Tolna Megyei Népújság, 1982. május (32. évfolyam, 101-125. szám)
1982-05-22 / 118. szám
1982, május 22. NÉPÚJSÁG 7 Hol volt, hol nem volt... . Nincs tájgyűjtemény Váralján Mendemondák, vádaskodások vannak Táj gyűjtemény alakul Váralján Váralja gazdag fairt. Tízzel m megállapítással nem az anyagi jaimkban vájó bőségre utalunk. hanem a községben fellelhető néprajzi kittetekre, melyek természeteién — mint mindenütt — fogynak. Éppen ezért döntött nagyon helyesen a községi tanács, amikor elhatározta, hogy szerény keretek közt berendez egy kisebb épületet, melyben bemutatható lesz- a helyi népviselet, a régi szoba- és konyhabelsűk, használati eszközök. Erre a célra jól kínálkozott a falu közepe táján lévő régi csarnok két- helyiséges épülete. Az elképzelések szerint itt, a ki* pincében és a majd felépítendő félidő alatt helyezik el a gyűjteményt, A tanácsnak természetesen nincs megfelelően képzett szakembere se a gyűjtőmunka irányítására, se az épület majdani berendezésére. Éppen ezért — és nagyon helyesen — úgy határoztak, hogy a közadakozásból összegyűlő értekeket a megyei múzeum tulajdonába adják, mely viszonzásul részben állandót, rtszben cserélődő anyagú kiállítás rendezését vállalja Hl. A gyűjtés nem könnyű. Amint att Gémes Balázs néprajzos-muzeológus elmondotta, a régi, szép, festett agyak jó részéből már nyúlketrec vagy galambdúc tott. így ís sikerült szép ládákat, sarokpadot, fali tékát, kerámiákat, fazekakat. adás zügyi revízióról vezet« a gazdasági reform szülöttje. létrehozását ai tette szükségeséé, hogy a gazdaságirányításban előtérbe kerültek a közgazdasági, tőként a pénzügyi szabályzók. A főigazgatóság 1971. január 1-ével kezdte meg működését és tevékenysége azóta ieirntAapn háréoi mezőgazdasági és háztipas ri felszereléseket összegyűjteni. Másfél hét. minden lúl- órának fittyet hányó, szó szerint reggeltől estig tartó munkája árán 25—JO helyről származó mintegy ISO—200 legkülönbözőbb tárgy van mar biztos helyen. A néprajzot természetesen meg sem mozdulhatott volna, a helyiek — elsősorban Schmidt Károlyné ép Till Júzsefné — segítsége nélkül. A faluból sokan, érdekes módon főleg a szerényebi* anyagi körülmények között élók, szívesen adakoztak <* gyűjtemény gyarapítására, mely idővel minden bizonnyal büszkesége lesz Váraljának Özvegy Kiss Jánosé tulipános kis ládát adott. térítőnél és eOV gyönyörű óbányní lányért. Tóth Györgyik a falról akasztottak le három szép kerámiát, pedig azok még a család mindennapi használati tárgyai közé tartoztak. Magyar Sándor kerámiákat is szaruból készült lőportártól adott. Imrő Sándor tányértartót. hernyózóollót, sütölapáuA, Szabó Józsefné egy szép, teljes sorozatot n kiló bevezetése előtti súlymérték- ből, a „lat"-hol. Duz-t József — nem csekély családi ellenállást leküzdve — egy szép Indát adott a köznek es odaígért egy fali tékát, melyet majd akkor lehet kiemelni, ha bontásra váró háza csákány alá kerül. Alég sokakat sorolhatnánk. Az természetesen érthető ha valahol egy-egy megszokott, valakinek a szívéhezJ nőtt tárgytól nem akarnak megválni. Érthető és természetes: — ha megbecsülik. Az már kevésbé érthető, amire sajnos mégis van példa, hogy akadnak, akik valósággal ingajáratban közlekednek a néprajzossal szemben és elten.. Amíg az az egyik soron gyújt, ók a másikon igyekeznek lebeszélni az adakozókat. a törvényes rendelkezésekkel alaposan ellenkező lehetőségeket csillogtatva élőttűk Sz(>TS>n('*u>re* «o»*» 1973 nyarán megjelent cikkünk szerint működnie kellene a táj- avűiteménvnek Nem tudom, mit érezhették lapunk május 15-i számát olvasva a váraljaiak, amikor arról értesültek, hogy a közelmúltban helytörténeti parasztházat avattak Magyarkesziben. Valószínű ugyanaz a tőr járta át lokálpatrióta szívüket, mint tavaly augusztusban, amikor arról értesültek, hogy a téesz segítségével, nagy társadalmi összefogással a mórágyiak megnyitották - egy erre a célra rendbe hozott öreg malomban — falumúzeumukat. Majd egy év óta nem sikerül úgy találkoznia újságírónak a váraljaiakkal, hogy rögtön szóba ne hoznák tájgyűjteményük mai napig tisztázatlan sorsát. Amit - mint azt elmondták egy rögtönzött falufórumon - három évvel ezelőtt firtatott a rendőrség is. Ha ez így igaz, - s elképzelhető, hogy igen - senki se csodálkozhat azon, hogy a táiavüjtemény ürügyén fölhalmozódott, fehéren-feketén sohase tisztázott mendemondák csaknem évtizede rontják a légkört, tipornak jobb sorsra érdemes emberek becsületébe. Mert az iaaz, hogy erőteljesen és félreérthetetlenül mutogatnak a Béri Baloqh Adóm Múzeumra, de vádolják eqvmást is - többnyire a másik háta mögött - a gazdag gyűjtemény meglopásával. Lopás pediq nem történt. Hogy akkor mi? A táj- gyűitemény anyaga, amiről lapunk főmunkatársa még 1973 nvarán írt okkal lelkes tudósítást. nincs Váralján. S nyomát se találni annak, hoav itt a me- avei múzeum az állandó váraljai anvaa mellett cserélődő nnvoqú kiállításokat kívánna rövid időn belül rendezni. Hozzátartozik az igazsághoz, hogy a hetvenes évek elejének szép társadalmi összefogása jó ajánlólevél volt a múzeumi szakemberek számára. S volt is Váralján néhány kiállítás. De a falumúzeum anyagának csakúgy nem volt állandó helye, mint a vándoroltatott múzeumi anyagnak. Nem kevesebb, összesen négy helyen működött az, ami valójában soha se volt, csak éppen elkezdődött lenni, a váraljai tájgyűjtemény. — Kettőt fordult az autó és bevitték a falumúzeum számára összehordott anyagot Szekszárdi ...- Pedig aki adott valamit, azért adta, hogy itt láthassa viszont, megfelelő elrendezésben! Hogy hányat fordult Gémes Balázsnak, a megyei múzeum néprajzosának parancsnoklása alatt az autó. Till Józsefné mondja, s erősítik többen is. Schmidt Károlyné úgyszintén. Ö volt az, aki kezdetben gondnokolta a kiállító helyiségeket. (S ő az, akit a legcsúnyább vádakkal illetnek a tájgyűjtemény anyagának nyomtalan eltűnéséért.) Teleki Istvánnak, a nagyközségi közös tanács elnökének van ebben a „krimiben" talán a legkellemetlenebb szerepe. Szembe kellett néznie azzal a ténnyel, hogy a váraljaiak becsapottnak érzik magukat. S hiába firtatják parázs hangulatú falugyűléseken 1975 óta, hogy mikor jön már vissza a községbe, amit maguknak gyűjtöttek, hogy a múlt emlékeivel itt tisztelegjenek elődeiknek?! A mérvadó válasszal adósak maradtak a nagyközségi közös tanács jelenlegi vezetői. Az „eltűnésre" ugyanis még a korábbi tanácsi vezetés időszakában került sor.- Kérdezze meg Tamásiban dr. Mózes Györgyöt és dr. Reichert Ödönt - tanácsolta jóindulatúan Teleki István, akit elnöksége első hónapjaitól nyugtalanítanak tájgyűjteményük ügyében a váraljaiak. Múlt év végén Tamásiban járva éltem Teleki István tanácsával. A „nem emlékezem" és „nem tudom” válasz tarthatatlanságára hónapokkal később derült fény. Amikor vagy félszáz emberrel beszéltünk már Váralján, s kirajzolódott a kép. A helytörténet, honismereti mozgolódásba a Hazafias Népfront fölhívására kezdtek a váraljaiak a hetvenes évek elején. Akkor, amikor kezdték országszerte el- özönleni falvainkat az ügyes nepmanok. Pénzt csörgettek, s akinek pénzre volt szüksége, némi rábeszélésre megvált a szívének kedves - mert megőrzött - használati tárgyaktól. A külföldről hazalátogatók is vitték az óhaza tárgyi emlékeit garmadával.- Kell valamit tennünk a kifosztásunk ellen! - hangzott. S a nőtarrács titkára, dr. Fodor Lászlóné és a Hazafias Népfront községi elnöke, Schmidt Károly meghirdették az értékmentő akciót! Nem haszontalanul, s ebben — mint megannyi másban - nem csekély szerepe volt Moldován Vilma tanítónőnek, akinek munkásságáért nem sokkal halála után emléktáblával tisztelgett a falu. Barta Istvánná. Müllerné, Klamikné, Tillné, Schmidtné, dr. Fodor Lászlóné, Kiamik Aranka népművelő, Bánáti Zoltán, a művelődési intézmények igazgatója többek közötti résztvevői annak az eszmecserének, amin legutóbb részt vettünk. Az adott aktualitást ennek a beszélgetésnek, hogy Klamikék nemrég meqhalt hozzátartozójuk haaya- tékát fölajánlották - tulajdonjoguk fenntartásával - a nagyközségi közös tanácsnak.- Csak akkor, ha sikerül megfelelő helvet biztosítani és visszahozza Váraljára, amit a múzeum restaurálás címén vitt el.- Mert ez ment, ez a hivatalos maqvarázat. . . Bánáti Zoltánnal, aki a tanácsi vezetők utasítására többször is próbált utánajárni, hogy mikor „jön” vissza az anyag Váraljára, jóformán szóba se álltak a múzeumban. Pediq a Volt igazgató, dr. Szilágyi Miklós határozott ígéretet tett arra vonatkozóan, hogy mihelyt a tájgvűjteménynek helyet teremtenek, az anyag visszakerül. Megerősítette ezt az ígéretet nemrég a jelenlegi igazgató, dr. Vadas Ferenc is. Bár alapos okkal gyanítható, hogy az adott szó beváltása nem lesz konfliktusmentes. Gémes Balázs muzeológus - akit a váraljaiak munkájához szakembernek jelölt ki a múzeum a tanácsi vezetők kérésére 1973 glején -, azt mondja, hogy a Váraljáról begyűjtött körülbelül kétszáz tárgyból a falubeliek mindösz- szesen csak huszonvalahány darabot gyűjtöttek. A szó - sajnos - nemcsak ebben nem egyezik. És senki se veheti rossznéven, ha a váraljaiak változatlanul indulatosak. Becsapottnak érzik magukat, mért az elsők között fogtak ösz- sze tíz évvel ezelőtt, tájgyűjteményük még sínest S ezt, bármi kínos, annak az intézménynek köszönhetik, amelyiktől szaksegítséget vártak. Mindezek után nem túl nagy meggyőződéssel írhatjuk krónikánk végére, hogy; ami késik, nem múlik. Egy biztos; van rendbe tenni való és erre halasztást senki se kaphat! LÁSZLÓ IBOLYA Fotó; Czakó S. Amire senki se emlékezett - kezelést és felügyeletet kértek múzeumtól Az Ágyterítőgyártól a bútorcsaládokig Egy jókora fali táblát foglalt el azoknak a vállalatoknak, üzemeknek felsorolása, melyek bemutatott bútorszöveteikkel nemrégiben illusztrációval szolgáltak egy sajtótájékoztatóhoz. A sajtótájékoztatót a Magyar Divatintézetnél tartották ‘a Budapesti Finomkötöttárugyár, a Gardénia Csipkefüggönygyár, a Graboplast, a kesztölci Jószerencsét Mgtsz, a Lenfonóés Szövőipari Vállalat, a Lőrinci Szalagszövő és Csipkegyár, a Magyar Selyemipari Vállalat, a Pamutnyomóipari Vállalat, a Paszományárugyár, a Kispesti Textilgyár, a Lakástextil Vállalat, a Soproni Szőnyeggyár, a TEXTA Ipari Szövetkezet termékeinek bemutatásával egybekötve. Az érdeklődők gyűrűjében a Magyar Divatintézet igazgatója, a Domus vezérigazgatója és a Latex vezérigazgatója ült. Ez egész idáig nem lett volna túlságosan érdekes, mondanivalójuk azonban annál inkább az volt, amiből az alábbiakban következik valamelyes összegezés. A három vállalat szerződést kötött egymással. Vakmerő céllal, hiszen a közízlést igyekeznek befolyásolni. A befolyásolás ízlésnevelést jelent és szerintünk abban van a vakmerőség, hogy ezzel egyáltalán megpróbálkoznak, hiszen az emberek túlnyomó többsége egyáltalán nem szívesen veszi tudomásul, ha nevelni kívánják. Ez ugyanis feltételezi, hogy eddig elért színvonala nem a legmagasabb, javításra, csiszolásra szorul és valóban: — ki örül ennek? Egyelőre az a helyzet, mondotta Kovács László, a Latex vezérigazgatója, hogy mindenki természetesnek tartja házépítéskor a tervező foglalkoztatását, ugyanakkor a lakberendező szerepe még az esetlegestől is távol van. Abban természetesen az áruellátás is hibás, hogy lakásaink egyhangúak, ötlettelenek és fantáziátlanok. Ez nem is lehetett másként, amíg a bútorkereskedelem kizárólag bútorok árusításával foglalkozott és nem szentelt figyelmet az úgynevezett komplex lakáskultúrának, szőnyegeknek, világítótesteknek, akár tapétáknak is. A jövőben ez lesz a Domus fő célja, mélynek kereskedelmi vállalat létére nem csekély ízlésbefolyásoló szerepe van. Ez a szerep összefügg lehetőségeivel, hiszen az országban 18 áruházban; köztük immár a szekszárdiban is; 62 ezer négyzetméter alapterületen mutathat lakásbelsőket, enteriőröket. Ma az átlagos magyar lakás alapterülete 52 négyzetméter, ez tehát egy- időben 1192 lakásnak megfelelő bemutatótér. Egyelőre az a helyzet, hogy a bútoripar mennyiségi tekintetben kielégíti az igényeket, a minőség területéről azonban nem lehet ugyanezt elmondani. Ez így lleírva természetesen csalóka. Aki eav bizonyos kedvére való bútort nem talál, azt csak mérsékelten nyugtatja meg az ország egészére vonatkozó általános helyzet. Mely általános helyzettel kapcsolatban egyébként a Domus vezérigazgatója, Czinege Andor úgy fogalmazott, hogy mivel a hazai bútoripar fejlesztése nagyjából azonos gépsorokkal történt, hiányzanak az egyes gyárakra karakterisztikus bútorok. Ami az ízlésnevelést illeti, azzal kapcsolatban sok minden sántít. Megyénk székhelyéről is tudnánk példát idézni olyar^ szőnyegpadlószínekre, melyek a beköltözőt kemény próba elé álllítják. Ezt ugyanis — tetszik neki, avagy sem — készen kapja és azután törheti a fejét, hogy miként hozza szinkronba lakása belsejével. A Latex Vállalat ma már ugyan elvileg szinte minden igényt kielégíthetne, de azért van valami a korábbi helyzetre jellemző abban, hogy hazánkban a lakástextíliák jó részét nagyon sokáig az Ágyterítőgyár ámította elő, melynek fő terméke valóban a nevében szereplő ágyterítő volt... Bajos azonban ízlésváltozásban bizakodni kellő információk hiányában. Az ember szívesen venne példát, ha lenne kiktől. Egyelőre az a helyzet, hogy a szép (és drága) Lakáskultúra című folyóirat egy 10 és 3/4 milliós országban negyedévenként 32 ezer példányban jelenik meg. A televízió gyéren sugároz ezzel a tárgykörrel kapcsolatos műsorokat, a Domus és a Latex összefogásának egyebek közt az is a célja, hogy öszehangoltan és szervezetten foglalkozzanak - kereskedelmi tevékenységük mellett — lakberendezési ízlésneveléssel. Ide értve ismeretterjesztő filmek készítését és azt a minden bizonnyal csak a nagyon távoli jövőben megvalósuló óhajt, hogy a lakberendezés legalább érintőlegesen szerepeljen az iskolai tanmenetben is. Épületeink külső uniformizálódását meg kell próbálni legalább a lakásbelsőkben feloldani.- A lakáskultúra terjesztésével az egész ország adósai vagyunk — mondotta a Latex vezérigazgatója. Amihez nagyon csendesen még azt lehetne hozzátenni, hogy a szép bútorcsaládokat gyártó ipar viszont a kis szériák előállításával adósa az egész országnak. Ilyenek forgalomba hozatala ugyancsak ellenszere lehetne az uniformizálódásnak. Ami ellen egyrészt küzdünk, másrészt nyakig benne vagyunk ... O. I. Fotó: K. A. Modern bútorok a szekszárdi Domusban Az ellenpélda: — ilyen szobabelső, noha tölcséres gramofon nélkül, nemcsak a szekszárdi múzeumban látható.
