Tolna Megyei Népújság, 1982. április (32. évfolyam, 77-100. szám)
1982-04-24 / 95. szám
1982. április 24. riËPÛJSÀG s Takarékosság — ésszerűen Napjainkban igen sok szó esik újságcikkekben csakúgy, mint előadásokban a takarékosság jelentőségéről. Erre szükség van, de még inkább azokra a gyakorlati intézkedésekre, amelyekkel különböző szervek igyekeznek gátat vetni a pazarlásnak, az értékek észszerűden felhasználásának, akár anyagi, akár szellemi értékekről legyen szó. 'Pályázatokat írnak ki, az újítómozgalmat törekednek olyan újítások, ésszerűsítések felé orientálni, amelyek az anyaggal, energiával — a szellemi energiával is — való takarékosság irányába hatnak. Jól emlékszünk még azokra az időkre, amikor bizonyos üzemek abban voltak érdekeltek, hogy termékeik súlya minél nagyobb legyen, ez a tonnaszemlélet aztán nemcsak azt eredményezte, hogy a késztermék csúnya lett, hanem fölöslegesen sok anyagot tartalmazott, hogy a népgazdaság más ágaitól elvont alapanyagokat, hanem nagyon sokszor mind emiatt még eladhatatlanná is vált. A pazarlásra egy másik .példát az egyik megyei vezetőtől hallottuk. Külföldről vendégek érkeztek Szekszárdra és amikor megmutatták nekik a város villanyfényes esti panorámáját, egyikük maliciózusan megjegyezte: csak az a kár, hogy a megyeszékhelyen néhány villanyégővel kevesebb ég éjszaka — következésképp fogyasztja a korántsem olcsó villanyáramot —, mint a vendég fővárosában. Újabban különböző sajtóorgánumokban megjelenő hirdetések ajánlanak-kínálnak megoldásokat a lakások ablakainak jobb hőszigetelésére, hogy azokon át, azok mellett, ne szökjön el, az ugyancsak nem olcsón előállított meleg. Persze, alapmegoldás az lenne, ha a nyílászáró szerkezeteknek elkeresztelt ajtókat, ablakokat eleve úgy gyártanák, hogy azok pontosan illeszkedjenek, tehát jól szigeteljenek — de ez már más kérdés. Ha jól emlékszem rá, így szól a mondás: Takarékoskodj pénzzel, anyaggal, idővel. Az anyagtakarékosságot illetően egy elrettentő példa már elhangzott, ha a pénzzel való takarékosságra gondolunk, gondoljunk csak az év végi pénzköltésekre, amikor semmi se drága. És ez elsősorban nem a magánháztartásokra jellemző... Ha az egyik Eszterházy carrarai márványból készült vályúkból etette-itatta kedvenc lovait, tehette, mert saját pénzéből tette (ennek megszüntetésére a rendszert kellett, meg kellett! változtatni), de nem tehetek róla, engem még ma is irritálnak az utolsó időkben épült neoreneszánsz istállók, amelyekben még mindennek tetejében, nem is érzi jól magát az állat. Nos, az idővel való takarékosság... Hát ez az, amely mind- annyiónk számára talán a legismertebb. Mármint az, hogyan nem takarékoskodunk azzal a bizonyos idővel. Egy általam igen nagyra becsült szövetkezeti vezető már nem is dühösen, inkább méla lemondással említette, hogy az ő szövetkezetükben évente 159 olyan értekezlet van (nagy szövetkezet, nagy területen, sokrétű tevékenységgel), amelyet kötelező megtartani, hiszen megtartásukat dokumentálni kell. Nomármost az első számú vezetők valamelyikének mindegyik értekezleten meg kell jelennie, ahelyett, hogy ezt az időt hasznosabb tevékenységre fordítaná, Uram bocsa, még azt is meg merem kockáztatni, hasznosabb lenne, ha sok értekezlet helyett pihenne, vagy így talán előkelőbben hangzik: regenerálódna. Ha a munkaidővel, vagy egyáltalán csak az idővel való pazarlásról szólunk, az esetek többségében megmaradunk annál, hogy az adott dolgozó ténylegesen ledolgozza-e a heti kvantumot, de már ritkábban kérdezzük azt, hogy hasznosan dolgozra-e le. Távol áll tőlem megkérdőjelezni a normák milyenségét, de tulajdonképpen nem is erről van szó, sokkal inkább arról, hogy az adott időben végzett munka, legyen az fizikai, vagy szellemi, irányított, vagy irányító, tényleg megfelel-e a társadalmi igénynek. Az értékről már nem is merek szót ejteni, hiszen az többféleképpen nézhető, hadd „előkelősködjek", több aspektusból, arról nem is beszélve, hogy voltunk már tanúi a munkaérték devalválódásának is. Tehát nem a legutóbbiakról van szó, ellenben ha ezt a kérdést feszegetjük, óhatatlanul be kell kapcsolni egy másik megközelítési alapot is. Nevezetesen azt, hogy mindenki tényleg ott dolgozik-e, ahol a legtöbbet képes adni. Tényleg mindenki olyan munkát végez, amilyenre a leginkább alkalmas? (Mindjárt hozzáteszem, ez oda-vissza, tehát fölfele is, meg lefele is érvényes.) Szövetkezeti vezető ismerősöm valami olyant is mondott, hogy a „fej vagy írás" játékot mi nagyon is egysíkúén játsszuk. Vagyis, az, hogy a fej milyen, mi van a fejben, közel sém számít annyit, mint az írás, amely mindent bizonyít, mindent eltakar, mindent igazol. Birtokába jutottam néhány tanulmánynak —' betekintésre —, amelyet zömmel fiatal szakemberek készítettek egy pályázatra. A pályázat célja: összegyűjteni mennél több javaslatot arra, hogyan lehet takarékosabban élni, gazdálkodni, örvendetes, hogy minden beérkezett tanulmány olyan alapállásból közelíti meg a kérdést, hoqy takarékoskodni kell, szükséges, sőt kötelező. Takarékoskodni kell az anyaggal, a munkaerővel, a munkaiidővel, a pénzzel, de néhá még a létszámmal se ártana. A megközelítés jogos, indokolt, üdvözlendő. Viszont nem minden esetben „olyan szép a menyasszony”. A kisvállalkozások korának kellős közepén vagyunk. Kétségtelenül jó ötlet, főleg a szolgáltatás területén komoly színvonal- emekedést remélhetünk ettől. De azt már ne is reméljük, a tapasztalatok ugyanis erre engednek következtetni, hogy ez az irányítóapparátusban bárminemű létszámcsökkenést is vonna maga után. Sőt, félek, hogy itt is, ott is új osztályok szerveződnek az ilyen kisvállalkozó egységek irányítására. Pedig el tudják azok irányítani magukat. Mintha ezért is hoztuk volna létre őket? A termelésben, már ami a gépeket illeti, két dolog fut versenyt egymással: a fizikai kopás és az erkölcsi kopás. Az utóbbi mindig gyorsabb. Mivel versenyképesnek kell lennünk a nemzetközi piacon is, ezt sem árt figyelembe venni. És ne vegye senki okvetetlenkedésnék, van egy terület, ahol nemhogy nem szabad takarékoskodni, hanem egyenesen bűn — ez pedig az ember védelme. Úgy, ahogy a természeté is, hiszen az ember is_a természet része. Azzal együtt, hogy nemcsak védeni tudja a természetet, a környezetet —* ha akarja —, hanem átalakítani, sőt elrontani is. Átalakítani kell, néha még a rongálást sem tudjuk százszázalékosan kiküszöbölni, de csökkentsük csak — legalább 99 százalékra. Szirénázva yonul Mi gyerekkori érdeklődésünk „szertárából" a csodás tűzoltóautó. Addig sok-sok \más loglalkozás vágya tölti be helyét, ami g ilelnőttként \végre dolgozni [kezdünk. A szimbolikus autóban immáron nem [mi, hanem mások ülnek. Olyan emberek, akik nem születtek tűzoltónak, de felnőttként akartak azok lenni. Hivatást választottak, Is tudták, hogy kiért és miért. A szekszárdi állami tűzoltók mesterségük tudói. Gyorsak, képzettek, hozzáértéssel és biztosan kezelik a rájuk bizott technikát. Milyen érzés a veszély? Hozzátartozik a munkájukhoz. Kire gondolnak, amikor emberek porladnak el a tűzben? lEzt hangosan nem mondják ki... fáradtak? Jókedvűek? örökös készenlétben vannak. Védeni és menteni kell mindazt, amiért mi, mások dolgozunk. Ezt teszik ők a nap huszonnégy órájában. (Gottvald Károly képriportja) Oltás és mentés közben Szabadidőben L. G y. Füstben és párában Hol van a tűz? Üszkös gerendák között Füstben és párában Az elárvult tűzfal A tűzoltásvezető
