Tolna Megyei Népújság, 1982. április (32. évfolyam, 77-100. szám)
1982-04-24 / 95. szám
a Képújság 1982. április 24. Ví* 'fJ'trXÇ'i' '■' ^^f-' -'•- ' "íís, , -- <,? ..y.í -- ^ yj -, ;^ a *£..a. &>%s/£'sr J&§|S ' '■■ Merre jár, mit csinál a sei, akinél már befizethették a pénzt. A problémák zöme a háztájival kapcsolatos. Az elmúlt években sikerült úgy megszervezni! a munkát, hogy a tagok már tudják: melyik problémával kihez kell fordulni, hisz én sem tudok gyorsabban elintézni semmit, mint az adott szakvezető. Í — Hogy áll ma anyagilag a tsz? — Az elmúlt öt évben egyenletesen, szépen fejlődtünk: átlagosan 9-11 millió forint közötti nyereséget értünk el, A megye tsz-ei sorában középtó- jon vagyunk. A terméseredmények szépen emelkednek, nőnek az állattenyésztés hozamai. Az egy dolgozó tagra jutó kereset tavaly 41 ezer forint volt, s ezzel korántsem vagyunk elégedettek. I- A jó eredmények mögött többnyire nemcsak a fegyelmezett munka, hanem a vezetők példamutatása is fellelhető.- Meggyőződésem, hogy ma ÇL magyar mezőgazdaságban nincs annyi tartalék, ami a rossz vezetést, a hanyag munkát kompenzálná. Azt sem tudom elképzelni, hogy valahol jó a vezetés és rossz a fizikai állomány, vagy éppen fordítva. Én úgy érzem, hogy nálunk a vezetés és a tagság szinkronban van. Hiszem és vallom, hogy csak az képes a jó munkát megmegkövetelni, aki maga is példát mutat s ez érvényes minden vezetőre, dolgozzék akár ipari vagy mezőgazdasági üzemben. D. VARGA MARTA Fotó: B. J. Meghökkentően szokatlan életpálya: Erős András vájár 32 esztendős korára elnök lett Felsönánán, a Kossuth Tsz- ben, ott ahol 300-an dolgoznak, és 3500 hektáron gazdálkodnak. Precíz, pontos ember, errről árulkodik az iroda tiszta, puritán egyszerűsége, a szövetkezet legfontosabb adatait tartalmazó műanyag kötésű könyv, 5 a gazdálkodás történetét megörökitő fényképalbum. Fotó a sertéstelep rekonstrukció előtti és utáni állapotáról, a kis kosárkában böngészgető, kopott kalapos öregemberről, a vihar után megdőlt napraforgóról, és a kocahalász gyerekekről. Ebéd helyett kávét iszik, vasárnap és szombaton ha rákerül a sor, reggel négytől este kilencig ügyeletes, és nemcsak azt nézi, hogy mennyit lehet kisajtolni a földből, hanem azt is, hogy Murgán, Kétyen és Felsönánán tiszta, egészséges vizet igyanak az emberek. — önt annak idején egy bányászjáratról „szedték le”, s hívták dolgozni a mőcsé- nyi tsz-be. Hogyan lett bányászból tsz-elnök? — Ez valóban így történt. .. Az eredeti szakképzettségem vájár, először Nagymányokon, majd Pécsett tanultam. Zobák- aknán dolgoztam 1969-ig, ekkor kerestek meg a mőcsényi tsz vezetői, hogy jöjjek haza brigádvezetőnek. — Miért éppen magára esett a választás? — Valószínűleg föltérképezték, hogy az ott lakó fiatalok közül kik azok, akik termelés- irányítókként számításba jöhetnek. Én a grábóci alapszervezetnél voltam párttag. Ismertek, s talán ezért gondoltak rám. Állattenyésztési brigádvezetőnek hívtak haza, 1969. június 10-től dolgoztam ebben a munkakörben. — Korábban volt-e valamilyen kapcsolata a mező- gazdasággal, az állatokkal? — Falun nőttem fel, mindig tartottunk a ház körül állatokat. Én még mint vájár is szerettem volna továbbtanulni, de a technikumot Tatabányára helyezték, s körülményes lett volna az utazás. A tsz-ben viszont a felvétel feltétele az volt, hogy el kell végeznem a mezőgazdasági szakközépiskolát. 1973- ban érettségiztem Palánkon. Közben szolgálati lakást kaptam Cikón, ahol a tehenészeti telep vezetője lettem, később ugyanitt kerületvezetőnek neveztek ki. Az 1976-os zárszámadási közgyűlésen választottak meg elnökhelyettesnek. Ezt a munkát egy évig végeztem Mő- csényben, s 1977. áprilisától vagyok elnök itt Felsönánán. — Hogyan került éppen Felsőnánára? — A járási pártbizottság javaslatára. A tsz-t az előző évi gazdálkodása alapján szanálták és 1977-ben két hónap alatt minden vezetői posztra új ember került. — Ebben a faluban felvidékiek, székelyek, német- ajkúak élnek, nem ismerte a községet, a tsz-t, az embereket. Hogyan tudott ebbe a teljesen idegen környezetbe beilleszkedni? — Én magam is székely va gyök, s a három település la kosságának a zöme is az. Is mertem az emberek mentalitá sát, tudtam, hogyan kell felé jük közeledni, azt, hogy szeret nek dolgozni, s hogy akik itt maradtak a tsz-ben, itt is szeretnének boldogulni. Igyekeztem mindenkit megismerni, végigjártam a majorokat, a gépműhelyt. Mint minden új embert, valószinű kétkedéssel fogadtak, de az első perctől kezdve minden elképzelésemben támogattak. Az első időszakban a tsz-ben alacsony volt a bérszínvonal, ami nem a tsz-tagok rossz munkájából, hanem egy szerencsétlen könyvelési manőverből következett. A belépőm az volt, hogy ezt rendezzem. Aratásra készültünk, s én csak azt tudtam mondani: dolgozni kell és év végén majd meglátjuk, mennyit tudunk fizetni. Mindenki becsülettel végezte a munkáját, s már abban az évben 10 miliő forint nyereséget ért el a tsz. — Hány órát dolgozott akkoriban naponta? — Ezt én sohasem számoltam. Az a véleményem, hogy az én munkakörömben nem áldozatnak, hanem nélkülözhetetlen munkának kell tekinteni azt az időt, amennyit az ember a tsz-ben eltölt. — Hogyan kapcsolódik be a községek életébe? — Igyekszem mindent figyelemmel kísérni, azt is például, hogy az iskolások milyen nehéz körülmények között járnak Zom- bára tanulni. Részt veszek a pártoktatásokon, a KlSZ-alap- szervezetben főleg télen előadásokat tartok, s igyekszem kihasználni minden lehetőséget, hogy kötetlenül beszélgessek az emberekkel. — Hogy érzi magát itt a faluban, a tsz-ben? — Nagyon megszerettem és tisztelem az itt lakó embereket, annál is inkább, mert az ilyen kis településekről egy évtizeddel ezelőtt sokan elmentek, ők viszont vállalták nemcsak a mezőgazdasági munkát, hanem azt is, hogy az utazás körülményes, és nincs iskola. Nagyon Erős András tsz-elnök: - Sosem számolom, hogy hány órát dolgozom. örülök annak, hogy az elmúlt évek alatt rengeteg új házat építettek, annak ellenére, hogy a három településen alig van olyan kút, amelynek iható a vize. Ezen mielőbb változtatni kell. — A múl* héten hányán fordultak meq a szövetkezetben a külső szervektől? — Mozgalmat hetünk volt a húsvét utáni. Kedden a Volánnál voltunk, vásároltunk egy selejtbuszt. Járt itt a KAHYB szakembere: értékelték a tavalyi munkát, s megbeszéltük az idei feladatokat. Készültünk a tsz-vezetőségi ülésre és a küldöttgyűlésre, amit csütörtökön tartottunk. Pénteken vezetői megbeszélés volt, majd a banknál az ez évi hitellel kapcsolatos dolgokat rendeztük. Járt itt a TESZÖV embere, a tsz kulturális életéről volt szó és a megyei küldöttközgyűlésről, A KSZE és az ISV szakembere is volt itt, a Budapesti Láng Gépgyár osztályvezetője pedig az energiaracionalizálási tervünkről érdeklődött. I- Kit vár, s hova megy ezen a héten?- Ma, hétfőn csendes napunk van s holnapra sincs a naptáramba bejegyezve semmi különös. Szerdán Szekszárdon, a bankban a hitelpolitikai irányelvekről lesz előadás, ezt szeretném meghallgatni. Csütörtökön Budapestre megyek, pénteken biztonsági szemlét tartunk és akkor lesz Szekszárdon a küldöttközgyűlés. Átlagosan hetente két-három olyan hivatalos elfoglaltságom van, amit nem én határozok meg, hanem más. I- A tagok milyen problémával keresik fel? — Ma délelőtt az egyik traktorosunk járt nálam: megsüly- lyedt a házának az egyik fala, és ezt nagyon gyorsan ki kell javítani. Téglára van szüksége, ehhez pedig hozzájutni elég nehéz. Beszéltem a bátaszéki téa- lagyárral és a zombai tüzépesr—— közhely a gondolkodás zsákutcája. Készpénz, amelyet « gépiesen fogadunk el és adunk tovább, anélkül, hogy w\ megpengetnénk: nem cseng-e hamisan. Ilyen gyakran -—r—* hallott közhely, hogy: „ahány nyelv, annyi ember". Pedig csak az embert körülvevő világ sokszorozódik meg és válik szebbé, gazdagabbá, tartalmasabbá minden új nyelv elsajátításával: Gyorsuló időnk és növekvő helyváltoztatási lehetőségeink egyaránt megkövetelik egy vagy két idegen nyelv ismeretét. Bennünket magyarokat, különösen rákényszerit e tény felismerésére nagyiokú nyelvi elszigeteltségünk. Országunkban a nyelvtanulás iránti érdeklődés iigen nagy. Hirdetések kínálnak új és új nyelviskolákat, tanfolyamokat, gyakorlási lehetőségeket; cikkek és olvasólevelek vitatják az újságokban a nyelv- oktatás eredményeit vagy kudarcait. Ez az érdeklődés indított arra, hogy összefoglaljam e rövid cikk keretében a nyelv- tanulásra vonatkozó gondolataimat. Az eddigi vitákban főleg a padagógusok, tankönyvirók, könyvkiadók, szótárszerkesztök hallatták.szavukat. Én — foglalkozásomra nézve „hivatásos nyelvtanuló" — hogy úgy mondjam, a fogyasztó szempontjából szeretnék hozzászólni a kérdéshez. Kiemelve azokat a problémákat, amelyeket az író— olvasó találkozók résztvevői, vagy a hozzám intézett levelek Írói szoktak feltenni. A legtöbben az iránt érdeklődnek, hogy — melyek a nyelvtanulás leghatékonyabb eszközei; — milyen nyelvet érdemes tanulni; — lehet-e egyszerre több ,nyelvvel foglalkozni; — mikor kell kezdeni, meddig lehet folytatni a nyelvtanulást stb. Hadd kezdjem egy általános jellegű megjegyzéssel. Divatos dolog nálunk azon sóhajtozni, hogy milyen rosszul szerepelünk a nyelvtudás frontján. Et Ikeli ismerni e tétel igazságát, ha abból indulunk ki, hogy nyelvünk speciális jellege miatt menynyire kell idegen nyelveket tudnunk. De ha az úgynevezett „nagy nyelveket" beszélő népekkel hasonlítjuk össze magunkat, sokkal biztatóbb képet kapunk. A franciákat csak másodsorban lendíti támadásra anyanyelvűk védelmében a nemzeti büszkeség: elsősorban azért harcolnak az elterjedéséért, mert az érthetetlenségig rosszul beszélnek más nyelveket. Az angolok pedig meg se próbálják. Tanuljon meg mindenki a nyelvükön, aki velük érintkezni óhajt! És az amerikaiak? Bennük a legkisebb az érdeklődés a bevándoroltak nyelve (és származási helye) iránt. Svájc fakói három nyelven beszélnek: németül, franciául és olaszul; ezért ugyanazt a várost németül Luzern- nek, franciául Lausanne-nak és olaszul Luganónak hívják. Mi az oka mégis annak, hogy elégedetlenek vagyunk a hazánkban elért tanulási eredményekkel? Legyünk őszinték: az, hogy az orosz oktatás az elmúlt évtizedek alatt nem járt megfelelő sikerrel. Azok, akik ezt a — sajnos való ■— tényt megállapítják, csak egyet felejtenek el: azt, hogy a háború előtti nemzedékek épp ilyen kevés eredménnyel küszködtek az iskolában a némettel. Pedig az azzal való találkozás lehetősége sokkal nagyobb volt, mint most az orosszal. A polgárság számos rétegének anyanyelve német volt, az ipar német majszte- rok irányításával fejlődött, akik tudásukkal együtt saját szak- kifejezéseiket is meghonosították. A fővárost és a nagyobb városokat körülvevő parasztság legfőbb esetben magyarul is tudott. Az Alföld néhány színmagyar vidékét kivéve a némettel való mindennapos találkozás szinte elkerülhetetlen volt. Márpedig a megtanulandó nyelvvel való konfrontáció sűrűsége a siker előfeltétele. Ezért szoktam hangsúlyozni, hogy heti átlagban 12—14 órát kell foglalkoznunk a nyelvvel ahhoz, hogy életünk mai ütemének megfelelő gyorsasággal jussunk el a célhoz: mások megértéséhez és önmagunk megértetéséhez, szóban és Írásban. Nem elég az anyanyelv Ilyen fokú sűrűséget az iskolai (tanfolyami) oktatás nem tud biztosítani. Könyvekben, cikkekben és előadásokon ezért merül lel egyre gyakrabban a „hozzátanulás" és a már megszerzett ismeretek életben tartásának kérdése. Az intézményes nyelvoktatás (jellegénél fogva és szükségszerűen) osztályzat-, illetőleg tantervcentrikus. A sikerélményt a diák számára a jó jegy, a tanár számára az előirt tananyaggal való megbirkózás jelenti. Ezért kapok néha tanulótól vagy pedagógustól olyan elrettentő válaszokat, amikor megkérdezem: meddig jut el az oroszban a — mondjuk — harmadikos és meddig a negyedikes gimnazista? „A harmadikos a tankönyv 25-lk, a negyedikes a 42-ik leckéjéig." A matematikaoktatás reformjának az a célja, hogy ne az egyszeregy vagy a binominális tétel elhadarására képesítse a tanulót, hanem megtanítsa „matematikaiul" gondolkodni és beszélni. A nyelvtanulásban ezt az öntevékenységet még nem sikerült meghonosítani. Nem igyekszünk kedvet ébreszteni ahhoz, hogy a diák maga ismerje fel az összefüggéseket. Nem arra irányítjuk, hogy ő keresse és találja meg az ismeretek felé vezető utat. Pedig az Így megszerzett tudás — szó, szabály, törvényszerűség — a sikerélményen keresztül sokkal maradandóbban rögződik agyunkban és lesz felidézhető, amikor tudatunk mélyéből a felszínre kell hozni. És ami mindennél fontosabb: az ilyen búvárkodás magát a tanulást teszi szórakoztató folyamattá.------ ilyen szempontok irányítják választásunkat az idegen ny elvek nagy kínálatából? Az iskolákban az orosz kö- ú "í telező. Első nyelvként való elsajátítása azzal az előnnyel----is jár, hogy az orosz alkalmas a nyelv birodalmában v aló rendcsinálásra: a nyelvtani fogalmak tisztázására. Ezek a fogalmak: kapaszkodók, amelyekbe logódzva biztonságosan lépkedünk előre. Az anyanyelvet — bevallom — nem tartom erre megfelelőnek. Egy gyermekkorunk óta beszélt nyelvben jól ismert lépcsőfokokon haladunk; nincs szükség kapaszkodókra — szabályokra — ahhoz, hogy a helyes útra rátaláljunk. Az orosz — élő nyelv; olyan rendet segít teremteni a nyelvtan absztrakt világában, amelyre a többi nyelv megtanulásánál is sikerrel építhetünk. Az élőt azért hangsúlyoztam, mert (sok pedagógus véleményével ellentétben) nem vagyok hive az általános latinoktatásnak. Tanulja ám mindenki, aki történésznek, nyelvésznek, könyvtárosnak készül! De az ember és ember közötti kapcsolat megteremtését — a nyelvtanulásnak mégiscsak fő célját ■— napjainkban nem segíti elő. Az orosz viszont a szláv nyelvek népes családjához — a körülöttünk élő népekhez — visz közel bennünket. Ami pedig azt az érvet illeti, hogy a latin nyelv a klasszikus irodalmat, történelmet közvetíti számunkra: kortársaim közül, 4 vagy 8 évi latintanulás után, egy sem tud megbirkózni még az egyszerűbb latin auktorokkal — Tacitusszal, Titus Liviusszal, Ovidiussza! — sem. Tudásuk rendszerint az ante, apud, ad, adversus elhadarásának képességére szorítkozik. r v Az angol másodsorban annak köszönheti népszerűségét, hogy igen egyszerű, úgynevezett izoláló nyelv. Ez viszont éppen a fenti rendteremtésre teszi alkalmatlanná. Elsősorban általános elterjedtsége miatt tanulják és nagyfokú hajlékonysága miatt szeretik. Szavai általában rövidek: a hires Gettysburgi beszéd 266 szava közül mindössze 20 áll több mint két szótagból. 190 szava egyszótagú, hárombetűs. E három betű is szabályos elrendezésű: két mássalhangzó között egy magánhangzó. Gondoljunk csak arra, hogy ha az ilyen kombinációban a két utolsó betű például „.ad", akkor a pont — az első betű — helyére az abc-nek majdnem mindegyik mássalhangzóját beállíthatjuk; értelmes szót fogunk kapni: bad, cad, dad, fad, had és Így tovább. Megpróbáltam ugyanezt a játékot az általam ismert idegen nyelvek mindegyikével: egyikkel sem sikerült. A könnyűség persze csak látszólagos. Nagy nehézséget okoz például, hogy az Írott formából alig lehet jobban a kiejtésre következtetni, mint a kínai hieroglifeknél. A „minute" szó például egészen másképpen ejtendő aszerint, hogy „percet" vagy „aprót", a „lead" szó, ha „ólmot" vagy ha „vezetést” jelent. A német nyelv tanulását a földrajzi közelség és a történelmi párhuzamosság tartja életben. Joggal tekintik nehéznek, gazdag szókincse és bonyolult nyelvtana — elsősorban a logikának ellentmondó der-die-das — miatt. (Ha ugyan lehet az embermilliók által évezredek alatt szentesített nyelvi formákat logikusnak, vagy illogikusnak nevezni!) Érdekes viszont, hogy itt is, akárcsak a franciában, általános az egyszerűsítésre való törekvés. A múlt idő „ich sah" vagy „je vis" (láttam) formáját ma mái Írásban is kiszorítja az „ich habe gesehen", „'ai vu" alak. A fejlődés a rövidebb, ragozott (hajlított formák felől az összetett formák felé) tudományosan szólva a szintétikus alakok felől az egyszerűbb szabályoknak engedelmeskedő analitikus formák felé) halad. Sajnos, én magam is nem egyszer nevettettem meg német tolmácskollégáimqt az iskolában belémgyömöszölt, szép, komplikált formák használatával. „Hallottad, mit mondott az Ungarin? Bizony, nekünk is így illene németül beszélni, haha ha!" Sokszor hangzik el ez a kérdés is, hogy lehet-e egyszerre két idegen nyelvet tanulni. Ha arra gondolunk, hogy a nyelvvel való foglalkozás soha véget nem érő, állandó folyamat és ha nem elégszünk meg egyetlen nyelv elsajátításával, akkor az ilyen ,,megosztott" tanulás elkerülhetetlen. Csak azt szeretném javasolni, hogy legyen meg a kellő fáziseltolódás: ne legyünk egyszerre kezdők mindkettőben. Mindaddig, amíg a tudásunk gyenge lábon áll, nagy a veszély, hogy összekeverjük őket. Különösen akkor, ha a két nyelv azonos nyelvcsaládba tartozik. Olaszországban járva megbénul a spanyol nyelvtudásunk; Bulgáriában orosz ragokat és képzőket ragasztunk a bolgár szavakhoz. Minél szilárdabban megvetettük lábunkat az adott nyelv területén, annál jobban támaszkodhatunk a kontextus eligazító hatására. És végül még egy sűrűn felmerülő kérdés: mikor kezdjük a nyelvvel való foglalkozást? A válasz egyszerű: minél előbb, A gyakorlat megcáfolja azt a hiedelmet, hogy az a gyermek, aki anyanyelvével egyidejűleg egy másik nyelvet is hall és beszél, a végén egyiken sem fog tudni. ersze, az apróságokhoz különleges módszerekkel kell közeledni: játékos kedvükön, mechanikus memóriájukon, anyanyelvi kiejtésük sablonjaiba még be nem merevedett utánzási készségükön keresztül kell tanítani őket dalok, versek, énekes-táncok, megzenésített játékok segítségéve/. Az idős agy a gyermek gépies emlékezőtehetségét elvesztette, de megőrizte a logika útján való haladás képességét, ami talán lassabban, de annál biztonságosabban segít célhoz. Ezért tudok még könnyebben felelni arra a kérdésre, hogy meddig érdemes nyelveket tanulni. Mindaddig, amíg kapcsolatot akarunk tartani a külvilággal, amely az idegen nyelvek ismeretén keresztül tárja elénk színes, vonzó, gazdag és megunhatatlan változatosságát. LOMB KATÓ
