Tolna Megyei Népújság, 1982. április (32. évfolyam, 77-100. szám)
1982-04-08 / 82. szám
TOLNA MEGYEI Harminckét aranyérem Polgári védelem Borverseny Szekszárdon Nyugdíjban is aktívan ■ I ■ Névnap: Dénes. < A Nap kél 6.10 -, nyugszik 19.23 órakor. A Hold kél 19.23 -, nyugszik 6.38 órakor. ■ Kilencven évvel ezelőtt, 1892. április 8-án született és 78 j éves korában, 1970-ben hunyt el Richard Joseph Neutra, i osztrák származású amerikai építész és szakiró. ■ ■ ÁPRILIS 8 CSÜTÖRTÖK O KOLESDI SZAMOK. A lapunkban is többször hírül adott kölesdi képzőművészeti kiállítássorozat 1975. október 20. és 1981. május 31. közt 16 művész bemutatkozását eredményezte. Ennek során megalapozták a falu képtárát, mely ez ideig 56 alkotást őriz. A 2500 lakosú település 750 házában 400 értékes műalkotás talált gazdára. A művelődési ház egyedülálló dia-gyűjteményében 130 művész alkotásairól 8500 felvétel található és kölcsönözhető akár családi összejövetelekre is, a művészek, vagy művészettörténészek magnóra vett szakmai magyarázataival együtt. * RAKTARGONDOKKAL küzdött a megyei múzeum, immár évtizedek óta. Vörös László, a megyei Beruházási Vállalat osztályvezetője társadalmi munkában elkészítette a szükséges terveket ahhoz, hogy az idáig vízjárta hatalmas pince egy része is alkalmas legyen raktározási célra. A kivitelezési munkák rövidesen megkezdődnek és ezzel a múzeum raktárterülete 250 négyzetméterrel gyarapszik. 'x, A MAGYAR Úttörők Szövetsége Tolna megyei Elnöksége ma és holnap — csütörtökön és pénteken - a tamási úttörőházban készíti fel az 1982-83- as úttörőév feladataira a megyei elnökség tagjait, a járási és városi úttörőelnököket, titkárokat, a megyei szakbizottságok vezetőit, a területképzési felelősöket és az úttörőházak apparátusának tagjait. A NEMZETKÖZI folklórfesztiválon vesz részt Olaszországban a jövő hónapban a dunaföld- várii „Földvár” néptáncegyiíttes. A felkészülést megkezdték. Tyúkanyó ugyancsak elcsodálkozhatott, amikor Duna- szegen kibújt a tojásból négylábú kiscsibéje. A kis pelyhes szépen fejlődik, s lehet, hogy mire levágósorba kerül, négy combbal járul hozzá egy ünnepi ebédhez. Szolg-áltatások címmel hangzik el a Kossuth rádióban 11 óra 25 perckor Tarnói Gizella ripotja. Némely, a mindennapjainkat érintő szolgáltatásra leginkább az „áltatás” kifejezés illene. Az e megállapítást igazoló apró példákat villant föl a műsor, kutatva a jelenség okát. A tévé 1-es programja 21 óra 50 perckor jelentkezik a Forró Afrika című műsorával. A bemutatásra kerülő két dckumentumfilm az Afrika tüzei (1961) és az Új nemes törvényeket. . . (1981) az elmúlt húsz év változásait igyekszik éreztetni. Értesítjük Szekszárd, Szálka, Sióagárd, Öcsény lakosságát, hogy 1982. április 8- tól a Szekszárd városban működő felnőtt és gyermek körzeti orvosi ügyelet helye megváltozik. Az ügyélet a mai naptól az új KÖJÁL- székházban — a gyógyszer- tár mellet — működik. A felnőttügyelet telefonszáma: 16-828. A gyermekügyelet telefonszáma: 16-153. Megyei Kórház-Rendelőintézet MEGKEZDTÉK szerdán a napraforgó vetését a szekszárdi Adranyfürt Tsz-ben. Tavaly rekordtermést hozott a szövetkezetnek ez az olajosnövény, az idén 240 hektáron - a tavalyinál hússzal többön - termelnek napraforgót. Számításuk szerint a héten befejezik a vetést. O A TÁÉV szakszervezeti bizottsága vezető-irányító munkájának tapasztalatairól, a megyei bizottság és a munkabizottságok módosított működési szabályzatáról, valamint az ez évi bérfejlesztésről tárgyalt szerdai ülésén az Építő-, Fa- és Építő- anyag-lipari Dolgozók Szakszervezetének megyei bizottsága.-f NYERSKUKORICA-TÁRO- LÓt épít a zombai Egyesült Erővel Tsz. A 2,6 millió forintos beruházás - melynek keretében egy ötvenvagonos tárolótorony és egy 100 vagonos falsiló épül - tervei elkészültek, júniusban indul a kivitelezés és ősszel már ide szállítják a betakarított kukoricát. 4j AZ IFJÚ GÁRDA szakrajok I. megyei találkozója és versenye tegnap kezdődött Dombóváron. A háromnapos rendezvény ideje alatt az ifjúgárdisták többek között rajversenyeken, harci túrán, technikai bemutatón, valamint alaki szemlén vesznek részt. 'v KÜLPOLITIKAI előadást tartott tegnap délután Dombóváron, az Unió Szövetkezetnél Ipper Pál, a televízió külpolitikai szerkesztője. Változékony idő A ma estig várható időjárás: hűvösebb, változékony idő lesz. Erősen és közepesen felhős időszakok váltakoznak. Átmeneti záporok valószínűek. A többnyire északnyugati szél általában élénk, helyenként néha viharos lesz. A hőmérséklet kora délutánra 14 és 19 fok közé várható. I I I ■ I I ■ ■ i i ■ I I I I I Tegnap rendezték meg Szekszárdon a városi tanácsháza nagytermében a szekszárdi borvidék immár hagyományos borversenyét. Több mint kétszáz fehér- és vörösbor-mintával neveztek be a szekszárdi és környékbeli kistermelők a versenybe, amelyen a négy — egyenként héttagú — bizottságból és az elnökségből álló zsűri bírálta el, melyek a legkiválóbbak, melyek méltóak arra, hogy „szerepelhessenek" az április 23-ára meghirdetett megyei borversenyen. Mint azt dr. Diófási Lajos, a Villány—Mecsek aljai Borgazdasági Kombinát pécsi kutatóállomásának igazgatója, a zsűri elnöke megállapította, nagy felkészültségről, szakmai hozzáértésről- tettek bizonyságot a mintákat beküldő termelők. Föltűnő, hogy a vörös borok jobban szerepeltek, mint a fehérek, annak ellenére, hogy a vörös borok kezelése magasabb szakmai pedantériát igényel. Mindenesetre, termesztéspolitikai szempontból fontos, hogy a fajtaváltás megtörtént és az eredmény előre mutat. Ugyanis zömmel nem a hagyományos fajták nyerték az aranyérmet, hanem a Cabernet, a Merlot, a Kékfrankos stb., bizonyítván, hogy e tájon a termőhelyi adottságokat e fajtákkal jobban ki lehet használni. A fehér borok gyengébbek voltak, soknál lehetett észlelni borászati- higiéniai hiányosságokat. Három termelő — a szekszárdi Kaposi István, Váradi László és Mayer Mátyás — három-három aranyérmet nyert, köztük az utóbbié — lévén ezüstérmes bora is — lett a termelői nagydíj. A fehér borok közül 12-t jutalmazott aranyéremmel a zsűri, 17-et ezüsttel, 27-et bronzzal, 26-ot Oklevéllel. A vörös borok közül húsz lett aranyérmes, 41-nek a termelője kapott ezüst-, 17-é bronzérmet, 11 pedig oklevelet. A fehér bőrök közül a legjobbnak találta a zsűri Dózsa Pál alsónyéki termelő Muscat Ottonel- jét, a vörös borok közül pedig Turbán Henrik alsónánai termelő Kékfrankosát. Sikeres volt az üzempróba A sikeres üzempróbák után az első szállítmányokat várják a Paksi Konzervgyár új gépsorai. A két nagy teljesítményű töltőgépsor az idei szezonban vizsgázik; működésbe állításának eredményeként műszakonként a korábbinál kétszer több, azaz húszezer üveg savanyúság és gyümölcsbefőtt kerül a raktárakba. Az új gépsorok beállításával a gyár évi termelése nem változik — az idén is ötvenezer tonna készterméket állít elő — de gyorsabban, rövidebb átfutási idő alatt dolgozhatja fel a beérkező zöldséget és gyümölcsöt. Ez egyrészt minőségileg jobb termékek készítését teszi lehetővé, másrészt várhatóan enyhíti a tárolással járó gondokat, mivel az eltenni való nyersanyagok a beérkezéskor szinte azonnal szalagra kerülnek. OL VAST AM ...és láttam is azt a focimeccset, amelyről lapunk régi tudósitója (ez alkalommal — Gaál I— szignóval) adott korrekt tájékoztatást. Mondom: láttam a szóban forgó „indiszponált" játék- vezetést, amit nyugodtan más jelzővel is lehetett volna illetni; és nem először tesszük szóvá — más lapokkal összhangban —, hogy a sport elleni megbocsáthatatlan bűnök közé tartozik a serdülőkorú fiatalok versenyein elkövetett igazságtalanság, az eredményt befolyásoló közreműködés. Szembetűnő volt a játékosok romlatlan igazságérzete, tiszta, sportszerű küzdelme és az ezt mindenáron megtörni akaró felnőtt közötti különbség. Nem a kétszer 40 percre (és a szünetre) hatalmat kapott és azt látványosan be is mutató lelnőttön múlott, hogy végül is izgalmas, a labdarúgás sok szépségét felvonultató délután emlékét őrizheti az a pár tucatnyi néző, aki ott töltötte az idejét. De tanulsága van és kell, hogy legyen ennek az esetnek. Ha más nem, hát az, hogy az ilyen korúak bajnokságában játszók igazán megérdemlik a jó formában lévő, minden szempontból kifogástalan, pedagógiai érzékkel is rendelkező és ezáltal a sport örömeinek élvezetét kiteljesitő felnőttek közreműködését. — I. i. — A talaj felmelegedése fokozatosan a felszín közelébe csalogatja az úgynevezett talajlakó kártevőket: pajorokat, drótférgeket. Ezzel lehetőség nyílik az ellenük való hatékony vegyszeres beavatkozásra. Az ezután ültetésre, vetésre kerülő növények esetében akkor tanácsos védekezni, ha a kártevők létszáma négyzetméterenként 1—2 db, vagy ennél több. Rendőrségi fogadóórák A bonyhádi Városi Rendőrkapitányság vezetője 1982. április 30-án 9-től 10-ig, a dombóvári Városi Rendőrkapitányság vezetője 26-án 17-től, a paksi Városi és Járási Rendőr- kapitányság vezetője 16-án 9től 11-ig, a tamási Járási Rendőrkapitányság vezetője 19-én 8-tól 9-ig, a szekszárdi Városi és Járási Rendőrkapitányság vezetője 19-én 15-től 16-ig tart fogadóórát. Lovasított kerékpáron Dörzsöljük szemünket. Vajon mit látunk? Egy nagydorogi, B2-es mintájú, lábizomkímélő, lovasított céljárművet? Tanácstalanok maradtunk, de Szegedi András, a tulajdonos azért jóízűen nevetett felénk. (Fotó: Kapfinger) A növényvédőszer-forgalmat figyelembe véve kisüzemi fel- használásra a Basudin 5 G-t javasoljuk. AlkalnVazása eltér a burgonya és az egyéb zöldségek esetében. A burgonya ültetése előtt 100 négyzetméter nagyságú területre 35 dekagrammot terítünk szét egyenletesen, majd sekélyen bedolgozzuk a talajba. Más vetendő, vagy ültetendő zöldségfélék esetében a sorjelzővel kihúzott sorokba szórjuk a növényvédő szert úgy elosztva, hogy 1,5—2,0 gramm jusson egy-egy folyóméterre. Felhívjuk a figyelmet a használati utasítás maradéktalan betartására! Növényvédelmi és Agrokémiai Állomás Szabó János Szabó János, a tamási járás műszaki-mentő szakszolgálatának parancsnoka azon kevés emberek közé tartozik, akik a polgári védelem megalakulása óta dolgoznak • e területen. Munkahelyét sem gyakran váltogatta, mert a tanácsok megalakulása óta dolgozik az államigazgatásban. Az elmúlt év novemberében töltötte be 60. életévét, s ennek ellenére a mai napig is aktívan dolgozik. A műszaki-mentő szakszolgálat irányítását mindig fiatalos lendülettel, nagy hozzáértéssel és lelkiismerettel végzi, bár 1982. július 1-től majd nyugdíjasnak nevezheti magát. Nyugdíjba vonulása alkalmából kértem, hogy mondja el a polgári védelmi munkájának tapasztalatait, véleményét, milyen fejlődésen ment keresztül az elmúlt több mint 30 év alatt a polgári védelem. — Tapasztalataimat három pontban foglalhatom össze. Elsőként elmondanám, hogy a tudományos-technikai forradalom, a technikai fejlődés a polgári védelem területén is tapasztalható. A műszaki-mentő szakszolgálati alegységek számára ma már rendelkezésre állnak a technikai eszközök — gondolok pl. a hidraulikus erőgépekre — valamint ezeket a berendezéseket jól kezelni tudó, hozzáértő szakemberek. Szákszolgálati alegységeink képesek békeidőben katasztrófák következményének felszámolásában való közreműködésre, de háborús helyzetben szükséges mentési munkálatok végzésére is jól felkészültek. Másodszor azt emelném ki, hogy a műszaki-mentő szakszolgálat állománya a termelővállalatok legjobb szakmunkásaiból, dolgozóiból kerül ki. Ezek az emberek általában törzsgárdatagok, akik évek ótg végzik a gazdasági és polgári védelmi munkájukat. Harmadsorban azt a bevált módszert szeretném kiemelni, amely szerint a kiképzéseket, gyakorlatokat úgy szervezik, hogy a termelőmunkából a kiesés minél kevesebb legyen, és a lehetőség keretein belül ez a tevékenység gazdaságilag is hasznossá váljon. — Kérem mondjon példát arra, hogy miként 'ehet egy polgári védelmi gyakorlat gazdasági értelemben is hasznos? — Nagyon szívesen. Társadalmi összefogással Balaton- szabadi-Sóstón úttörőtábor és korszerű gyermeküdülő építését határozták el a tamási járás tanácsi vezetői. Az építési munkák megkezdését az építési területen egy régi, korszerűtlen épület akadályozta. Műszakimentő szakszolgálati alakulataink jól szervezett mozgósítási és mentési gyakorlat keretében szakszerűen és gyorsan végezték el a bontást. A gyakorlat elérte a kitűzött célját, azonkívül a kiképzés mellett az úttörőtábor építésénél jelentős költség megtakarítást eredményezett. — Nemsokára nyugdíjas.lesz, hogyan képzeli el a nyugdíjaséveit? — Egész életemben állandóan aktív, tevékeny ember voltam. Nyugdíjba vonulásom után sem kívánok elszakadni munkahelyemtől és természetesen a polgári védelemtől sem. ORDAS PÉTER politikai helyettes ^PÜJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS - Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 1/3. 7100, Telefon: titkárság 12-284. Sportrovat: 11-457. Belpolitikai rovat: 11-383. Olvasószerkesztő: 11-774. - Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. 7100. Telefon: 12-244, 12-405. Telex: 14251, postafiók: 71. - Felelős kiadó: BENIZS SÁNDOR. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. - Felelős vezető: SZÉLL ISTVÁN. — Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. - Előfizetési díj: egy hónapra 34,- (Ft, negyedévre 102,- Ft, egy évre 400,— Ft. — Indexszám: 25 069 ISSN 0133-0551.