Tolna Megyei Népújság, 1982. február (32. évfolyam, 27-50. szám)

1982-02-11 / 35. szám

1982. február 11. KÉPÚJSÁG 3 Atomerőmű-építkezés Szénacél tapéta meg a csőhegesztők Tágas előkészítő műhelyben gyártják az alkatrészeket Magyar István hegesztő és seg ítője a szellőzőgépház födémjé­nek gerendáját készíti elő Nem tapsikoltak örömükben egyetlenegy vállalatnál sem, amikor kijelölték őket az erőmű építésére. Tudták mindenhol, hogy nem lesz „diadalmenet" az életük Pakson. Építkezés ez is, de sok mindenben eltér a már megszokott, begyakorlott mun­káktól. Addig eredményt köny­velhettek el, de mit hoz az új, az állami nagyberuházás, ahol nagyobbak a követelmények és általában azt is jól megnézik, hogy mire adják a forintot. A Siófoki Kőolajvezeték Épí­tő Vállalat 1977-ben „lépett” be Paksra. Rájuk is más munkát bíztak, mint amit addig csinál­tak. A siófokiak gyakorlottak kőolajvezeték-építésben, de te­lepített munkahelyen és főleg lemezmunkákon nem sokat dol­goztak. Ebből következik, hogy a vállalatnál voltak és vannak ragyogó hegesztők, de nem vol­tak — most vannak — lakatosok. A lakatosok addig a hegesz­tők keze alá dolgoztak, tulaj­donképpen csak az volt a mun­kájuk, hogy a csővégeket elő­készítsék hegesztésre. Pakson pedig fordult a világ, a lakatos- munka egyenrangú lett a he­gesztéssel. Siklósi József főszerelésveze­tő és munkatársai tudják ér­zékeltetni a két munka közötti különbségeket. Izzadtak is ele­get, meg mérgelődtek is az új feladat miatt. De melyik új munka nem okoz fejtörést? A tavalyi munka sok szem­pontból is sikeres volt. Dicsére­tet kapott a paksi „különít­mény” a központtól is, meg a kormánybizottságtól is. Pedig a közmondás valahogy így szól: két lovat megülni... Szóval ne­kik sikerült. Pedig 1981-ben visz- szaadták a kölcsönembereket is, akik a kezdéskor jöttek se­gíteni — kilenc másik vállalat­tól. Már az egyes számú reaktor­tartályt befogadó köpenyt is ők készítették. Ami nem kis dolog, hiszen egy nagy átmérőjű szén­acél csövet kellett összeállíta­niuk, úgy, hogy az minden szem­pontból tökéletes legyen. Ekkor derült ki, hogy a lakatosmunka is rendkívül fontos. A hegesztők csak mérgelődhetnek, ha a le­mezek nem illeszkednek, itt meg jókora lemezeknek kell passzol­ni. Az első két ilyen köpeny el­készülte után már új technoló­giát dolgoztak ki. A régit előre­gyártott, hengerelt lemezekből állították össze, de a szállítás során megnyomódott, deformá­lódott, a helyszínen nem győz­ték korrigálni a hibákat. Ebből következik, hogy a har­madik reaktortartály köpenyénél mór csak a vázszerkezet elké­szülte után álltak neki a lemez legyártásának és a helyszínen passzították a kész vázszerke­zethez. Egy csapásra megszűn­tek a gondok, gyorsabb és jobb minőségű lett a munka. Az előbb leírtak csak kisebb mértékben jelentik az „olajo­sok" munkáját Pakson. Ezen fe­lül még blokkonként 30—35 he­lyiséget tapétáznak ki szénacél burkolattal. Hogy a feladatokat milyen jól oldották meg, arra példaként álljon itt három számadat. Ezek jelzik az egység munkájának javulását is. A kitűzött kormány- biztosi prémiumoknak 1979-ben csak 59,7 százalékát, 1980-ban 63 százalékát, 1981-ben pedig már 97 százalékát vették át. Ami annyit jelent, hogy 1981-ben kormánybiztosi preferenciaként 700 ezer, varratprémiumként 688 ezer, szereléshelyi pótlék­ként 730 ezer, célprémiumként 452 ezer forintot vehettek fel. Ezt a sok számot „lefordítva" egy-egy dolgozó borítékjára, annyit jelent, hogy a siófokiak 21 ezer forint béren felüli jut­tatásban részesültek.- Későbbi eredményességünk egyik legfontosabb feltétele teljesült az elmúlt évben, - mondja Siklósi József főszere­lésvezető. — Elkészült az üzem­csarnokunk, és ez fontos, az előkészítéshez, az előregyártás- hoz. Az élhajlító és lemezvágó gép mellé lemezhengerítőt is kaptunk.- Milyen feladataik vannak 1982-ben?- A vállalat központja 50 millió forintos tervet írt elő, ezt a jelenlegi létszámhoz viszo­nyítva határozták meg. A vál­lalat iraki munkájába is bese­gítünk, hiszen több mint tíz kol­légánk Irakban dolgozik. Las­san már kiszorulunk a kettes reaktorblokkból is, azaz vállalt kötelezettségünknek egy hóna­pon belül eleget teszünk. A 4-es blokk reaktorköpenyét készítjük, elkészült már a hármas blokkon a szellőzőgépház alsó szintje és a reaktorköpeny első lépcsője. Munkánk van bőven, mert mint­egy 30 helyiséget kell burkol­nunk és a munkánk csak mint­egy tíz százaléka cső, a szel­lőzőcsövek elkészítése még ránk vár. Szót kell még ejteni a mun­kafegyelemről, hiszen, hogy tel­jesíteni tudjunk, ahhoz ki kell használni a munkaidőt, jobban mint eddig. Nagyon fontos a minőség. Számítunk arra is, hogy a fővállalkozó esetleg plusz munkát kíván tőlünk, mert minden évben volt ilyen, ami azt jelenti, hogy fel kell készülnünk újabb feladatokra. A siófoki vállalat paksi ki- rendeltségének dolgozóit dicsé­rik Pakson. Nyolc brigádjuk minden évben kiveszi részét a különböző munkaverseny-akciók- ból, KISZ-szervezetük, klubjuk kiemelkedő. A vállalat segít munkatársainak a letelepedés­ben, tavaly hét dolgozó kapott lehetőséget, hogy Pakson lakást vásároljon. H. J. Fotó : Gottvald Károly. Tanácsülés Pakson A szerda délután tartott ta­nácsülésen Paks város Tanácsa megtárgyalta az 1982. évi költ­ségvetési és fejlesztési alapter­vet,' Varga Imre tanácselnök­helyettes előterjesztésében. Igen jelentős létesítmények valósulnak meg Pakson ebben az esztendőben. Egyebek kö­zött elkészül, valószínűleg szep­temberre, az új autóbusz-pálya­udvar, ennek idei építési költ­sége 18 millió forint. Útépítés­re 16 millió forintot fordítanak, a pénz fele új lakásépítések­kel kapcsolatos útépítéshez kell, tehát az eddigieknél jó­val több jut így is a város egészének úthálózat-bővítésé­re. Megkezdődik a főutcai nyílt csapadékvíz-elvezető árok kor­szerűsítése. zártszelvényű rend­szerré való átépítése. A Béke téri nyolctantermes új iskola befejezését tervezik az idén, csaknem 23 millió forint költ­séggel. Természetesen lesz la­kásépítés is. Dr. Dallos Tibor tanácselnök a végffehajtó bizottság 1980— 81. évi munkájáról és az átru­házott hatáskörök gyakorlásáról számolt be, továbbá a határo­zatok végrehajtásáról, az in­terpellációkra adott válaszokról és a tisztségviselők fontosabb tárgyalásairól. Az 1981. évi társadalmi mun­ka értékelése is megtörtént a tegnapi tanácsülésen. G. J. Szezon vége a növényolajiparban A növényolajipari vállalatok a tavalyi termés utolját dolgoz­zák fel. Az üzemek egyre-más- ra kötik a szerződéseket az idei napraforgóra és repcére. A termelői kedv továbbra is élénk. A napraforgó és a rep­ce általában jól fizet, és a vál­lalatok arra számítanak, hogy a termőterület ismét meghalad­ja majd a 265 ezer hektárt. Az innen várható termés fede­zi majd az ipari szükséglete­ket. Várhatóan továbbra is si­kerül egész éven át — kivéve a fő javítások idejét — „fog­lalkoztatni" a feldolgozógépe­ket. A terv szerint az idén az elmúlt évinél mintegy 1500 ton­nával több étolajat palackoz­nak. A többlet-teljesítményt a győri étolajgyártó üzem új gé­pének beállítása tette lehető­vé, ezzel az üzemrész három­műszakos termelésre tért át és folyamatosan palackozza a nö­vényi olajokat. A növényolajipari vállalatok a kereskedelemmel megkötöt­ték az idei megállapodásokat. Az étolajválaszték összetétele nagyjából a tavalyihoz hason­lóan alakul. Az üzletekbe ke­rülő termékeknek alig 10 szá­zaléka készül csak repcéből, a nagyobbik rész továbbra is napraforgó olaj lesz — a hazai igényeknek megfelelően. A számítások szerint az első félévben valamivel kisebb lesz a kereslet. (Erre az időszakra esnek ugyanis a sertésvágá­sok.) A második félévben el­lenben növekszik majd az igény az étolajok iránt — ez részben az idegenforgalom növekedésé­vel is magyarázható — ám er­re az időszakra is jut elegen­dő növényolajipari termék az üzletekbe. Az önállóság útján (2.) „Add vissza a babaruhát” A nagyvállalati tröszti előnyök és hátrányok kitapasztalásá­ra, összegezésére jó mástél évtized állt rendelkezésre. Mégis, amikor kormányzati szerveink lehetővé tették az önállóvá válást, a vállalatok egy része bizonytalankodott. Több helyütt kezdet­ben az önállósítás okát, célját sem tudták egyértelműen meg­fogalmazni. „Megszűnt a tröszt", „Központi utasítás", „Most ez a divat", — vélekedtek néhányon. így aztán az önállósításhoz kapcsolódó stratégiai célkitűzések kidolgozása is csak lassan kezdődött el. Mentségül szolgáljon persze, hogy a „váláshoz" rendkívül kevés idő állt rendelkezésre. Érthetően nem akartak az irányító­szervek idő előtti felfordulást, bonyodalmakat okozni, így az­tán sok helyütt alig pár hónap alatt kellett felkészülni az ön­állóságra, megteremteni azoknak a hiányzó funkcióknak a szervezeti és személyi feltételeit, amelyek korábban adottak voltak a nagyvállalatnál, a trösztnél. Ki kellett alakítani pél­dául az önálló pénzügyi osztályokat, erősíteni a meglévő ke­reskedelmi és marketingosztályokat, igazodni a nagyobb kö­vetelményekhez. S jog szerint intézkedni sem tudtak 1981, il­letve 1982 januárja előtt a vállalatok, mivel az előkészítés idő­szakában még nem váltak hivatalosan önállóvá. A nagyvállalatokból kilépett egységeknek a legtöbb gondot a vagyon megosztása okozta, amely a további munkának, a talpon maradásnak egyik döntő feltétele. Ráadásul, a vagyon­megosztás rendkívül hosszadalmas művelet volt. Alapja ugyan­is a mérleg, amit előzőleg el kellett készíteni. Erre pedig rend­szerint az önállóvá válás után két-három hónappal került sor. Nagy vitákra adott alkalmat a megosztási elvek kialakítása is. Mert mindenütt érdek-összeütközéseket okozott a fejlesztési hitelkötelezettségek, az alapok, a forgóeszköz-állomány meg­osztása. Nehezen sikerült megegyezni abban, hogy például a fejlesztési hiteltartozásokat teherviselés, termelőképesség ará­nyában, vagy a hitelből való részesedés szerint osszák meg. Ráadásul a legtöbb felbomlott nagyvállalat súlyos fejlesztési alaphiánnyal küzdött, tehát elvileg szétosztanivalója sem volt. A vagyonmegosztási vitákban akadtak, akik keményen tal­pukra álltak — az előző év kiemelkedő eredményeire hivat­kozva —,so továbblépéshez megfelelő anyagi alapokat kö­veteltek, s kaptak meg a nagyvállalattól. Mondván, ez utóbbi­nak már igazán mindegy, hogy mekkora az alaphiánya. Mások viszont mérsékeltebb álláspontra helyezkedtek — jobb a bé­kesség alapon —, s az elviselhetöség határáig átvettek némi adósságot a nagyvállalattól, vagy a „babaruhának" csak egy részére tartottak igényt. A „se harag, se pénz"-szerű elválás után, az önállóság útjára lépett vállalatoknak mindenekelőtt pénzügyi bizonytalanságokkal kellett szembenézniük. Részben a korábbi pénzügyi kötelezettségeik, vagy az előforduló vesz­teségek miatt, amelyeket korábban a nagyvállalat kiegyenlített. Részben az önállósággal járó készletnövekedés terhei, illetve a nem éppen szerencsés vagyonmegosztás miatt. A start tehát eltérő kondíciókkal indította az útjára a vállalatokat. Szinte mindenütt felülvizsgálták, miként felelnek meg a ve­zetők — a művezetőktől az igazgatóhelyettesekig — az új fel­adatoknak. Ennek során lehetőség nyílt több személyi változ­tatásra, a fiatal, törekvő szakemberek előléptetésére, a mun­kában elfáradt, a feladatoktól lemaradt vezetők kicserélésére. Létrehozták egyúttal azokat a funkcionális osztályokat is, ame­lyek korábban csak a nagyvállalatoknál voltak, illetve másokat igyekeztek kellően megerősíteni. Mindehhez új szakembereket vettek fel, illetve ahol lehetőség adódott, ott a meglévőkből emelték ki ezeket. Elsősorban a kereskedelmi osztályokat erő­sítették meg közgazdászokkal, piackutatókkal. Ennek ellenére a vártnál kisebb mértékben nőtt az önállósult vállalatoknál az alkalmazotti létszám, hiszen jórészt belső tartalékok haszno­sítására törekedtek. Ezt szolgálta, hogy sok helyütt szakinté­zetek bevonásával elkészítették a már önállósult gazdasági egység működési és szervezési szabályzatát. De minden szabályzatnál hatékonyabbnak bizonyult, hogy az önállóvá vált vállalatoknál mindenekelőtt a dolgozók is bi­zonyítani akarták: képesek saját lábukon megállni, pátyolga- tás, támasz nélkül is sikeresen megoldani feladataikat. A gaz­dasági vezetés mellé elsőként az üzemi pártszervek, pártbizott­ságok álltak, amelyek már az előkészítés időszakában is elvi és egyúttal operativ segítséget adtak. Mozgósító tevékenysé­gükkel nagymértékben hozzájárultak ahhoz, hogy a minden­napi gazdasági teendőket maradéktalanul elvégezzék az üze­mekben, műhelyekben, miközben az átállás időszakában ala­posan megnőtt a gazdasági vezetés leterheltsége. Mert mi ta­gadás, kezdetben az önállósulás gondjait, növekvő feladatait nem annyira a munkásoknak, mint a vezetőknek kellett vál­lalniuk. Az üzemi demokrácia különböző fórumai minden előző idő­szaknál hatékonyabbá, elevenebbé váltak. Korábban a nagy- vállalati rendszerben, objektiv okok miatt is e fórumok több­nyire formálisak voltak. Az éves, gazdasági, szociális terveket a nagyvállalati tanácskozásokon hagyták jóvá. Természetesen előtte megvitatták a gyáregységek szintjén is, csakhogy ide az idő rövidsége miatt általában előkészítetlenül, nagy vonalak­ban kerültek e tervek. Az érdemi munkának különben sem volt nagy esélye, hiszen a döntéseket befolyásolni nemigen tudták, legfeljebb csak elfogadni. Gyökeresen megváltozott a helyzet a gyáregységek önállóvá válásával. Az üzemi demok­rácia fórumai így már teljes egészében és hatékonyan be- tölthetik hivatásukat. S ez volt, s ma is a garanciája annak az optimizmusnak, amely általános jellemzője az önállósult vállalatnak a „mélyvízben" is, ahol másképpen, az eddigiektől eltérően kell „úsznia", alkalmazkodnia a változó és új viszo­nyokhoz, követelményekhez. (Következik: Sír-nevet alapon.) ANDRÁSSY ANTAL A Magyar Autóipari Társaság új tagjai Újabb iparvállalatokkal bő­vült a tavaly alakult Magyar Autóipari Társaság. Ezúttal az Autóvillamossági Felszerelések Gyára, a Kismotor- és Gép­gyár, valamint a Bakony Mű­vek lépett be a szervezetbe. Az egy évvel ezelőtt létre­jött társaság alapítói az Ika­rus, a Csepel Autógyár, az Autóipari Kutató Intézet, vala­mint a Mogürt Külkereskedel­mi Vállalat. Célul tűzték ki, hogy közös kockázatvállalással, jobban összehangolják a fej­lesztéseket és a gyártást. Ezek a vállalatok valamilyen for­mában érdekeltek a hazai autóbuszgyártásban. Ezért kö­zös ügy a színvonalas alkat­rész-, részegység- és főegység­gyártás, a rendszeres és folya­matos pótalkatrész-ellátás és a vevőszolgálat megszervezése. A társaságba most csatlako­zott vállalatok — elsősorban a Bakony Müvek — főleg a szocialista országokkal kiépí­tett személygépkocsi-gyártási együttműködésekben vesznek részt. Így ezentúl a Magyar Autóipari Társaság egysége­sen, a magyar járműipari ága­zat nagy részét képviselve je­lenhet meg a piacon. S mivel valamennyi tagvállalat általá­ban egymásnak is szállítója, „belső kooperációs" partnere, azt is várják az új szervezet koordinációs munkájától, hogy lényegesen javul az oly sokat bírált szállítási szerződéses fe­gyelem. Az új tagokkal kibővült tár­saság elhatározta: közösen vesznek részt Moszkvában egy járműipari műszaki központ lé­tesítésében, ahol a magyar ex­portjárművek, főleg az Ikarus- buszok alkatrészellátásával, és szervizelésével foglalkoznak majd, és felszerelnek egy ké­szenléti raktárbázist. A két or­szág kormányközi megállapo­dása alapján hasonló autóipari műszaki bázist Budapesten is kiépítenek a szovjet járműipari partnerek, szállítók. A hármas blokk reaktortartályának köpenye az elmúlt héten elkészült

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents