Tolna Megyei Népújság, 1982. március (32. évfolyam, 51-76. szám)
1982-03-26 / 72. szám
TOLNA MEGYEI Szekszárd A Vöröskereszt életéből MÁRCIUS 26 PÉNTEK Névnap: Emánuel. A Nap kél 5.36 -, nyugszik 18.05 órakor. A Hold kél 6.31 -, nyugszik 19.20 órakor. Hetven évvel ezelőtt, 1912. március 26-án született, és 67 éves korában, 1979-ben hunyt el Thurzó Gábor József Attila- díjas iró, kitűnő kritikus és műfordító. # BEFEJEZŐDÖTT megyénkben az őszi kalászosok fejtrágyázása, s így a kalászosok fejlődéséhez elegendő a tápanyag. Ahol a talajviszonyok megengedik, már folynak a vetéselőkészítés munkálatai, s több üzemben már megkezdték a borsó, az árpa és a zab vetését. Az üzemekben folyamatosan végzik a legelők, valamint a pillangósok fogasolását, vegyszeres gyomirtását. # TÁNCHÁZ FADDON. A faddi művelődési ház ifjúsági klubjának vendége lesz pénteken este a decsi művelődési központ művészeti csoportja. A decsiek segítségével táncházat tartanak a faddi fiatalok. AKTUÁLIS feladatokat tárgyalt március 25-i ülésén a szekszárdi járási-városi közlekedésbiztonsági tanács. Sok szó esett a 6-os fő közlekedési út egy szakaszáról való forgalom- eltereléssel kapcsolatos teendőkről. r\, MUNKAVÉDELMI és szo- ciáIpoliitikai tervjavaslatot vitatott meg március 25-i ülésén a Szekszárdi Állami Gazdaság szakszervezeti bizottsága. Az ülésen értékelték a szocialista munkaverseny múlt évi tapasztalatait is. O PINCEHELYEN március 28- án művelődési napot tartanak a Tamási Egyesült Közművelődési Intézmények — az úttörőház, könyvtár és művelődési központ. Ez alkalomból nyílik meg a Pincehely régen és most c. fotókiállítás is. + VÍZMŰ ÉPÜL TEVELEN. Elkészült a munkaterület és április elején megkezdik Tevelen a községi vízmű építését. A beruházáshoz 10 millió forintos támogatást kap a község, a további 9 millió forintos költséget pedig az érdekeltségi — telkenkénti - 20 ezer forintokból biztosítják. Ezen felül a község lakói 4 ezer forint társadalmi munkát vállaltak családonként. A vízmüvet és a 12 kilométer hosszú gerincvezetéket 1983. év végére adják át. A Hobbi dominó különkiadással jelentkező műsor riporterei — a gyerekek kérdései alapján — az iránt érdeklődnek, mi a hobbija Gálvölgyi János parodistának, Horgas Béla írónak, Koncz Gábor színművésznek és Szergej (Kurepuv) bohócnak. A műsor 15 óra 28 perckor hangzik el a Kossuth rádióban. A tv 2-es programja a Budapesti tavaszi fesztivál ’82 sorozatában Liszt Koronázási miséjét közvetíti a Mátyás templomból 20 órától. Előadja: Kincses Veronika, Takács Tamara, Molnár András, Sólyom Nagy Sándor — ének, a Magyar Rádió és Televízió énekkara és a Budapesti MÁV szimfonikus zenekar. Az 1974-ben készült Mr. Majestyk című amerikai kalandfilmet sugározza a tv 1-es programja 22 óra 25 perctől. A MA DÉLELŐTT lesz a műszaki átadása Kisdorogon az óvoda új vízvezeték-hálózatának. A községi tanács mindösz- sze 20 ezer forintos költséggel tudtc ezt a munkát elvégezni, mivel a Hőgyészi Állami Gazdaság Juhé pusztai kerületének dolgozói jelentős társadalmi munkával segítettek. * SZEKSZÁRDON a Babits Mihály művelődési központban a Musica bábegyüttes a Te meg én klub foglalkozásán mutatja be A Lovag meg kegyeltje című felnőtt-bábjátékát. A március 29-én este hét órakor rendezendő klubfoglalkozáson minden érdeklődőt szívesen látnak. O ÚJ ÍZESÍTÉSŰ félkemény sajtok gyártását készítik elő a Tolna megyei Tejipari Vállalatnál. Jelenleg hatféle — lestyá- nos, borsiikás, csípős-paprikás, borsos, fokhagymás és köménymag-ízű — sajtot készítenek, amelyek közül jövő héten a szakemberek döntik el, hogy melyik három gyártását folytassák tovább. Néhány hét múlva a megye nagyobb élelmiszer- üzleteiben közvélemény-kutatást végeznek, s a vásárlók véleménye dönt majd arról, hogy melyikek gyártását kezdjék meg. 10-15 fok Várható időjárás ma estig: változóan felhős idő. Számottevő csapadék valószínűleg nem lesz, de keleten egy-'két helyen átfutó zápor lehet. Az észak- nyugati szél időnként megerősödik. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet 10—15 fok között alakul. Orvosmeteorológia A hét végén felhősebbre fordul az időjárás, s a jövő hét közepéig a felhőzet időnként megnövekszik, esők, zápor- i esők sokfelé várható. Az éjszakai lehűlés mérséklődik, fagyokra imár csak néhány szélvédett helyen kell számítani. , A kora reggeli órákban 2—7 fok közötti értékeket mutat > majd a hőmérő higanyszála, a hőmérsékleti maximumok [ pedig várhatóan 15 fok ikörfjl alakulnak. i Bár az előrejelzés szerint semmi rendkívüli nem várható a következő napök időjárásában, élettani szempontból en- i nek ellenére jelentős hatásokkal kell számolnunk: Oka: | hosszan tartó, viszonylag csendes, nyugodt időszak után i fordul változékonyra az időjárás. Emiatt egyes frontérzékeny embereknél — szervezetük felkészületlensége miatt — fo- i kozottabban jelentkeznek a frontátvonulásokat kísérő kel- 1 lemetlen tünetek, ilyenkor már egyre több embernél a ta- [ vaszi fáradtság is fellép, ezért nagyobb gondot kell fordí- i tani a nyugodt, kiegyensúlyozott életvitelre, a helyes, vita- J mindús táplálkozásra. i « I Húszezer négyzetméterrel több park Szàmttanak a lakosság sogttaégéro A Tambov városrész parkja most ezt a képet mutatja _____________________ t és, 4—4,5 ezer négyzetméteren. Ide ősszel telepítik a díszfákat. ~ A Gróf lPá'1 utcai Népek barátsága park építésére 1 millió forintot fordítanak. Itt a terep- rendezést végzik el, elkészítik a burkolatot és kihelyezik a játszószereket. A növényeket csak ősszél ültetik ki. lEz év végére, a munkák elkészültével — amelyben nagyon számítanak a lakosság társadalmi munkájára — húszezer négyzetméter új parkkal gyarapodik a megyeszékhely. A megyeszékhely tanácsa ez évben 2,5 millió forintot fordít új parkok építésére, míg a meglévők fenntartására, gondozására és felújítására kereken 4 milliót. Már folytatódnak a város különböző területein — zömmel a legfiatalabb városrészekben — az előző évben már megkezdett patkok építése és a további zöldterületek és a játszóterek kialakítása. A baktai városrészben — a temetőig bezárólag — a szekszárdi Városi Tanács V. B. Költségvetési üzeme folytatja a tereprendezést, a füvesítést és a pihenőpadok elhelyezését. Ahol az előző évben már játszóteret is kialakítottak, ott folytatják a különböző — zömmel fából készült — játszószerek további elhelyezését. E városrészben növendékfákat — juhar, hárs, platán, díszcseresznye, díszszilva és ostorfát — ültetnek. A Szekszárd központjában lévő Tambov lakótelepen a közeljövőben végleg elkészül a játszópark. Ezt követi a füvesíElhagyta gyermekét OL VAST AM Palackozott bolt Eg y olvasónk hívta fel a figyelmünket: egy szekszárdi tábla azt adja hírül, hogy ott van egy állami gazdaság palackozott borszaküzlete. A tábla szerint tehát nem palackozott bort árusítanak, hanem bort egy palackozott boltban. Apróság az egész, mondhatnánk jóindulatúan, elnézően. De azt hiszem, bűnt követünk el, ha ilyent apróságnak titulálva, nem vigyázunk nyelvünk tisztaságára. Különösen most, mikor megyénkben megrendezték a magyar nyelv hetét, mely keretében szakemberek segítenek, okítanak mindenkit a szép magyar beszédre, nyelvünk pontos, szabatos használatára. Persze, nem elég, ha csak most, ezen a héten vesszük észre az ilyen hibákat. A nyelv tisztaságára az év minden hetében vigyázni kell. — sz I — Visszhang Az érem másik oldala Munkatársunk 1982. március 12.-i számunkban Meghallottam címszó alatt az „Olvastam- ban" arról írt, hogy hírközlő szerveink a lakosság tudomására hozták azt a rendelkezést,- mely szerint a meleg üdítő italokat és sört forgalmazó vendéglátók megbírságolhatok. Am nem ilyen egyszerű a dolog, mindamellett, hogy mint vásárlók, mindannyian a hideg nedűt kívánjuk a tűző nyári napokon. Erről írt Holdiházy János, a sióagárdi 6-os számú presszó üzletvezetője: „Először az egységek hűtőgépekkel való ellátását kellene megvizsgálni. Az általiam vezetett presszóban például a helyzet a következő: van egy Roll mélyhűtő, ami ital hűtésére nem alkalmas, egy süteményes hűtővitrin, amivel italt hűteni úgyszintén nem léhet, sőt I a KÖJÁL véleménye szerint tilos is. Van még egy italhűtőnk, ami 240 literes és mindössze 8 láda sör fér bele. A községben ez az egy vendéglátóipari egység van, egy kis büfé kivételével. A sörfogyasztás egy átlagos nyári napon 25—30 láda, az üdítő italról nem is beszélve, amely 0—10 láda. Szeretném megtudni, hogy aki a szóban forgó rendeletet hozta, miképpen hűtené le a felsorolt mennyiséget?” Városrendészeti ellenőrzés Dombóváron (TUDÓSÍTÓNKTÓL) Kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt állt bíróság előtt Pál Magdolna 21 éves rác- almási lakos. A vádlott 1980 őszén Szekszárdon lakott élet- társával és korábbi házasságából született 10 hónapos gyermekével. 1980. október 14-én reggel — miután élettársa dolgozni ment — Pál Magdolna a gyermeket a lakásba bezárta és a városban különböző szórakozóhelyeken italozott, majd Dunaújvárosba utazott. A 10 hónapos gyermeket a szomszédok a déli órákban fű- tetlen szobában, piszkos, gondozatlan állapotban, és éhesen találták meg. A vádlott a lakásból eltávozása után hetekig nem jelentkezett, gyermekéről nem gondoskodott, testi fejlődését súlyosan veszélyeztette. A cselekménye miatt ellene indult büntetőeljárás tartama alatt megszökött, csaknem egy évig ismeretlen helyen tartózkodott, ezért elfogása után a bíróság elrendelte előzetes letartóztatását. A Szekszárdi Járásbíróság a vádlottat a fentiek miatt 10 hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre és 2 évi közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet jogerős. ÉBERT GYÖNGYI (TUDÓSÍTÓNKTÓL) A város rendje, tisztasága, közlekedési biztonsága, tereinek, parkijainak megóvása érdekében városrendészeti ellenőrzés volt tegnap és van ma Dombóváron. A reggeli és a késő délutáni órákban szervezett bejárásokon a városi tanács, a költségvetési üzem, a városi Vöröskereszt, a városi rendőrkapitányság, valamint a népfront városi bizottságának képviselői vesznek részt. WILHELM ÁDÁM Paksi mozaik A bölcskei Rákóczi Tsz-ben a helyi és a paksi városi-járási Vöröskereszt-vezetőség segítségével 16 órás alapfokú elsősegélynyújtó tanfolyam lebonyolítására került sor. A harmincnégy hallgatóból huszonöt megfelelt, kilenc kiválóan megfelelt eredménnyel teljesítette az öt gyakorlati és egy elméleti feladatból álló minősítő vizsgát. A novemberben megalakult paksi III. számú orvosi körzet alapszervezete ez évi vállalásaként kiépíti működési területén az elsősegélynyújtó helyeket. Ennek érdekében megkezdte az aktivisták alapfokú elsősegély- nyújtásra való felkészítését. Hasonló tanfolyamot tervez a többi hat paksi lakóterületi alapszervezet is. A Vöröskereszt-alapszerveze- tek mozgósító munkája eredményeként napról napra bővül azon személyek és kollektívák köre, akik anyagi támogatásukkal csatlakoznak a megye szociális otthoni helyeinek bővítését társadalmi úton segítő akcióhoz. Mások mozgósításán kívül példamutatóan élen járnak egyéb rendezvényeik bevételéből e célra történt befizetéseikkel. így például a gerjeni és a nagydorogi lakóterületi alapszervezet báli bevételből hat-, illetve háromezer forintot fizetett be a 460-90171-8459 számla javára. Március 20-án kilenc iskolai vöröskeresztes csoport 5—5 tagú csapatának részvételével bonyolították le a csecsemőgon- dozó-tanfolyamot végzett pajtások városi-járási versenyét a paksi egészségnevelő központban. A pajtások többek között tápszerkészítésben, a csecsemő fürösztésének előkészítésében, fürdetésben, öltöztetésben, a megadott életkornak megfelelő játékok kiválasztásában mérték össze gyakorlati készségüket az elméleti feladatok megoldása mellett. Első helyezést ért el a paksi III. számú Általános Iskola csapata, s így ők képviselik Paks várost és a járást az április 5-i megyei versenyen. Második, illetve harmadik helyen végeztek a paksi Bezerédj, illetve a madocsai általános iskola pajtásai. A szabad szombaton 11 egészségügyi dolgozó — orvos, védőnő, bölcsődei gondozónő — segítette a verseny lebonyolítását. A pajtások versenylázát oldotta és szabadidős programját gazdagította az egészségügyi felvilágosító filmek „menetközi” vetítése, valamint a Goombay Dance Band együttes legújabb sikerszámainak sztereóban történő hallgatása. A paksi városi egészségnevelő központban április 5-én 17.30 órai kezdettel rendezik meg a kismamaklub soron következő foglalkozását, amelyen dr. Egry Tibor tart előadást Az újszülött címmel. A program keretében védőnő közreműködésével gyakorolhatják a résztvevők az újszülött ápolását. Ezenkívül dr. Kovács Kálmánné előadásában szó lesz a bébikozmetikumokról, azok használatáról, tanácsadással, bemutatóval egybekötve. E programokat „Az újszülött", valamint a „Fürödni jó" című film megtekintése egészíti ki. — A szervezethez tartozás érzésének, az összetartozás erősítésének érdekében aktivisták és hozzátartozóik részvételével július 22. és 27. között a paksi városi-járási vezetőség társas- utazást szervez a Paks—Prága— Königstein-Prága—Paks útvonalon. NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS — Szerkesztőség : Szekszárd, Beloiannisz u. 1/3. 7100. Telefon: titkárság 12-284. Sportrovat: 11-457. Belpolitikai rovat: 11-383. Olvasószerkesztő: 11-774. — Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. 7100. Telefon: 12-244, 12-405. Telex: 14251, postafiók: 71. - Felelős kiadó: BENIZS SÁNDOR. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. — Felelős vezető: SZÉLL ISTVÁN. — Terjeszti a Magyar Posta. — Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. - Előfizetési díj: egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft, egy évre 400,- Ft. - Indexszám: 25 069 ISSN 0133-0551.