Tolna Megyei Népújság, 1982. március (32. évfolyam, 51-76. szám)
1982-03-16 / 63. szám
MÁRCIUS 16 KEDD Névnap: Henrietta A Nap kél 5.56 — nyugszik 17.50 órakor A Hold kél — nyugszik 9.21 órakor Huszonöt évvel ezelőtt, 1957. március 16-án halt meg — 82 éves korában — Moly Tamás újságíró, iró, műfordító, rendező. ■ I I I I • I ■ I I I I I I A ELLENŐRZÉSI TERV. A Tolna megyei mezőgazdasági szövetkezetek szövetségének ellenőrzési irodája elkészítette idei ellenőrzési tervét, melyet a napokban hagytak jóvá. Eszerint a beruházási helyzetet, az energiatakarékossággal kapcsolatos kérdéseket, a gazdálkodási fegyelem alakulását és a társadalmi tulajdonvédelmet vizsgálják majd, többek között. + DR. KOZMA TAMAS kandidátus tart előadást március 17-én a szekszárdi tanítóképző főiskolán a Szociológiai kutatások a művelődéstervezés szolgálatában címmel. Az előadás nyilvános, délután négy órakor kezdődik és az intézmény művelődési és tudományos bizottsága rendezi. KÉMÉNYSEPRŐK tanácskozása. Március 17-én tartják szokásos évzáró-évnyitó termelési értekezletüket a Tolna megyei kéményseprők Szekszár- don. O NYUGALOMBA vonult Nemes Ferenc, a dunaföldvári Fa- és Építőipari Szövetkezet elnöke. A szövetkezet alapításakor, 28 évvel ezelőtt választották meg elnöknek és miután most betöltötte a korhatárt, kérte nyugdíjaztatását. A múlt héten tartott mérlegzáró közgyűlésen mentették fel és választották meg utódjául elnöknek Filus Istvánt, a szövetkezet eddigi műszaki vezetőjét. + HARMINC százalékkal növelte — 1980-hoz képest tavaly— termelését a Tolna megyei Lakáskarbantartó Ipari Szövetkezet. A lakossági szolgáltatás másfélszeresére nőtt. # KÓBOR KUTYÁK rohanták meg a növendékjuhokat az OTÂF bezzeg-pusztai teljesítményvizsgáló , telepén, fölkapaszkodva a juhszállás falán. A megriadt állatok közül 79 megfulladt, és a kár — a rendőrségi és szakértői együttes vizsgálat szerint — 218 ezer forint. Nagydorogról gyakran járnak ki kóbor kutyák, ezért a telep istállói köré magas kerítést építenek a közeljövőben. A SÚLYOS természeti katasztrófa történt a múlt hét végén Peruban. Heves esőzések következtében meglazult egy domboldal: a sár- és sziklaomladék egy forgalmas országúba zúdult. A lavina személygépkocsikat, teherautókat és motorkerékpárokat temetett maga alá. A mentési munkálatok megkezdődtek, eddig öt holttestre bukkantak. Becslések szerint mintegy száz ember került az omladék alá. . 'x, HÁRMAS IKREKNEK adott életet vasárnap este Tokaji Sándorné 26 éves bérelszámoló, debreceni lakos. A 2900 grammos Katalin, a 2200 grammos Sándor és a 2050 grammos Gergely a Debreceni Orvostudományi Egyetem szülészeti és nőgyógyászati klinikáján született. Az édesanya — akinek már van egy hároméves kisfia — és az újszülöttek egészségesek. On például milyen iskolát remél a gyermekének? — címmel hangzik el műsor a Kossuth rádióban 17 óra 07 perckor. Egy hónappal ezelőtt az általános iskolákra értelmezve vizsgálta az azonos cimű műsor azt a kérdéskört. Most, a II. részben a jövő középiskoláinak modelljét keresik a műsor munkatársai. A televízió 1-es programján 17 óra 35 perckor kezdődik a Sportmúzeum cimű műsor a magyar teniszről. Az ünnepi évfordulóra neves bajnokunk, Taróczy Balázs vállalta a műsorvezető szerepét. Többek között világhírű versenyzőinkről szóló, archív filmbejátszások segítségével vezet végig a magyar teniszsport első száz évének történetén. Thomas Mann, A Buddenbrook ház cimű regényéből 11 részes tévéfilm készült, amelynek első részét 20 órától vetíti a tv 1-es programja + A MAHART balatoni üzem- igazgatósága közli, hogy — mivel teljesen eltűnt már a jég — március 17-én, szerdán Szántód és Tihanyrév között megindítja a kompjáratot a Balatonon. A Széchenyi névre keresztelt komp reggel hét órától délután fél hatig óránként közlekedik a két part között. Április 3-án, szombattól viszont már egy órával tovább, fél hétig szállítja a gépjárműveket és az utasokat. Rövidesen kifutnak a teherszállító hajók is, majd április első napjaiban a kiadott menetrend szerint megindul a személyhajó-forgalom is a Balatonon. O A'MARGITSZIGETI Nagyszállóban matyónapok kezdődtek. A vendégek búboskemence mellett, népzene kíséretében kóstolhatják meg a helyi ételkülönlegességeket a március 30-ig tartó rendezvényen. A szálloda halijában rendezett kiállításon pedig megtekinthetik a vidék népművészeti hagyományait is. Száraz idő A várható időjárás az ország területén ma estig: folytatódik a napos, derült száraz idő. Az időnként megélénkülő északi, északkeleti szél egyre több helyen fordul délnyugatira. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ikedden valószínű. és 15 fok között Éledő határ A termelőszövetkezetek egyre nagyobb gondot fordítanak a szerves trágya felhasználására, legyen akár híg, akár szilárd állapotú. Haszna kettős, hiszen a drága műtrágyát lehet vele kiváltani, illetve a műtrágyával helyes arányban alkalmazva jelentősen növelhetők a terméshozamok. A tél eltakarodtá- val egyre több földeken dolgozó embert, gépet lehet látni a határban. Közöttük nem egy trágyaszórót. Serényen dolgoznak a pincehelyi Vörösmarty Termelőszövetkezet birtokain is. A minap a Kastély-dűlőben lévő 14 hektáros területen szórták szét a közeli tehenészetből hozott trágyát. A trágyabázison A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a 11. heti totónyeremények az illeték levonása után a következők: 13 találatos szelvény 2 darab. Nyereményük egyenként 1 685 135 forint. 13 plusz 1 találatos szelvény nincs. 12 találatos szelvény 45 darab, nyereményük egyenként 49 930 forint. 11 találatos szelvény 606 darab, nyereményük egyenként 3708 forint. A 10 találatos szelvények száma 5621 darab, nyereményük egyenként 600 forint. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. OL VAST AM A jobb egészségért Bőven kapunk tanácsot a lapokból, rádióból: hogyan őrizzük meg fiatalságunkat, miként étkezzünk, ki milyen tornagyakorlatokat hajtson végre. Mi sem maradtunk ki a sorból, vasárnapi lapunkban több figyelemre méltó hirt is adtunk e témával kapcsolatban. A hévizek egészségjavító hatását taglaló írásunk, illetve a Tolna megyei helyzetről adott pontos kép megnyugtató. Hiszen Gunarasban is, Dunaföldváron is jól kihasználják az egészségmegtartás ezen lehetőségét: aki akar, úszhat. És az a higgadtság imponáló számomra, hogy nem akarjuk majmolni Harkányt, Hévizt sem Bükfürdőt. Hanem a tata- jón — azaz a vízben, az egészséget javító meleg vízben — maradunk — gondolom szaporodik majd a hébe-hóba látogatók száma is, de azoké is, akik rendszeresen járnak fürdőre, reumát, isiászt és egyéb betegséget kiűzendő testükből. S ha már fürdőnk, az egészséges táplálkozásra is adtunk receptet, példát — sőt a természetjárók sikeres útjáról is közöltünk egy írást. Tehát vasárnapi lapunk szinte tematikusnak is fölfogható: az egészséges embernek is, a betegnek is hasznos ötleteket sikerült adnunk. —Pj— Alakuló ülés áprilisban Új egyesület születik A Népművelési Intézet kezdeményezésére országosan folyik egy új egyesület megalakításá1- nak munkája. Ez az egyesület azokat kívánja soraiba tömöríteni, akíik a kézművesség és a népművészeti tárgyalkotás különböző ágazataiban - fafaragás, kerámiakészítés, textilfeldolgozás, fémmegmunkálás, bőrmegmunkálós, ötvösség és más kézművesség - vállalják a tárgyalkotás hagyományainak, szellemi értékeinek, technikai tapasztalatainak megőrzését és felelevenítését. Ezenkívül a míves ismeretek terjesztésével is hozzá kívánnak járulni a köz- művelődési célok megvalósításához és a közízlés fejlesztéséhez. A művelődési intézmények szakköreiben, stúdióiban, alkotó közösségeiben tevékenykedő tárgyalkotók már eddig is szép eredményeket értek el, amit a különböző kiállítások, bemutatók, vásárok sikere is bizonyít. A megyei csoportokat követően az egyesület országos megalakításával lehetőség nyílik az elért eredmények alapján a tagság érdekképviseletének rendezésére, a tárgyalkotáshoz szükséges anyagok, eszközök, műhelyek, stb. szervezett biztosítására is. A Népművészeti Egyesület szervező bizottságának Tolna megyei megbízottja dr. Németh Pálné, a Babits Miihály művelődési központ munkatársa, a díszítőművész stúdió vezetője, aki az érdeklődőknek — idősebbeknek és fiatalabbaknak egyaránt rendelkezésére áll a szükséges információkkal és az egyesületi felvételi jelentkezéseket is átveszi. Van egy új vonása iis az egyesület születésének. Ez pedig az, hogy pártoló tagjai lehetnek kívülálló személyek, szervezetek, vállalatok, intézmények. Tehát olyanok, akik társadalmi munkával, anyagi segítséggel, vagy más módon készek elősegíteni a Népművészeti Egyesület eredményes munkáját. A Tolna megyében szép számmal élő tárgyalkotók körében - mint megtudtuk — igen nagy az érdeklődés az egyesület életre- hívása iránt. S ezt nyugodtan könyvelhetjük el természetesnek, hiszen az érdekképviselet hiányát az elmúlt években igen sokan tették szóvá, a legkülönfélébb fórumokon ahol csak a népművészeti tárgyalkotók munkájáról volt szó. A Népművészeti Egyesülés Tojna megyei csoportja előreláthatóan április elején tartja meg alakuló ülését Szekszárdon, a megyei művelődési központban. Városainkban a párhuzamos közlekedésre alkalmas utak forgalmi rendjét a szabályok helytelen értelmezése folytán járművezetőink sokszor megzavarják. A közelmúltban hivatásos gépkocsivezetők azon vitatkoztak, hogy a belső forgalmi sávban haladó járművek mellett a külső sávban gyorsabban közlekedők elmehetnek-e, továbbá, hogy az ilyen járművek jobbról megelőzhetők-e s ha igen, szabálytalan-e a belső sávban lassan haladni. A vélemények megoszlottak, némelyikük minden jogalapot nélkülözött, noha a KRESZ rendelkezéseinek helyes értelmezése és az annak megfelelő, példamutató jármű- vezetés tőlük volna elvárható elsősorban. Alapszabály, hogy párhuzamos közlekedésre alkalmas úttesten, néhány kivételtől eltekintve a külső (jobb szélső) forgalmi sávban kell közlekedni. Kivétel — többek között -, hogy lakott területen belül, ha a forgalmi sávokat útburkolati jellel megjelölték, személygépkocsi a belső forgalmi sávban is haladhat folyamatosan mindaddig, amíg a mögötte gyorsabban haladó járművek közlekedését nem akadályozza. Mielőtt ezt tenné, s általa szabályt szegne, kellő időben köteles félrehúzódni a külső forgalmi sávba. Ezeket a rendelkezéseket azonban sokan figyelmen kívül hagyják. A külső sávban szabályosan haladó viszont nem kötelezhető arra, hogy csupán a belső sávban szabálytalankodó miatt a megengedettnél lassabban menjen, ezért jobbról elhaladhat mellette. Ilyenkor legfeljebb arra kell ügyelnie, hogy a belső sávban haladó nem éppen akkor akarja-e a „szabályos közlekedést" elkezdeni, amikor mellé ér. Ha egy szabálytalanul lassan közlekedő járművet a belső sávban érünk utol, a külső sávba térve jobbról meg is előzhetjük, de csak akkor, ha az előzés megkezdéséhez és befejezéséhez szükséges sávváltoztatásokkal sem a lassan haladó, sem más jármű biztonságát nem veszélyeztetjük. Az említett engedmények tehát csupán a szabályosan közlekedők gyorsabb előrejutását hivatottak elősegíteni, ám a belső sávban indokolatlanul történő lassú haladás és azzal a forgalom akadályozása ezek ellenére és súlyosabb következmények nélkül is, mindenkor szabálytalan. PIÁCSEK GYÖRGY Balesetek Két súlyos és két könnyű sé- rüléses balesetet jelentettek az elmúlt héten a Tolna megyei Rendőr-főkapitányság központi ügyeletére. Március 11-én a reggeli órákban Paks és Dunaszent- györgy között, a hatos főút 117- es kilométerkövének közelében történt baleset. Csepella János, Bátaszék, Petőfi utca 26. szám alatti lakos az FM 30-20 forgalmi rendszámú tehergépkocsival fékezés közben a síkos úton megcsúszott és áttért az út bal oldalára. Ott összeütközött a vele szemben szabályosan közlekedő, Fenyvesi Antalné paksi lakos által vezetett IZ 55-38 forgalmi rendszámú személy- gépkocsival. A baleset következtében Fenyvesi Antalnét súlyos, nem életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba. Az ügyben a rendőrség folytatja a vizsgálatot. "ísfÉPÜJSAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZÁLAI JÁNOS — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 1/3. 7100. Telefon: titkárság 12-284. Sportrovat: 11-457. Belpolitikai rovat: 11-383. Olvasószerkesztő: 11-774. - Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. 7100. Telefon: 12-244, 12-405. Telex: 14251, postafiók: 71. - Felelős kiadó: BENIZS SÁNDOR. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. — Felelős vezető: SZÉLL ISTVÁN. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. - Előfizetési díj: egy hónapra 34,- iFt, negyedévre 102,- Ft, egy évre 400,- Ft. - Indexszám: 25 069 ISSN 0133-0551.