Tolna Megyei Népújság, 1982. február (32. évfolyam, 27-50. szám)
1982-02-07 / 32. szám
1982. február 7. rtÊPÜJSÀG 3 Mégsem egyedül — A szomszédok is jmond- ják, hogy sokat vállalok ... De így érzem jól magamat. így találok magamra napról napra. Itt, a szekszárdi, Jókai utca 12- ben — és a 10-ben — házfelügyelő vagyok. De hát a ház nemcsak falakból, lépcsőkből, ajtókból áll... Hanem azokon belül, azok mögött emberek laknak, gondokkal, örömökkel. Ha örülnek, s nekem elmondják, jólesik. Ha problémájuk adódik, együtt érzek velük, s úgy segítek, ahogyan tudok. Szerintem a segítés is hozzátartozik a házmesterségíhez. Én így látom — mondja Bősze Lajos- né. Amikor bejöttünk a 12-es számú házba, feltűnt, hogy milyen ragyogóan tiszta a lépcső- ház, noha az időjárás „adja magát" az ellenkező jelző „elnyerésére". Nem csodálkozom, csuoán konstatálom, hogy Bő- széék lakásában minden a helyén, sehol egy porszem, s aminek csillognia kell, csillog. Pedig most a kis unoka is itt vendégszerepei, mivel kicsit megfázott, s nem mehet óvodába .. . A konyha felől — oedig még csak tíz óra van — kellemes illatok szállnak ... Szívesen továbbadjuk a re- ceotet: miiként jut mindenre ideje Bősze Lajosnénak... (A már leírtakon kívül a ház két idős lakóját is rendszeresen patronálja, sőt. ..) — Szeretek korán kelni. Szerintem igaz a közmondás, hogy „Ki korán kel, aranyat lel". Szóval ötkor nyitom a kaput, s utána hamarosan hozzá is látok a léocsőiházaim takarításához. Mire a legtöbb lakó munkába indul, én már itthon teszem a dolgomat. — Mikor megy a nénikhez? — Vadász néni, Vadász Imré- né közel van a nyolcvan esztendőhöz. Általában ő jelentkezik nálam. Úgy kilenc körül. Maid benéz vagy benézünk a nyolcvankilenc esztendős Bör- csök Józsefnéhez. Vadász néni lakáskulcsot adott nekem, s azt mondta: ha tíz óráig nem jelentkezne, akikor nézzek be hozzá . .. Szóval úgy tíz körül megkávézunk Vadász nénivel, majd viszünk Börcsök néninek is egy gyengébb adagot. Mindegy, hoqv két vagy négy feketét teszek föl. Egyforma a munka mindegyikkel. Ezután következik a naoi bevásárlás, ami a legnagyobb gondot jelenti Bősze Lajosnénak. (Ezek után természetes, hogy ő vásárol be mindkét, eavedül lakó, idős asszonynak is.) — Ugyanazt vegye ebédhez, mint magának — mondják. — És még ha meglát valami olyant, amit gondol, hogy jó lenne, akkor legyen szíves azt is hozni — hangzik szinte mindennap. — lay egyforma koszton is vagyunk. Ha én zöldbabot főzök, akkor ők is .. . Narancsot azt veszek mindig, ha kaoható — mutatia a három rendesen meaoakolt szatyrot a oatrónus, majd átkísér a szomszéd lakásba, ahol Börcsök Józsefné lakik. Természetesen nála találjuk Vadász nénit is, aki fürgén tevékenykedik az egy szoba, összkomfortban és irányítja, sőt néhol besegít a takarításba Adorján Istvánnénak, aki hetenként egy alkalommal nagytaka- rít a két idős özvegynél. — Vártam már.. . — fogadja mosolyogva a házfelügyelőt, de mint mondja, velünk, idegenekkel is szívesen beszélget. Hiszen a téli hónapokban a négy fal közé van „zárva”. — Egész télen nem tettük ki a lábunkat. Csúszós időben meg hidegben . . . nem nekünk való. Szerencsénkre ilyen jószívű asszony a szomszédunk — mondja el egy szuszra Vadász néni, s még hozzáteszi: — A legnagyobb segítség az, hogy helyettünk gondolkodik is. Segít kitalálni, mit főzzünk, illetve mit főzzek. Mert Börcsöknének is én készítem az ebédet. Szegényke, ő beteg . . . Fekszik, üldögél, megint fekszik. Beszélgetni sem nagyon tud. — Múltkor nagyon rosszul volt. Orvost kellett hívni. Szerencsére Bőszééknek van telefonjuk. Na, akkoriban mindkettőnknek ő főzött — szakítja meg egy hálás si'mogatással monológját Vadász Imréné. — Én egész nap itt ültem az ágy mellett — mutat a szobába, ahol a frissen húzott párnák és a dunna hófehér és ropogós. Börcsök Józsefné egyenes derékkal üldögél a széken, majd jöttünkre föláll. És mosolyog . . . Vadász néni pedig folytatja: — Tudja, néha azon gondolkodom, hogy van-e még ilyen ház Szekszárdon, vagy a megyében? Itt az emberek soha nem okoznak bosszúságot egymásnak. Mindenki ismer mindenkit, a szívesség pedig természetes ... Hozom a teádat. Jó citromos — fordul Börcsök Bevásárlás — három szatyorral. néni felé, majd nekünk suttogja: — A Balogh doktor mondta, hogy sok teát feli innia. Kihasználom a vendégek jelenlétét, akkor nem utasít vissza, hanem megissza. — Térül-fordul a filigrán asszony, s közben a sok napi- és hetilapot mutatja, amiket ő olvas és felolvas. — Olvasás nélkül nem'ember az ember — teszi hozzá magától értetődően. — Látom, tévé is van. — Lejövök esténként, s van, hogy tízig is együtt nézzük. Legalább addig sincs egyedül Börcsök néni. No és együtt is vacsorázunk. — A vacsorát is elkészíti? — Igen, de abból nem csinálunk fölhajtást. Azt eszünk, amit Bőszéné vásárol nekünk. De mindig jól eltalálja az ízlésünket, meg azt is, hogy mit kívánunk .. . S ha mégsem ízlik, amit a hűtő „kínál”, hát átugrani egy kis virsliért. — Hova tetszik „átugrani"? — Hát a Bőszéékhez. Ők mindig tartanak néhány párat a hűtőjükben. Amolyan biztonsági tartalékként. — Vadász néni, mikor volt utoljára kint az utcán? — Ősszel. És majd tavasszal megyek, illetve megyünk legközelebb. Kiülünk a padra, na- pozgatunk. Vagy gyönyörködünk a kis ovisokban. Néha az óvó- néni' megengedi, hoqy játszogassak a kicsikkel. De boldogok akkor... amikor meglátnak, kiabálnak: „Jön a Panni néni !” — Van más kapcsolata is az óvodával... — Persze. Annak idején jó tíz évig lakott nálam egy leányka. Férjhez ment, kisfia született. Péterke. Őrá szoktam vigyázni, vagy amikor jó idő van, óvodába vinni... Szóval soha nem vagyok egyedül, még ha valójáiban egyedül is lakom. Nappal mindig van tennivalóm, este pedig kedves ismerőseimre gondolok. Azokra, akik nem hagyják, hogy egyedül legyek. V. HORVÁTH MÁRIA Fotó: CZAKŰ SÁNDOR Másik cég is érdeklődik Kockázatvállalással alapozzák a jövőt Hamuszürkére festik Készáru az udvaron Egészen kivételes, nagy feladatot vállalt a Vegyépszer tamási gyára: mindössze három hónap alatt 750 tonna acélszerkezetet készít az NSZK-beli Audi autógyárnak, egy új, hatalmas gyártócsarnokba a kon- veyor (szállító) pálya felfüggesztő acélszerkezetét. A munka úgy jutott a tamási kis gyár kollektívájának, hogy verseny- tárgyalást nyert, szinte lehetetlenül rövid időt vállalva a feladat végrehajtásához és persze az ár sem kimondottan magas, mint ahogyan ez már lenni szokott, ha többen is versenyeznek. A Vegyépszer központja nem ajánlhatta a tamási gyárnak, hogy vállalja el a munkát, mert ilyen helyzetbe hozni nem lehet egyetlen gyárat sem. Saját magukat hozták ilyen izgalmas, hajrás, erőpróbás helyzetbe. Tavaly óta önálló a tamási gvár, tehát maga dönthetett. Mi is ez az erőpróba? Horváth István gyárvezető elmondta, még terv sem volt az acélszerkezet készítéséhez, amikor vállalni kellett, tehát teljesen előkészítetlen volt a munka. Hónapokra van szükség rendszerint az előkészítéshez, még akkor is, ha iól csinálják. Itt mindenféle előkészítő tevékenység lezajlott egyetlen hónap alatt! Az Audi cég embere képet mutatott (terv helyett), miről van szó, Horváth Istvánék megérdeklődték a szükséges helyeken, milyen anyag szerezhető be, azonnal értesítették a megrendelőt, hogy ez van. A válasz ugyancsak rögtön: meq- felel, erre tervezünk. Tehát ekkor kezdődött a tervkészítés, ami még most is folyamatban van. Az eset mutatja oersze a megrendelő német vállalat ru- aalmassáaát is: nem ragaszkodott különleges anyaqhoz, elfogadta a meglévő, nálunk éppen beszerezhető acélt, ami persze teljesen megfelel az előírásoknak, a teherbíráshoz. Az ország különböző részeiből rekordidő alatt Tamásiba szállították az anyagot, jórészt vonattal, mert így sokkal olcsóbb. A munkások felkészítése is a legelején kezdődött, már a tervezés közben megtudták, mi lesz a munkájuk, milyen anyaggal fognak dolgozni. A gyárvezető így mondja: „Aktív kapcsolat jött létre a kivitelezők és a termelést előkészítők között. Értik az emberek, mit kell csinálni". Kezdetben még akadt kétkedés, győzik-e, aztán amikor elkezdődött a megvalósítás, december 27-én, mindenki belelendült. Vállalták a túlórázást is. Tudják a dolgozók, hogy ez erkölcsi siker. A tamási kis gyár híre már eljutott egy másik külföldi autógyárhoz is: jelentkezett ajánlatával. A jövőt alapozzák most a tamásiak, valószínűleg hosszú távra. Nem volt elég munkájuk ezt a mostanit megelőzően, tehát a kényszer is hozzájárult a kockázat- vállaláshoz, de úgy tartják, hogy ez célszerű kockázat. Továbbá célszerű elhatározás, hogy a gyár műszaki, nem fizikai állományából 16-an besegítenek az acélszerkezetgyártásba, amennyit csak tudnak. önkéntes alapon. Horváth István gyárvezető gépészmérnök is hegeszt, mégpedig nagy kedvvel. A helyettes, Tari Miklós ugyancsak vállalt hegesztést, esztergálást, darabolást. Van olyan műszaki dolgozó, aki szerszámot készít, ezzel gyorsítani tudják a szériagyártást, a szakmunkások munkáját. Sürget az idő Tamásiban, 50 kamion acélszerkezetet kell gyártani március közepéig. Egyéb munkák mellett. GEMENCI JÓZSEF Fotó: GOTTVALD KÁROLY A csarnok tele acéllal, szikrával, munkazajjal A mindig vidám és friss Panni néni mesél.
