Tolna Megyei Népújság, 1982. március (32. évfolyam, 51-76. szám)

1982-03-27 / 73. szám

XXXII. évfolyam, 73. szám. ARA: 1,80 Ft 1982. március 27., szombat. Befejeződött az országgyűlés tavaszi ülésszaka Vita a közművelődési törvény végrehajtásáról Pénteken 10 órakor a Parlamentben a közművelődési tör­vény végrehajtásáról szóló beszámoló feletti vitával folytató­dott az országgyűlés tavaszi ülésszaka. A padsorokban helyet foglalt Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, Lázár György, a Minisztertanács elnöke. A tanácskozás második napján je­len voltak az MSZMP Politikai Bizottságának más tagjai, a Központi Ellenőrző Bizottság elnöke, a Központi Bizottság tit­kárai, a kormány tagjai. Az emeleti páholyokban a Budapes­ten akkreditált diplomáciai képviseletek több vezetője és tagja foglalt helyet. Az ülést Cservenka Ferencné, az országgyűlés alelnöke nyitotta meg. Ezután — az elfogadott napirendnek megfele­lően — az 1976. évi V. törvény végrehajtásáról szóló művelő­dési miniszteri beszámoló vitájában további felszólalások kö­vetkeztek. GYULAVARI PÁL (Békés m. 1. vk.), a Békés me­gyei Tanács elnöke elmondotta, hogy a közművelődési tevé­kenység tervezése valamennyi részterületen előrelátőbbá, át­gondoltabbá vált, óm a szak­embereknek azzal is számol- niok kellett és kell, hogy rövid távon nem várhatnak társadal­mi méretű változást, a tervsze­rűség hosszú időszákra szóló gondolkodást jelent. Fölvetette: a munkásművelődési tevékeny­ség formális vonásainak meg­szüntetéséhez nagyobb segít­séget kellene nyújtaniuk a mű­velődéselméleti kutatásoknak is. Véleménye szerint a munka és a kultúra valós viszonyait, egymásra hatását még nem si­került megismertetni a közvé­leménnyel, még a szakmai köz­tudattal sem. Különösen fontos, hogy mindinkább teret hódít­sanak a közművelődés és az oktatás léhetőségeire egyaránt építő képzési formák, amelyek az egyéni törekvéseket is job­ban figyelembe veszik. NAGY PALNÉ (Zala m. 4. vk.), a zalaszent- gróti 2. számú Általános Iskola tanára kifejtette: a közművelő­dés a maga tevékenységével és intézményfejlesztési törekvései­vel a megyében szükségképpen követte a városiasodás folyama­tát. Az így kialakult helyzetben két területen keletkeztek feszült­ségek a kulturális ellátottság­ban, a gyorsan növekvő városi lakótelepeken és az egyre fogyó lélekszámú falvakban. Ebben a helyzetben arra törekedtek, úgy fejlesszék a közművelődési in­tézményrendszert, hogy kialakít­sák a város és vonzáskörzeté­nek kulturális alközponti és he­lyi közművelődési intézményhá­lózatát. A legnagyobb és leg­összetettebb feladatként a kis­községek kulturális ellátásának megszervezését említette a kép­viselő. Ezekben a helységekben a közművelődés fő terei, lehe­tőségei az egész települést ösz- szefogó és „megmozgató”, a he­lyi hagyományokra éDÜlő prog­ramok, rendezvények lehetnek. DÉSI ZOLTÁNNÉ (Budapest, 7. vk.), a Budapesti Harisnyagyár minősítője a fő­város III. kerületének közműve­lődéséről szólva elmondta, hogy ezt a városrészt a nagyarányú lakásépítés, lakótelepek jellem­zik. Nincs azonban a kerület­ben korszerű, minden igényt ki­elégítő művelődési ház. Ezen azonban nem siránkoznak, ha­nem helyi erőfeszítésekkel, a lakosság összefogásával, kezde­ményezéseivel igyekeznek pó­tolni a hiányát. Figyelmet érde­mel például, hogy a modern, tízemeletes házakban több olyan, viszonylag nagy alapte­rületű helyiség van, amelyből klubot lehetne formálni, de saj­nos, ezt ma még lehetetlenné teszik a szabadon futó közmű- vezetékek, csövek. Érdemes len­ne — mondotta - az új lakóépü­letek tervezésénél gondolni arra, hogy a „holt-területeket” mi­ként lehetne jobban hasznosí­tani. A beszámolónak az isko­lák, a pedagógusok növekvő szerepét hangsúlyozó részével messzemenő egyetértését fejez­te ki. KOVÁCS IBOLYA (Borsod m. 1. vk.), a December 4. Drótművek esztergályosa el­mondta: a munkahelyi művelő­dés szervezett kerete a szocia­lista bnigádmozgalom, s számos brigád már nem látszateredmé­nyeket akar elérni, igyekszik ténylegesen gyarapítani tagjai­nak szellemi, erkölcsi értékeit. Jó lenne, ha ez az igyekezet 'hatná át minden brigád tag­jait, s az üzemi értelmiségi dol­gozók tevékenyen közreműköd­nének mindenütt a brigádok művelődési életének gazdagítá­sában. A képviselő felhívta a fi­gyelmet arra, hogy a fiatal dol­gozók közül számosán nem vé­gezték el az általános iskola nyolc osztályát, s nem mind­annyian pótolják mulasztásu­kat, bár - tapasztalatai szerint — a vállalatok szorgalmazzák, segítik a továbbtanulást. Az ez- irányú kezdeményezések, erőfe­szítések azonban nem mindig eredményesek. Egy másik jár­ható út: gondoskodni kell arról, hogy megakadályozzuk az álta­lános iskolát el nem végzettek újratermelődését. (Folytatás a 2. oldalon.) Mai számunkból KÍVÁNUNK HOSSZÚ ÉLETET (9. old.) FÉNYTÖRÉS (10. old.) A HAZAI ROMÁNSÁG MŰVELŐDÉSE (11. old.) NAGYLEXIKON KÉPLEMEZEN (12. old.) AUTÓ-TORPÉK (12. old.) JÁTÉK A ZENÉVEL (13. old.) MOTOCROSS (14. old.) SPORTMŰSOR (14. old.) HÉTRŐL HÉTRE, hírről hírre (3. old.) KÖZMŰVELŐDÉS BOLCSKÉN (3. old.) ELNÖKSÉGI ÜLÉS A KISZOV-NÉL (3. old.) VEGYÉPSZER (4. old.) FÖLDKÖZELBEN ATTALAN (5. old.) HÉT VÉGI BESZÉLGETÉS (6. old.) VENDÉGLÁTÓK (7. old.) SZOCIÁLIS OTTHON, KIS HIBÁVAL (7. old.) FÖLDGÁZ 12 ORSZÁGBA (8. old.) VÍZI KONYHAKERTEK (9. old.) Ülést tartott az Elnöki Tanács A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa pénteken ülés! tartott. Határozatot hozott hazánk felszabadulásának 37. évfordulója alkalmából adományozandó kitüntetésekről; to­vábbá bírákat mentett fel és választott meg; valamint egyé­ni kegyelmi ügyeket és egyéb folyamatban levő kérdéseket tárgyalt. Púja Frigyes Púja Frigyes külügyminiszter, aki hivatalos látogatáson tar­tózkodik Sri Lankában, pénte­ken délelőtt felkereste Rana- szinghe Premadaszát, Sri Lanka Demokratikus Szocialista Köz­társaság miniszterelnökét. A délelőtt folyamán a ma­gyar diplomácia vezetője tár­gyalt Szahul Hamid külügymi­niszterrel. Az eszmecserén ha­zánk és Sri Lanka kapcsolatai­A BVT elítélte A Béke-világtanács nyilatko­zatban ítélte el az izraeli terror fokozását a megszállt arab te­rületek polgári lakosságával szemben. A dokumentum megállapítja, Izrael fokozta a palesztinai és a libanoni nép elleni katonai akcióit, háborúval fenyegeti Li­banont, annektálta a szíriai Golan-fennsíkot. Izrael akciói következtében méginkább ki­éleződött a közel-keleti helyzet, és a térségben újabb akadá­lyok keletkeztek az igazságos Colombóban ról és nemzetközi kérdésekről volt szó. A tárgyalásokon jelen volt dr. Túri Ferenc, a Magyar Népköztársaság Sri Lanka-i nagykövete. Pénteken a kora délutáni órákban Púja Frigyest hivatalában fogadta Junius Ri­chard Dzsajavardene, Sri Lanka köztársasági elnöke. Szahul Hamid külügyminisz­ter pénteken este vacsorát adott Púja Frigyes tiszteletére. az izraeli terrort béke megteremtése előtt — ál­lapítja meg a BVT nyilatkozata. A dokumentum felszólítja az Egyesült Nemzetek Szervezetét, a világ országainak kormá­nyait: sürgősen hozzanak olyan intézkedéseket — beleértve a kötelező érvényű szankciók al­kalmazását is —, amelyek rá­bírják Izraelt arra, hogy véget vessen a terrornak és tartsa tiszteletben a megszállt terüle­teken élő arab népek elemi emberi jogait, s teljesítse az ENSZ közel-keleti határozatát. ü Domus első napja _________________________________:__________:----------------------------------------------------------------------­A szekszárdi Domus Lakberendezési Áruház március 20-án nyílt meg. Az áruház első napjáról készített riport lapunk 5. oldalán található.

Next

/
Thumbnails
Contents