Tolna Megyei Népújság, 1982. március (32. évfolyam, 51-76. szám)
1982-03-14 / 62. szám
2 ^fiÉPÜJSÀG 1982. március 14. mtÊmÊ® <éiti® Hétfő: Genscher nyugatnémet külügyminiszter Washingtonban tárgyal. — Budapestre érkezett Ho Dam, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság külügyminisztere. — Habib amerikai különmegbízott befejezte közel-keleti tárgyalásait. Kedd: Leonyid Brezsnyev eszmecserét folytatott Moszkvában Mauno Koivistóval, a Finn Köztársaság új élőkével, akinek ez volt az első külföldi útja. — Berlinbe érkezett Jasszer Arafat. — Hazautazott Pekingből a Francia Kommunista Párt küldöttsége. Szerda: Nicaraguái tiltakozás az ország légterének amerikai kémrepülőgépek által történt megsértése ellen. — Khamenei elnök nyilatkozata szerint Irán folytatja háborúját Irak ellen. — Charles Haughey alakította meg az új ír kormányt. — Pertini olasz köztársasági elnököt fogadta Hirohito japán császár. Csütörtök: Közös közleményt adtak ki a szovjet—finn csúcstalálkozó eredményeiről. — Kadhafi, a líbiai forradalom vezetője Bécsben Kreisky kancellárral tárgyal. — Államcsíny a volt holland gyarmat Suriname Köztársaságban. Péntek: Mitterrand francia elnök villámlátogatása Washingtonban. — A madridi találkozót november 9-ig elnapolták. — Jaruzelski tábornok beszédében a nemzeti megértést sürgette. — Michel Rocard francia államminiszter Budapesten tárgyalt. Szombat: Lengyelországban megkezdődött a „Barátság ’82" hadgyakorlat, lengyel parancsnoksággal, a Szovjetunió és az NDK katonáinak részvételével. — Amerikai tiltakozás az osztrák kormánynál Kadhafi bécsi kijelentései miatt; a líbiai vezető befejezte hivatalos látogatását; Pahr osztrák külügyminiszter Washingtonba utazott. — Franciaországban véget ért a járási választások kampánya. A hét 3 kérdése 1. Hogyan alakul a kelet—nyugati viszony a hét diplomáciai eseményei nyomán? Az új finn államfő első útja Moszkvába vezetett. A szovjet—finn csúcstalálkozón hangsúlyozták: ma minden államnak komoly erőfeszítéseket kell tennie egy nukleáris katasztrófa elhárítására, valamint az enyhülési folyamat érdekében. Francois Mitterrand, a Francia Köztársaság elnöke villámlátogatáson volt az amerikai fővárosban. Képünkön: a francia elnök, Ronald Reagan amerikai elnök és Haig külügyminiszter. (Telefotó) Brezsnyev és Koivisto annak a meggyőződésének adott hangot, hogy nincs olyan regionális vagy világprobléma, amelyet ne lehetne politikai eszközökkel rendezni. A mintaszerűen jól fejlődő szovjet—finn kapcsolatok kedvező hatással lehetnek Európára, a kelet—nyugati viszonyra. Egyfajta erőpróba színterévé vált legutóbb Madrid, az európai biztonsági és együttműködési találkozó színhelye: elsősorban az amerikai küldöttség, néhány NATO-ország képviselőinek támogatását élvezve a konferenciát kudarcra akarta kárhoztatni. Hidegháborús hangú, szovjetellenes „nyilatkozatoffenzívájuk" mégsem ért célt. A semleges és el nem kötelezett országokkal együtt a szocialista államok delegációi elérték, hogy csak elnapolták a tanácskozást, maga „a helsinki folyamat” tovább tart. November 9-én találkoznak újra a küldöttek a madridi kongresszusi palotában. (Amely közben — 'I labdarúgó-világbajnokság szervező bizottságának központjává válik...) Washingtonban két fontos „nyugat—nyugati" tanácskozásra került sor; előbb Genscher nyugatnémet külügyminiszter és alkancellár járt ott, majd Mitterrand francia köztársasági elnök repült oda a menetrendszerű Concorde-járattal, hogy a visszaindulásig rendelkezésre álló négy óra alatt Reagan elnökkel tárgyaljon. Sem az NSZK, sem pedig Francia- ország nem ért egyet a reagani enyhülésellenes politikával, s külön gondot okoz mind a két nyugat-európai országnak az az amerikai gazdasági-pénzügyi nyomás, amelyet a magas kamatlábak fenntartásával az USA elsősorban épp tőkés szövetségeseire fejt ki. További véleményeltérés forrása a „földgáz-cső" üzlet, amelynek megakadályozására Washingtonban még mindig mindent elkövetnek, de amely mellett mind Párizsban, mind Bonnban továbbra is kiállnak. S ez nemcsak gazdasági természetű kérdés, hanem a mai körülmények között igenis politikai kérdés: Moszkva és Bonn meg Párizs viszonyának alakulására nagy befolyással van. 2. Mi történik Iránban és Irán körül? Megszaporodtak a teheráni jelentések a héten, de ezek változatlanul ellentmondásosak és az iráni probléma bonyolult voltát igazolják. íme: az iszlám országok közvetítő küldöttsége, amely a másfél éve folyó iraki—iráni háború befejezésén fáradozik, az iráni fővárosban járt, javaslataikról a teheráni parlament elnöke a megegyezésre hajló módon nyilatkozott, de utána Khomeini ajatollah már keményebb hangú beszédet mondott, Khamenei, az iráni államfő pedig kijelentette, hogy Irak ellen a háborút mindaddig folytatják, amíg Bagdad eleget nem tesz Teherán követeléseinek. Egymást érik a hírek és cáfolatok Khomeini ajatollah súlyos betegségéről, az iráni tévé viszont sietett filmtudósítást adni arról, ahogyan az imám a teheráni labdarúgókat fogadta Dzsamaran városában lévő rezidenciáján... Az iráni rendszer elleni amerikai összeesküvésről a New York Times részletes leleplezést közölt: a CIA kelet-törökországi táborokban iráni ellenforradalmárokat képez ki sokmillió dollár felhasználásával. Madani tengernagy, a sah haditengerészetének egykori parancsnoka és Bahram Aryana, a korábbi vezérkari főnök áll a rendszer ellen szervezkedő ellenforradalmárok sokezres csapatai élén. Iránban ismétlődnek a terrorakciók, illetve a hatóságoknak a mudzsahedinek elleni fellépései. Nagy figyelmet keltett világszerte a moszkvai Pravda cikke, amely a szovjet—iráni kapcsolatokat elemezte, megállapítva, hogy bár a Szovjetunió jelentős segítséget nyújt Iránnak, a teheráni vezető körökben jelenlevő szovjetellenes csoportok és személyiségek tevékenysége nyomán mégsem alakult ki szorosabb együttműködés a két ország között. 3. Mi várható a tengerjogi konferencia 11. ülésszakától? A hét elején New Yorkban ismét összeült a nemzetközi tengerjogi konferencia. A mostani — amely legalábbis április végéig tart —, már a 11. ülésszak, az eredmény azonban még mindig várat magára, még mindig nem rajzolódnak ki az emberiség jövője szempontjából is igen fontos nemzetközi egyezmény körvonalai. Pedig olyan nagy horderejű kérdésekről kell dönteni, mint például az egyes országok parti vizeinek kiterjedése, a nyílt tengeren való halászat, a tengeri környezetvédelem, a tengerfenék ásványi kincseinek kutatása, a tengerszorosokon való áthaladás és így tovább. Az úgynevezett „77-ek" (vagyis most már mintegy 120 fejlődő ország, akiknek ez a „77-es" elnevezése még egy régebbi nemzetközi konferencián volt egységes fellépésük emléke), most azzal fenyegetőznek, hogy az USA nélkül is keresztülviszik a tervezett megegyezést, amely a tőkés nagyhatalmak rovására és a fejlődő országok előnyére szabályozná a világtenger helyzetét. S még egy washingtoni fenyegetőzés: ha létre is hoznák a tervezett 36 tagú, új nemzetközi tengeri hatóságot, az Egyesült Államok esetleg megvonná attól anyagi támogatását. Márpedig az első tervek szerint az USA adná a nemzetközi hatóság költségvetésében a bevétel 25 százalékát. Az amerikai gondolkozás ez: pénz beszél! PALFY JÓZSEF Lengyelország Vita a programadó nyilatkozatról A Lengyel Egyesült Munkáspárt szervezetei megkezdték az országos vitát a párt eszmeiprogramadó nyilatkozatának tervezetéről. E tervezetet a LEMP KB 7. teljes ülése bocsátotta konzultációra a párttagság körében, s egyelőre nem hozták nyilvánosságra. A vita megnyitójaként Marian Orzechowski a KB titkára, aki pénteken a dél-lengyelországi Andrychow városának pártaktivistáival találkozott, hangsúlyozta: a tervezet alkalmas lehet arra, hogy a LEMP régóta várt programadó dokumentumává váljon. * Lengyelországban felújítja tevékenységét a Lengyel Szocialista Diákszövetség. Erről Woj- ciech Jaruzelski miniszterelnök döntött, miután a kormány társadalmi-politikai bizottsága, amely Mieczyslaw Rakowski miniszterelnök-helyettes vezetésével ülésezett, ilyen értelmű javaslatot terjesztett a miniszterelnök elé. Mint emlékezetes, a szükség- állapot bevezetésekor az ifjúsági szervezetek működését is felfüggesztették. Közülük csak egyet oszlattak fel, az államel- lenes „független diákszövetséget". * A lengyel kormány gazdasági bizottsága pénteken határozatot hozott arról, hogy meg kell gyorsítani a kötelező és az önkéntes vállalati egyesülések kialakításának folyamatát. A központi utasításra létrejövő egyesüléseket az állami vállalatokról szálé törvény alapján hozzák létre, s előzőleg kikérik az illetékes szejm-bizottság véleményét. PANORÁMA BUDAPEST Lázár György, a Minisztertanács elnöke Grenada nemzeti ünnepe alkalmából táviratban üdvözölte Maurice Bishop-t, a grenadai népi forradalmi kormány elnökét. * A Portugál Kommunista Párt Központi Bizottságának meghívására március 9—13-a között Gyenes Andrásnak, az MSZMP Központi Bizottsága titkárának vezetésével látogatást tett Portugáliában a Magyar Szocialista Munkáspárt küldöttsége. A delegáció tagja volt Gulyás Sándor, a Központi Bizottság tagja, a hevesi Rákóczi Termelőszövetkezet elnöke és Gecse Attila, a KB munkatársa. A küldöttség megbeszéléseket folytatott a PKP Alvaro Cunhal főtitkár vezette tárgyalócsoportjával. A megbeszélések az MSZMP és a PKP kapcsolataira hagyományosan jellemző szívélyes, elvtársi légkörben és a teljes egyetértés szellemében zajlottak. Gyenes András találkozott és véleménycserét folytatott Oliveira Dióssal, a köz- társasági gyűlés elnökével, valamint Meló Antunessel, a legfelsőbb forradalmi tanács tagjával, az alkotmányjogi bizottság elnökével. A magyar küldöttség szombat este hazaérkezett. 1982. március 10-13. között a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) meghívására az NSZK- ban tartózkodott a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának pártmunkásküldöttsége. A delegáció vezetője dr. Szikszay Béla, a KB gazdaságpolitikai osztályának helyettes vezetője volt, tagjai Kovács László, a külügyi osztály alosztályvezetője, és dr. Horváth István, a gazdaságpolitikai osztály munkatársa. WASHINGTON Botrányba fulladt pénteken az amerikai külügyminisztérium soron lévő kísérlete, hogy bebizonyítsa: Kuba és Nicaragua kormánya katonailag támogatja a salvadori baloldali erőket. A bizonyításra kiszemelt személy a döntő pillanatban kijelentette: a „Kubában és Etiópiában kapott kiképzésre" vonatkozó vallomását kínzással csikarták ki és egy szó sem igaz belőle. A 19 éves Orlando Jose Tardencillas Martinezt tavaly ejtették fogságba Salvadorban, s pénteken az amerikai sajtó képviselői elé citálták, hogy megtegye „leleplező vallomását". Tardencillas ehelyett kijelentette: „Sohasem jártam sem Etipiában, sem Kubában”. BONN Helmut Schmidt nyugatnémet kancellár bejelentette, hogy 1984-ben is jelöltetni akarja magát kancellárnak. Schmidt minden valószínűség szerint azért szánta el magát erre a lépésre, hogy a közelgő tartományi választásokon személyi tekintélyével is erősítse a belső viták miatt meggyengült szociáldemokrata párt helyzetét. Otto Lambsdorff szabaddemokrata-párti gazdasági miniszter, aki két héttel ezelőtt még „nem állított volna ki váltót a kormány jövőjéért", szombaton a Süddeutsche Zeitungban azt hangoztatta, hogy az FDP 1984- ig mindenképpen kitart a szociáldemokrata párttal kötött kormónyszövetsége mellett. KOSSUTH, MAS PAN OTEC... A Kossuth-nóta számos szlovák változata közül a fönti, ma is ismert Vácrátót környékén, jelezve, hogy nemcsak a magyar nemzetiségű nép ismerte és tisztelte a magyar szabadságharc vezérét apjaként. Valóban, az események alaposabb ismeretében tarthatatlan az a leegyszerűsítő, külföldön szinte általános, de nálunk is e'ég széles körben elfogadott nézet, hogy 1848/49-ben az akkori Magyarország lakosságának kevesebb mint 40 százalékát alkotó magyarok és a többségben lévő nem-imagyarok: románok, szlovákok, németek, horvátok, szerbek, ruszinok egyértelműen a barrikád ellenkező oldalán állottak, hogy a szabadságharcban a magyarok nemcsak a rájuk támadó osztrák császári és orosz cári hadakkal küzdöttek a nemzeti függetlenségért, de véres polgárháborút is vívtak a közöttük élő nem-magyar nemzetiségek ellen, A valóságban csak a horvátok, szerbek és szászok zöme, valamint a románok nagyobbik része fordult szembe a Habsburg kormányzat ellen jogos önvédelmi harcot folytató magyar vezetéssel. Ezt figyelembe véve is 1848/49 a magyarság és a szomszédos népek nehéz örökségéhez tartozik, de kibontható belőle a közeledés és a megértés ma is időszerű tanulsága, parancsa. Az 1848. március 15-én a pesti ifjak által elfogadott 12 pont és a jórészt ezt megvalósító áprilisi törvények teljesen átalakították Magyarország politikai és társadalmi berendezkedését, rendkívül ígéretes utat nyitottak a polgári átalakulás, a társadalmi és gazdasági fejlődés számára. A sajtó szabadsága; a polgári és felekezeti egyenlőség; a népképviseleti alapon választott országgyűlésnek felelősséggel tartozó kormány; a mindenkire egyformán kötelező adózás; a parasztság felszabadítása úrbéri kötelezettségei, a jobbágysors alól; a népből kiválasztott esküdtszék meghonosítása a bíráskodásban; az ország gazdasági önállósága; a hadseregnek a választott polgári hatalom alá való rendelése; a politikai meggyőződés börtönnel való sajtosának megszüntetése s végül eme reformok kiterjesztése az akkoriban külön kormányzat alatt élő Erdélyre — szinte kivétel nélkül olyan vívmányt jelentett, ami egyértelműen előnyös volt az ország népének, bármi is volt az anyanyelve, a nemzetisége. Ennek megfelelően fogadták is a pesti és pozsonyi híreket szerte az országban: a szerbek március 19-i pesti, majd 21-i és 27-i újvidéki népgyűlésén, a szlovákok a március 28-i liptói megyegyűlésen, a románok és a horvátok sajtójukban. V. Pauliny-Tóth szlovák politikus külön röpiratban köszöntötte Kossuthot és magyarázta meg az új törvények jelentőségét. Kézenfekvő a kérdés, hogy a bíztató kezdet után miért nem sikerült megőrizni a kialakult egységet és közös fellépéssel szembeszállni a reakció erőivel. Választ erre csak a korabeli bel- és külpolitikai helyzet, a közgondolkodás állapotát és a kulcsszerepet játszó egyéneket alaposán bemutató és elemző hosszabb tanulmány adhatna. Annyit azonban e helyen is kimondhatunk, hogy a magyar politikusok nem, vagy csak túl későn vették észre, hogy „másajkú honfitársaik" a nemzettéválásnak ugyanazt az útját járják, mint a valamivel előttük járó magyarok, s ezért nem elégítheti ki őket az egyének teljes egyenjogúsága. Ezen túlmenő jogokat, a nemzeti különállásnak legalább némely formáját (így nyelvük szélesebb körű használatát saját közigazgatási egységeikben) nem lehet tőlük megtagadni. Igaz ugyan, hogy a világ más részein is csak több emberöltő múlva vált elfogadott tétellé, hogy a nemzeti kisebbségnek nem egyenlő jogokra, hanem külön, kollektív jogokra van szüksége, s megvalósított gyakorlattá máig is kevés helyen vált ez. A nem-magyar népek részéről is sok olyan megfogalmazás, követelés hangzott el (széles körű tartományi önállósággal rendelkező nemzeti területek kialakítása indokolatlanul nagy területen), amelyeknek jogossága vitatható volt, esélye pedig — hogy magyar részről elfogadják — semmi. Az ellentétek kiéleződésében a legnagyobb szerepet azonban kétségtelenül a bécsi udvari köröknek a magyar kormány ellen kezdettől fogva a nem-magyar nemzetiségeket kijátszó, hamis ígéretekkel és rémhírekkel félrevezető és lazító politikája, valamint egyes politikusoknak a radikális, irreális nemzeti követeléseket a polgári átalakulás fontosabb kérdéseivel szemben abszolutizáló, minden más elé helyező magatartása játszotta. (A magyar vezetés előtt ez a bécsi politika egyre világosabban mutatkozott meg, a külföldi kortársak között pedig alighanem Marx és Engels írásai leplezték le a legjobban.) Mint már szó esett róla, a magyarok és a nem-magyarok szembefordulása nem vált általánossá. Az egyéni meggyőződés, a szembenálló táborok erkölcsi vonzerejének különbsége, a közös múlt és hagyományok, a környezet hangulata mind azt eredményezték, hogy a honvédsereg tisztikarában és legénységében igen nagy számban voltak nem-magyar anyanyelvűek, a közös érdekek felismeréséből csatlakozó külföldiek (lengyelek, németek, bécsiek, olaszok, stb.), de a hazai többi nemzetiség fiai is. Csaknem 40 ezer szlovák (köztük Branyiszkó számos hőse) mellett ruszinok és szép számban az alföldi románok is vállvetve küzdöttek a magyarokkal, csakúgy, mint az önként magyarrá válás útját választó németek és zsidók. A főtisztek közül elég a szerb Damjanich, a horvát Knézic, a német Aulich, a politikusok közül a román Drogos vagy a szlovák-magyar Beniczky nevét megemlíteni. De a magyar forradalom ellen fegyvert fogó nemzetiségi vezetők közül is sokan belátták tévedésüket a magyar kormány 1849-es békülési kísérletei és példamutató nemzetiségi törvénye nyomán, még inkább pedig a< magyarokat és nem-magyarokat gyakorlatilag egyformán sújtó önkény- uralom idején. Egyértelmű figyelmeztetésül szolgál tehát 1848/49 és következményei: a létező érdekellentéteknél sokkal erősebbek a közös helyzetből fakadó közös érdekek, a boldogulás, a haladás útja csak kölcsönös engedményekkel, méltányossággal és türelemmel járható. JESZENSZY GÉZA
