „háziasszonyi témát" érintve Ruff Ferencné még jobban felélénkül : — Erre én azt mondom, hogy úgy él egy család, ahogyan beosztja az idejét. Azzal gazdálkodik, amit megspórol. Férjem mindenben a partnerem. Nyugodtan rábízom a gyerekeket, a lakást, a háztartást. — Egyébként is, a hét napjaiból kettő kiesik — veti közbe a férj. — Miért? — Mindketten tanulunk. A férjem marxista—leninista egyetemre jár, én politikai-gazdaságtan szakosítóra. Amire én hazaérkezem, addigra a gyerekeket már az ágyban találom. Ám ez fordítva is így van. — Mozgalmi elfoglaltságom nemigen vesz el időt d családtól, a tanácstagságom egy keveset... — így a férj. A KERT: ÖSSZETARTÓ ERŐ 'Ramóna a televíziót követeli. Délelőttjeihez — mint kortársaiéhoz is — hozzánőtt. Bekapcsoljuk. Igaz, hogy még nincs neki való adás, de hát csak menjen. — Mikor vásárolnék? iR'uff Ferencné: — Fizetéskor egy tételben egész hóra megvesszük a cukrot, lisztet, egyebeket. A hét napjaira és a hét végére csak a napi tejet és a kenyeret hagyjuk. Ezzel is időt nyerünk. Ezt pedig szombaton a főzésre fordítjuk, mert csak ilyenkor tudunk jókat főznli itthon. —■ Szab ad idejük be n ? Ruff Ferenc: — A gyerekekkel sokat foglalkozunk. Itt a Bottyán-‘hegyen van egy kis kertünk. Az is összetartó erő. Oda megyünk ki együtt... Emellett kirándulunk, busszal. Persze, amíg Dani ilyen kicsi, addig kevesebbet mozoghatunk. — Az estékkel miként gazdálkodnak? — Tévét nézünk, a híradót soha nem hagyjuk ki. A második gyerek után Ruff Ferencné „leköszönt" megbízatásaiból, aztán: — Hiányérzetem volt... Azóta érzem igazán jól magom, mióta ismét végzek mozgalmi munkát. Feladataim vannak a párt- vezetőségben és a vállalati munkaverseny-felelősi .munkát is nagy kedvvel végzem. Mi mindig úgy tudtok beosztani az időnket, hogy se a munkahely, se a mozgalom, se a család ne lássa annak kárát. A tévében mór van Ramónának tetsző program. Átengedjük neki a szobát. Édesanyja a konyhába indul, palacsintát sütni... SZOCS LÁSZLÓ JANOS Vasárnap délelőtt a tv előtt Lippui Tamás: Anyaság
