Tolna Megyei Népújság, 1982. március (32. évfolyam, 51-76. szám)
1982-03-20 / 67. szám
6 NÉPÚJSÁG 1982. március 20. — Valamivel kevesebb, mint három hónap, s befejeződik a tanítási év. A szünidőt követően pedig kezdődik az 1982/83-as, amely egy igen fontos dologban különbözik majd elődeitől. A diákok csak öt napot járnak iskolába, két napjuk — a szombat és a vasárnap — nekik is szabad lesz. A Művelődési Minisztérium irányelvei alapján megkezdődtek az ötnapos tanítási rend előkészítő munkálatai. így a tantestületekben, művelődési intézményekben és a ‘ közvélemény előtt is sorra merülnek fel a tisztázatlannak tűnő kérdések, vagy olyanok, amelyek a következő időszakban a problémák okozói lehetnek. — Hasonló a helyzet, mint minden új dologgal. Miért lenne ez másként az ötnapos tanítási héttel? De mindjárt a beszélgetés elején tisztázzuk: az ezer gond — a részletek gondjai — ellenére is jó dolog az új tanítási rend bevezetése, örülnünk kell és örülünk is, hogy elérkeztünk ehhez a lépéshez, hiszen legtöbbünknek ez csak jót hozhat. Tény, hogy az átszervezés ugyancsak többünktől alkalmanként pluszt is „követel", viszont mindany- nyionknak nyújthat pluszt, amivel okosan kell élnünk, amivel okosan kell gazdálkodnunk. — Kérem, hogy nagy vonalakban mondja el, hogy mit jelent a gyakorlatban az ötnapos tanítási rendre való áttérés. Hogyan érinti ez az intézményeket, pedagógusokat és a diákokat? — Az ötnapos tanítási hétre való áttérés megváltoztatja a nevelési-oktatási intézményekben kialakult szokásokat, a pedagógusok és a tanulók életrendjét. Az oktatás hatékonysága természetesen nem csökkenhet; viszont a felszabaduló kétnapos hétvégéken gondoskodni kell a tanulók tartalmas elfoglaltságáról. Ebben a család mellett az iskolának, a kollégiumoknak, a közművelődési intézmé nyék nék, spo rt lé tes it mé - nyéknek is komoly felelősségük kell legyen. Az áttérés részben azt feltételezi, hogy a családok több időt töltenek ezután együtt. Bevezetésével nem. csökkenhet a nevelő-oktató munka színvonala, viszont a tanulók, illetve a hallgatók napi terhelése csak minimális mértékben növekedhet; azaz nem lehet emelni az iskolai követelményeket. Meg van határozva, hdgy az érvényben lévő tanóra- számhoz képest heti hány órával növekedhet a tanulók iskolai, illetve tanórai elfoglaltsága. Az áttérés módosítja az intézményék életét... például néhány nappal rövidebb lesz a tavaszi, a nyári szünidő, viszont a hét végi két szabadnap többet jelent pedagógusnak, diáknak egyaránt, mint amennyi a szünidő csökkentéséből adódik. — Az áttérés bevezetésével kapcsolatban már vannak tapasztalatok. Hiszen ebben a tanévben az ország 270 intézményében kísérletképpen bevezették az ötnapos tanítási hetet. Beszélne erről? — Úgy vélem, hogy ebben az esetben nem szerencsés a kísérlet szó használata. Inkább a kipróbálás. Ugyanis a bevezetés ténye már eldőlt, s az említett iskolák, az úgynevezett kipróbáló iskolák tapasztalatait használjuk fel az általános bevezetés során a finomításokhoz, egyes dolgok alakításához. Tehát mindjárt leszögezem, hogy olyan visszajelzés nem érkezett, ami miatt nem léhet bevezetni az ötnapos tanítási hetet. Viszont a tapasztalatok ellentétesek. Egyik helyen például azt mondták, hogy a két pihenőnapot követő hétfőn fáradtabbak a gyerekek, mint korábban. Másutt viszont örömmel konstatálják azt, hogy a diákok pihentebben, felszabadultabban kezdik a tanítási heteket. Ebben az esetben azt kell vizsgálni, hogy miért fáradtabbak az említett iskola tanulói. Avagy egyik helyen azt mondják, hogy az órarend, amit a kipróbálásra adtunk, nagyon igényibe veszi a tanulókat; a másik helyen pedig e téren sincsen probléma. — Miben egységesek a visszajelzések? — Abban, hogy a szombati óvodai és napközi foglalkoztatást kevesen kérik, s az igénylőinél is jóval kevesebben veszik igénybe ezeket. Az is általános tapasztalat, hogy az éves követelménynek megfelelően lehet teljesíteni a tantervet. Ugyanis a félévkor úgymond „veszélyjelzés” e tekintetben sem volt. Elmondom azt is, hogy a gyerekek állnak az élen az örömérzetben, ők egyértelműen lelkesednek az új tanítási rend bevezetéséért. A szülőknél már megoszlik a kép: sokan egyértelműen örülnek, de vannak, akik azt kérdik, hogy miért nékik kell törődniök gyermekükkel, gyermekeikkel a hét utolsó két napján. Ezzel a nézettel nem tudok azonosulni! — Az áttérés érintettjeiről szólva beszélni kell a pedagógusokról is... — Hogyne... A számomra, s legtöbbünk számára természetesen azok szimpatikusak, akik a gyerekek teljesítményéért, az iskoláért aggódnak; a másik csoport a személyes és anyagi érdekeltsége miatt nyugtalankodik. Mindennek ellenére nem kaptunk olyan jelzést a pedagógusoktól, hogy ne kerüljön bevezetésre az ötnapos tanítási rend. Hangsúlyozom, az ötnapos tanítási hét bevezetésével senkinek sem lesz se kevesebb, se több elfoqlaltsága, mint annak előtte. Magam részéről szívesebben dolgozom naponta fél órával többet, hogy a szombatom szabod legyen, így a családomé. — A tanulók viszont a korábbival ellentétesen kapnak házi feladatot a hét végére. — Ezzel az intézkedéssel a korábbi —hatnapos — munkarendre szóló állásfoglalásunkat revideáljuk: módjával, de kell adni leckét e napokra is. Itt érdemes kitérni a kollégiumokra: azok pénteken teljes munkarendben „üzemelnek”, ugyanúgy van szilencium, mint a többi napon. Tehát a tanulók ott elvégzik a hét végére szánt feladatokat és szombaton reggel utaznak haza... No és röviden még az utazásról. Most, hogy az országban általánosan bevezetésre került az ötnapos munkahét,, elkeserítő, hogy pénteken délután már alig lehet valakit bent találni egy-két hivatalban. Valamilyen ürüggyel elkéredzkednek a dolqozók, vaay maguk „megoldják” a oéntek délutánt, o gyereket kikérik az iskolából, s utaznak vidékre. Szerintem nagyobb fegyelemre van szükséq, s e tekintetben, s az iskoláknak is szigorúbban kell elbírálniok, hogy elengedik a tanulót a péntek délutáni foglalkozásokról, avagy nem. Ugyanis a péntek délután a munkahelyeken — és szeptembertől az iskolákban is — teljes munkanapot jelent. — A pedagógusok az átszervezés kapcsán számtalan óratervi javaslatot tettek: Például indítványozták a negyvenperces tanórákat... Ajánlásaik közül melyekkel foglalkoznak? — A negyvenperces órákat nem vezethetjük be. A pedagógusok pontosan tuaiák, hogy gyakran még a negyvenöt perc is alig elegendő. Viszont mondhatnánk, hogy az öt perc kis idő. De gondoljunk bele, hogy eay esztendő alatt az öt-öt perccel csökkentett óra milyen érzékenyen érintené a nevelési és oktatási terveket. Arra is gondosan kell ügyelni, hogy az órarendekben „nulladik” óra ne legyen; sőt arra is, hogy az általános iskolában a tanulók napi kötelező elfoglaltsága ne haladja meg a hat órát. Fontos, hogy az órarendet az eddigieknél is nagyobb gonddal készítsék el: lehetőség szerint két „erős” óra után következzék egy oldó testnevelésóra; lényeges, hogy az óraközi szünetekben a diákok kimenjenek az udvarra, vagy a tanórába iktassanak be egy szellőztetést, esetleg egy-két percnyi mozgást. Ahol léhet, ott oldják meg — ez a középiskolákra vonatkozik —, hogy az ötödik órát kövesse egy szabad negyvenöt perc, s azután kerüljön csak sor a hatodik és hetedik órára, amelyeken így frissebbek lesznek a diákok. Persze, magam részéről abban hiszek, hogy annak a tanárnak az óráján figyelnek a gyerekek, aki a tananyagot érzékkel, figyelmet fefkeltően és alapos fel- készültséggel adja le. — Mint már szó volt róla, a tantervekhez nem „nyúlnak". Ezt részben praktikus okok — például tanten/i átszervezés, új tankönyvek készítése — is indokolják, ötnapos, állandó órarendeket készítenek majd? — Sajnos, az megoldhatatlan. Tudjuk, hogy bonyolultabb a tíznaoos tervezés, de csak így lehet megtartani az éves óraszámokat. Tehát marad az A, illetve a B hétre vonatkozó órarend olyan összeállításban, hogy az jól szolgálja a tananyag elsajátítását. Egyébként az ÖPI elkezdte egy józan tantervi korrekció előkészítését, amelyre a nyolcvanas évek közepén állnak át folyamatosan az intézmények. — Az áttérés kapcsán feltétlenül szólni kell a pedagógusok jövedelméről. Csökken, slagnál, esetleg növekszik? — Példa valószínűleg mindegyikre lesz, ahogy eddig is évről évre módosult. Nem az alapbérekre, hanem a túlórákra, a plusz elfoglaltságokra gondolok. Azt viszont garantáljuk, hogy egy pedagógusnak sem fog csökkenni a jövedelme. Érdekünk viszont az, hogy a pedagógusok kötelező óraszáma, és az úaymond „kötelező" túlóraszám is növekedjen. Viszont, akinek csökken a túlórája, ezzel együtt a jövedelme, akkor ott vannak például a szakkörök, amelyek kiegészíthetik a jövedelmet. — A területi igényeknek megfelelően a tanácsi óvodákban ez év januárja és szeptembere között térnek I át az ötnapos tanítási hétre. Hogyan alakul az óvodai nyitva tartás a szülők munkarendjéhez? — Nyilvánvaló, hogy azt a szülők eltérő munkaidő-beosztása „határozza meg". Viszont a gyerekek egészséges fejlődése érdekében biztosítani kell, hogy egy-egy gyermek naponta 8— 10 óránál több időt ne töltsön az intézményben; és az óvoda napi nyitva tartása nem haladhatja meg — eltekintve a kivételes esetektől — a tizenkét órát. — Tudatosan hagytam I beszélgetésünk végére az ötnapos tanítási hétre való áttérés legkényesebb kérdését. Azt, hogy miként alakul majd a tanulók tanórán kívüli elfoglaltsága? — Sajnos, még ott tartunk, hogy sokakat — gyerekeket és felnőtteket egyaránt — meg kell tanítani a szabad idő kellemes, okos kihasználására. Ellentmondók azoknak, akik úgy vélik, hogy szeptembertől a hétvégek megszervezése nehezebb lesz. Nem hiszem. Annyi tartalék van még e téren, amit okosan kell kihasználni... S azt hiszem, e témakör nem is „ötnapos" probléma. Hiszen mindössze eqy szombat délelőttel növekszik a tanulók hétvégéje. Ennek ellenére érdemes, sőt kell is beszélni róla. Hogy miként töltik szabad idejüket gyermekeink, az évszak és mikrokörnyezeti probléma. Hiszen jó időben ott a kirándulás, a játszótér... Mikrokörnyezet? Mit lát a gyerek otthon? Mi lett beléje „oltva”? Program egy jó könyv elolvasása, program a tv-nézés, ugyancsak az a színház, a mozi, egy vetélkedő, egy klubfoglalkozás, az uszoda, vagy a nagyszülők meglátogatása. A lényeg, mint már a beszélgetés .elején mondtam, hogy az volna a jó, ha a csalódok mind több időt tölte- néne'k kellemesen együtt. Persze, e mellett szükség van a szervezett, közös programokra is: légyen az iskolai, őrsi, vagy bármilyen kollektíváé. — S az utóbbiak megszervezésébe, bonyolításába kiket vonnak be? — A nem pedagógusok bekapcsolásának mindig nagy értéke volt. Tehát tervezhetnék és szervezhetnek programot a patronáló üzemek, szocialista brigádok, de a Kovács apuka is elviheti kirándulni a gyerekeket, sőt a pedagógusok is vállalhatnak néha ilyen feladatot. — Úgy érzem, számukra nagy lehetőségek nyílnak. S az is bizonyos, hogy a mozgalomnak a lakótelepek felé is kell irányítania tevékenységét. Azon lakótelepek felé, amelyek építésénél nem gondolkodtunk előre. Mindegyiknél hiányoznak a helyiségek, ahol összejöhetnének a fiatalok egy kis diskurzusra, ahol klubokat alakíthatnának kJ... — Őszintén remélem, hogy a következőkben ezekről a fontos dolgokról sem feledkeznek meg a lakótelepek tervezői. Persze, addig sincs veszve minden. Hiszen a legtöbb éoületben vannak használaton kívül álló, úgynevezett közös helyiségek. Ezeket kevés forintból ót lehet alakítani, át léhet „varázsolni”. Csak akarni kell. De előtte föl kell éleszteni a közösségi életre az igényt. — Köszönjük a beszélgetést! V. HORVÁTH MÁRIA Múltunkból Száz évnél is idősebb újság lapjai tudósítanak arról, hogy csaknem a teljes érdektelenségbe fulladt egy képviselő- választás Szekszárdon. A Tolnamegyei Közlöny 1875. július 7-i száma „Képviselő választások" címmel számolt be az eseményről. Idézzük a cikket: „A szegzárdi kerület választása folyó hó 5-én elszomorító lefolyású volt. A derék választási elnök gondossága kitűnően teljesíté az előmunkálatokat. 4 elnök és 4 jegyző mellé még 6 írnokot rendeltetett ki, s hogy a választás díszét és rendjét biztosítsa, a községi és járási rendőrséget, úgy a helybeli katonaságot is sorakoztatta. Ily impozáns személyzettel nyitotta meg reggel 8 órakor elnökünk a választást, de egyetlen választó sem volt jelen. 20 perez telt el, mikorra 4—5 választó beszállin- kózott és dr. Diczenty Pál az ajánlást benyújtotta, Szluha Benedeket képviselőnek jelölvén. 8 és fél órakor az egyedül ajánlott jelölt országgyűlési képviselőnek kijelentetett, ekkor a hivatalos személyzettel együtt 33 választó volt együtt, tehát annak leszámításával a 2400 választó 1 százaléka! Elcsüggesztő volt a közöny ily óriási mérvűsége, leverő annyival inkább, mert kereskedő, iparos egy sem, földmíves egyetlen egy, az eavházak hivatalnokai közül szinte egy völt jelen, s így e közöny a társadalom minden osztályánál nyilvánult. A választás befejezése után czintányér-, dob- és trombitazaj mintegy 200 embert összecsődített, kiknek szintén lohasztotta kedvét — a városházán lengő e választást ominózusán beárnyaló fekete zászló. Pakson: Szeniczey Ödön választatott meg Simoncsics Béla ellenében 204 szótöbbséggel, — Kölesden Vizsoly Gusztáv Perczel Vilmos ellenében 182 szótöbbséggel, — Bonyhádon: Perczel Béla igazságügyminiszter egyhangúlag, — Szakcson: Perczel Lajos Cséry Lajos ellenében 114 szótöbbséggel, — és Pincehelyen Hecs Károly Busbach Péter ellenében 220 szótöbbséggel. A választás mindenütt békés lefolyású volt, s így az új választási törvény az első próbát jól megállta". (Megjegyezzük, a szekszárdi városházán nem a választások miatt lengett a fekete zászló, hanem mert meghalt V. Ferdi- nánd király.) Ami igaz, igaz, a szekszárdi választókerületben történtek nem váltak az amúgy is kis számú választók dicséretére. Ha a fenti cikknek utána számolunk, s a 33 személyből levonjuk a 4 elnököt, a 4 jegyzőt és a 6 írnokot, a kirendelt fegyvereseket, alig 4—5 személy marad, aki megválasztotta az országgyűlési képviselőt! Mi tagadás, nem volt nehéz győzni. — S ezt nevezték választásnak! S ez a választás természetesen szótöbbséges választás volt, azaz a választójoggal rendelkezők nyíltan és nem titkosan szavaztak. VIHAR A MEGYEGYÜLÉSEN A lap szerkesztői nem tudhatták, hogy hamarosan vihar kerekedik a lezajlott választások előkészítése miatt. A főispán, Perczel István ugyanis — megkerülve az alispánt, a megyei önkormányzat első emberét — közvetlenül intézkedett. Főszolgabírókhoz, községi bírókhoz intézett levelet, intézkedett, vizsgálatot folytatott — állítólag azért, hogy lehetőleg senki választói jogát sérelem ne érhesse. Amikor 1875. augusztus 12- én összeült a megyegyűlés, ahol Fördős Vilmos tiszti ügyész interpellációt nyújtott be, mert szerinte a főispán — a kormány embere — megsértette a megyei autonómiát, s ha ez így folytatódik, a megyében kettős irányítás lesz, és lábbal tapossák a vármegye ezeréves jogait. Széles körű vita kerekedett. Voltak, akik védték a főispán eljárását, mások még az ügyésznél is súlyosabb vádakat fogalmaztak meg — hozzá nem értőnek bélyegezték. A vita a személyeskedést sem kerülhette el. Emiatt többeknek büntetés-pénzt kellett fizetniök. A gyűlés azt kívánta, hogy a főispán nyilatkoízon, ígérje meg, hogy soha többé nem fogja megsérteni a megyei ön- kormányzati jogokat. De a főispán nem nyilatkozott. A tudósító megjegyezte: „Ily lefolyása volt az első ütközetnek, mely ha nem csalódunk, megyei életünk egy új korszakának nyitányát képezi, s valószínűleg messzekiható jelentőséggel bír" —, de tévedett a tudósító. Nem volt itt szó másról, mint a kiegyezést követően kialakult sajátos kormányzati módszer és rendszer összecsiszolódásáról. A kiegyezést követően ugyanis megmaradt a megyei önkormányzat, de ott volt a tőkés rendszernek megfelelő miniszteriális igazgatás is, amelynek vele- 1 járója volt a főispán, akinek feladata volt, hogy biztosítsa a központi akarat érvényesülését — ha kell, akár a megyei önkormányzattal szemben is. 0 MEGSÉRTŐDTEK A TOLNAI NŐK Volt idő, amikor lelkesedtek a tolnaiak a hadseregért, s volt, amikor bosszankodtak miattuk. Történt egyszer, 1875 nyarán, hogy a dualista állam hadserege Tolna térségében hadgyakorlatot tartott. A község olyan volt, mint egy katonai tábor, mert Faddra, Tolnára és Mözsre szállásoltak katonákat, de különösen a tisztek Tolnára mentek esténként szórakozni. A 8. huszárezred megjelenése élénkséget váltott ki a község közéletében. Egymást követték a táncesték, a fogadások, s a különböző „partik". A tisztek jól érezték magukat, s örültek a szebb nem képviselői is. A táncparketten forgott a község minden számottevő csinos lánya és asszonya. Hanem augusztus 15-én éjjel, amikor ismét magasra csaptak a jókedv hullámai, gondolt egyet az ezredes, s riadót rendelt el. A tisztek faképnél hagyták a tolnai lányokat, asszonyokat és gyorsan egységeikhez vonultak — elhagyták az egykori mezőváros falait. A község lakói — így tudjuk a Tolnamegyei Közlöny 1875. augusztus 25-i számából — nagyon megsértődtek, s nem voltak hajlandók végignézni a daliás huszárok parádés elvonulását. A PAKSI CSŐSZOK ESETE Még ma is mondják, ha valaki saját mulasztása miatt nevetséges helyzetbe kerül, hogy úgy járt, mint a paksi csőszök. Hát hogyan is volt? Jó borok termettek már a múlt században is a paksi homokon. S amikor megforrtak a borok, annak rendje és módja szerint megkezdték a borfejtést a présházakban. Két csősz, hogy vigyázzon a présházakra — különösen a borfejtés idején —, ott leselkedett az épületek között. S mint lenni szokott, itt is, ott is megkínálták őket. Ennek ellenállni nem tudván, részegre itták magukat. Végül már nem bírta őket a lábuk, árokba feküdtek, s mély álomba szenderültek. Csak reoqel vették észre, hogy az éjszaka valaki llehúzta lábukról a csizmát és ellopta. Soha nem találták meg a tettest. Az esetről a Tolnamegyei Újság 1875. decemberi száma tudósított. Ha már a borról volt szó, megemlítjük, hogy 1875-ben országos borkiállítást rendeztek Budapesten, amelyen a szekszárdi borok szóhoz sem jutottak, a mindössze 15 palackot senki sem vette észre... Ennek ürügyén kesergett a megyei lap, hogy a Szekszárd- ról a fővárosba kerülő szekszárdi borok hamarosan címkéket cserélnek, s mint egri, visontai, villányi, tétényi, ér- melléki, tatai borok kerülnek forgalomba... K. BALOG JANOS Szabó Lászlóval, a Művelődési Minisztérium főtanácsosával
