Tolna Megyei Népújság, 1982. március (32. évfolyam, 51-76. szám)
1982-03-27 / 73. szám
A KÉPÚJSÁG 1982. március 27. Újévkor volt a Vegyépszer születésnapja: 1972. január elsejével hozta létre az akkor még létező Nehézipari Minisztérium a Vegyiműveket Építő és Szerelő Vállalatot, több vállalat egyesítésével. Az eltelt 10 évben annyira kibővült, kiteljesedett ennek az országos nagyvállalatnak a tevékenysége, hogy a vegyiműveken kívül még sok mindent létrehozott. Talán egyedülállóan sokrétű feladatra vállalkozik, teljes sikerrel. Erre a sokrétűségre utal a cím is. Megyénkhez kétszeresen is kötődik a Vegyépszer munkája. Tamásiban gyárat hozott létre, a paksi atomerőmű építésében pedig részt vesz, speciális, igen jelentős munkákkal. Budapesten, a Városliget mellett van a vállalati központ, magas irodaházban. A Vegyépszer nagyságát persze nem az irányító létszám és az irodaház magassága fejezi ki, hanem az, hogy milyen óriásit produkált: 10 év alatt kereken 21 milliárd forint értéket termelt. Fantasztikusan nagy szám egy építő-szerelő vállalattól. De ha egy rövid felsorolást kiragadunk abból a hosz- szú listából, amelyik az eddigi tevékenységet, mutatja, mór magyarázatot kaptunk a milliár- dokra. Kiemelt állami egyedi nagyberuházások közül például az alábbiakban vett részt a Vegyépszer: a Pécsi Nitroqénmű- vek új, nagy kapacitású műtrágyagyára, a leninvárosi olefinmű, az Oroszlányi Szénbányák Vállalat eocén programjában bányanyitás Pusztavámon, ugyanilyen munka a Tatabányai Szénbányák Vállalatnál, a Bakonyi Bauxitbányánál, vagy például a Tiszamenti Vegyiművek kénsavgyára Szolnokon, gázipari létesítmények Algyőn, polipropiléngyár Lenin- városban, az atomerőmű-építkezés Pakson és még lehetne sorolni sokáig. Külföldi munkák is voltak, ezek közül az egyik legsikeresebb az oren- burgi gázvezeték építésében való részvétel. Méretét tekintve ez a legnagyobb külföldi vállalkozása ez ideig a Ve- gyépszernek. A beruházás magyar szakasza a Vegyépszer irányításával valósult meg, 50 vállalat bevonásával. Az elkészült létesítményeket a szovjet partner kiváló minősítéssel vette át. A szigorú követelmények és a helytállás nem ismeretlen fogalmak Tolna megye újságolvasói előtt, a Vegyépszer munkáját illetően sem, hiszen az atomerőmű-építkezés folyamatos bemutatása révén szóltunk erről többször is. Például, amikor bemutattuk, hogy a vízlágyító rendszer milyen hatalmas és bonyolult. A Vegyépszer készítette. A legkülönbözőbb méretű és rendeltetésű tartályok, csövek, belső technológiai berendezések alkotják. Vagy például az indító kazánház szerelése is a Vegyépszer munkája volt. Falcellák, saválló acéllal borított termek és egyéb munkák dicsérik az atomerőműnél ennek a vállalatnak a szerelőit. Ugyanezt nyilván el lehet mondani a Magyar Optikai Müvek számítás- technikai programjának megvalósításával kapcsolatban, vagy példâut a budapesti szemétégető műről is, mert az is a Vegyépszer alkotása. Nemcsak képtelenség, de unalmas is lenne mindenre kitérni, amivel a vállalat foglalkozik. A beruházások, az építés, a szerelés, a gyártás, mind-mind sok bonyolult teendőt adnak a csaknem nyolcezer dolgozónak, különösen pedig a mérnököknek, technikusoknak és szakmunkásoknak. Megint csak ízelítőként, megemlítünk két tényt. Egyik: a vállalat gyártóegységeinél mindenütt van mechanikai laboratórium, kémiai laboratórium, valamint röntgen- és izotóplaboratórium, az ellenőrzésekhez, a kifogástalan minőség megvalósításához. A másik sokat mondó tény: hegesztőfelügyelet koordinálja a vállalatnál a hegesztés fejlesztését, egységesítette az alkalmazott különféle hegesztőgépek és anyagok választékát, az anyag- és hegesztési varratvizsgáló eszközöket, és intézményessé tette a hegesztőképzést. Tudjuk, Pakson nélkülözhetetlen szakemberek a minősített hegesztők, úgyszintén Tamásiban. Közülük sokan munka közben, belső tanfolyamon érték el a magas szintet. A vállalat nyeresége is magas, 1981-ben 370 millió forint volt. Megdolgoztak érte. G. J. Vízlágyító üzem technológiai berendezése A BNV-n is sikerrel mutatkoztak be Lehet, hogy soha nem kerül elő ez a levél, jól eldugtam: még a kiskabátom belső zsebe látszott a legjobb helynek, hiszen azt én se használtam egész életemben — flancos dolognak tartottam, űri tárca meg ilyesmi való abba; s lám-lám, ezt az üzenetet mégis ide rejtem. Ha valaki, csak te találhatod meg — alhogy az már ilyenkor lenni szokott, a szem előtti dolgokat gyorsan elhordják majd, talán a fiókokat is kiborogatják: de hát ki törődne a gönceimmel? Soha nem voltál életre való, ha életre valónak nevezzük azokat, akik az elsők között jönnek felmérni, mi maradt utánam — de eljössz majd te is a temetés után, igyekszel egyedül maradni, s a téglák közeiből kihúzkodod az emlékeidet, mielőtt rájuk dőlne a ház, gyerekkorod utolsó bástyája. Meg fogod találni ezt az inkát, ha másként nem, legalább akkor, amikor végigmustrálod a ruháimat: mennyit ér, kidobjam-e, talán föl is próbálod — vállbán szűk lesz, derékban bő... Ne haragudj, hogy rád nem hagytam semmit — tudom, te így is megsirattál. A többiek vagy azért, mert keveset kaptak (ők lesznek az elsők, akik majd elhordanak mindent), vagy azért, mert eleget — lám-lám, azért Imégsem volt olyan rossz ember az öreg. Kicsi gyerek szülei lábát, nagyobb gyerek szülei szívét tapodja... Biztosan meglep ez a levél: mondhatnád, mindig csak akkor írtam, ha valami baj történt. De ne mondd — amikor valami jól sikerült, jött mindenki, alhogy a koncra. A bajban viszont csak rád számíthattam. S te nem jöttél el egy szüretre sem... pedig akkor mindig teljes volt a család. Ha permetezni kellett, ha kapálni: magunkra maradtunk. Egyszer kifakadtál: jól van ez így?! Még én csitítottalak, maradj magadnak, pedig igazad volt — de te lettél a fekete bárány, a család szégyene! Jókor mondom, de ne ijedj meg a levelemtől — izgatott vagyok kicsit, hisz életemben, ha utaztam, csak amennyit vittek: hadifogságból hadifogságba. Utazni fogok újra... egyedül, önszántamból, nagyon messzire, s kíváncsi vagyok, mi a végcél. Nem, félni nem félek: ha lenne még, ami idekössön, talán félnék — de a szőlő elsorvadt, ahogy én az ágyban, s a kutyám öregségére nem ismert meg. Igaz, téged nagyon szeretlek — igen, így jelen időben —, ezért is neked írók: de nagyon egyedül voltam ám. Ezt alá is húzom. Eleinte nem húztam alá semmit. Aztán egy szót. Egy mondat- töredéket. Egy mondatot. Azt hiszem, ahogy öregszik az ember, úgy sokasodnak a vonalak alul. Ez a harmadik levél, amibe belefogtam — az előző kettőben akaratlanul aláhúztam mindent. Egyszer azt mondtad, csúnya, öreg szivar vagyok. Felindultál, ezért mondtad: s dühöd csillapodtával nyakas voltál bocsánatot kérni. Nem is vártam. Mégis fájt: valóban csúnya öregember voltam. Dolgoztam eleget a csúnyaságomért! A végén már én is meg akartam halni — undorító voltam, magamnak és nem akartam, hogy így emlékezzetek rám. Hiszen akikor már bevizeltem, minden reggel megittam egy deci pálinkát, és te r hé re vtíltam mindenkinek. Mondd, rn'ért ültél mégis az ágyam szélén, amikor senki se tudott már megmaradni melllettem? Mért kerested a kezemet? Talán azt hitted; meg fogom szorítaími?! Elaayátlanodott az én kezem ahhoz. Hiszen azonos tőről fakad a gonoszság, s a jóság — és én már nem tudtam különbséget felfedezni köztük... Ha a gonoszság itatta át mégis a leveleimet, hidd el, nem akartam gonosz lenni. Hiányoztál. Furcsa volt, hogy nincs szükséged rám. S hogy végül mi voltam valójában, már nem én vagyok hivatott eldönteni. Megpróbáltam rossz természetemet beleásni a földbe — de most mi lesz, ha mellé fekszem? Deák M6r: Kedves unokám ! Szerettem volna, hogy a szőlő földjéből toppanjon az első rög a koporsómon. De hát nem mertem szólni. Kinevessenek?! Téged akartalak megkérni, csempéssz a zsebedben nekem földet — de aztán eszembe jutottak a virágok... s így neked se mondtam. A virágokat a szőlő földjébe ültettem, hát ettem egy maroknyit az egyik cserépből. S hidd el, akkor voltam utoljára boldog. Nem mertem szólni neked, pedig szerettelek, s bizonyítani akartam — de féltem tőled, mert féltél tőlem: s azzal a kutyával, amelyiknek zavaros a szeme, vigyázni keli.. Nem ismertél, ne is mondd — az egyszerű emberek szívesen kérdezősködnek, de magukról vallani nemigen forog a nyelvük. Kiváncsi lennék, milyen most a szoba. Ha eljöttél, a virágok is megszépültek. Aztán, amikor elmentél pár nap múlva, mintha villám csapott volna mindenkibe. Melengethettem én a nyomaidat, kihűltek — sa virágoknak idő kellett, míg visszaszoktak hozzám. Milyen a szóba most, hogy te vagy itt, és én nem? A virágokat neked adom. Elég csúnyácskák már, elismerem, de épp emiatt nem kellettek senkinek. Legyenek nálad — akkor jó helyük lesz. A Mamáé volt a legtöbb — az enyém tulajdonképpen csak a nagyfejű muskátli: úgy gondoltam, könnyebb szeretnem egy virágot, mint több között megosztanom magam. De hogy a Mama elment, minden virág nekem maradt. És bennem nem volt elég szeretet — a muskátlimra nem jutott... Vigyázz rá kérlek. Most pedig indulj, járj körbe 'még utoljára mindent. Ma is elsomolyodok akaratlan, ha eszembe jut, hogyan ugrottál a pöce- gödörbe — ne fintorogj, hallottam, ahogy egyszer a barátaidnak mesélted. Én mondtam neked, ahogy letoltuk a betontetőt, nem föld az, ne ugorj — de te már benne is voltál, meg akartad nézni, hova visz oldalt az az alagút. Egyből derékig süllyedtél a fe- káliába — én meg úgy nevettem, hogy egyszer vissza is ejtettelek. Ordítottál, mint a toportyánféreg: húzz ki!, s majdnem nekem- ugrottál, amikor megkérdeztem, na, mi van az alagútban? Egy hétig olyan büdös voltál, hogy a kutya elment világgá —, s amikor hazajött, nem volt hajlandó .játszani veled... Talán azért is nem szerettél bennünket igazán, mert mindent tudtunk rólad — kell meghagyni magunkban valamit, ami csak a mienk, ahova vissza léhet húzódni... Sókat, túl sokat voltál velünk (anyádék akkor már rosszul éltek, verekedtek): s a megszokástól már csak egy lépés az unalom, a közöny. Maradt-e még bátorságod ismeretlen gödrökbe ugrani? Jólesett elmondanom ezeket: a kutyával szoktam beszélgetni, amíg még a barátom volt — de vénségére az ember nem hiszi, s talán a kutya sem, hogy csak ő téhet arról, ha rossz a szeme, s fogai beletörnek már a kenyérbe is. Marakszik, odatop, ahonnan segítség is érkezhetne akár. Hogy mi? Talán erősebb fény, puhább kenyér. Kérdeztem én, amikor véletlenül leborult a pohár, ha inni akartam: útban vagyok? Kár volt kérdezni, a válasz mindig ugyanaz vált — ugyan, papa — de a rolókat leengedték, mintha halott lenne a házban. Ezért is üzentem érted: gyere — tudtam, te kézbe mered venni a kezemet. Még meg is borotváltál, ott röhigcséltünk a csuipa hab ágyneműn, pedig de megmosták a fejedet utána! Ahogy veled ordítottak, abban benne volt — el kell indulnom: a sökáig készülődőre végül rácsapják az ajtót. A tyúkokat, ahogy ágynak estem, rögtön elvitték — egyszer éjjel arra riadtam, hogy a kutya utolsó erejével acsarkodik — valami bútort lophattak. így pusztul el, ami végleg elpusztul: a fa sem akkor dől ki, amikor kicsavarja a szél... jóval előbb. Az első lótetünél? Na gyere, menjünk be a szobába még egy kicsit. A kiskabá- tot hozd magaddal, fontos. A virágokon kívül kopsz még valamit. A fali óra a falon... ugye, megvan? Neked adom. Jár még? Utoljára én húztam fel. Vén szerkentyű az már, én is csak magáztam. Apámé volt, kedves, rozoga jószág. Ne add el, akármennyit kínálnak érte. Húszezernél többet úgyse ér, én meg megveszem tőled annyiért. Nyúlj csak a másik cifra zsebbe... Ott van a pénz. Ne hálálkodj. Anyavállalat Vegyépszer: beruházás, építés, gyártás, szerelés Lágy pvc gyártásához 630 köbméteres tárolósilók.
