Tolna Megyei Népújság, 1982. május (32. évfolyam, 101-125. szám)
1982-05-29 / 124. szám
1982. május 29. NÉPÚJSÁG 5 A vásárlók szokásai Az embereket me9számlálhatatlanul sok szempont _______ szerint lehet csoportosítani. Azután e c soportok — újabb ismérvek alapján — megint feloszthatók, újból osztályozhatók... és lehet folytatni bármeddig. Amennyiben szempontunk a vásárlás, akkor nyomban leszögezhető, hogy a kisdedeken kívül mindannyian vásárlók vagyunk. A „nem vásárló1' kategória gyakorlatilag nem létezik. Kezdjük máris a felbontást, csoportosítást. Először életkor szerint. Ebben az esetben a „bontásnak" elsősorban úgy van értelme, hogy vannak gyerek- és felnőttvásárlók. A gyerekek — főleg a háromtól tízéves korúakig — rém büszkék, hogy a bevásárlás egyszerűbb, majd később bonyolultabb műveletét rájuk bízzák szüleik. Nagy odaadással iramodnak a boltba, lelkesen válogatnak az önkiszolgáló polcain. A gubanc akkor áll be, amikor az elárusító pultnál kell sorba állniok kenyérét, vagy felvágottért, avagy - eleget tenni a fizetési kötelezettségnek — a pénztárnál, amely előtt hosszú sor kígyózik. A felnőttek pedig gyakran hajlamosak cr lurkókat „te ráérsz várni, úgy sincs semmi dolgod" jelszóval félreállítani. Viszont a boltban szobrozó gyereket otthon várják szülei, s amikor végre megérkezik, azzal vádolják, hogy a vacsora miatta nem készülhet el időben, - mert elcsavargott. A sok-sok bevásárlási kalamajka után a gyerek kezdi utálni a boltba járást, s mire felnő többnyire nyűgös, ideges vásárló válik belőle. És íme, eljutottunk a felnőttvásárlók két jellemzőjéhez: vannak, akik nyugodtan járják az üzleteket, megfontoltan rakják kosarukba azokat az árukat, amelyekre szükségük van. De jócskán vannak olyanok, akik mihelyt beteszik a lábukat az üzletbe, felpaprikázódnak, indulatosan szólnak „vevőtársukhoz”, letámadják az eladókat, hogy ezt meg ezt miért nem lehet kapni, s hogy a szardíniából miért nincs nagyobb választék, avagy a férfiinget miért a régi, s miért nem az új méretezési rendszerben árusítják?! Szóval megragadnak minden apróságot, amibe beleköthetnek, s mindezek után elégedetten távoznak. Jó ismerősöm ruházati áruházban dolgozik. Gyakran beszél munkájáról, amit szeret, csak „ne keserítenék meg napjaimat azok az okvetetlenkedők, akiket már — kisváros lévén — mindannyian igen jól ismerünk.” Ezek az öncélúan házsártos vásárlók könnyedén elrontják az üzletek dolgozóinak hangulatát. A sajnálatos pedig az, hogy ezek gyakran nem is vásárlási, hanem krakélerkedési szándékkal térnek be az üzletekbe. Betérnek vagy nem térnek be? S ha igen, akkor miért? No, lám. Megint itt a két csoport. Egyiket azok alkotják, akik valóban vásárolni szándékoznak, a másikat pedig azok, akiknek mindig van idejük nézelődésre. Az utóbbiak elsősorban tájékozódni akarnak: a műszaki szakboltban vagy osztályon megnézik, hátha érkezett valamilyen ügyes kis szerkenytű, vagy valamilyen alkatrész, amely éppen jó lenne „valamire”. Ezekből a nézelődőkből lesz vásárló - ha nem ma, hát holnap. De azokból, akik csak az idejüket ütik el a boltokban, akik ott élik ki manökenhajlamukat, csak a legritkább esetben válnak vásárlókká. A cipőket, ruhákat próbálgató hölgyikék bizony zavarják az eladókat, csökkentik az üzletek forgalmát, mivel hosszasan foglalják a próbafülkét, ahonnét kiszorítják azokat, akik valóban szeretnének szoknyát, pulóvert, vásárolni — például a röpke ebédidőben. At Kői • rne9in* két vásárlói kategória „bújik elő”; egyikbe azok tartoznak, akiknek van, másikba azok, akiknek nincs pénzük a vásárlásra. Most nem a napi tej, kenyér, stb. megvételére gondolok, hanem a tartós fogyasztási cikkekre, ruhaneműkre, a lakást szépítő tárgyakra. De éppenséggel fogalmazhatok úgy is, hogy vizsgáljuk a tervezett, illetve nem tervezett kiadások arányát, annak eltolódását. A fiatal, kétgyermekes házaspár — ez esetben egy típust személyesít meg - bizony precíz kimutatást készit minden hónap elején: pontosan megtervezik, hogy mennyit költenek kosztra, mennyit „visznek” el a részletek, mennyit tesz ki a gyerekek napközidíja, az újságköltség... szóval mindennek megvan a maga rublikája. Óvatosságból mindegyikük csak ötvenhatvan forintot tart pénztárcájában, nehogy valamelyik üzletben „elcsábuljanak”. Tudják, hogy mikor és mit akarnak vásárolni, az üzletbe határozottan lépnek, nem böngésznek az italkülönlegességek között, annál inkább a bébiételek táján. Mint mondják, nem nagyon volt rá precedens, hogy valamelyikük előzetes egyeztetés nélkül száz forintnál drágább holmit vett volna, csak azért, mert tetszett neki. Szeretnék, ha ez a beosztásuk, az üzletekkel való határozott kapcsolatuk mindig tartana, hiszen néhány év múlva, ha anyagi hátterük megerősödik, valószínűleg hajlamosak lennének jó szokásuk felrúgására. Őszintén szurkolok értük, hiszen jól tudjuk, hogy a meggondolatlan vásárlások, a csábító, de éppen nem szükséges holmik megvétele mennyi konfliktust, veszekedést okoz sok családban. Bevallom, hogy én magam sem tartozom a mindig meggondolt vásárlók közé. Mentségemre viszont azt tudom felhozni, hogy holmi használhatatlan haszontalanságokat azért én sem veszek meg. Azt is bevallom: ha egy áruról - legyen az bútor, vagy ruha — mégis kiderül, hogy használhatatlan, bizony nem őrizgetem, nem dühöngök, hanem a törvény és a rendeletek szabta lehetőségek szerint kicseréltetem. S itt ugrik be ismét másik kétféle vásárlótípus: a jogaikat ismerő, illetve az arról mit sem tudó vevők. Az utóbbiakkal kapcsolatban - a példa abszúrdnak tűnik de valóban megtörtént - egy szerelő mesélte a következőt: Idős házaspár hívta el a tévét megjavítani. Amint belépett a szobába, azonnal látta, hogy a darabokból összeállított szekrénysorral valami „bibi” van. Kiderült, hogy az egyik eleme oldalával kifelé volt beillesztve a sorba. „így rakták be, akik hozták a boltból” - mondta a néni. A szerelő azon nyomban szétkapta a szekrénysor egy részét. Kiderült, hogy annak a bizonyos elemnek az ajtaja talaposan le volt nyúzva, az oldala viszont nem. Reklamálni pedig már nem volt érdemes, mert a másfél éves garancia rég lejárt... A szerelő asztalos ismerőse nagyon olcsón új borítást tett a szekrény ajtajára. És azok, akik jogaikat kellően ismerik? Tájékozottak? Pontosan tudják, hogy mikor, kihez kell fordulni segítségért, sőt olyanok is vannak, akik e „tudományukkal” vissza is élnek. De egy dologban roppant precízek: megőriznek minden blokkot. minden javítási cédulát. e,xU9| vácírlnlz vagyunk mindannyian. Ilyenek vagy azovai, vásár IO K olyanok s be ke!| |átnunk> hogy változnunk, szokásainkon változtatnunk nekünk is kell. A mindennapos vásárlási teendőnk közepette fogadjuk meg, hogy saját nyugalmunk érdekében nemcsak a kereskedők szemében vesz- szük észre a szálkát!- vhm Zománcoroszlán Az embléma -a világhír felé tart, s jelzi a Bonyhádi Zo- máncárugyár legújabb törekvését. Fehér alapon stilizált oroszlán, mellette az alapítás éve: 1909. Alatta, keretben EMA-LION. Zománcoroszlán. Márkanév. így kellene megismerni a világban a bonyhádi edényt, így ismerik meg fokozatosan világszerte, hiszen már az idei évben 50 millió forintért küldenek nem rubel elszámolású exportra termékeikből. A nemzetköziséget jelzi a márkanév. EMAIL németül zománcot jelent, a LION pedig angolul és franciául is értendő, oroszlán. A gyárat a Perczel-család alapította, a Perczelék pedig az oroszlánt tartották jelképüknek. Utazik a lemez, a targoncán Máthé Antal Óriásprés Koncz János a peremezö gépnél Zsák Piuszné Szőke László Pitcz János Tóth Tibomé (eveszi a készárut Fóliázás Zománcoroszlán
