Tolna Megyei Népújság, 1982. április (32. évfolyam, 77-100. szám)

1982-04-28 / 98. szám

1982. április 28. Képújság 3 Éljen a szocializmust építő magyar nép! Tömegközlekedésünk fejlesztéséről írta: Pullai Árpád közlekedés- és postaügyi miniszter A társadalom életének szin­te valamennyi megnyil­vánulása közlekedési szükségletet teremt. Nélküle nem képzelhető el a termelés, a termékek elosztása. Közlekedésünk jelenlegi szín­vonalát vizsgálva kétféle - egy­másnak nem ellentmondó - következtetésre jutunk. Az első és meghatározó, hogy a köz­lekedés az általános népgazda­sági igényeket kielégíti. Egyé­nek, kisebb közösségek azon­ban több esetben jogos kriti­kával iIletheitik, habár a tömeg- közlekedés nem felelhet meg minden esetben az egyéni, ki­sebb csoportérdekeknek. Fel­adatunk elsősorban az, hogy a társadalmunk adott fejlettségi szintjén elégítsük kii az igénye­ket, valamint az állampolgárok minden jogos szükségletét. A személyforgalom ma dön­tő helyet foglal el 150—170 vá­ros, nagyobb, település életé­ben. Az itt található vállalatok, intézmények, üzletközpontok menetrendszerűen szervezett utazással érhetők el, de a töb­bi csaknem 3000 kisebb telepü­lés lakóinak — mintegy 4 mil­lió hétszázezer embernek — íis rendszeresen utazniuk kell, mert napi szükségleteiknek csupán egy részéhez tudnak lakóhelyü­kön hozzájutni. A lakosság megfelelő ellátásában, igényei­nek kielégítésében tehát jelen­tős szerep jut a közlekedés mennyiségi és minőség« színvo­nalának, fejlettségének. Az országgyűlés által 1979- ben elfogadott közlekedéspoli­tikai koncepció - amint az a közvélemény előtt ismeretes — a tömeaközlekedés fejlesztésé­nek elsődlegességét tűzte ki fő célul. Ehhez folyamatosan nö­velnünk kell a kapacitást, mi­közben csökkentenünk a kör­nyezetre gyakorolt káros hatá­sokat, s megfelelő forgalom- biztonságot kell elérni. Ennek útján mérsékelhetjük az adott utazási időket, a közlekedés költségeit és munkaerő-felhasz­nálást. A fejlesztés az utóbbi néhány évben - figyelembe vé­ve a beruházások rendkívül nagy költségigényét - elsődle­gesen arra irányult, hogy ele­gendő, és ezen belül minél több technikailag korszerű, gazdaságos jármű segítse a tö­megközlekedést. A vasútnál a korszerű dízel- és villamos mozdonyok lehetővé tették a nagyobb átlagsebessé­get, növelhető volt a vonatok kocsiszáma és ezzel az utasok száma is. Az eddigi fejleszté­seknek szerves részét teszik ki az elővárosi, városkörnyéki köz­lekedést jelentősen javító új villamos és motorvonatok. Az autóbusz-forgalomban a közlekedési vállalatok a telepü­léseken belüli városi autóbusz­parkjukat teljes egészében, a helyközieket pedig 95 százalék­ban korszerű Ikarus-okra cse­rélték. Minden 200-nál nagyobb lélekszámú települést bekap­csoltunk az országos autóbusz­hálózatba. Ez Európában egye­dülálló. A Volán teljesítménye mennyiségileg kielégítő, az uta­zás minősége viszont helyen­ként és esetenként kívánnivalót hagy maga után. A jövőben - az utazóközönség igényeinek fokozottabb és rugalmasabb fi­gyelembevételével - fő felada­tainknak tekintjük a járatsűrű­ség esetenkénti és helyenkénti növelését, az előírt menetidő betartását, a vasúti, közúti menetrendek, összhangjának javítását, az indítási időpon­toknak a helyi kívánságokhoz alkalmazkodó jobb megválasz­tását. A városok tömegközlekedé­sét illetően - Budapestről ez­úttal nem szólva — az autóbu­szok száma és megállóhelyi sűrűsége ma már lehetővé teszi a járatok átlagosan 11 percen­kénti, csúcsidőben az 5—6 per­cenkénti indítását, valamint azt, hogy belterületen 300 méternél, külterületen 500 méternél ne essenek távolabb egymástól a megállóhelyek. Néhol ezek a távolságok is hosszúnak tűnhet­nek, elsősorban az idősebb, vagy kisgyermekes utazóknak, de a forgalom folyamatossága mégis ezt indokolja. A vidéki városokban az utóbbi években mérsékelten csökkent a villa­mosforgalom. Ennélfogva, vala­miint a kedvezőbb energiafel­használás és hatásosabb kör­nyezetvédelmi jellemzői miatt Szegeden már üzemel és to­vább épül a trolibusz-közleke­dés, Debrecenben pedig vár­hatóan a jelen tervidőszak vé­gén megindul. A városok tö- * megközlekedése fejlesztésének elsődleges célja egyébként a főbb utazási irányokban a gyors és expressz autóbuszjáratok rendszerének kifejlesztése, vala­mint a zsúfoltság csökkentése. Ez járatbővítéssel, a járművek tervszerű átcsoportosításával, a lépcsőzetes munkakezdés mi­nél szélesebb kiterjesztésével érhető el. A folyamatos, megbízható tö­megközlekedés fontos és szük­séges feltétele a járműveket ki­szolgáló korszerű és megfelelő számú létesítmény, karbantar­tó- és javítórészleg, mosóbe­rendezés megteremtése, be­szerzése. Tulajdonképpen ez az a terület, amelyen a legna­gyobb a lemaradás. Felszámo­lása jelentős beruházásokkpl már megkezdődött, de a végre­hajtás ütemét befolyásolják az anyagi lehetőségek. anyagiakat illetően az ál­lami költségvetés által támogatott szolgáltatá­sok közül egyike a legjobban kiemelteknek a közúti személy- szállítás. A helyközi, távolsági forgalomban 1951 óta, a helyi forgalomban pedig 1956 óta nem változtak a díjak, pedig a költségek az eltelt időszak alatt nagymértékben emelkednek, és ezért évről évre nőtt az állami költségvetést terhelő árkiegészí­tés. A belföldi és nemzetközi személyszállítás állami támoga­tása tavaly csaknem 18 milli­árd forintot tett ki. Ez azt je­lenti, hogy a közlekedési jegy münden forintjához, amit az utazó fizet, az állam 1,20 Ft-ot tesz hozzá. Életszínvonalpoliti­kai okokból az 1980. évi árren­dezés során, illetőleg azóta sem emeltük a tömegközlekedés dí­jait, hanem csupán olyan ész- szerűsítő intézkedéseket vezet­tünk be, amelyek a díjszintet, illetőleg a lakosság kiadásait összességében nem értintették. Az alacsony tarifák mellett az elmúlt években különböző ked­vezmény-kiterjesztési törekvések érvényesültek. Jelenleg a ked­vezmények rendszere igen ki­terjedt és sokrétű. A ma is kü­lönösen indokolt szociálpolitikai kedvezmények - diákok, nyug­díjasok utazása - szlinte elvesz­nek ebben a halmazban. Kor­mányzati döntés alapján a vas­úti közlekedésben a nyugdíja­sok 1977 áprilisától évi 8 uta­zásra féláru kedvezményt ve­hetnek igénybe, és szélesedett a nem kereső diákok utazási kedvezménye is 1981. szeptem­ber 1-től. A megyékben élő la­kosságot alapvetően érintő bel­földi tömegközlekedéshez is je­lentős állam« támogatás szük­séges. Az 1981. évi adatok alap­ján az utazók minden kifizetett forintjához a vasúti személy- szállításnál 2,50 Ft-ot, a távol­sági menetrend szerinti autó­busznál 50 fillért, a városi és helyközi közlekedésnél egy fo­rint 30 fillért ad hozzá az ál­lam. A hosszú ideje változatlan díjak mellett időközben így bi­zonyos aránytalanságok is ki­alakultak. A forgalombiztonság a köz­lekedés megkülönböztetetten fontos ügye. Ebben a gazda­sági nehézségek ellenére hatá­rozott és nagyon következetes intézkedésekre van szükség, mert a nemzetközi összehason­lításban is kedvezőtlen a kép. A közúti forgalomban közleke­dési baleset következtében évente 1800—2000 ember hal meg, 40 százalékuk gyalogos. A súlyos sérüléssel járó és halá­los balesetek száma megha­ladja az európai átlagot és nem mutat csökkenő tendenci­át. A vasúti közlekedésben a vonatok forgalmi balesetei kö­vetkeztében az elmúlt három év alatt egy utas vesztette életét és átlagosan 50 utas, valamint 17 vasutas sérült meg. Évente mintegy 250 utas sérül meg sú­lyosan, illetve szenved halálos sérülést mozgó vonatra föl-, le- ugrás, vagy vonatból kiesés kö­vetkeztében. A vasúti átjárókban az elmúlt három. esztendőben évenként átlagosan ötvenötén vesztették életüket és 141-en sérültek meg. A közlekedésbiztonság javí­tásának két alapvető tényezője van: gazdasági-műszaki, illetve emberi. Hosszú lenne felsorolni azokat az utóbbi években be­vezetett műszaki fejlesztéseket, intézkedéseket, csomóponti ren­dezéseket, útkorszerűsítéseket, jelzőlámpa program-módosításo­kat, amelyek a biztonságosabb közlekedést szolgálják. Jelenleg is külön szakértőcsoport vizs­gálja a közúti-vasúti kereszte­ződéseknél működő sorompó­rendszerek működésbiztonsága javításának módjaiit, valamint azokat az ötleteket is, amelyek­kel maguk a segíteni akaró ál­lampolgárok javasolják, miként tehetjük biztonságosabbá a közlekedést. A jelenleg legbiz­tonságosabbnak tekinthető mű­szaki és forgalomtechnikai be­rendezések is csak részmegol­dások. Sajnálatos tény ugyan­is, hogy a balesetek nagytöbb­sége a laza közlekedési fegye­lem, a közlekedési szabályok durva megsértésének következ­ménye. A különböző műszaki, technikai és adminisztratív in­tézkedések együttesen sem ja­víthatják olyan mértékben a kedvezőtlen baleseti statisztikát, mint hogyha a helyes közleke­dési morál általánosabbá vál­na, s az emberek fegyelmezett, egymást segítő és vigyázó ma­gatartást tanúsítanának. Ezért is kérjük minden állampolgártól hogy saját jó példájával járjon elől és kövessen el minden tőle telhetőt a közlekedési balesetek csökkentése, elkerülése érdeké­ben. E cikkben a tömegközleke­déssel kapcsolatosan csak néhány, de lénye­ges problémakört érintettem. Ez a terület azonban tevékenysé­gét, hatásait tekintve is rendkí­vül szerteágazó, s jó tudnunk, hogy állapota, színvonala erő­teljesen befolyásolja a népgaz­daság eredményeit, és az ál­lampolgárok körzérzetét. A mözsi házikertekben Munkából munkába Elosztani viszik a felnevelt paprikapalátát A piacot és az üzleteket jár­va a háziasszonyok keveset gondolnak a termelőkre, akik munkája révén a konyhák asz­talaira kerül a káposzta, a karfiol, a paprika és minden más vitaminban gazdag zöld­ségféleség. Ha a megvásárolt áru szép, érett és egészséges, akkor a folytonos piaci árvál­tozáson sem tépelődünk a kel­leténél többet. Ám — mint tudjuk — a hely­zet nem ilyen egyszerű. Gya­korta kénytelenek vagyunk az „eszi, nem eszi, nem kap mást” módszert elfogadni, ha egyál­talán főzni akarunk. Ilyenkor pedig, ha fogcsikorgatva fize­tünk húsz forintot egy kiló tö­pörödött gyökérért, játszi köny- nyedséggel levezethetjük ma­gunkban a képletet, hogy mi­lyen utat járhatott meg az a szerencsétlen fehérrépa, míg a termeltetőtől szatyrunkba ván­dorolt a zöldség. A megyeszékhely zöldségellá­tásában régóta nagy részt vál­lalnak a mözsiek. Terményeik­ről az a hír járja, hogy jó mi­nőségűek. Igen, meg is dolgoz­nak ezért. * Ha a mözsiek zöldségter­mesztéséről beszélünk, elöljáró­ban mindenképpen kell szállni a Kertészeti Gazdasági Társu­lásról, amely meghatározza és segíti a házikertekben folyó zöldségtermesztést. Ismert, hogy a KGT geszto­raként négy éve a mözsi Új Élet Termelőszövetkezet is át­tért a háztájiban szervezetten történő nagyüzemi zöldségter­mesztésre. A termelőszövetkezet minden anyagi, technikai felté­telt megelőlegez társasági tag­jainak, egyúttal a háztájiból kikerült termények értékesítésé­ről is gondoskodik. A KGT gesztorsága ezzel még nem ért véget, ugyanis a tsz- tagok — és mások — otthoni házikertjükben is termeszthet­nek. Ide is biztosít fóliát és pa­lántát a tsz, és az általa el­adott palántából nevélt ter­ményt a "lehetőség szerint igyekszik értékesíteni. Am a házikertből az érdekelt közvet­lenül saját maga is viszi a piacra vagy az élelmiszerboltba terményeit. * Délután két óra van, a házi­kertek fóliasátrai néptelenek, mert javában tart még az „üze­mi” munkaidő. Az utcákon alig van mozgás. A termelőszövetkezet kerté­szetének dolgozói az egyik nagy fóliasátorban éppen a háztájisoknak szedik fel a pap­rikapalántát. Közeleg az új te­lepítés ideje, addigra már a háztáji földön lévő „fóliaváros­ba” kell kiszállítaniuk a teli lá­dákat. Doszpod Józsefné — aki hu­szonegy évvel ezelőtt itt kez­dett dolgozni a kertészetben — asszonytársaival végzi ezt a munkát. Ő azok közül való, akik nemcsak a háztáji földön, hanem otthoni kertjükben is foglalkoznak termesztéssel. — Ezt a munkát az egész család végzi — mondja a fej­kendős asszony. — Mindenki­nek megvan a saját feladata. Nagyapának, férjemnek, a gye­rekeknek. .. — Mire fordíják az így meg­keresett jövedelmet? — A gyerekekre! Kire más­ra? — kérdez vissza. — Azért, hogy legyen nekik az élethez indulótőkéjük. Kiffer Károly, a termelőszö­vetkezet kertésze kerékpárját tolva húsz apró naposcsibével tart hazafelé. — Az elsők között lettem „kege”-tag — mondja immár az ízléses családi ház étkezőjé­ben, miután megmutatja ötven­két éves korában megszerzett Doszpod Józsefné: Kinek? A gyerekeknek. kertész-szakmunkásbizonyít- ványát. — 1980-tól kezdve fog­lalkozom a házikertemben is karfiollal, káposztával, papriká­val. Palántát meg fóliát bizto­sít a „kege”, de itt mindent a tulajdonos csinál. — Miért kezdtek itthon is hozzá a termesztéshez? Kiffer Károly nevet: — Nézze, apám is kertész volt, én is az vagyok. Szeretem ezt a munkát. A lányomék ná­lunk laknak. Velünk szemben, az utca túloldalán építkeznek. Kell a pénz, aztán a vöm is kedvet kapott a kertészkedés­hez. Megosztottuk egymás kö­zött a kinti és az itthoni mun­kát. Tavaly csak a házikertből huszonötezer forint tiszta hasz­nunk származott. A „kegén" belül meg harminchét. — A házikert áruját piacra viszi? — Nem — ingatja a fejét. — Én ezt is a „kegén” keresztül értékesítem. Átveszik tőlem, ér­tékesítik. Persze, vannak akik azt mondják, hogy a zöldséget sokkal „vastagabb" pénzért is el lehetne adni. Szerintem ez így nem igaz. Aki piacra visz, annak költségbe kerül a szállí­tás. Ez pedig csökkenti a hasz­not. — Milyen az áruja? — Most nemcsak magamról beszélek. Aki szereti ezt a fog­lalatosságot, rendesen műtrá­gyázza és gondozza a növényt, annak hasznán az meglátszik. Szedésnél, válogatásnál, osz­tályozásnál rengeteg a munka. Persze, hogy mindenki félti a saját pénzét. Átmegyünk az utca túlsó ol­dalára. A fiataloknak épülő ház végében van háromszáz négy­zetméter alapterületű fóliasá­tor. Már előkészítették a talajt a palántázásra. — Mennyit remél? — kérde­zem búcsúzóul. — Mivel nem volt elővete- mény, a fólia is ötezerbe ke­rült, meg a palánták ára is csökkenti a hasznot, úgy 18— 20 ezret... Ezt is a tsz-en ke­resztül szeretném értékesíteni. A Szent István utca 116-ban élő Szabó Lászlóék azon keve­sek közül valók, akik a Buda­pesti Magtermeltető Vállalat­nak termelnek tiszta magot. — Ez a pepecs munka csak a nyugdíjasoknak való — mondja a kemény arcú Szabó bácsi. — Fiatalnak nem éri meg. Két hónapig tartott csak, amíg kifejtettük a magot. — Mennyit szállítottak a mag­termeltetőnek? — Tizenhat kiló paprikama­got, öt kiló dinnyemagot. — Háztáji zöldséggel nem foglalkoznak? — Két évig öt sátrunk volt — feleli Szabó Lászlóné. — Olyan kicsik, hogy bujkálni kel­lett bennük. Két éven át ká­posztát, egy évig pedig salátát termeltünk. * Röviddel fél öt után élénkül­nek meg a mözsi utcák. Autók tartanak a tsz kertészetébe ve­zető út felé. Doszpod Józsefé- ket lakásukon keresem, ered­ménytelenül. Doszpod András "bácsi eligazít: a menyéék a munkaidő után mindjárt a ház­táji földre mentek. A tehénistálló mögött látom meg a sátrakat. Mit, sátraikat? Ez egy valóságos fóliaváros! Hosszú keresgélés után találom meg Doszpodék egyik sátrát. A házikertből kikerülő zöldsé­gek értékesítéséről kérdezem. — A piacon egy-két árufé­léből ilyen nagy mennyiséget nem lehet eladni — mondja Doszpod József. — Oda széle­sebb választék kell. — önöknél hogyan oszlik meg a házikert terményeinek piacon, illetve „kegén" keresz­tüli eladása? — Hatvan százalék megy a piacra és a szekszárdi üzletek­be és negyvenet a „kege” ér­tékesít. A legjobban boltokban lehet az árut értékesíteni, pél­dául a szekszárdi Skála nagy mennyiséget vesz át. jDdame- gyünk reggel hatkor, ők^ átve­szik, mi pedig fordulunk és mar jövünk is dolgozni. — szűcs — Fotó: Gottvald 1 I

Next

/
Thumbnails
Contents