Tolna Megyei Népújság, 1982. március (32. évfolyam, 51-76. szám)

1982-03-21 / 68. szám

e ÜHPÛJSÀG 1982. március 21. Nagyobb követelmények A minősítések alakulása megyénk versenysportjában Ökölvívás A Magyar Ökölvívó Szövetség utánpótlás-bizottsága di­jat alapított a legeredményesebb utánpótlás és ifjúsági korú ökölvívók részére. A dij első alkplommal, az idén került át­adásra. A MOSZ elnökségi ülésén rendezett ünnepélyen a leg­eredményesebb ifjúsági korú ökölvívónak járó dijat Erős La­jos paksi, a harmadik helyért járó dijat Árvái Rudolf szin­tén paksi versenyző kapta. A MOSZ különdijat adott a legeredményesebb ifjúsági ökölvívó munkahelyi vezetőinek. Ezt Pónya József, a Paksi Atomerőmű Vállalat vezérigazgatója kapta. Dunajetz Ferenc mint a legeredményesebb utánpótíás-nevelő edző szintén dí­jat vehetett át, melyet Varga Ferenc, a MOSZ elnöke nyúj­totta át a versenyzőknek, illetve az edzőnek. Sípszó előtt NB II.: Hírek Élménybeszámoló: március 22- én, hétfőn a Szekszárdi Hús­kombinát ebédlőjében 14.30-kor élménybeszámolót tart Novotny Zoltán, Baczakó Péter, Gedó György és Orvos András. Befejeződött Szekszárdon a női asztalitenisz-bajnokság. Végeredmény: 1. TÁBI 20, 2. KISZ MB 13, 3. Vízmű 9, 4. Költ­ségvetés 9, 5. Gyógyszertár 8, 6. ÁHV 1 ponttal. A díjkiosztó- ünnepség re március 29-én, 17 órakor kerül sor. * Kosárlabda NB II.: Atomerő­mű SE-Szekszárdi Dózsa 86-69 (44-41). ASE: Oláh (12). Tóth (16), Polányi (7), Schwartz (3), Schmidt (41). Csere: Nagy (7), C. Szabó (-), Bettesch (-), Heizler (-), Gáspár (-). Edző: Nagy János. Sz. Dózsa: Mészá­ros (14), Katona (-), Losoncz (Í6). Murel (13)..Végh (26). Csere: Keszler (—), Iváncsics (-), Heimann (-), Stickel (-), Péntek (-). Edző: Sólyomvári Nándor. A Szekszárdi Dózsa csapata a Székesfehérvári Uni­versitas elleni MNK-mérkőzé- sen 69-59-es vereséget szenve­dett, ezzel kiesett az MNK to­vábbi küzdelméből. A paksi járási asztalitenisz- csb sorsolása : Április 18. : Nagy- dorog—Bölcske, Dunaszent- györgy-Sárszentlőrinc, Györ- köny-Kajdacs. Április 18.: Nagydorog-Györköny, Duna- szentgyörgy-Kajdacs, Bölcske- Sárszentlőrinc. Április 25.: Györ- köny—Bölcske, Kajdacs-Sár- szentlőrinc, Dunaszentgyörgy— Nagydorog. Április 25.: Sár- szentlőrinc-Nagydorog, Bölcske —Kajdacs, Györköny—Dunaszent­györgy. Május 9.: Kajdacs- Nagydorog, Bölcske—Dunaszent- györgy, Sárszentlőrinc—Györ­köny. A társadalmi fejlődés jelen­legi szakaszában minőségileg megváltozott feladatokat kell megoldani a versenysportban is. Az egyre nagyobb követel­ményt támasztó feladatok meg­valósítása után az eredmények regisztrálása léhetővé teszi, hogy évről évre számot adjunk — a mennyiségi változások mellett — a versenysport minő­ségi eredményeinek alakulá­sáról. A fejlődés értékelésének többmutatós rendszerén belül az egyik lényeges mutatóval — a minősítésekkel évről évre találkozunk. Ennek tükrében a következő eredményekről ad­hatunk számot Tolna megyé­ben. A megyében működő huszon­öt sportág közül huszonegy­ben tartunk nyilván minősített sportolókat. Az 1981. évi minő­sítések jóváhagyását a 3/1981. (OTSH K. 4.) OTSH számú uta­sítás szabályozta. Ennek figye­lembevételével — amely már az emelt szintű követelmények­hez igazodva lépett életbe — értékeltük a Tolna megyében versenyző sportolók minősíté­sét. Az értékelés előtt meg­jegyezzük, hogy néhány minő­sítésben minőségi változás tör­tént, ilyen a sakkminősítések átszámítása. Ugyanakkor élet­be lépett a „Kiváló Ifjúsági Sportoló" cím, amely reálisan igazodik a nemzetközi követel­ményekhez. A jóváhagyott minősítések száma az 1981. évi értékelés alapján 1201-re emelkedett a korábbi 1093-ról. E növekedés a sportágak arányaiban azon­ban eltérő képet ad. Az I. kategóriás (olimpiai egyéni) sportágakban 499-re emelkedett a minősítettek szá­ma, amely 18-cal több, .mint az előző évben. E kategóriában 1979-től beszélhetünk dinami­kusabb fejlődésről. Kivételt ké­pez a sportlövészet, ahol a minősítettek száma évek óta csökken. A II. kategóriában 513 spor­toló osztozott a minősítettek különböző fokozatain. A tenisz mint új sportág figyelemre mél­tó mennyiségi eredményt ért el. Legdinamikusabban az asz­talitenisz sportág fejlődött, ahol 44-gyel növekedett a minősí­tettek száma. A Ml. kategóriában (MH5Z- sportága'k) — a rádióamatőr kivételével — szintén növeke­dés tapasztalható. Amikor terü­leti (városi, járási) megoszlás szerint értékeljük az eredmé­nyeket, a következő változás­sal találkozunk. Dombóváron (városban) 21 százalékos növe­kedést tapasztaltunk, amelyhez a modellezés kivételével szin­te mindegyik sportág hozzá­járult. Bonyhádon a 18 százalékos mennyiségi fejlődést elsősor­ban az asztalitenisz és a mo­dellezés sportágak segítették elő, ugyanakkor visszaesett az atlétika és stagnál a súlyeme­lés. Szekszárd városban 10 szá­zalékos mennyiségi — ezen belül jelentős minőségi előre­lépést — elsősorban az atléti­ka, kerékpár és a súlyemelés sportágak hozták. A legna­gyobb visszaesés sportlövészet­ben volt, de a cselgáncs sport­ág sem a tervek szerint telje­sített. Paks területén is 10 százalé­kos a mennyiségi fejlődés. Na­gyobb mértékű emelkedés a modellezés és a sakk sportágak­ban, minőségi változás az ökölvívásban tapasztalható, ugyanakkor az atlétikában to­vábbi visszaesésről beszélhe­tünk. Tamásiban az 5 százalékos pozitív változás egyértelműen az atlétikának köszönhető. A többi sportág, ha minimálisan is, de visszaesett. Szekszárd járás területén 5 százalékos a visszaesés, de az asztalitenisz és a modellezés sportágak eredményesen sze­repelték. A minősítések alakulását a „piramis" tényezői szerint is szükséges áttekinteni. E rend­szeren belül megállapítható, hogy a bázis szélesítését jelen­tő minősítések (Ilii. és IV. osz­tály, bronzjelvényes) száma 15 százalékkal emelkedett az elő­ző évihez viszonyítva, amelyet jónak értékelünk. Ez az arány egyben fémjelzi azt a tényt is, hogy sikerült elmozdulnunk — e kategóriában — a holtpont­ról. A közvetlen utánpótlást je­lentő szinten (arany-, ezüstjel­vényes, II. osztály) 3 százalékos az emelkedés a „piramis” ará­nyain belül. Ez azonban — ha az irányzat kedvező is — de nem kielégítő. A „piramis" csú­csához tartozó nemzetközi és I. osztályú sportolók száma öt­tel kevesebb. Ahhoz, hogy az előző évek egyenletes fejlődé­sét tartani tudjuk, a verseny­zők felkészítéséhez szükséges feltételeket is első osztályú, il­letve nemzetközi színvonalon kell biztosítani. A sportágak hasonló jellegű vizsgálata alapján megállapít­ható: a központi és megyei sportpolitikai koncepció szerint kiemelt sportágaink zömében a minősítettek összlétszáma és színvonala is emelkedő irány­zatot mutat. A minősítések alakulása tükrözi azt is, hogy egyes területeken milyen gon­dosan foglalikozna'k a bázis szé­lesítésével, a szakmai munka színvonalemelésével a sport­vezetők. Az értékelés néhány olyan problémára hívja fel a figyelmet megyénkben, amelyek megoldásában nem elég csak beszélni, hanem azok gyakor­lati megvalósításáért minden területen magasabb szinten kell dolgozni. HAJDICS KLÁRA, a megyei testnevelési és sporthivatal osztályvezető-helyettese. MÄV DAC-Szekszárdi Dózsa: 15 óra. V.: Kajtár. Teszler Ven­del: — Nagy szükség lenne ar­ra, hogy a MÁV DÀC otthoná­ban pontot, vagy pontokat sze­rezzünk. Ehhez viszont az előző vasárnapinál lényegesen bát­rabb támadójátékot kellene fel­vonultatnunk. Mindig jó mérkő­zéseket vívtunk a MÁV DAC-al, a mérleg váltakozó sikerről árulkodik. Bízunk benne, hogy ezúttal nem térünk haza Győr­ből vesztesen. A kispadon már helyet foglal a porccal operált Koroknai is.- Pólyák - Szabó, Tóth, Paizs, Somodi - Varga, Laki, Ador­ján - Lauer, Sajó, Mátyás. Kaposvári Rákóczi-Dombóvá- ri VMSE: 15 óra. V.: Kovács L. Vicze Jánosi — A legutóbbi mér­kőzés nem jogosíthat fel ben­nünket túlzott reményekre.. Min­denesetre tisztes helytállást vá­rok csapatunktól. Foki kisebb sérüléssel bajlódik, ezért a kez­dő csapatot csak Kaposváron jelölöm ki az alábbi utazókeret­ből: Horváth, Foki, Lakos, Por­osa, Hosszú, Herbei, Tóth-Bagi, Herbst, Incze, Kovács, Hurdi, Jakab, Iván, Túrái, Landek, Vé­szi. Területi bajnokság: Bátaszéki SZVSE-Pécsi BTC: 15 óra. V.: Laskai. Kalász Já­nos: — Csapatunk morális tar-' tása miatt döntő volt, hogy Sió­fokon végül is sikeresen szere­peltünk. Játékosaim érzik, hogy tartozásuk van a Pécsi BTC-vel szemben...- Korsós - Klopcsik, Pál, Ré­vész, Lados - Zágonyi, Fodor, Tóth — Bosnyák, Mezei I., Vi- tuska. Kispadosok: Mezei II., Maurer, Fiath. Tamási MEDOSZ—Bólyi ME- DOSZ: 15 óra. V.: Dúsai. Né­meti Miklós: - Létfontosságú számunkra a hazai győzelem. Ha a feladat súlyát játékosaink is átérzik, s annak megfelelően lépnek pályára, akkor bízom a két pont megszerzésében.- Bánász - Agócs I., Bazso- nyi, Hirt, Kui - Pruck, Horváth, Szajkó - Sandi, Rab, Vaszari. Kispadosok: Kocsi, Bocz Agócs II. Kisdorogi MEDOSZ-Siklós: 15 óra. V.: Laczkovics. Loson- czi István: — Annak ellenére, hogy a Siklós jelenleg csak a 10. helyen áll a táblázaton, rendkívül nagy csatára van ki­látás. Amennyiben csapatunk az utóbbi két mérkőzésen nyúj­tott formáját hozza, úgy legyőz­hetjük a jó játékerőt képviselő siklósi ellenfelünket. Csapatot csak közvetlenül a mérkőzés kezdete előtt hirdetek. Bonyhádi MSC-Pécsi Zsolnay: 15 óra. V.: Pazaurek. Wágner József: - Ha a csapat olyan küzdőszellemben játszik, mint az előző két vasárnap, akkor joggal reménykedem abban, hogy itthon tudjuk tartani a szá­munkra igen fontos két pontot. — Mucska - Mészáros, Máté, Kovács, Czárt — László, Hei- decker, Stercz - Csábrák vagy Bulla, Bagoly, Horváth. Kispa­dosok: Keresztes, Soczó, Kajári. Paksi SE-Bacsi SC: 15 óra. V.: Sárkány. Márkus József: - Az eddigi sikeres tavaszli szerep­lés további folytatását várom. Csak a győzelemmel lennék maradéktalanul elégedett. Sok a sérültünk, közéjük ezen a hé­ten Kovács, Sóthy, Pesti és Kun iratkozott fel. Ezért csak a mér­kőzés előtt hirdetem ki a pá­lyára lépő, kezdő tizenegyet. Mai sportműsor VASÁRNAP: Labdarúgás Országos középiskolás-kupa A dombóvári városi sportfel­ügyelőség március 25-én, csü­törtökön 15 órakor a Dombó­vári Láng Vasas sportegyesü­letnél tart munkaértekezletet. Napirenden szerepel: Láng Va­sas munkája, a városi OSN-ün- nepély előkészítése, megtárgya­lása. • Megyei sakk-csb. I. osztályá­nak állása: 1. TAÉV l„ 2. Szed­res, 3. DVMSE, 4. Atomerőmű, 5. Bátaszék, 6. Dunaföldvár, 7. Tamási, 8. Harc—Sióagárd. * A megyei labdarúgó-szövet­ség játékvezető-bizottsága már­cius 25-én, csütörtökön 16.30- kor elnökségi ülést tart. Ezen Dravecz István, a küldő albi­zottság vezetője, valamint Szili Lajos, az ellenőrző albizottság vezetője, a megyebajnokság ed­digi tapasztalatairól ad tájé­koztatót. Napirenden szerepel továbbá a május 31 .-június 4. közötti játékvezetői és ellenőri továbbképzés erőkészítése. Eb­ben a témában Szinger Ferenc, a JB főtitkára, valamint Sebes­tyén Lajos, az oktatási albizott­ság vezetője tájékoztatja az el­nökséget. Kerékpár: A Szekszárdi Szö­vetkezet versenyzői Pécsen a Dunántúl hegyi bajnokságon indulnak. Tájfutás: Egyéni verseny Kurd közelében 10 órától. Gyü­lekező 9 órakor Kurd vasút­állomáson. Kosárlabda: NB II.: A Szek­szárdi Dózsa 11 órakor a Győ­ri Közlekedési Főiskola csapa­tát fogadja a Zrínyi utcai tor­nacsarnokban. Kézilabda: A szekszárdi szö­vetkezetiek Szentesen, a mö- zsiek Dunaújvárosban folytat­ják szereplésüket. Tamásiban a gimnázium bitumenes pályá­ján női villómtorna.' Kezdés 9 óra. LABDARÚGÁS NB II: A Szekszárdi Dózsa Győrben a MÁV DAC ellen, a Dombóvár Kaposvárott a Rá­kóczi ellen mérkőzik T5 órakor. Kérjük, hogy a labdarúgó megyebajnokság és a területi bajnokság ma délutáni mérkő­zéseiről tudósításaikat közvetle­nül a találkozók lefújása után Területi bojnokság: Bonyhád —P. Zsolnay: Pazaurek, Paiks— Barcs: Sárkány, Kisdonog—Sik­lós : Laczkovics, Bátaszék— PBTC: Laskai, Tamási—Boly: Ducsai. Megyebajnokság: Bogyiszló —Tengelic 15 (Stumpf), Pince­hely—Ireg szemcse 15 (Dabi), Dombóvár—Ozora 15 (Pál), Szekszárd—Aparhant 15 (Vercz- li), Zomba—Tévéi 15 (Krómer), N a g y d 0 rog—Du na sze ntgyö rg y 15 (Ritzel), Hőgyész—Nagymá- nyók 15 (Szabó), Dunaföldvár —Bonyhád 15 (Rubecz). Körzeti bajnokság: Kakasd— Cikó 15 (Taba), Alsótengelic— Sióagárd 15 (Kéninger), Bony- hádvarasd—Aisónána 15 (Pat­rik), Kéty—öcsény 15 (Kovács­ka), Báta—Győré 15 (Lehel). Duna-kupa: Bölcske—Paiks II. 15 (Deák), Simontornya— Gyönk 15 (Makai). Tsz-kupa: Kajdacs—Toína­némedi 15 (Takács). közöljék rovatunkkal. Ogyeletet 17 és 19- óra között tartunk a szerkesztőségben. Telefonszá­munk: 11-457. Segítségüket, fá­radozásukat előre is köszönjük. A szekszárdi. Rózsa Ferenc Szaközépiskola labdarúgói az országos labdarúgó középisko­lás-kupában Szekszárdon fo­gadhatták a székesfehérvári Vasvári Gimnáziumot. A Rózsa Ferenc Szakközépiskola csapa­ta nagy küzdelem után 1-0-ra nyert. Mivel Székesfehérváron a Vasvári Gimnázium csapata nyert 3-1-re, így ők jutotttak tovább a középiskolás-kupá­ban. A Rózsa Ferenc Szakközépiskola'csapata. Álló sor balról jobbra: Albert Antal testnevelő, Blesz, Tesényi, Márkus, Lőrinc, János, Kajári, Fritsi, Móra Zoltán testnevelő. Guggolnak: Ben­cze, Molnár, Pesti, Jakab, Gyöngyösi. T udósítóinkhoz!

Next

/
Thumbnails
Contents