Tolna Megyei Népújság, 1982. április (32. évfolyam, 77-100. szám)
1982-04-03 / 79. szám
1982. április 3. Képújság 7 TOT ÉV Generälkivitelezi és alvállalkozói A generálkivitelezői gazdasági szervezet „felett" van még egy magasabb szintű is, a fővállalkozó. Ezúttal azt vizsgáljuk, hogy a Tolna megyei Tanácsi Építő- és Szerelőipari Vállalatnál az alvállalkozók miként épülnek be a generál- kivitelező, a TOTÉV munkájába. A generálkivitelező általában nem képes felkészülni vállalkozásának minden munkafázisa elvégzésére. Nem készülhet fél nehézgépekkel végzendő földmunkára és nincs berendezkedve spe.ciális felvonószerelésre. Hiszen — e két kiragadott példa is bizonyítja — óriási ősz- szegeket kellene fordítani minden munka elvégzésére, felkészülni, ugyanakkor előfordulhatna, hogy a meglévő kapacitás, ha a vállalatnak nincs olyan jellegű munkája, kihasználatlan lenne. Ezért, és más pénzügyi okok miatt is, a generálkivitelezők gyakorta alkalmaznak alvállalkozókat. A TOTÉV 1981. évi tervében hetvenmillió forint értékű munka elvégeztetése szerepelt, de csak 60,1 millió forintot értek el. Vállalaton kívüli termelési egységeket vontak be épületek alapozásához, hidegburkofásra, festésre-mázolásra, bádogosmunkára, központifűtés-szere- lésbez, villanyszerelésre, tv- antenna szerelésére adtak megbízást, sőt, tetőszigetelést, közműépítést, hőszigetelést, gázszerelést és még asztalosmunkát is kiadtak. Ezekből következik, hogy igen sok alvállalkozóval volt dolguk. Az alvállalkozókra „esedékes" munkák egy részét nem tudták kiadni, s mivel a vállalat sem tud felkészülni ilyenekre, így egyes építkezéseket nem tudtak időre átadni. Eredménytelenül tárgyaltak alvállalkozói munkára a Tolna megyei Festő- és Lakás- karbantartó Ipari Szövetkezettel, a dombóvári költségvetési üzemmel és a Baranya megyei Állami Építőipari Vállalattal, mert nem volt szabad kapacitása a felkért munkák elvégzésére. Történtek persze szerződés- kötések is, de ezek közül többet nem teljesítettek. Például a dunaföldváni költségvetési üzem vállalása ellenére nem végezte el a munkát a 32 lakásos házban, ezért egyhónapos késéssel adták át. Tavaly több munkát tudtak volna kiadni a festő, a vízvezetékszerelő, a központifűtés-szerelő szakmákban — nem volt vállalkozó —, ezért késett Pakson 55 lakás, Bonyhádon a rendelő- intézet átadása. Késett vállalt munkája elvégzésével a VILATI, a VÁV, a CSŐSZER és a Hő- tedhnfkai Vállalat — e cégek elmaradása főleg a szekszárdi Déli fűtőműnél volt. A tavalyi nem éppen kedvező tapasztalatok alapján idén is igénybe kell venni sok alvállalkozót, de okulva 1981 tapasztalatain, most 13 munkára , ,fog a dta k” a Ivó Ha I kozó kát. összesen 70 millió forint értékű alvállalkozói munka elvégzését terveznék. Figyelembe vették, hogy egyes munkáknál mikor lesz csúcsidő. így három beruházást emeltek ki: a bala- tonföldvári ifjúsági szállodát, amelynek belső munkáihoz speciális vállalatok kellenek, a balatonföldvári KPM-üdülőt és a szekszárdi Déli fűtőművet. Fő partnerek ezekben a munkákban: Országos Szakipari Vállalat — bádogos, szigetelő, burkoló, festő-mázoló és üveges munkák várnak a vállalat embereire. A Ganz-MÁVAG felvonószerelést vállalt, a KER- llPAR pedig belső építészeti munkákat. A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság mélyépítési munkában vesz részt, a Somogy megyei Kertészeti és Parképítő Vállalat a Balaton parti üdülők parkosításánál dolgozik, a DÉLVIÉP gázszerelést vállalt, a VWJATI, a VÁV, a CSŐSZER szakmunkásai pedig fűtésszereléssel és az ehhez kapcsolódó munkákra vállalkoztak. Az alvállalkozói tevékenység „szűk kapacitását” enyhítendő, a vállalat dolgozói körében gazdasági munkaközösségeket szervez. Jelenleg három ilyen szervezet van alakulóban. Vízvezeték-szerelésre, bádogosmunkára és villanyszerelésre vállalkoznak, természetesen az ide vonatkozó bér- és munkajogi szabályok értelmében. Sőt: nem azonos munkaterületen folytatják tevékenységüket, mint standard munkaidőben, így például egy épületben az egyik lépcsőházban a „nappali” műszakban, másikban a vállalkozói időben végzik el a szerződés alapján felvállalt munkát. Folyamatban van tető- szigetelők, festők, hőszigetelők, asztalosak és üvegesek közösségének alakítása is. Mindezek hiányt pótolnak, s majd jól kiegészíthetik a nagy vállalkozók tevékenységét. Bár így több gondja lesz a TOTÉV-nek, mégis érdemes több alvállalkozót foglalkoztatni, mert a határidő- csúszások nem kevés pénzbe kerülnek. Persze néhány gond is akadályozza ezt a munkát. Elsőként az, hogy egyes vállalkozók — nagyobb alvállalkozók is — más normatíva alapján, sőt szabad kategóriában dolgoznak, így a TOTÉV által felszámítható ÉKN- nonmát túlhaladják, a különbö- zetet a generálkivitelező viseli. Egy példa: csaptelep felszerelésére az ÉKN-norma 32 forintot ír elő, a szabadáras munkadíj 56—62 forint között váltakozott. További, nehezen feloldható feszültség, hogy az alvállalkozók is bizonyos mértékig monopol helyzetben vannak. Gyakorta hivatkoznak arra, hogy kiemelt beruházáson dolgoznak, máskor nem jutnak a szükséges anyaghoz, és végül ott is kevés a szakember. így a fölvállalt .munka után ha fizetnének büntetést, azzal sem volna kisegítve a generálkivitelező, mert a beruházás késése miatt sokkal nagyobb kár éri — és akkor a következő évi munkára nem találnának vállalkozót. P. J. Úgy hívják, hogy SZÉT... Diploma, érettségi nélkül laljük-e? Ki az, aki ne vállalná, S isszafogott, finom, kellemes modorú. A beszéde választékos, halk, s úgy tűnik, mintha soha nem munkálnának benne indulatok. Márton Antalnak hívják, népművelés—magyar szakos tanár és nincs érettségije. — Mi az eredeti szakmája? — Villanyszerelő. — S mit csinál most? — Ifjúsági előadó vagyok a bonyhádi művelődési központban. — Furcsa, szokatlan pálya- módosítás. Egyáltalán, hogy volt ez? — Hát tényleg, ha belegondol az ember, valóban az. Pláne ha Kisdorogról nézi az ember, és abból a környezetből, ahol én, meg a még hozzám hasonló jó pár gyerek felnevelkedett. Végeztük az általános iskolát, s aztán szakmát választottunk. A mii osztályunkból senki, egyetlen fiú sem ment középiskolába, ez nálunk nem volt divat. Egy fiúnak szakma legyen a kezében, és azzal bárhol megél, maszekoíhat, van pénze, és becsülete. Hogy is mondjam? Társadalmi elvárás volt szakmát tanulni, és ez rangot jelentett. így jelentkeztem én is villanyszerelőnek. Pedig tanulhattam volna, hisz 4,5 volt az átlagom. — A tanárok sem beszélték rá? — Nem, egyáltalán nem erőltették a dolgot. És hát a családban is mielőbb kellett a pénz. Az idősebbik nővérem kárpitos lett, a fiatalabb köz- gazdasági szakközépben végzett, apám meg közben kubikölt a TÁÉV-nél. Havi kétezerért. Anyám gyalogmunkás volt a tsz-ben, havonta ha hazahozott 1800 forintot, hát jól fizettek. Engem segíteni nem tudtak sem pénzzel, sem pedig abban, hogy megteremtsék számomra egy középiskolás munkájához szükséges körülményeket. Ami kellett, megvolt, szerényen éltünk, félretenni nem tudtunk egészen addig, míg szakmát nem szereztem. — Miért éppen a villany- szerelés jutott az eszébe? — Apám állandóan fúrt, faragott, mindent megcsinált, amit csak kellett. Én meg segítettem neki. Aztán meg jelentkeztem Szekszárdra, az 505-ösbe. Ez volt 67-ben. Három évig bejártam naponta Kisdorogról, hatkor keltem, s a gyakorlati napokon este fél hétkor találtam magam otthon. Közben persze segíteni is kellett a ház körül, állatókat etettem, szedtem a disznóknak a csalánt, a gazt. Nyaranta dolgoztam a tsz-ben, kazlat raktam, magot tisztítottam, zsákoltam. De hát én már ötödikes koromban keresztezni jártam, meg baltacimot szedni éjjel kettőkor, harmatban. — A szakmunkásképzőben jói ment a tanulás? — A szakmai tárgyakból jeleseket kaptam, és mint a többi diák, hanyagoltam a magyart, történelmet, a közismereti tárgyakat. — Hol helyezkedett el? — A Tolna megyei Tanácsi Építő- és Szerelőipari Vállalatnál. A TOTÉV-néi. Ide jártunk ugyanis gyakorlatra, és számomra természetes volt, hogy azok között az emberek között dolgozom majd, akiket már vagy közelebbről, vagy látásból ismertem. Ifjúsági brigádba kerültem, amely egy idő után felvette Puskás, Tivadar nevét. Nagyon jó művezetőnk volt: a Sipos Márton, ő gyámolított bennünket, figyelt ránk, foglalkozott velünk, értette a szavunkat. Olyan közösséget hozott össze, hogy mi az énvilágon mindenben összetartoztunk, de mindénben... Félszavakból értettük egymást. Jól is kerestem: először 3500 volt a fizetésem, később felment 4500-ig is. Sokat dolgoztunk, vidékre, Veszprémbe jártunk, de jól megvoltunk. — „Olvasás” fiatalember volt? — Nem túlságosan, de szerettem olvasni, főleg a romantikusokat, Maupassant-t, Du- mas-t és persze rengeteg Jókait. — Meddig szerelt villanyt? — 1976-ig, de közben két évig katona voltam. — Ez az év az ön életében a fordulat éve volt. — Történelmi a kifejezés, de hát valóban minden ember élete egy kis történelem. Kultúrfeleiős voltam a KISZ- alapszervezetben, állítólag jól dolgoztam, a szakmai munkám ellen sem volt semmi kifogás, és talán ennek tulajdonítható, hogy egyszer Kadosa Jóska barátomat, meg engemet behívattak. Mondták: lehet menni érettségi nélkül egyetemre, csakhogy előtte el kell végezni egy egyéves tanfolyamot. Válha felkínálnák neki egy ilyen lehetőséget? A Jóska barátom az Eötvös Loránd Tudományegyetem jog- tudományi karán végzett, most áll munkába a tervező vállalatnál. — Ahogy kerestem, kutattam, hogy Tolna megyében ki végzett ilyen módon egyetemet, meglehetősen sok emberrel beszélgettem. És akadt, aki furcsán nézett rám... Elmondaná, hogy végsősoron mi is a SZÉT? — Szakmunkások egyetemi és főiskolai előkészítő tanfolyama. A vállalat, valamint a megye vezetőivel ültünk mi le beszélgetni, s itt dőlt el, hogy milyen pálya felé orientálódunk. Nekem a bölcsészkar reménye jutott. — Éppen egy építőipari vállalatnál? — Ezt én sem értem, de így volt. Budapestre mentünk, a Pályaválasztási Tanácsadó Intézetbe, ahol kétszer, is megvizsgáltak bennünket. Furcsa dolgokat néztek, adtak például egy cikkcímet, és azt kommentálni kellett. Nézték például a koncentrálóképességünket, és még ezen kívül nagyon sok mindent. Itt szűrték ki, hogy ki alkalmas a SZET-re, illetőleg azon belül milyen szakra. Én az ELTE tanfolyamainak győri tagozatára kerültem, de időnként Pestre is kellett menni. Vonattal jártam Kisdorogról Pestre, onnan tovább Győrbe. Kollégiumot kaptunk, és igen-igen jó tanárok tanítottak bennünket. — Mit tanultak? — Magyar irodalmat, történelmet, oroszt, művészettörténetet. A pesti tanfolyamon ugyanez volt a menetrend. Évvégén záróvizsgát tettünk, ha valaki kiváló eredménnyel végzett, egyetemre mehetett, aki jóval, az főiskolára. így kerültem én a szombathelyi tanárképző főiskolára. — Miből élt ezalatt? — A TOTÉV-től kaptam a teljes keresetemet, és térítették az útiköltséget is. — Különösen a humán egyetemeken, főiskolákon igen magas az értelmiségi származású hallgató. Nem érezte hátrányos helyzetben magát? — Nem. Egy percig sem. — Nem szorongott egy cseppet sem, és kissebbrendűségi érzés sem kapta el? — De igen... Senkinek nem mutattam, magamban tartottam és figyeltem. Az első félév végére minden ilyesfajta érzés eltűnt belőlem, tudniillik rájöttem, hogy nálam jóval gyengébbek is vannak szorgalomban, kitartásban és eredményben is. — Milyen jegyek kerültek az indexébe? — Többnyire közepesek. Az első vizsgám is közepes volt, és ez állítólag meghatározó. Nekem ennyire futotta az erőmből, velem nem kivételeztek, sokáig még a tanárok sem tudták, hogy nincs érettségim, SZET-es hallgató vagyok. Négy évig tanultam Szombathelyen, két évig kollégiumban laktam, aztán Sárvárra költöztünk a feleségemmel albérletbe. Ott volt ugyanis olcsó szoba, és csak húsz kilométert kellett utazni. — Mikor végzett, s miért itt talált állást? — Tavaly kaptam meg a diplomám, s mentem vele a TOTÉV-hez. Ott közölték, hogy népművelőre nem tartanak igényt. A megyei tanács személyzeti osztályán javasolták Bonyhódot, és én egyből elfogadtam. Ismerős környék, ismerős emberek. Vettünk egy OTP-lakást, ott lakunk a kisfiámmal és a feleségemmel, akinek jelenleg nincs állása. — Sok a munkája a művelődési központban? — Sok. Az általános iskolások, középiskolások és a szakmunkások szabad idős elfoglaltságának a szervezése a dolgom. Klubok, szakkörök, nyelvtanfolyamok munkáját irányítom. Szeretem ezt a munkát, bár eleinte roppant furcsa volt. — Mikor szerelt villanyt utoljára? — Hát munka az akad... D ug a szol óa I j za t-cse re, esi I Iá r- bekötés, kapcsolószerelés, főleg apróbb javítanivalók. — Jól érzi magát? Megérte tanulni? — Attól függ, milyen szempontból nézzük. A fizetésem kevesebb, mint kezdő szakmunkás koromban. De megtaláltam önmagamat, s remélem, lesz erőm és kitartásom ahhoz, hogy eredménye is legyen a munkámnak. D. VARGA MARTA A Déli fűtőmű szabályozó-ellenőrző rendszerét az NDK-beli GRW cég szállította. A műszereket alvállalkozóként a VÍV és a VILATI munkásai szerelték fel. K. H. Kratzsche mérnök a szerelést ellenőrzi. A Hőtechnika Vállalat is jelentős munkát végzett ezen a fűtőművön. Képünkön a vállalat lengyel munkásai szigetelik a kazán csövét.
