Tolna Megyei Népújság, 1982. április (32. évfolyam, 77-100. szám)
1982-04-17 / 89. szám
1982. április 17. , tolna\ IO KÉPÚJSÁG Mihail Kazovszkij : H trubadúr IRODALOM PÁKOLITZ ISTVÁN: Elszámolás Se gátja se partja: Kalmár Tavasz Kofa Nyár Gebin Ősz Uzsora Tél Mind a markát tartja OLÁH ZOLTÁN: Nyári este Forr az este csillag a prés csurran a kék csönd tellik az ég tóba fulladt szunnyad a fény estike szagtól foltos a szél. Palotai Boris: Nemrég még a Balatonban úszkáltunk Örkénnyel. Messzire beúsztunk, a partról csak a szalmakalapja látszott, meg a fürdősapkám pöttömnyi foltja. Ugrattuk egymást, mint rendesen. — Légy szíves, ne fecsegj. Csak akkor jutok szóhoz, ha lélegzetet veszel. Nem szoktál lélegzetet venni? Pár perc múlva arra kért, mondjak el egy verset. Ha végigmondom, kapok egy lángost. Mihelyt nem érzi lába alatt a talajt, versekbe kapaszkodik. A Kései siratót kezdtem el. A harmadik szakasznál nem jutottam tovább. így jártam a többi verssel is. Csupán egy- egy sorra emlékeztem. Örkény megjegyezte: — A lángos ugrott. Be kell érned a déli kacsasülttel. — Kaján félmosollyal tette hozzá. — Nyugodj bele, meszesedik az agyad. Hirtelen eszembe jutott Somlyó Zoltán A szűk Könyök utcán című verse. Elejétől végig elmondtam. — Visszavonom a me'szese- dést. Honnan tudtad, hogy ez a vers... Várj... szépen fejezem ki magam... a szívemhez nőtt. Egy évvel később a kórházból hívott föl Zsuzsa. Örkény már túl volt az operáción, meggyötörtén, kínlódva javítgatta utolsó művét, a Forgatókönyvet. — István jobban van. Sok szeretettel ölel. Zsuzsa hangján éreztem, Pista megnyugtatására szánta a telefon üzenetet. Felsrófolt volt a Éppen csak munkához fogtunk aznap, amikor beállít a szobába ezzel az emberrel Szej Szeics és azt mondja: — Kedves kollégák bemutatom az új munkatársukat, Av- gyejev Igor lllarionovicsot. Kiváló szakember. S akkor a háta mögül előlép ez a bizonyos Cingár, jelentéktelen figura, szürke pulóver meg farmer van rajta. A tekintete bágyadt-fáradt. Mindent összevetve, elég középszerű a fickó, ilyenből nálunk minden emeleten a dohányzósarkokban akad vagy másfél tucat. Szóval, különc, hogy úgy mondjam. Igen. így gondoltuk eleinte. Aztán egyszer csak beütött a szenzáció. Másnap ugyanis Av- gyejev valami érthetetlen rendeltetésű alkalmatossággal jelent meg a laboratóriumban, ami vászonhuzatba volt bújtatva. Aggályosán maga mögé állította és a munkájával kezdett foglalkozni. Mintha mi sem történt volna. Kell-e mondanom, hogy csak ezen járt az eszünk? Mi a csuda az? Válja Sztugyenyec aki nemrég ment férjhez, s ettől túlságosan is nagy bátorságra kapott, fogta magát, és odaálit eléje: — Már elnézést, kedves Igor lllarionovics, ha komolytalan a kérdésem, de mi ez itt, ebben a vászonhuzatban? Persze, csak ha nem titok. — Mire gondol — mondja Avgyejev —, miféle titok lenne? Ez itt a gitárom. Hathúros. Válja beleremegett a kíváncsiságba. Azt mondja: — No és maga mindig gitárral jár dolgozni? Erre Avgyejev: — Mindig. Ha este fellépésem van. Ugyanis szerző vagyok. — Válja persze nem érti a dolgot, megkérdezi hát: — Szóval szerző. És mit szerez? hangja, túl élénk. A lakásán hívtam fel késő este. — Tényleg jobban van István? Fakó csend. Nagysokára szólalt meg Zsuzsa: — Azt hiszem... — Meglátogathatom? — Ne... ne.. Talán egy percre benézhetsz hozzá. — Habozó szünet. De igazán csak egy percre. Másnap ott álltam Pista ágyánál. Egy idősebb ápolónő az infúziótartályon babrált. Zsuzsa kristályvízért szaladt a büfébe. Örkény felpócolva feküdt, mozgékony arca fintorokba torzult. Gyámoltalanul néztem kifakult szemét. Nem kérdezhetem meg tőle: hogy vagy? Csak egy percig maradhatok. Mi fér egy percbe? — Beugrottam hozzád, hogy elszavaljam a szívedhez nőtt verset. S már mondtam is. — ,,A szűk Könyök utcán hazamegyek, most hajnali három óra, Istenem, vezess a jóra.” Akadozó nyelvvel folytattam. A fájdalom mintha elcsitult volna benne, kisimultak a vonásai, valami mosolyféle suhant át az arcán. — Már itt sem vagyok. Viszlát, Pista. Elszorult torokkal siettem végig a folyosóin. Az ápolónő utánam jött. — Tessék értem is imádkozni. Súlyos isiászom van. Hiába szedem a gyógyszereket, talán az ima... hogy is tetszett?... Döbbenten meredtem rá. Arra gondoltam, milyen remek egyperces novellát írna belőle Örkény! — Ez olyan, mint a trubadúr, érti? — magyarázza Avgyejev. — Vagy mint a bárd. Tudja, a dalt is,- a szöveget is én írom, aztán előadom. Pénzért is meg anélkül is fellépek. Mikor hogy. Válja egyszerűen elvesztette a fejét, amikor ezt meghallotta. Odatámolygott az asztalához, mélyet sóhajtott, s azt mondta : — Kellett nekem elsietni a férjhezmenést? Lassacskán elterjedt a trubadúrunk híre az egész intézetben. Megkezdődött a vendégjárás. A szomszédos osztályokról átjártak, jöttek egyesével is, párosával, hármasával is. Ácso- rognak, nézelődnek. Ez a bizonyos meg csak ül ott, mintha mi sem történt volna. Dolgozik. Zsebszámológépén nyomkodja a gombokat. Amikor kész, felírja az eredményt. No és, mit gondolnak, hová? Kottalapokra iro-. gat, s nem számokat, hanem hangjegyeket! Micsoda művészet! Ügy körülbelül két hét múlva Avgyejevet koncerten is láttuk. Nagyon népszerű énekesekkel együtt lépett fel. A konferanszié így mutatta be: — Most pedig — azt mondja — bemutatom önöknek azt a művészt, aki a matematikusok között a legjobb dalszerző, a dalszerzők közt pedig a legkiválóbb matematikus..., Avgyejev nyugodtan térdére emelte gitárját, eljátszott és elénekelt néhány dalt, elég elfogadhatóan. Arról szólt az ének, hogy elhagyta őt a szerelmese, ő pedig sapka nélkül álldogál az ablaka alatt a nagy szélben. Finom líra. Aztán még egy gyerekdalt is előadott. Ezt úgy értékeltük, hogy Avgyejev sorsa mégiscsak elrendeződött, hiszen ugye most már gyerekekről dalol. Hát ezután a koncert után igazán híres lett Igor MlarionoA szerencsétlenség, mint mondják, nem jár egyedül. Így 'volt ez Szemjon Utkin esetében is. Rá egy egész komplexbri- gádnyi tört egyszerre. Reggelre csőrepedés volt a lakásában, és földig eláztatta az egyik falat. A munkahelyén délre kiderült, hogy a részlegben nem kapnak prémiumot. Kora dél- _ után leszidták, mert állítólag hanyagul intézett el egy ügydarabot. Este pedig úgy összeveszett ifjú nejével, hogy az rögvest hazaszaladt a mamájához. Szemjon magába meredve, teljesen összetörve ült a díványon. Szerette volna valakinek kiönteni a bánatát. De sehol senki. így jutott eszébe a Lelki Tanácsadó és Panasziroda reklámja. Vette a telefonkönyvet és feltárcsázta az irodát. — Halló, nehéz helyzetbe kerültem — kezdte Szemjon. A vonal másik végén recsegés, mozgás, majd egy hang dünnyögte: — Halljam! — Nincs jó barátom — dadogta Szemjon. — És aztán? — volt a válasz a vonal túlsó végéről. — Lássam el önt jó barátokkal? Egyébként is mit gondol, nekem olyan sok a jó barátom?! — A dolog úgy áll — hadarta Szemjon —, hogy elázott a lakásom egyik fala... — Elázott. Elázott... És én mit tehetek? — Valahol csőrepedés van! — Ilyen aprósággal zavarni másokat — förmedt rá a vonalvégi partnere. — Nálam egy félórával ezelőtt leszakadt az egész mennyezet, és mégsem lármázok fel senkit. Indulnék, hogy csináljak valamit, maga meg a küszöbről visszacsenget. Nincs lelkiismeret-furdalása? — A dolog úgy áll, hogy nem kaptam prémiumot — mondta zilálva Szemjon Petro- vics. — Mit gondol, nekem tán adtak? — Recsegte a telefonba a lelki tanácsadó. — Honnan vehetnék pénzt a tatarozásra? Lehet, hogy azóta a favics. Levelekkel árasztották el, a kapu előtt pedig, mint valami díszőrség, örökké ott várakoztak a lányok, az autogramkérők. Egy filmrendező megbízta, hogy írjon dalt a filmjéhez. Ugyanis a hivatásosok között nem akadt ilyen őszinte hangvételre. Aztán egy színházi rendező kérte meg, hogy az előadáshoz zenét szerezzen. Avgyejev senkit vissza nem utasított. Igaz, az intézetben már nem nagyon gyakran lehetett látni, de mi azért nagy büszkén mondtuk az ismerőseinknek: — Vele egy munkahelyen dolgozunk. Nem ismeritek? Hát Avgyejevvel, a szerzővel. — Ó-ó — suttogták irigykedve az ismerősök —, ti aztán szerencsések vagytok. Egyszer tudományos tanácskozásra került sor s meghívták rá a mi igazgatónkat is. Megkapja a szót, bemutatják a széles tudományos közvéleménynek, de a közvélémény valahogy fagyosan, tartózkodással fogadja. Akkor az elnök azt mondja még : — Ő annak az intézetnek az igazgatója, ahol Igor Avgyejev dolgozik. A résztvevők felugráltak a helyükről, s ütemesen kezdték kiáltozni: „Avgyejev remek fiú, Avqyejev remek fiú..i” Érthető hogy az igazgató magánkívül volt dühében amikor hazaérkezett. így tette fel a kérdést: — Vagy én vagy Avgyejev! Vele nem vagyok hajlandó dolgozni. A felsőbb szerv persze hivatása magaslatán állott. Igazságosan döntött. Mi az hogy az igazgató, vagy Avgyejev? Természetesen az igazgatót küldték el. Hiszen igazgatót lehet találni bármikor, de Avgyejev csak egy van. Fordította: Konczek József lak is összedőltek. — Jobb lesz, ha később hívom ? ! — Nem — vetette ellen a tanácsadó. — Elég ezt egyszer is végighallgatni! Sorolja gyorsan, hogy mi nyomja még a lelkét. — Végzetesen összevesztem a feleségemmel — nyögte hal-- kan —, pedig még csak egy hónapja vagyunk házasok. A nejem itthagyott. Sírva hazaszaladt az anyjához. — Hova!? — hangzott a kérdés a vonal túlsó végéről. — Az édesanyjához. — A saját édesanyjához? — Igen. — örüljön neki. Az én asz- szonykám szintén faképnél hagyott. Csakhogy ő az én anyámhoz futott. Elképzelni is rossz, hogy mi mindent rakott rám! — És mindezek mellett még hanyag munkavégzéssel is vádolnak — szipogta Szemjon. — Nem kell ezt olyan tragikusan felfogni! A régi munkahelyemről engem is kidobtak. De nem adtam fel. Beszerveztem magam ide, ebbe a lelki tanácsadó irodába. Panaszokat hallgatok, konzultálok, tanácsokat osztogatok, önnel csevegek, ahelyett, hogy most is futnék a saját dolgom után. De önnek még bizonyára van mondanivalója?! — Elsírtam minden búmat, bánatomat — felelte Szemjon, és letette a kagylót. Ha annak, akinek az a feladata, hogy hivatalból nyugtassa meg a rászorulókat, annak sem jön ösz- sze minden az életben, mit tanácsolhat az másoknak. Innen nézve nekem nem is olyan kilátástalan a helyzetem... A telefon túlsó végén a lelki tanácsadó megkönnyebbülten dörzsölte össze a kezét, hallva, hogy a vonal megszakadt. Elégedetten huppant a karosszékébe. Mosolyra fakadva gondolta: „A beszélgetés ilyen formájú alakítása klienseimnél jó eredményt mutat. Csak így tovább!” Kedves dallamait fü- työrészve állította ki Szemjon Petrovics címére a tanácsadás díjáról a nyugtát. (Fordította: Sigér Imre) Naplóféle Egyperces Örkénnyel Gerbert Kemoklidze: Lelki tanácsadás Március Hazafelé Olvadás Szolnoki Tabán A Budapesti Rendőr-főkapitányság márványaulájában rendezték meg Cseh Gábor festőművész kiállítását. Képeink a kiállításon készültek.
