Tolna Megyei Népújság, 1982. március (32. évfolyam, 51-76. szám)
1982-03-27 / 73. szám
6 Képújság 1982. március 27. — Melyik sportot kedveli a legjobban? — Szinte mindegyiket egyformán. Gimnazista koromban at- letizáltam, most pedig — amennyire időm engedi — mindenfajta sportközvetítést megnézek a tv-ben. E téren most éppen a labdarúgó-világbajnokságra „készülök”. — Kissé tréfásan: minden elismerésem ezért... De ha már a sport került szóba: hallomásból tudom, hogy szinte maratoni tanuló, tehát meglehetősen hosszú ideje képzi magát. — Nemigen szeretek önmagámról beszélni... De talán mégsem felesleges, akár okulásképpen is. Mégpedig kettős okból. Egyrészt jobb iskolás korban tanulni, másrészt, ha ez meghiúsul, még mindig nem késő, mert be léhet pótolni az elmulasztottakat. — Figyelemmel hallgatom. — Akkor elmondom szűkreszabottan a lényeget. Tehát Szedresről az általános iskola elvégzése után gimnáziumba iratkoztam be, de a harmadik osztály után kimaradtam. Nem ment úgy a tanulás, ahogy kellett volna. Pontosabban: sajnos, megengedtem magamnak, hoqy csak azt tanuljam, ami érdekelt. Ezék pedig főleg a reáltantárgyak, a matematika és a fizika voltak. Persze, a többivel se lett volna baj, ha egy kicsit több energiát fektetek a tanulásba, ha komolyabban veszöm... — S ekkor elhatározta: ioari dolgozó lesz? — Szó sincs róla. Csak azt tudtam, hogy valahová el kell mennem dolgozni, s egy ismerős fiatalembertől hallottam: a szekszárdi műszergyárnál éooen van munkásfelvéte.1. Eljöttem, s jelentkeztem, holott nem is tudtam, hoqy néz ki egy ilyen gyár. De végül is megtetszett, s a galvanizálóba kerültem, ahol betanított munkás lettem. Az itteni munkát lényegében azért kedvelem, mert kifejezetten csúnya alkatrészekből, anyagokból lehet szépeket varázsolni; a rozsdás vasdara'bból felületkikészítés után gyönyörű, fényes végtermék lesz, miután nikkelt viszünk rá, vagy horganyozzuk. Maga a munka eléggé nehéz, ám a végtermék szépsége feledteti mindezt. — Ma már művezetői jogkörrel ellátott csoport- vezető... — Nos, az előbb nem véletlenül beszéltem részletesebben a munkámról, ugyanis ez adta az egyik hajtóerőt a további tanuláshoz. A másik hajtóerő a lelki isme retem volt, mert úqy éreztem: az nem létezik, hogy nincs bennem annyi képesség és akarat, amennyivel bepótolhatom az elmulasztott tanulást Jelentkeztem galvanizáló szakmunkásvizsgára, s ezt az „akadályt” sikerrel vettem Budapesten. A siker pedig tovább sarkallt. Gondoltam, az érettséginek is nekivágok, ezért felvételemet kértem a szekszárdi 505- ös szakmunkásképző intézetbe, a szakmunkások szakközépiskolájába. Mert bizony továbbra is furdalt a lelkiismeret őzért a gmináziumi három — és nem négy — évért... I — Annak idején a gimnáziumban nem volt jó tanuló, sőt... Az érettségin milyen eredményt ért el? — Jeles lettem. — Hát, más falán ezzel kezdte volna... — Nem szeretek dicsekedni, viszont ha már erről beszélünk, feltétlenül megemlítem: sokat köszönhetek a munkahelyemnek. Azért is, mert a gyár munkaidő-kedvezményt adott, s azért is, mert kollégáim nagyon rendesek voltak hozzám, hiszen például műszakot cseréltek, ha iskolába kellett mennem, ugyanis két műszakban dolgozunk. Vagy reggel fél 6- töl délután fél 2-ig, vagy fél 2-től fél 10-ig. — A „maratoni" tanulás az érettségivel sem ért véget? — Biztattak: jelentkezzek fő- isfoláta, de nem mertem nyomban az érettségi után nekivágni. Kissé el is fáradtam. — Tehát mégsem tanult tovább? — Déhogyisnem. Újsághirdetésben olvastam arról, hogy a pécsi vegyipari szakközépiskola technikusminősítő tanfolyamot indít. Elhatároztam: megpróbálom az általános vegyész szakot, amellett pedig a marxizmus—leninizmus középiskolát is elkezdtem... — S bírta energiával, idővel? — Igen. Persze nem volt könnyű. Először is különbözeti érettségit tettem tavaly szeptemberben, mert csak általános és nem szakérettségim volt, aztán az idén március elején minősítő vizsgát. — Sok időt fordított tanulásra? — Eléggé... Amennyit szükségesnek találtam. Annyira in- - tenzíven azonban sdha nem tanultam, mint a minősítő vizsga előtti két heten. Ugyanis ennyi tanulmányi szabadságot kaptam. Borzasztóan féltem a vizsga előtt, de ez is sikerült. — Megérte az a sok lemondás, ami a tanulással járt? — Természetesen, hiszen jobban ismerem a munkámat, s talán az érdeklődési köröm is bővült. Hihetetlenül sok kémiai folyamat van, s fontosnak tartom, hogy a lehető legtöbbet tudjam azokról, amelyek a munkahelyemen, a galvanizálóban lejátszódnak. Végeredményben ma már nemcsak a munkafolyamat egy kis részét ismerem, hanem az egészben látom a részeket. Nemcsak azt tudom, hogy ezt a munkadarabot valamiért ide vagy oda kell tenni, vagy vinni, hanem azt is, hogy mit és miért kell éppen úgy elvégezni, ahogy tesszük. — Ma is végez fizikai munkát? — A fő feladatom a közvetlen termelésirányítás. Az, hogy beosszam: mikor milyen munkát végezzünk a havi termelési program alapján, ügyelve a határidőkre. Természetesen némi papírmunkám is van, de amikor ezekkel végzek, beállók segíteni munkabrigádom tagjainak, s ugyanazt csinálom, mint ők. — A tanulással bizonyára fokozatosan köny- nyebb lett a 'dolga. — Téved. Szinte megnéhe- zítettem a tennivalóimat — persze, jó értelemben. Ugyanis korábban csupán megkaptam egy-egy megoldandó részfeladatot, ma pedig átfogóbbak a teendőim. De mindjárt hozzáteszem: egyáltalán -nem sablonosak, ami nagyon jó. Szóval kezdetben meglehetősen tartottam a csoportvezetői felelősségtől, meg attól, hogy elfogad-e a közösség. Azóta úgy érzem, sikerült elfogadtatnom magam, amiben bizonyára közrejátszott az itt eltöltött tizenkét esztendő is. Kollektívám „Kiváló” címmel kitüntetett munkabrigád, becsülettel helytáll a gyárban, csak az a baj, hogy ahány ember, annyi településről jár be, s így néhéz munkaidő után is közös programot tartanunk. De egyébként -megértik, segítik egymást a brigádtagok, s ha valaki valamiért nincs itt, műszakonként legalább tízszer elhangzik a neve, ami jellemzi az összeszokottságot. S a fontossági sorrend nem az, hogy az első az én érdekem, a második is az enyém, s csak a harmadik a közös, gyári rendezvényeken is kollektíva... Természetesen ezért részt szoktunk venni, de meghatározó az, hogy — mint említettem is — sok a bejáró dolgozó. — Ma mindenütt téma az ötnapos munkahét. De egyáltalán: mivel tölti el a szabad idejét, ami kevés marad? — Otthon vái a kert, amiben nagyon szeretek dolgozni. A március eleji minősítő Vizsgáig persze a tanulás kötötte le hétvégeimet. De szeretek olvasni, tv-t nézni. A televízióban különösen a sajnos egyre izgalmasabb híradót és a tudományos műsorokat, például a Deltát kedvelem. És szeretek táncolni is: sok bálon voltam, de a táncra ma már inkább csak lakodalmakon kerül sor. — A sok tanulást igénylő vizsgák után bizonyára más szemmel látja környezetét, s talán másként értékeli önmagát is. — Ugyanolyan ember vágyók, mint mások. S a környezetemről: találkoztam már olyan személlyel, aki általános iskolai végzettséggel sókkal intelligensebbnek tűnt számomra, mint egy főiskolai végzettséggel rendelkező. Az emberi magatartására gondolok. Itt, a gyárban viszont azt látom, hogy közelednek egymáshoz a fizikai és a szellemi munkát végzők, s jó a kapcsolat közöttük. Egyenrangú partnernek tekintik a magasabb beosztásúak is a többieket, s ez iá légkört eredményez. Más kérdés viszont, hogy jómagam is buzdítom a mostani betanított munkásokat: tanuljanak tovább! — Van ennek foganatja? — Sajnos, a kelleténél kevesebb. Mindenesetre a terveinkben szerepel egy galvanizáló tanfolyam szervezése. Igaz, hogy áldozatokkal jár a munka melletti tanulás, de olykor elkerülhetetlenül szükséq van rá. Remélhetőleg azok is rájönnek erre, akik még nem érzik a szükségességét, s talán ők is hozzászoknak a tanuláshoz. — Hozzászoknak?! — Igen. Különösen az érettségi után, a nyár elteltével éreztem úgy: hiányzik a tanulás, még ha néhéz is, mint például egv szaktechnikusi vizsgára való készülés. — Miből állt ez a vizsga? — Kémiai és gazdasági technológiai, valamint vezetési ismeretekről kellett számot adnom. Az egyik vizsgakérdésem például a munka termelékenységével füqgött össze, pontosabban azzal, hoqy miként lehet növelni azt új technológiái felszerelések, berendezések nélkül. Lényegében munkaszervezésről volt szó, arról, hogy minden egyes dolaozó munkavégzését figyelembe, szómba kell venni, mert az sem mindegy, miként ül, vagy egész nao óll-e, és sók függhet a műhely kiképzésétől, színeitől, világításától, s lehetne folytatni a sort. — Ezeket a konkrét ismereteit hasznosította már a gyárban? — Nem könnyű az elméletet a gyakorlatban is dtkalmazni, de lehet és kell. Azonban még nagyon kevés idő telt el szak- technikusi vizsgám óta, s ezenkívül jelenleg az egész műhely rekonstrukcióját tervezi a gyár, tehát csak azután léhet lépni e téren. — A tanulással összefüggő munkahelyi előrehaladása anyagi előnnyel is járt? — Igen. Jelenleg 25 forint 10 filléres az órabérem, s így — a műszakpótlékkal együtt — 4900—5000 forintot keresek havonta. Ezzel szemben betanított munkásként 18, esetleg 19 forint körüli lenne az órabérem. De hangsúlyozom, nem a nagyobb kereset ösztönzött a tanulásra, habár természetszerűleg fontos a pénz is. Inkább arról van szó, hogy az ember felállít önmaga számára egy mércét. És ennek a mércének nem szabad alacsonyabbnak lennie, mint a környezete, közössége által számára felállította ak. — Bizonyára több barátnője már családos. — Nem késtem el a házassággal, s természetes vágya mindenkinek — így nékem is —, hogy családja legyen. De nekem előbb bizonyítanom kellett a tanulással saját magam és szüleim előtt, s emiatt háttérbe szorult a férjhez menés. Jelenleg a szüleimnél élek: édesanyám háztartásbeli, édesapám két éve tsz-nyug díjas. Sokat segítettek. Édesanyám főz, édesapámmal pedig együtt gondozzuk a .kertet, s igyekszem takarékoskodni. — Beszéltünk már a galvanizálásról, de hallhatnék még egy kicsivel bővebben a munkájáról? — Néhéz megfogalmazni, mert bonyolult és összetett tevékenység ez. Három műhelyünk van, a galvanizáló, a zsírtalanító és a festőműhely. A nikkélezés, a horganyzás, a krómozás, a műszerek felületi kikészítése a dolgunk. A gépműhelyben elkészülnék az alkatrészék, onnan átkerülnék hozzánk zsírtalanftásra, ezután a további feldolgozásuk, összeszerelésük következik, majd esztétikailag kell kiképezni őket. Léhetséges például a féhér horganyzás mellett az újabban divatos színes felületkiképzés is, többek között a bojlerék hőmérséklet-szabályozójánál. Lényegében: a gépműhely 100— T20 dolgozójának produktumai mennék át a kezünkön, s a két műszakunk jóval kevesebb, mintegy 30 tagjának igyekeznie kell, hogy el tudja látói munkával a folyamatban utána következő két szereidét. — Kérem, mondjon néhány szót terveiről. — Jó lenne igényesebben élni, s nagyobb gondot fordítani a mögánéletemre is. — Nem tervez például külföldi utazást? — Egyedül semmiképp. — S tanulás, immár felsőfokon? — Nincs kizárva, de most már tényleg nagyon meg kell gondolnom... — Köszönöm a beszélgetést. VITASZEK ZOLTÁN Fotó: K. A. Múltunkból Az elmúlt hetek politikai eseményei között rangos helyet kaptak a tanácstagi beszámolók. A tanácstagok, a törvény szellemének és betűjének megfelelően, számot adtak a község, a város tanácsának munkájáról s arról is, hogy az általános feladatokon túl egy-egy tanácstag mit végzett. A választók és választottak találkoztak. Volt miről beszámolni. Az állampolgárok elismerték a tanácsok, tanácstagok munkáját, sok tennivalóra hívták fel a figyelmet. Dicsértek, bíráltak, javasoltak és a feladatok megoldásához segítséget ajánlottak. A beszámolókon a tanácstagok ismertették a tanácsok terveit is, kérve a választók véleményét. Egy időben szokássá vált - majd sajnos elfelejtődött —, hogy a község-, városfejlesztési elképzeléseket nyomdai sokszorosítással előállított néhány oldalas füzetben ismertették a lakossággal. Ezek a füzetek bei kerültek a postaládákba, onnan a választók asztalára. Olvashatta a terveket, s ehhez kapcsolódó véleményének adhatott kifejezést. Mindezt azért említjük, hogy nem ártana, ha az egykori hagyományt felelevenítenénk a megyében. Nem jelentene tetemes kiadást... politikai és gazdasági téren egyaránt megtérülne a belefektetett munka. A ma élő idősebb nemzedék tragikus élménye volt a II. világháború és a romok eltakarítása. Az újjáépítés feladatait a politikai pártok nemcsak országos és megyei szinten fogalmazták meg, megtették ezt a lakóhelyi pártszervezetek is. 1946 második felében, amikor már — ha szűkösen is - de rendelkezésre állt a jó forint, a Magyar Kommunista Párt helyi szervezetei megjelentették a községpolitikai munkaterveiket, amelyekben felvázolták - esetleg több évre szólóan is — elképzeléseiket, javaslataikat, s mozgósítottak a kitűzött célok megvalósítására. A bonyhádi MKP-szervezet 1946 októberében tette közzé a fenti módon elképzeléseit a község újjáépítésére, fejlesztésére. A munkaterv hat fejezetből állt: 1. az épületek helyreállítása; 2. a közegészségügy; 3. a közoktatás; 4. a közlekedés; 5. a gazdasági feladatok; és végül az általános kérdések. Említsünk meg néhány elképzelést a fejezetekből. Az épületek címszó alatt megállapította a munkaterv, hogy a község viszonylag kevés háborús kárt szenvedett, csupán a protestáns kört érte bombatalálat — főleg a tető rongálódott meg. Megállapította azt is, hogy a lakosságcsere miatt a protestánsok száma oly csekély lett, hogy ők a helyreállítási költséget vállalni nem tudják. Az MKP kezdeményezésére a köri vezetőség hajlandó 10 évre átengedni az épületet annak, aki a helyreállítást elvégezteti. Ebben a fejezetben van szó a napközi, bölcsőde és orvosi lakás létesítéséről is, a Perczel Mór u. 21. számú házban. Járdaépítés Börzsönyben és a község belterületén, a forgalomirányítás korszerűsítése, útkövezés, vásártér rendezése stb. szerepelt a programban. A közegészségügyi fejezetben az első helyre került a trachomakórház felállítása, mert a községben — és a járásban is - rendkívül elterjedt ez a ragályos szembetegség. A községi földigénylő és földosztó bizottságra hárult a feladat, hogy megfelelő helyet biztosítson a kórház számára. Jéggyár létesítése, a korábban épült artézikét üzembe helyezése, községi park létesítése, utcák kövezése és fásítása, a szegényház rend- behozatala és bővítése szerepel feladatként a munkatervben. A közoktatásügy feladatai közül kiemelten kezelte a munkaterv a börzsönyi és a ladományi iskola sorsát, és kerületi iskola létesítését is kezdeményezte Szerdahelyen, hogy a pusztai gyermekeknek megkönnyítse az iskolába járást. Tervezte népi kollégium felállítását, téli tanfolyamok szervezését. Érdekes módon ide soroltak két gazdasági jellegű tennivalót is: a rendszeres állatkiállítás megrendezését és a tenyészállatok törzskönyvezését is. A közlekedési feladatok közül a bonyhád-hőgyészi autó- buszjárat újraindítását szorgalmazza és feladatul tűzi egy MÁV személyi pályaudvar létesítését is. A gazdasági feladatok közül a munkahely-biztosítást emeli ki elsődlegesen. Emiatt szorgalmazza az 1945 nyara óta üzemen kívül lévő zománcgyár és a három téglagyár újraindítását, a malomárok tisztítását. Javaslatba hozza a közlegelők fásítását, vízgyűjtő medence létesítését a Kossuth Lajos u. 31. számú ház feletti üres telken, s a földművesszövetkezeti élet fellendítését is szorgalmazza. Érdekes adatokat közöl egyébként a szövetkezetekről. Idézzük: „Pár héttel ezelőtt megalakult előbb a községi Földműves Szövetkezet, pár napra rá a Telepes Földműves Szövetkezet. Ez utóbbinak sertéshizlaldája, géplakatos üzeme, gyapjúkártolója, darálómalma van. Ezek üzembehelyezése az engedély megkapása után megtörténik. A Községi Földműves Szövetkezet birtokában szeszgyár, halastó, faiskola van. A szeszgyár megindítása a napokban megtörténik, a többi művelés alatt áll. Feladatunk: támogatni ezeket a szövetkezeteket. Az általános című fejezetben Börzsönynek villanyt követel, a községen belül pedig a világítási hálózat bővítését, a körték rendszeres pótlását igényli a munkaterv. Szó van a sportpálya bekerítéséről és fásításáról. Az MKP bonyhádi szervezetének községpolitikai munkaterve így fejeződik be: „Mindezen tervek megvalósítását pártunk helyi szervezete célul tűzte ki és annak megvalósítására mindent el fog követni. Mindezen tervek megvalósítása érdekében munkába szólítunk minden becsületes bonyhádi dolgozót. Tudjuk, hogy csak közös munka eredménye lehet a szebb, a boldogabb magyar jövő.” Á MAGYAR KOMMUNISTA PÁRT BONYHÁDI SZERVEZETE KÖZSÉG POLITIKAI MUNKATERVE FaMái kiadó : Tóth Kálmán. Kanál nyomdai műmfózat. Szakszóid. 1946. — 1706 Méltassuk-e 36 év távlatából ezt a községpolitikai tervet? Értékeljük-e a megvalósítását? Ügy véljük felesleges. Ezt megtették és megtehetik a bonyhádiak. Amiért mégis szóltunk az egészről, az csak annyi: ilyen feladattervet széleskörűen lehetne ma is adni megyénk dolgozóinak kezébe. Ma sem kisebbek a tennivalóink, mint 1946-ban a bonyhádiaknak... K. BALOG JÁNOS
