Tolna Megyei Népújság, 1982. március (32. évfolyam, 51-76. szám)

1982-03-27 / 73. szám

2 tfiËPÜJSÂG 1982. március 27. Befejeződött az országgyűlés tavaszi ülésszaka Va rsó Szejmhatározat a földről (Folytatás az 1. oldalról.) SZALAI ISTVÁNNÉ (Vas m. 3. vk.), a Szombathe­lyi Lakástextil Vállalat fonó- és szövőgyárának szövőnője sa­ját vállalata eredményeit sorolta annak bizonyításá­ra, hogy a közművelődés az üzemek szerves feladatává vált. Minden gyáregységben kultúr­terem, jól felszerelt klub, köz- művelődési és műszaki könyvtár működik. A vállalat központjá­ban függetlenített népművelő, az üzemegységekben népműve­lő-könyvtáros szakemberek te­vékenykednek, s a művelődési bizottságok széles körű aktíva­hálózatának segítségével szer­vezik a művelődési programo­kat. Megemlítette, hogy a Szombathelyi Tanárképző Fő­iskola figyelemre méltó kísérle­teket folytat a népművelők ok­tatásában: összekapcsolták a tanár- és népművelőképzést. CSARNAI ZOLTANNÉ (Bp. 28. vk.), a Budapesti Kon­zervgyár elektronikai műszeré­sze a főváros egyik legnagyobb munkáskerülete, Kőbánya köz- művelődési helyzetéről és saját munkahelyének a munkásműve­lődésben elért eredményeiről szólt. A gyorsan fejlődött és hét esztendő alatt 110 000 lélekszá­múra nő<tt Kőbányán három fő vonulata van a helyi közműve­lődésnek: a munkásművelődés segítése, az ifjúság művelődési igényeinek felkeltése és a lakó­telepek közművelődési ellátása. Mindhárom tevékenységnek központjává vált a nagy társa­dalmi összefogással 1975-ben megépített Pataky István műve­lődési központ, amely a főváro­si közművelődés bázisintézmé­nye is. A képviselő munkahe­lyén, a Budapesti Konzervgyár­ban a dolgozók csaknem fele bejáró, s ez sajátos feladato­kat és módszereket tesz szüksé­gessé. t KLENOVICS IMRE (Somogy m. 7. vk.), az MSZMP Somogy megyei Bizottságának titkára egyetértett azzal, hogy a közművelődési törvény végre­hajtása mindinkább társadalmi ügy. A kultúra demokratizáló­dása örvendetes, azonban nem szabad figyelmen kívül hagyni a még tapasztalható kedvezőt­len tendenciákat. Az aprófalvas települések körművelődési gondjairól szólva rámutatott: a lakóihelyi hátrány legtöbbször művelődési hátrányt is jelent. A kis települések sorsát a jö­vőben is a termelésben való részvételük határozza meg. A mezőgazdasági termelés, a ház­táji és kisegítő gazdaságok fontossága, az itt élők kulturá­lis ellátásának szükségessége megköveteli, hogy újra átgon­dolják az aprófalvak sorsát, fejlesztésüket, a közművelődési munka feltételeinek megterem­tését, javításának módszereit. Meg kellene kezdeni — mon­dotta — a megüresedett is­kolaépületek több feladatot is ellátó közösségi intézménnyé alakítását KÁLI FERENC (Fejér m. 1'3. v.k.) szakközép­iskolai igazgató szorgalmazta a közművelődési és oktatási in­tézmények együttműködését. Az integráció főleg a kistelepülé­seken, vagyis ott szükséges, ahol csupán egy-egy iskola, művelődési otthon, könyvtái van. Szólt a sajátos gondokról is: a kistelepülések egyetlen népművelői állását nem szíve­sen töltik be képzett népműve­Több képviselő nem jelent­kezett felszólalásra. így Pozs- gay Imre művelődési miniszter válaszolt a vitában elhangzot­takra. — A közművelődés ügyéhez méltó vitának, aktivitásnak vol­tunk tanúi — állapította meg. — A fölszólalók mindegyike egyetértését fejezte ki a tör­vény végrehajtásáról szóló be­számolóval, nemegyszer fontos, kritikus észrevételekkel hívta fel a figyelmet azókra a tenni­valókra, amelyek a művelődési tárcára, s egész társadalmunk­ra várnak a közművelődés fej­lesztésében. E felszólalásokból kitűnt: a szemléletváltozás el­érte a szakképzett és igényes­séggel, felelősséggel dolgozó munkások nagy részét is. A továbbiakban elmondotta: egyetlen, a vitában elhangzott észrevétel, javaslat, kritikai megjegyzés sem marad válasz nélkül, erre az is biztosíték, hogy a kormány ellenőrzi a Művelődési Minisztérium e te­rületen végzett munkáját. A miniszter az egyik képvi­selő fölszólalására utalva egyetértőén jegyezte meg: az igazi előrelépés, cselekvés az lesz, ha a művelődés demokra­tizálódása tovább folytatódik. Az ötnapos munka- és taní­tási hét bevezetésével össze­függő problémákról szólva egyetértett azzal az aggodalom­mal, amely Király István képvi­selő felszólalásában fogalma­zódott meg: a megnövekedett szabadidő, „szabadidő-betegsé­lők. Fejér megyében például a tavaly meghirdetett 18 állásra mindössze egy jelentkező akadt. A pályázók joggal ké­rik: tegyék lehetővé, hogy a helyi iskola tantestületeihez tartozzanak, a pedagógiai ké- pesítésűek taníthassanak is az általános iskolában. get” is okozhat, ha kellő kultú­ra híján nem tudnak vele mit kezdeni az emberek. Az iskola és a közművelődés együttműködéséről a képviselői véleményekre reagálva leszö­gezte, a kapcsolat lényege az: abban az országban van jó közművelődés, ahol jó az is­kola. A munkahelyi művelődéssel kapcsolatban a miniszter osz­totta azokat a képviselői véle­ményeket, hogy a munkahely, a vállalat, a szövetkezet nem­csak a termelés színtere, ha­nem társadalmi intézmény is. Ugyanakkor hozzátette: nem a munkát akarjuk összekeverni a művelődéssel, a műveltséget a munka feltételének tartjuk. Ami pedig a kistelepülések közművelődési, iskolai ellátását illeti, itt talán valóban újra kellene gondolni a korábbi ter­veket. Erre felhatalmazást ad­nak a XII. kongresszus- határo­zatai, a kormány részéről pedig a hatodik ötéves terv irányelvei. Ami az új közművelődési in­tézmények létesítését illeti, Pozsgay Imre hangsúlyozta: szeretnénk közmegegyezésre jutni a tekintetben, hogy aki új intézményeket akar, az vál­laljon több felelősséget is ezek­nek a fenntartásában és mű­ködtetésében. Határozathozatal következett: az országgyűlés a művelődési miniszternek az 1976. évi V. törvény végrehajtásáról szóló beszámolóját, valamint a fel­szólalásokra adott válaszát jó­váhagyólag tudomásul vette. Interpelláció BÁNÁTI GÉZANÉ (Pest m. 21. vk.) a biatorbágyi 2. sz. Általános Iskola tanára Ábrahám Kálmán építésügyi és városfejlesztési miniszterhez és Gonda György államtitkárhoz, az Országos Környezet- és Ter­mészetvédelmi Hivatal elnöké­hez fordult interpellációjával. Elmondta: a választókörzetébe tartozó Zsámbék lakossága a sajtóból szerzett tudomást ar­ról, hogy a község területén ve­szélyes hulladékok tárolására alkalmas lerakóhelyet szándé­koznak kialakítani. Az itt lakók szerint ez a megoldás veszé­lyeztet« annak a törpevízműnek a zavartalan működését, mely­nek megvalósításában ők ma­guk is részt vettek, közelében halad majd egy regionális víz­mű tervezett vezetéke, s a kör­nyék ugyanakkor kedvelt ki­rándulóhely is. A képviselő ar­ra kérte a minisztert és az ál­lamtitkárt, vizsgálják meg, indo­kolt-e az itt élők aggodalma. Az iinterpellációra Abrahám Kálmán válaszolt. Kifejtette: Magyarországon évente mint­egy 20 millió tonna hulladék keletkezik, melyből 5—6 millió tonna minősíthető veszélyesnek. Ez a mennyiség sajnos állandó­an növekszik, elhelyezéséről gondoskodni kell. Nem elha­nyagolható szempont, hogy a lerakóhely közel legyen ahhoz a területhez, ahol a veszélyes hulladék keletkezik. Mint mon­dotta, alternatív ’ javaslatokat dolgoznak ki, hogy hol, milyen körülmények között létesítsék a veszélyes hulladékot tároló te­lepeket. Döntés még nincs a zsámbéki ügyben. Előtte termé­szetesen egyeztetik az elképze­léseket nemcsak a Pest megyei és a zsámbéki illetékesekkel, hanem valamennyi olyan terü­let gazdájával, ahol hulladék­lerakó-hely létesül. A képviselő, kérve, hogy a lakóterülettől távol alakítsák ki a lerakóhelyet, elfogadta a mi­niszter tájékoztatóját. A választ az országgyűlés egyhangúlag tudomásul vette. Ezzel az országgyűlés tava­szi ülésszakának második - be­fejező - napja, amelyen Apró Antal és Cservenka Ferencné felváltva töltötte be az elnöki tisztet - véget ért. (MTI) A miniszter válasza és az állambíróságról Varsóban pénteken délelőtt a mezőgazdasággal kapcsola­tos törvénytervezetek vitájával folytatta kétnapos ülését a len­gyel szejm. A tanácskozás első napján, csütörtökön két téma dominált: a külpolitika és a mezőgazda­ság. Az előbbi témakörben Jó­zef Czyrek külügyminiszter ter­jesztette elő a kormány beszá­molóját, a mezőgazdaság hely­zetéről Jerzy Wojtecki mező- gazdasági és élelmiszergazda­sági miniszter számolt be. Pénteken a lengyel szejm el­fogadta a mezőgazdasággal kapcsolatos törvénytervezeteket. A törvényerőre emelt terveze­tek közül az egyik a mezőgaz­dasági földterületek és az er­dők védelméről szól, kimondva, hogy különféle létesítmények, például ipari üzemek építésé­hez csakis a legqyengébb mi­nőségű földterületeket szabad igénybe venni. Egy további tör­vény a földterületek tagosításá­val kapcsolatban arról intézke­dik, hogy ezt a nyilvánosság teljes bevonásával kell végezni, eleve kizárva ezzel a különféle helyi konfliktusok lehetőségét. A polgári törvénykönyv mó­dosításával kimondták, hogy a lengyel társadalmi-gazdasági rendszer tartós elemét képezik az egyéni gazdaságok, s ezek sérthetetlenségét a szocialista állam szavatolja. A polgári per- rendtartásból törölték azokat az előírásokat, amelyek alapján eddig nem egyenrangúan bírál­ták el az egyéni, a szövetkezeti illetve állami gazdaságokat. A megművelt földterületek 75 százaléka magánkézben van, a mezőgazdasági munkát végzők 80 százaléka egyéni gazdasá­gokban dolgozik, s ezek a gaz­daságok adják az élelmiszerek, a termények jelentős részét. A szejm megszavazta a len­gyel alkotmánynak olyan értel­mű módosítását, hogy állambí­róságot hoznak létre. Ez a tes­tület, amely a parlament fenn­hatósága alá tartozik, arra lesz jogosult, hogy adott esetben felelősségre vonja az alkotmány előírásai ellen vétő, vagy be­osztásukkal visszaélő magas beosztású állami vezetőket. Ciszjordánia Nem mondanak le a polgármesterek „A nabluszi és a ramallalhi polgármester eltávolítása ter­mészetes folytatása annak az izraeli politikának, amelynek célja, hogy megszabaduljanak mindazoktól, akiknek van bá­torságuk kimondani véleményü­ket. Ez azonban nem változtat azon, hogy a palesztin polgár- mesterek és a területek lakosai továbbra is azonosítják magu­kat a Palesztinái Felszabadítá- si Szervezettel” — jelentette ki Rasid Saua, a Gaza-övezet székhelyének városi vezetője a két ciszjordániai társa ellen csütörtökön hozott izraeli in­tézkedést kommentálva. Az Izraelben „mérsékeltnek" minősített helyi vezető egyszer­smind közölte, egyelőre szó nincs arról, hogy a posztjukon meghagyott polgármesterek ön­ként lemondjanak. A ciszjordániai palesztin ve­zetők csütörtök este véget ért tanácskozásukon hasonlóképpen elvetették a kollektív lemondás gondolatát és bejelentették, hogy nem hajlandók együttmű­ködni az izraeli közigazgatás­sal. Nablusz és Ramallah váro­si tanácsa pedig úgy határo­zott, hogy változatlanul Bassam al-'Sa'kaat, illetve Karim Khala- fot tekinti vezetőjének, s nem veti magát alá a csütörtökön kinevezett izraeli hivatalnokok utasításainak. A Palesztinái Felszabadítási Szervezet helyi befolyásának felszámolására meghirdetett ak­ciósorozat jegyében az izraeli kormány csütörtökig három pa­lesztin vezetőt mozdított el váro­si tanácsok éléről. A nabluszi, a ramal.lahi és a birai polgár- mester ellen felhozott legfőbb vádpont az volt, hogy nem mű­ködtek együtt a palesztin terü­letek igazgatására múlt év vé­gén felállított izraeli polgári közigazgatással. Pekingi nyilatkozat Kína pénteken rövid hivata­los nyilatkozatot tett közzé Leo- nyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfel­sőbb Tanácsa Elnökségének el­nöke taskenti beszédének Kí­nára vonatkozó részéről. A nyi­latkozat, amelyet a külügymi­nisztérium szóvivője olvasott fel pénteken délben újságíróknak, nem foglalt állást a Kínához intézett szovjet javaslatok ügyé­ben. Ugyanakkor elutasította a „Kína elleni támadásikat" és kijelentette: Peking a Szovjet­unió tetteinek tulajdonít jelen­tőséget, mind a kínai—szovjet, mind a nemzetközi kapcsola­tokat illetően. Mint ismeretes, Leonyid Brezsnyev Taskentben egyebek között leszögezte: a Szovjet­unió előfeltételek nélkül kész minden kölcsönösen elfogad­ható intézkedésre, hogy a köl­csönös érdekek, a kölcsönös tisztelet, a kölcsönös előnyök, a be nem avatkozás alapján ja­vuljanak Kína és a Szovjetunió kapcsolatai. Konkrét intézkedé­seket lehet tenni gazdasági, tudományos, kulturális és poli­tikai téren. PAN$«ÁMA Pertini Washingtonban Az enyhülési politika felújí­tásáért szállt síkra csütörtökön Alessandro Pertini olasz köz- társasági elnök. A washingtoni látogatáson tartózkodó Pertini a Ronald Reagan által tiszteletére adott vacsorán hangoztatta: a nem­zetközi helyzet jelenlegi nehéz, s egyre veszélyesebbé váló idő­szakában az enyhülés felújítá­sa az egyetlen kivezető út. Feltétlenül szükség van a nem­zetközi párbeszéd fenntartására ■— mutatott rá az olasz állam­fő. A fehér házi vacsorával fe­jeződött be az olasz elnök wa­shingtoni látogatásának első napja. Pertini és Reagan csü­törtöki megbeszélésükön egye­bek között megvitatták a közel- keleti helyzetet és szóba került Lengyelország, valamint Afga­nisztán is. Pertini Lengyelorszá­got illetően megismételte az olasz kormánynak a lengyel- országi szükségállapotot elíté­lő, a Szovjetunióval szemben vádaskodó álláspontját. Pertini a fogadási ceremónián MOSZKVA A magyar—szovjet kulturális együttműködés 1982-es jegyző­könyvét írta alá pénteken Szűrös Mátyás, a Magyar Népköztársa­ság moszkvai nagykövete és Ju- rij Barabas, a Szovjetunió kul­turális miniszterének első helyet­tese. A jegyzőkönyv az idei ren­dezvényeket rögzíti. HANOI A vietnami fővárosban pénte­ken megbeszélést folytatott a Vietnami Kommunista Párt Truong Chinh, a párt kb politi­kai bizottságának tagja, a viet­nami államtanács elnöke vezet­te küldöttsége és az SZKP de­legációja, amely Mihail Gorba- csovnak, az SZKP KB Politikai Bizottsága tagjának, a KB tit­kárának vezetésével a vietnami testvérpárt kongresszusára érke­zett Hanoiba. PRÁGA A prágai székhelyű Keresztyén Békekonferencia (KBK) irányító testületé, a munkabizottság pénteken Prágában befejezte öt­napos ülésszakát. A munkabi­zottság elfogadta annak a le­vélnek a szövegét, amely üd­vözli a szovjet vezetőnek a kö­zéphatótávolságú rakéták egy­oldalú moratóriumáról tett be­jelentését. Az ülésszak résztve­vői határozatban ítélték el a fajüldöző dél-afrikai rendszert, kifejezték aggodalmukat a Rea- gan-kormány nyílt katonai be­avatkozással fenyegető közép­amerikai politikája miatt, és sürgették a közel-keleti helyzet mielőbbi igazságos rendezését. LONDON Roy Jenkins, a Brit Szociál­demokrata Párt (SDP) kisze­melt elnöke pénteken hajnalban megnyerte a Glasgow-Hillhead­ben kiírt pótválasztást. A man­dátum, amelyet megszerzett, emberemlékezet óta a konzer­vatívoké volt. BRÜSSZEL Pénteken Brüsszelben meg­nyílt a Belga Kommunista Párt XXIV. kongresszusa. A tanács­kozás napirendjén Luis Van Geyt-nek, a párt elnökének be­számolója, valamint a párt ve­zető testületéinek megválasztá­sa szerepel. BECS Politikai kérdéssé terebélye­sedik Ausztriában a kezdetben korrupciós ügynek hitt burgen­landi lakásépítési botrány. A rövidítése után (Wohnbauges- selschaft-Ost) WBO-ra keresz­telt ügyet Kreisky kancellár a minap „szerényebb kiadású Watergate-botránynak” nevez­te, ami igencsak kellemetlen az ellenzéki Osztrák Néppárt szá­mára. A WBO igazgatója már előzetes őrizetben van. WASHINGTON Alan Cranston amerikai de­mokrata párti szenátor csütörtö­kön javaslatot terjesztett elő arról, hogy a szenátus és a kép­viselőház külügyi bizottsága együttesen vizsgálja meg egy esetleges nukleáris háború pusztításának várható méreteit. Hasonló vizsgálatot kért a szenátor Reagan elnöktől is. Ha az érintett bizottságok elnökei elfogadják az indítványt, har­minc év óta először ül össze a két bizottság egy kivételesen fontos probléma együttes meg­vitatására. Havasi Ferenc, Óvári Miklós és Kádár János az ülésteremben. (MTI-fotó, - Telefotó - KS)

Next

/
Thumbnails
Contents