Tolna Megyei Népújság, 1982. április (32. évfolyam, 77-100. szám)

1982-04-10 / 84. szám

1982. április 10.

/ tolna'N _

6 NÉPÚJSÁG

Király Béla

pályakezdő mérnökkel

— Többszörösen is furcsállom: pályakezdő létére

Tolna megye legkisebb ipari szövetkezetében helyezkedett el. Általában az egyetem kapuin kijövök nagyobb tervekkel- állnak ■ az élet, a nagybetűs ÉLET elébe. Elmondták itt a szövetkezetben, hogy nagy kedvvel és tenni akarással telt el az az egy év, amit itt töltött.

— Nekem is vannak nagy terveim, mint minden olyan fiatal értelmiséginek, aki nem rest. Mondjuk ki nyíltan: én is meg akarom váltani a világot, ezen belül a faipart, mivel faipari mérnök vagyok. Hogy ez nem vág össze azzal: Gyönkön egy kis szövetkezetben vagyok üzemvezető? Mindenesetre úgy gondolkodom, hogy inkább itt dolgozom, mint egy nagyüzemben 160. mérnökként. Itt van munkám, sőt rengeteg a tennivaló, ott meg talán várhatnék évtizedekig, míg a 160. helyről előbbre jutok.

— Manapság divatos téma a fiatal értelmiségiek rossz közérzetéről beszélni. Nem kapnak feladatot, kevés a fizetésük, szinte kilátástalan a jövőjük. Miből ered ez a pesszimizmus?

— Erre példákkal válaszolok. Évfolyamtársaim közül az egyik háromezer forintért ül egy irodában. Egy másik kollégám a munkát választotta, 4500 forint a fizetése. A szomszédom fizikai munkás, most cseréli másodszor a kocsiját, egyidősek vagyunk, én most kezdem a pályát. Mikor lesz lakásom, vagy kocsim? Azt hiszem, többek pesszimizmusának okát itt kellene keresni.

— De ahogy ismerem, mégsem lett pesszimista.

— Miért lennék az? Van munkám, vannak terveim.

— Beszéljünk a tervekről.

— A fa nekem természetes közeg. Édesapám erdész. Sokat dolgoztam az erdőben, gyermekkorom óta a fa szeretete határozza meg életemet. Csak annyi a különbség, hogy soha sem akartam erdész lenni, inkább műszaki érdeklődésű vagyok. Az általános iskola után faipari szakközépiskolába jelentkeztem. Sok elképzelésem nem volt, de nem is lehet elvárni egy tizennégy éves gyerektől. Ott alakult ki bennem, hogy a faipari pálya való nekem. Érettségi után asztalosként helyezkedtem el Budapesten az Asztalos és Faipari Vállalatnál. Az az érdekes, hogy ahol dolgoztam egy évet, és megérlelődött bennem: mérnök akarok lenni, most azokkal konkurencia szintjén" versenyben vagyok, illetve versenyben van a gyönki Spirál Szövetkezet.

— Egy évig volt asztalos. Könnyen vették fel az egyetemre?

— Nem olyan egyszerű az ember élete. Előkészítőre jártam, az üzemmérnöki szakra vettek fel. Itt jártam egy évet, s utána mentem át az okleveles mérnöki karra, a Soproni Erdészeti és Faipari Egyetem faipari szakára.

— Elég kacskaringós az út.

— Nehezen is kezdtem. Csak az utolsó években értem el a 4,5-es átlagot.

I — IMit tanultak?

— Több irányú a képzés. A faipar minden ágazatát: technológiától kezdve a bútorgyártásig, építészetet, sőt még vegyészetet is.

— Miből irta a diploma- munkáját?

— Az orientált faforgácslap- gyártásról.

I — Ez nekem „kinai".

— Nehéz megmagyarázni.

I — Próbálja meg.

— Arról tud mindenki, hogy faipari hulladékból lehet fa- forgácslapot gyártani,, de az nem mindegy, hogy ezeket a szálakat milyen formában rendezzük el. Ez jelenti azt, hogy orientált, szabályozott a szál- elhelyezés. Tehát a legtöbb faforgácslapot úgy gyártják; összepréselik — vegyi technológia segítségével — a hulladékot. Az én módszerem szerint szálirányban készül el. Tehát gyakorlatilag a természetes fa tulajdonságait közelíti meg.

— Ennyi nekem elég is. Milyen tervekkel hagyta ott az egyetemet, mi volt — pontositom —, mi az a világmegváltó terv, amit felcserélt Gyönkre?

— Egyetemista koromban is sokszor vállaltam tervezési munkákat és szívesen kísérleteztem. Továbbra is a faforgácslap-gyártásban szeretnék ku-‘ tatómunkát végezni, úgy érzem, ebben a témában nagyok a lehetőségek. Miért nem sikerült eddig? Jelentkeztem a faipari kutatóintézetbe. Ott éppen létszámcsökkentés volt és nem felvétel. Végül a dékáni hivatalban kifüggesztett pályázatok alapján választottam Gyönköt.

— Miért éppen egy kis szövetkezetben helyezkedett el?

— Az Őrségben, Velemérben lakom. Ott a környéken van Zalaegerszeg, Szombathely, Nagykanizsa faipari nagyüzemekkel. Egyrészt telített a létszám, másrészt már említettem: nem akarók sehol sem a 160. ember lenni.

I

— Valahogy úgy érzem: kudarc érte. Nem valósíthatja meg, amit tervezett. Kudarcnak érzi ezt a választást?-■- Kudarc? Nem, semmi esetre sem az. Még nem adtam fel, hogy valaha is kutatómérnök leszek. Van néhány elképzelés, amit meg kell valósítanom. Szeretnék 3—5 évnyi szakmai gyakorlatot szerezni, ami később alap lehet a továbblépésre.

— Ezt megmondta a gyönkieknek?

— Nem. Mert nem is lehet eldönteni, hogy életre szóló házasságot kötünk.

— Ugródeszkának tartja ezt a !munkahelyet?

— Ha csak ez lenne előttem, akkor ímmel-ámmal végezném a munkám. Komoly gyakorlatnak tartom az üzemvezetői munkát. A kutatásba innét is bele lehet kapcsolódni. Továbbra is a lapgyártási technológiával szeretnék foglalkozni. Ha van elég energiám és kitartásom, akkor ez sikerülni fog. Szerintem nem ellentmondás, hogy itt napi problémákkal foglalkozom, hogy termelőüzemben dol- qozom és otthon a szabad időmben továbbra is készülök a feladatra.

— Egy éve dolgozik itt. Milyen véleménye alakult ki erről a kis szövetkezetről, érdemes volt idejönni?

— Előtte még azt sem tudtam, hogy Gyárik egyáltalán a térképen van-e. Az első benyomásom vegyesre sikeredett. Furcsa volt. Ismerem a nagyüzemeket, ahol korszerű technikával dolgoznak, automata gépsorokkal, meg mindenféle újjal, ahol könnyen lehet termelni. Aztán megismertem ezt a kisüzemet. Megtudtam azt, hogy mit jelent fejleszteni, egyáltalán mikor és hogyan képződik fejlesztési alap. Rájöttem, itt nincs és ezután se nagyon lesz fejlesztésre pénz. Tehát azt kell kihasználni, ami van és azt is a legjobban.

— Szükség van itt mérnökre?

— Ha valaki csak a napi problémákkal foglalkozik, akkor egy jó művezető, vagy technikus megold mindent. De, ha ezen túl akar lépni, előre gondolni, tervezni, akkor igenis szükség van mérnökre itt is.

— Mondana erre példát?

— Dicsekvésnek hangzik, munkámat a vezetőség honorálta, így úgy érzem, elfogadták, tehát elmondhatom minden nagyképűség nélkül. Megterveztem egy több százezer forint értékű elszívó berendezést, amit már üzembe is állítottunk. Előkerestem a raktárból egy három éve ott porosodó festő- berendezést, ma már dolgozunk vele. Sdk-sok apró, munkaszervezési dolog van. Eddig nem nagyon volt tmk-rendszer, ebből adódott, hogy a gépek állapota visszahatott a munka _ minőségére, sőt helyenként élet- veszélyes volt. Ezt is megoldottuk.

— Ismerem a régi terveit, tudom, hogy mit valósított meg. Egy éúet dolgozott i a termelésben,

most milyenek a tervei?

— A világmegváltás helyett a reális gondolkodás került napirendre. Látom a lehetősé- göket, ismerem a korlátokat. A mi szövetkezetünk elsősorban a székgyártásban tud előrelépni. Szélesíteni kell a termékskálát. Ki kell szolgálni az igényesebb vevőket is.

— Úgy érzem, hogy a kutatómunka helyett nagyon belebonyolódott a termelésbe.

— Visszanézve az évfolyam- társaim elhelyezkedésére, mindenki úgy igyekezett munkát kapni, hogy lakás is legyen. Ez természetes. De, ha nincs az emberben ambíció, akkor nem jut sehova, akkor egy-két év alatt elkeseredik, s soha többet nem kerül ki a „gödörből”j Én Gyönkön helyezkedtem el, itt várnak tőlem tisztességes munkát, ezt akarom és érzem is, hogy teljesíteni tudom. A másik dolog: kutató akarok lenni. De csak a tehetségemen és a kitartásomon múlik.

— Az az érzésem, az egyetem nem készíti fel a végzősöket a kinti életre. Ebből adódik, hogy valamiféle felsőbbrendű érzéssel élnek a fiatal pályakezdő mérnökök, s leala- csonyitónak tartják ezt ' a munkát, amit maga végez.

— Az egyetemen elsősorban

gazdasági és műszaki embert képeznek, és nem EMBERT. Arról szó sincs, hogy az üzemekben hogyan kell vezetni, miként beszéljünk a beosztottjainkkal. Nekem szerencsém volt: nem

iskolapadból mentem az iskolapadba. Azt mondta, hogy valamiféle felsőbbrendű érzés alakul ki a frissen végzettekben? Nem hiszem. Az biztos, hogy a tudás ad öntudatot, de az sohasem lehet gőg. Az embernek elsősorban önmagát kell alakítania. Aki felsőbbrendűnek képzeli magát, az nagyon gyorsan meg is bukik.

— Hogyan tud beilleszkedni egy vadidegen ember, mondjuk Király Béla pályakezdő mérnök, egy Tolna megyei község életébe?

— Eddig még nem sikerült teljesen. A kapcsolatok tartására törekszem, egy-két embert megismertem, velük jó viszonyba is kerültem. Az üzemben igyekeztem olyan kapcsolatokat kiépíteni, hogy az ottaniak segítsék a munkámat. Szerintem elég, ha egyetlen egy kulissza- titkot nem árulnak el, s már mehetek is a „sóhivatalba". Az első időszakban éreztem: zöldfülűnek tartanak. Ezen segített, hogy egy évig asztalos voltam. Bizonyítani kellett, talán sikerült. Van egy másik gondolatom: mindig arra törekedtem, hogyha bárhol megjelentem, akkor nem mint Király Béla magánember jelent meg, hanem az üzemvezető, egy közösség képviselője.

— Könnyen ment ez?

— Az egyetemi vidám évek után nehezen. Kell a tartás, korlátozni kell az embernek magát.

— Említette, hogy az egyetem nem készítette fel a vezetői tennivalókra. S mégis, miként sikerült elsajátítani, hogyan lett vezető, vagy milyen vezető lett?

— Azt nem tudom, hogy milyen vezető vagyok. Vannak elképzeléseim, pontosabban határozott véleményem, amit tartani kell.

— Milyen a vezetői alapállása?

— Következetesnek kell lenni. Nagy hibának tartom, hogy a vezetők nem következetesek. A másik: minden emberről tudni kell, hogyan szeret dolgozni. Van, aki csak parancsra szeret. Ismételten mondom: parancsra szeret dolgozni. Annak akkor parancsolni kell. Vannak olyanok, akiknek csak a feladatot szabad megadni, de semmiesetre sem többet. Csak ennyit: csináljon egy széket holnap reggelre. Ő már akkor tudja ebből, miről van szó. A legfontosabb az ellenőrzés. Tudni kell, kit és mikor kell ellenőrizni.

I — így is csinálja?

— Remélem.

— Engem azért nem hagy nyugton: az álmai?

— Egyelőre kompromisszumot kötöttem. Az a véleményem — s ezt minden siránkozás nélkül kell érteni — ami kikívánkozik az emberből, az úgyis jön. Ha az ember akarja és tesz is érte.

— Megadom magam. Befejezésül a terveiről, az idei feladatokról beszéljünk.

— Egy kicsit önző leszek.

I — Rendben.

— Két éve operálták a szememet Debrecenben. Sajnos nem a legjobban sikerült. Tavalyelőtt decemberben jelentkeztem Baján, ott megvizsgáltak és megrendelték a szemlencsét. Azóta bennem van a várakozás érzése, sokszor mondtam magamnak is: majd a műtét után. Hát ez a műtét március 16-án megtörtént. Sikeres votl, most táppénzen vagyok, májusban lesz még egy kontrolt, most táppénzen vagyok, mem egészséges lesz. Erre az évre ez nekem elegendő, elégedett vagyok.

— Gyógyulást és sok sikert kívánok!

HAZAFI JÓZSEF

Múltunkból

Az alispán 1863-ban nem azért íratta össze a főszolgabírókkal a járásuk gazdasági életére vonatkozó adatokat, hogy a későbbi századok tudjanak majd róluk, hanem az ügyintézés, az adózás, a nyilvántartások pontosabb vezetéséért, s a szükséges intézkedések megtételéért. Ezek az iratok azonban a történészeknek, az érdeklődőknek is sok mindent elárulnak.

Az alispáni kérdésre a dombóvári járás főszolgabírója — a járás akkor magába foglalta a dombóvári járás és a volt tamási járás túlnyomó többségét — azt válaszolta, hogy a járás területe megközelítőleg 17 1/4 négyzetmérföld, a bonyhádi főszolgabíró válasza az volt, hogy járása területe 8 37/100 négyzetmérföld.

Milyen foglalkozásokat űznek, miből élnek az emberek?

A dombóvári főszolgabíró — akinek székhelye Tamási volt — válasza a pontosabb. Idézzük: a lakosság kereseti forrása föld- mívelés és baromtenyésztés; a többség gabona-, s szőlőtermesztés és baromtenyésztésből él, a mester iparág e járásban nem számos egyéniség által űzetik, mégis előszeretettel a csizmadia- és takácsmesterség űzetnek kiváltképp; molnár van az egész járásban megközelítőleg 125, kiknek minden egyes malmuk egy 24 óra alatt 3 pozsonyi mérő gabonát megőrölni és így a 125 malom egy 24 óra alatt megőröl 375 pozsonyi mérőt; mesteremberek Ozorán, Ireghen — Dombóváron és Döbröközön vannak legszámosabban.

A bonyhádi főszolgabíró megadja, hogy a járása területén 43 235 személy élt (honnan vette ezt a pontos adatot? — nem tudjuk). A lakosság főként a földművelésből származó jövedelemből élt, de számosán találják meg megélhetésüket a kereskedelemben és a kézművességben is. A főszolgabíró úgy vélte, hogy a lakosság túlnyomó többsége jómódúnak mondható. A járás székhelyén, Bonyhádon virágzik a kézműipar számos ága. Ezt azzal magyarázza, hogy a járási székhely körül fekvő községek jó felvevő piacnak bizonyulnak. A jelentésből az tűnik ki, hogy sok a malom a járás területén: 92 egykerekű és 61 kétkerekű vízimalom őrölte a búzát, a rozsot, az árpát. A műmalmok (azaz nem vízi energiával működő malmok) kapacitása átlagosan 1530 pozsonyi mérő volt.

Arra a kérdésre, hogyan és miből építkeztek, milyen épületek vannak a járásban, milyen ipari bázis található? — itt inkább a bonyhádi főszolgabíró jelentése ad részletesebb eligazítást, de használható adatokat tartalmaz a dombóvárié is. Ezek szerint a dombóvári járásban a községek házai vályogból, de leginkább földből tömött és zsúptetőkre épített házak vannak, melyek kevés kivétellel kicsinyek, szőkék és alacsonyak. — Meglepőnek kell tartanunk azt a megjegyzését, hogy „alkalmas lóistállók kevés számmal találtatnak, vagyis csak az előkelőbb földmíveseknél".

Fürdők, gyógyforrások nincsenek, kastélyok Ireghen, Ozorán és Miklósváron — Tamási mellett — léteznek, kolostorok az egész járásban nincsenek. Nagyobb épület Dombóváron, Ozorán, Iregen és Tamásiban található a jelentés szerint. A járási hatóság Tamásiban székel, nagyobb intézetek nincsenek, egyes műtelep csak Iregen van, ez malom, amely 24 óra alatt 300 pozsonyi mérő gabonát őröl meg.

S mi volt a bonyhádi főszolgabíró válasza? Idézzük:

„A járásban 33 helység és 30 puszta található. Bonyhád szék- és mezővárosban különösen sok a kézműves s így Tevel mezővárossal és Zomba községgel együtt számuk 2206-ra rúg.

A házakat célszerű beosztás és megbízható építési mód jel- jemzi, tágasak, szellősek és a legtöbb településén a gazdasági szükségletnek megfelelő alkalmas istállók is vannak a lovak és marhák számára. Fürdő a járásban 2 van, nevezetesen

Bonyhádon és Lengyelen, mindkettő gőzfürdő. Lengyelen egy kastély szép díszkerttel, több úri lak Tevelen, Zombán, Mórágyon és Bonyhádon, kedves arculatot adnak a járásnak. Kolostor csupán Grábócon található a görög nem egyesült vallásúak számára. Bonyhádon székel a cs. k. adóhivatal, egy pénzügyőri szakasz, többnyire egy lovasszázad helyőrségi parancsnoksága, továbbá itt van a jó rás főszolgabírói hivatala, végül egy kiváló vattagyár, ahol 120 mázsát készítenek. Aztán -két gőzmalom és egy szeszfőzde.

S milyen az éghajlat? Mutat-e olyan nagy eltérést a két járás között, mint az építészet?

A dombóvári jelentés szerint: „az éghajlat szelíd és kedvező, az évszakok tartama rendes, hévmérték: a nyári 20, téli 3—4 fok, rendes szelek március hóban, ködök október és november hónapokban szoktak megjelenni, ezeknek befolyása az egészségre nézve veszélyesnek nem tapasztaltatott, a dombóvári járás egészséges — az egészségre rossz behatású kipárolgások nincsenek; egyébiránt a hideglelés az emberek, a lépfene pedig a lovak és szarvasmarhák közt mint járvány időnként uralkodni szokott.”

A bonyhádi főszolgabíró is dicsérte a járás éahajlatát, az enyhe telet és a kellemesen me- leq nyarat. A járás eqészsénes, egészséget károsító jelenségeket nem tapasztalt.

Az alispán ennyivel nem elégedett meg. Arra is kíváncsi volt, hogy mennyi és milyen az igavonó állatállomány, milyenek a kocsik?

A dombóvári főszolqabíró szerint: „a lovak faja kitsiny, használati képessége közép, lovaglásra könnyűek, vonásra alkalmasak, a lótenyésztés nemesítésére díjazások Szegzárdon, a községek jó méneseket tartanak. Ozorán van hercegi ménes, a lovak közép ára 180 Ft, a szarvasmarhák faja magyar, ezeknek összes száma a járásban 11 421 db, a lovak száma 8132 db. A kocsiknak szerkezete és készítés módja eqyszerű teherhordó gazdasági célra alkalmazott, a kocsitengelv belső világosságú 3 sukk, 2 coll.”

A bonyhádi főszolgabíró véleménye kissé eltér a dombóváriétól. A járásban fogatolt lovak a legtöbb községben erős közepesek, nem nehéz fuvarozásra, inkább lovaglásra és gazdálkodásra alkalmasak. A legszebb lovakat Kakasdon, Belacon, Bonyhádon és Zombán tenyésztik. Ménesek a járásban nincsenek, de Dőry Miklós a ló- tenyésztésben érdemeket szerzett — állapította meg a jelentés. Az állatok ára: egy ló 120—180 Ft. A lóállomány 3400, az ökröké és bikáké 4200, a teheneké 4000.

Alispáni rendeletre összeírták a nagybirtokokat is. A bonyhádi járásban alig volt mit összeírni. A járási jelentés mindösz- sze két nagybirtokot említ, éspedig az Apponyit, amelynek 5675 és a Dőryt, amelynek 7671 kát. hold földje volt.

Több mondanivalója volt ebben a kérdésben a dombóvári főszolgabírónak. Megírta, hogy három nagyobb uradalom található a járásban, éspedig a dombóvári, az ozorai és az ire- gi. A dombóvári uradalomhoz tartozott: Ojdombóvár, Mászlón, Szarvasd, Békató, Ó- és Üjkon- da, Leperd, Nosztány, Szilfás, Karos, Ó- és Újdalmand, Tüskés, Csurgó, Kardos, Görcsény és Konda. Ezek összterülete megközelítőleg 31 304 kát. hold volt.

Az ozorai uradalomhoz tartozott: Döbrente, Dorog, Kisgyánt, Majsa, Adorján, Birod, Kosba, Henye, Kistava, Ó- és Cljmar- tinca, Medgyes, Bulcsár és Ben- ceerdő. összterületük 29 156 kát. hold.

Az iregi uradalomhoz tartozott: Alsóireg, Muth, Csehi, Bá- tonva, Hékút, Okrád, Zárdoka. Ezek összterülete 13 348 kát. hold.

K. BALOG JÁNOS