Tolna Megyei Népújság, 1982. április (32. évfolyam, 77-100. szám)

1982-04-08 / 82. szám

1982. április 8. ^NÉPÚJSÁG 5 A közművelődés kérdései Kongresszus előtt Az utolsó pillanatban — Ha tíz évvel ezelőtt látunk hozzá, sokkal könnyebb lett volna. Akkor még a hőgyészi házak padlásán ott voltak a ru­hák, amelyekben régen jártak. Aztán, ahogy sorra új házakba költöztek az emberek, elkallód­tak a múltat idéző emlékek. Mert, azt mondták, mondják ma is, a költözéskor nem visznek semmi kacatot magukkal. S leg­többször az udvaron rakott tűz végez a fakult szoknyákkal, avítt blúzokkal, viirágos papucsokkal. Csabonyi Hedvig, nyugdíjas rajztanárnő mondja ezt. Egy év­vel ezelőtt kezdte összegyűjteni a falu asszonyai, lányai segít­ségével a múlt ilyen emlékeit. Pedig a régi ruhák mindig ér­dekelték. — Nagyapám volt itt tanító, nála nyaraltam, s már akkor iis tetszettek ezek az öltözékek. Bár a szoknyákon csak annyit vet­tem észre, hogy valamennyi bő. Csak később láttam meg a na­gyon is sokat mondó különbsé- ' geket. Akkor, amikor a tanári szakdolgozatomat készítettem. Annak témája ugyanis a hőgyé­szi asszonyok, lányok népvise­lete volt. A ruhák szabása pontosan egyezett. De más anyagból var­ratták, varrták az iparosok asz- szonyai, és másSóI a földműve­sekéi. Illetve, a földműveseké és a kőműveseké. Mert, s ez is furcsa, a kőművest a borbélyok, szíjgyártók és a többiek nem tartották iparosnak. Annak elle­nére, hogy ezek az itteni mester­emberek igencsak ügyesek vol­tak, bejárták fél Európát, s pén­zük is volt bőven. így a kőmű­vesek asszonyai, meg a parasz­toké jártak hasonló ruhában. Csillogó, virágmintás brokátból varrottakban. Az iparos asszo­nyoké kamgárnból készült. Két és fél évszázaddal ezelőtt épült házban beszélgetünk. A bútorok is másfél száz évesek, ez is segít, hogy könnyen ele­venedjen meg a múlt. — Azt mondták a hőgyésziek- ről, hogy ők a fekete svábok. Mert valóban a fekete volt a fő színük. Ilyen anyagból készült még a lányok menyasszonyi ru­hája is. De a látszatra hasonló öltözékek között jókora eltéré­seket lehet felfedezni. Azért, mert sok helyről jöttek ide. Svájctól kezdve, a sváb Jurán át számos más vidékről, a 18. század első felében. Az Apponyiak előtt, a zentai csata után egy flamand szár­mazású tábornok, Mercy kapta, Az egyik „manöken", ere­deti ruhában vagy vásárolta meg ezt a vidé­ket. S itt, ahol ma a nevelőin­tézet van, egy hatalmas kastélyt akart építtetni. Ezért hozatott német mesterembereket, kőmű­veseket és ácsokat, kőfaragókat és asztalosokat, szóval, olyano­kat, akik álmait valóra váltot­ták volna. A grandiózus építke­zés egészen nem valósult meg, de az építők közül sokan itt ma­radtak és utódaikból lett, ková- csolódott az évtizedek, évszáza­dok során az itteni fekete sváb- ság. Az ő viseletűket alkotó ruhá­kat gyűjtik most össze a tanár­nő vezetésével Hőgyészen. A ruhákról egyébként azt mond­ja: igaz, hogy nem olyan színe­sek, mint a sárközi, vagy a ka­locsai viselet, de legalább any- nyira gyönyörűek. Majd, magya­rázón hozzáteszi, „hát hogyne lenne nekem ez a leggyönyö­rűbb, mikor ezzel foglalkozom!” A gyűjtéshez az indítékot egyébként egy véletlen adta. Csabonyi Hedvig diákjai évek óta részt vesznek alkotásaikkal a finnországi Hyvinkää-ban megrendezett nemzetközi gyer­mekrajzversenyen. A finn nagy­követ pedig kétszer is felkérte a tanárnőt, rendezzenek a rajzok­ból egy kiis kiállítást a nagykö­vetségen. Megtették és viszon­zásként a diákok egy-egy köny­vet kaptak. Képekkel, amelyek babákat ábrázoltak, mindet finn népviseletben. S innen jött az ötlet, babákat kell felöltöztetni hőgyészi ruhákba. Most velem szemben ül a ka­napén a két „manöken”. Odébb pedig még csak félig felöltöz­tetve egy másik.- Kirakati babák - magya­rázza a tanárnő. Mellettem, a párnákon egy játékbaba. Pólyában.- Keresztelő parádéban - mondja Csabonyi Hedvig. - Minden darabka, ami a babán van, eredeti. Úgy szedtük össze darabonként a ruháját. Kimos­tuk, vasaltuk, s ugyanúgy felöl­töztettük, ahogy hajdanán a keresztelni vitt újszülötteket. Egyébként a szépen gyara-' podó ruhakollekcióban minden korabeli. A kékfestő anyagokat a régi ruhák felhajtásából vet­ték ki, ott ugyanis megmaradt az eredeti szín. S a régi fonal­lal, anyagokból varrják, kötik az ősök viseletét a legapróbb rész­letekig hűen tükröző darabokat.- Bielochradszkyné, Schaffer Erzsébet anyja, nagyanyja nép­viseleti varrónő volt, ő ismeri a régi fortélyokat. Gyönyörűen varr, tudja, mihez mi kell, és csodálatos népviseleti szokáso­kat tud. De segítenek az Ullrich testvérek, Wildángerné, Becker- né és sokan mások. Elvileg a művelődési ház asszonyköre végzi ezt a munkát. Gyakorlati­lag is ők, csak, főleg otthon. Most sokan a régi papucso­kat készítik, újra. Azok is na­gyon érdekesek. Ezt már a másik szobában mondja, és mutatja is Csabonyi Hedvig. Mutatja az elkészített darabokat, s a maga készítette rajzokat, amelyek a régi lábbe­lik pontos mintáit őrzik.- Papucsból is volt ám divat. A nagyrózsa mintás, a csillag­virágos, a csillagvirágos rózsa­sarokkal, a csillagvirágos csil­lagsarokkal, meg még sok. Gyűlnek a ruhák*. A felnőtte­kéből már van tizenkettő. A ki­sebb gyerekekre illőkből is jó pár. És lassan a ruhákat viselő babák, bábuk is összejönnek. A művelődési ház vett öt karon- ülő babát. Azokat is hamarosan felöltöztetik. Ezzel kapcsolatban is mond egy érdekességet a tanárnő. A kisgyerekeket, a karonülőket itt a férfiak vitték. Mivel nem vol­tak éppenséggel könnyűek, és az itteni férfiak nem követték a másutt kialakult szokást, hogy hagyják az asszonyokat fáradni, míg ők mellettük, sőt előttük lépdelnek délcegen. Itt a férfiak segítettek. Szóval, gyűlnek a ruhák. Las­san megelevenedik a múlt. S a régi ruhákat életre keltő rajz­tanárnőnek van egy álma. Le­het, hogy egyszer a volt Liech­tenstein kastélyban lesz helye a kis múzeumnak is. Akkor ott, ezeket a ruhákat a kastély va­lamelyik napos, emeleti szobá­jában lehetne kiállítani, ahol teljesen szárazok a falak. Hogy soká megmaradjanak és kései utódaink is láthassák, hogyan öltöztek a hagyományaikat ru­hájukon is őrző, messziről ér­kezett, s itt hazát lelt emberek, az egykori hőgyésziek. SZEPESI LÁSZLÓ Sikeres volt az Utazás ’82 kiállítás Tízezer kérdőív feldolgozása alapján elkészült az Utazás ’82 kiállítás értékelése. Az eseménysorozatot csak­nem 130 ezren keresték fel, 50 százalékkal több volt a látoga­tó, mint az elmúlt évben. A belföldi kiállítók 1612 progra­mot kínáltak, ennek több mint fele hazai túraajánlat volt. A nagy érdeklődést jellemzi, hogy megközelítően 1 millió 800 ezer forint értékű program kelt el, s várhatóan a kiállítás után még tovább növekszik ez a szám, hi­szen a látogatók 72 tonnányi prospektust vittek magukkal... A megyei idegenforgalmi hi­vatalok felkészülése a kiállítás­ra sokkal alaposabb, átgon­doltabb volt, mint az eddigi években bármikor, s ez ered­ményeikben is megmutatkozott. A tavalyi 55 programhoz képest az idén a 19 hivatal csaknem 300-at ajánlott a kiállítás láto­gatóinak. Közülük nyolcvanat kedvezményes áron . kínáltak, 69-et pedig kifejezetten a ki­állításra állítottak össze. A program- és szállásértékesítés a tavalyinak több mint négy­szerese volt, a megyei hivata­lok összesen csaknem 400 ezer forint bevételre tettek szert. A legtöbb programot a Tolna- tourist és a Ciklámentourist ké­szítette a kiállításra, de az or­szág északi részei, Borsod, He­ves és Nógrád iránt nagyobb volt a látogatók érdeklődése. A felmérés adatai szerint a lá­togatókat elsősorban a csalá­dos üdülések, a hétvégi ki­rándulások vonzották, s nép­szerűek voltak a sportüdülések is. A 11 utazási iroda közül a Cooptourist készült fel a leg­alaposabban a kiállításra, 30- féle programot ajánlott. Az idégnforgalmi szakembe­rek megállapították, hogy az utazási kiállítás évről évre ma­gasabb színvonalon szolgáljad turizmus érdekeit, s ugyanak­kor rangos és színes eseménye ■a budapesti tavaszi fesztiválnak. Hazai eredmények és nemzetközi tekintély Beszélgetés Hantos |énessal Hatodik kongresszusára készül a Magyar Vöröskereszt. 'Ez al­kalomból kértünk interjút Han­tos Jánostól, a Magyar Vörös- kereszt főtitkárától. — A kongresszusi készülődés jó alkalom arra, hogy megkér­dezzük: milyen eredményekről számolhat be tömegszerveze­tünk az országos tanácskozá­son? — Erre a ikérdésre voltakép­pen az országos vezetőségünk kongresszusi beszámolója fog válaszolni, de miután a kong­resszusi előkészületek már meg­kezdődtek, természetesen el­mondom személyes véleménye­met. Az elmúlt 5 év legjelentő­sebb eredményének tartom, hogy az V. kongresszus határo­zatának megfelelően a Vörös- kereszt megtalálta és egyre eredményesebben teljesíti azt a sajátos társadalmi funkcióját, amely humánus feladatok meg­oldására mozgósítja tagságun­kat. Az V. kongresszuson ugyan­is azt tűztük célul magunk elé, hogy a Vöröskereszt minden állampolgár számára érzékel­hetően jelenjen meg, mint sa­játos, humanista feladatok megoldására vállalkozó és az emberek önzetlen segítőkészsé­gére építő tömegszervezet. Ha az elmúlt öt évről beszélünk, akkor első helyen kell említe­nem, hogy ebben az jdőszak- ban ünnepeltük tömegszerve­zetünk fennállásának 100. év­fordulóját. Szervezeteink, akti­vistáink munkáját ismerte el Kádár János elvtárs, amikor le­velében köszöntötte szervezetün­ket a centenáriumon, és az El­nöki Tanács, amikor a Munka Vöröszászló Érdemrendet ado­mányozta a Magyar Vöröske­resztnek. Mindez háromszázezer aktivistánk és nyolcvanezer ve­zetőségi tagunk tevékenységé­nek kollektív elismerése. Úgy gondolom, ezek arra ösztönzik tagságunkat, hogy az önként vállalt és szabad idejükben a közösségért különböző terüle­ten végzett társadalmi munká­jukat a jövőben még nagyobb tudatossággal, és ha lehet szer­vezetünk számára újabb híve­ket toborozva, az aktív tagok számát növelve végezzék. Az V. kongresszus határozata alapján több új vonással gazdagodott tömegszervezetünk tevékenysé­ge. Az első, hogy differenciál­tabb és a lakosság egészség- ügyi állapotához jobban igazo­dó egészségnevelési programot dolgoztunk ki. — Tudomásom szerint, ha a Magyar Vöröskereszt egyéb te­vékenységét vizsgáljuk, minde­nekelőtt a véradómozgalom si­kereiről kell számot adni. — Valóban egészen rendkí­vüli az eredmény, amit hazánk­ban a véradómozgalom magáé­nak mondhat. Ma már arról beszélhetünk, hogy az ország lakosságának egészséqügyi el­látásához szükséges vért a do­norok térítésmentesen biztosít­ják. Megjelenik a véradás új formája is. Erről azért kell szól­nom, mert a véradók önzetlen­ségét bizonyítja, hogy a vi­szonylag hosszabb időt igénylő új véradás1! formát, a plazma- ferezist is készek vállalni. Az állami szervekkel együtt arra törekszünk, hogy ezt tömegessé tegyük a gyógyászatban rend­kívül fontos albumin előállítá­sa érdekében. — Úgy gondolom, hogy ezek a hazai eredmények a Nemzet­közi Vöröskeresztben is növel­ték szervezetük tekintélyét. Ezt bizonyítja, hogy a Vöröskereszt XXIV. nemzetközi konferenciá­ján önt a Nemzetközi Vörös- kereszt állandó bizottsága al- elnqkének választották. A meg­bízatásához olvasóink nevében is gratulálok. — Köszönöm. Való igaz, egy nemzeti szervezet nemzetközi munkájának alapját a hazai eredmények teremtik meg. E személyemet érintő döntése is azt tükrözi, hogy tömegszerve­zetünk elismerése nőtt, amit vi­szont tagságunk és a munkán­kat támogatók széles táborá­nak tevékenysége révén értünk el. Ugrásszerű a fejlődés pél­dául a nemzetközi segélyprog­ram dk-ban való részvételünkben. Gyakorlatilag az utóbbi évek­ben nem volt olyan segélyakció, amelyben a Magyar Vöröske­reszt ne vett volna részt. Na­gyon sok köszönőlevelet kapunk ezért. — Szívesen hallanánk vala­mit arról, hogyan tovább? — Elsősorban az elvégzett munka kollektív, reális és kriti­kus értékelésében látom a továbblépés lehetőségét. Ez a feltétele annak, hogy olyan kö­vetkeztetéseket vonjunk le ko­rábbi munkánkból, amelyek új elemeket jelenthetnek tevé­kenységünkben, nagyban gaz­dagíthatják azt. Bízom benne, hogy a jövőben is találkozunk az emberi segítőkészséggel, hogy egyre többen vállalnak részt feladataink megoldásá­ban. Ügy gondolom, hogy mun­kánk alappillére lesz részben a lakosság egészségnevelése, szemléletformálása, egészség- ügyi kultúrájának növelése — és ez még differenciáltabb, még átgondoltabb módszereket követel meg tőlünk —, részben pedig a társadalom szociális problémáinak megoldásában való még aktívabb részvéte­lünk. A szocializmus körülmé­nyei között is léteznek, sőt újra­termelődnek bizonyos szociális problémák, és nekünk mozgal­munk jellegéből fakadóan, na­gyobb figyelmet kell fordíta­nunk ezek megoldására. Nem­csak az öregekre gondolok, és nemcsak úgy, hogy meg kell oldani házi szociális gondozá­sukat, hanem úgy is, hogy a magukat jól bíró idősek vegye­nek részt aktívan a Vöröskereszt célkitűzéseinek megvalósításá­ban. Gondolok továbbá a házi betegápolás módszereinek ki­munkálására, hogy e vonatko­zásban is eredményes legyen a társadalmi támogatás. Gondo­lok a gyermek- és ifjúságvéde­lem szociális jellegű feladatai­nak megoldására, mind a neve­lőszülői hálózat fejlesztésével, mind a gyermeknevelő intéze­tek patronálásával, vagy az ál­lami gondozásból kikerülő fia­talok társadalmi beilleszkedé­sének segítésével. De szociá­lis jellegű feladat az is, hogy seqítsük a fogyatékosokat, a rokkantakat, hogy megtalálják helyüket, elfoglaltságukat a társadalomban. V. V. Döntött a Legfelsó'bb Bíróság KINEK JÁR TORZSGARDA-JUTALOM ? Egy vállalat alkalmazottja harminc éves, megszakítás nél­küli szolgálata után járó törzs- gárda-jutalom kifizetését kérte. Ennek teljesítését az igazgató azzal az indokolással utasította el, hogy fegyelmi eljárás folyik ellene, amelynek befejezéséig a jutalmat visszatarthatja. Ezek után az illető a munkaügyi bí­rósághoz fordult, amely arra hi­vatkozva, hogy az ligény elbírá­lására jogosultsága nincs, a ke­resetet elutasította. A legfőbb ügyész törvényességi óvására az ügy a Legfelsőbb Bíróság elé került, amely határozatában a munkaügyi bíróság döntését ha­tályon kívül helyezte és az ügy érdemi tárgyalására kötelezte. — Annak elbírálása, hogy va­laki a törzsgárdatagságra jogo­sult-e, valóban nem lehet mun­kaügyi vita tárgya - hangzik a határozat. Ebben a perben azonban nem ezt, hanem azt kellett eldönteni, hogy a törzs- gárdatagság fennáll-e vagy sem. A felperes ugyanis a törzs- gárdatagságából eredő jutalom kifizetésének megtagadása mi­att indított pert. Tehát a mun­kaügyi bíróságnak be kellett volna szereznie a vállalati törzs- gárdaszabályzatot és a kollektív szerződést, mert csak ezek isme­retében lehetett volna megálla­pítani, hogy a vállalatnál me­lyek a törzsgárdatagság kelet­kezésének, valamint a későbbi fokozatokra való jogosultság feltételei. Amennyiben ugyanis a kollektív szerződés (munka­ügyi szabályzat) vagy a törzs- gárdaszabályzat szerint a dol­gozót az egyes fokozatok eléré­se esetén meghatározott jutta­tások illetik meg, ettől a jogá­tól csak a törzsgárdatagság so­raiból történő kizárás következ­tében lehet megfosztani. Az új eljárásban a munkaügyi bíró­ságnak tisztáznia kell, hogy a felperest az ellene indított fe­gyelmi eljárással vagy egyéb okból a törzsgárdatagság so­raiból kizárták-e. ELGAZOLTAK EGY ROKKANT EMBERT Egy gazdaság pótkocsis te­herautójának szabálytalanul közlekedő vezetője egy motor- kerékpárost elütött. Az illető 75 százalékos rokkant volt, de a baleset folytán keletkezett sú­lyos sérülései miatt teljesen magatehetetlenné vált. Az Ál­lami Biztosító a kárt részben megtérítette, de a rokkant a gazdaság ellen pert indított, amelyben keresetkiesés címén havi járadékot és százezer fo­rint nem vagyoni kártérítést kért. A járásbíróság, majd felleb­bezésre a megyei bíróság húsz­ezer forint általános kártérítést ítélt meg neki, a járadék iránti követelést azonban elutasítot­ták. Törvényességi óvásra az ügy a Legfelsőbb Bíróság elé került, amely a következőkép­pen döntött: Ha a kár mértéke — akár csak részben - pontosan nem számít­ható ki, a bíróság a felelős sze­mélyt olyan összegű általános kártérítés megfizetésére köte­lezheti, ami a teljes anyagi kár­pótlásra nyújt módot. Ebben az esetben a rokkant, aki a szak­májában már addig is teljesen munkaképtelen volt, a baleset következtében még a minden­napi életvitelhez szükséges cse­lekvésre is képtelenné vált. A ház körüli kerti munkát is más­sal kell elvégeztetnie. Ezért va­gyoni jellegű kára keletkezett, amelynek megtérítésére jogosan tart igényt. Törvényt sértett azonban a megyei bíróság, ormi­kor az ennek mértékének meg­állapítására szükséges bizonyí­tási eljárást nem folytatta le. Nem tisztázta, hogy a rokkant mennyiben szorul gondozásra és ez mibe kerül. Indokolt lehet gyógyszertöbblet-költség meg­ítélése is. A járadékigénnyel kapcsolat­ban a Legfelsőbb Bíróság ki­mondta: ezt rendszerint akkor kell megállapítani, ha a káro­sulttal szemben tartásra jogo­sult hozzátartozó igényét szol­gálja, de akkor is célszerű megállapítani, amikor a káro­sodás végleges és az életvitel többletkiadással jár. Vizsgálni kell tehát, hogy a rokkantnak nem előnyösebb-e a havi jára­dék formájában történő kárta­lanítás. Tekintettel azonban ar­ra, hogy a sérült ember már a baleset előtt 75 százalékos rok­kant volt, keresetkiesés címén igényt nem támaszthat. Mindezek alapján a Legfel­sőbb Bíróság mindkét alsófokú ítéletet hatályon kívül helyezte és a járásbíróságot új eljárásra, valamint új határozat hozata­lára kötelezte. HAJDÚ ENDRE Keresztelő parádé, kétszáz évvel ezelőttről

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents