Tolna Megyei Népújság, 1982. február (32. évfolyam, 27-50. szám)

1982-02-04 / 29. szám

1982. február 4. NÉPÚJSÁG 3 Egyensúly és stabilitás Lehet Stabil e9T nemzetgazdaság--------------------------------- akkor is, ha el van a dósodva. Olyan fejlettségi fokon álló és olyan stabil gazdasággal rendelkező ország, mint hazánk, megteheti, hogy nehézségeinek áthidalására saját erőforrásait külső források­kal egészítse ki. Teheti ezt különösen akkor, ha a külső hiteleket jól jövedelmező tevékeny­ségekbe fekteti. De belső kiegyensúlyozottság nélkül a külső egyensúlyi helyzet tartós javu­lására nem számíthat. Tisztán áll előttem az „egyensúly" és a „ki­egyensúlyozottság" fogalmai közötti különbség azóta, hogy az ősszel ismételten jött a hír: sok az alma, kevés a láda. Fa is, szög is, ka­lapács is van. De ki számított ennyi almára? Ki vállalja annak a kockázatát és terhét, hogy ládahegyek borítsák udvarát, kössék le a pén­zét? Átlagos termésre számítottak a ládagyár­tók, s igy átlagon felüli lett a kár. Alma a fa alatt... Fogjuk az egészet a világpiacra? Ami a fa alatt marad, azzal legalább nincs gond. De amit gondosan leszednek, válogat­nak, csomagolnak és az átvevőhelyre szállí­tanak, amiatt a fejfájás sem marad el. Minél több terem, annál vontatottabb, bürokratiku­sabb és finnyásabb az átvétel. Először átveszi az áfész, két nap múlva a ZÖLDÉRT, aztán a kiskereskedelem vagy az impex. Végül — amikor átveszi a vevő, a fogyasztó — már egészen más almát kap: fele annyit érőt és háromszor olyan drágát. Ki tudja, mennyi felesleges költség és el­kerülhető veszteség áll a felvásárlási és a fo­gyasztói ár közötti különbség mögött! A szer­telen árrés szertelen veszteségeket takar, hi­szen, ha túl nagy volna a sok közvetítő hasz­na, ezt az állam azonnal észrevenné. A ter­melő ráfizet ugyanarra, ami a fogyasztónak szinte megfizethetetlen. Nincs ma hazánkban nagyobb termelé­kenységi, hatékonysági tartalék, mint a be­szerzési források és a piacok biztonságának növelése. Ez pedig nem egyensúlyi kérdés, ha­nem a belső kiegyensúlyozottság problémája. Ládának lenni kell, mint ahogyan lenni kell alapanyagnak, alkatrésznek, csavarnak. Mert anyagmentes termelési érték csak a statiszti­kában van. Sok mindennel lehet spórolni, de azzal, ami kell, soha. Csak annyit termelhetünk, amennyire pén­zünk van. Csak annyit fogyaszthatunk, ameny- nyit megtermeltünk. Addig nyújtózkodhatunk, ameddig a takarónk ér. Csakhogy most a ta­karót egyedül a nyújtózkodás növelheti. A recept: fordíts egymillióval többet ládára — kétmilliót nyersz almában; fordíts még egy­milliót szállításra, tárolásra — a dupláját nye­red minőségben. Ne a nyereséggel, a jöve­delemmel spórolj, hanem a költségekkel. Ha lehet rövidre zárni a forgalmazást, tedd meg. Ne lassitsd a gazdaság növekedését spórolás­sal és kispórolással, göngyöleg- és alkatrész- hiánnyal, de mérsékeld a lassulást annak gon­dos kezelésével, ami a termelés során létre­jött. Teremts kiegyensúlyozottságot, hogy ja­vuljon az „egyensúlyi helyzet". Egy termék hazai előállítása nemcsak attól „gazdaságos", hogy a termelőnek kifizetődő, hanem attól is, hogy a termékre szükség van, a felhasználónál hasznot hoz, kárt hárít el, hiányt szüntet meg. Jobb, ha nem kapkodjuk el a csak úgynevezett gazdaságtalan terme­lés megszüntetését. Illő lenne nézni az előálli- tás hatékonysága mellett a felhasználás haté­konyságát is. Rengeteg olyan termékünk van, amelynek gazdaságos tömegtermelésére a mi piacunk nem kis piac. Rengeteg olyan terme­lési tevékenység van, amelyik szinte teljesen független a világpiactól, mert hazai anyagból termeljük, hazai fogyasztásra. Minek itt lassí­tani? Azt meg tudjuk érteni, hogy olyat ne termeljünk exportra, ami nagyon ráfizetéses. Ha lehet, álljunk le a gazdaságtalan export­ról. Ami erő innen felszabadul, azt fordítsuk gyártmány- és gyártásfejlesztésre, a háttéripar kifejlesztésére, a különböző hálózatok bővíté­sére, szerkezetváltoztatásra, átcsoportosításra, átrendezésre. Ez azért kell, hogy — ha eljő az idő — újra növelhessük gyors ütemben az exporttermelést, vele a nemzeti jövedelmet. Abból, hogy az egész gazdaság lelassul, so­ha nem jön ki egyensúlyjavulás. Az egyensúlyteremtés „faragásos" módsze­re — amelynek során a nadrágszíjat húzzuk, azaz a kiadásokat faragjuk bevételnövelés he­lyett — olyan helyzetbe hozhat bennünket, amikor a helyzet által feltett kérdésekre már felelni sem tudunk. Mert ha például csökken­teni kellene a lakossági fogyasztást, a kérdés igy szólna: mit csökkentsünk, a béreket yagy a társadalmi juttatásokat? A válasz — ami itt nem válasz — így hangzana: a béreket kell csökkenteni, mert igy a juttatási rendszer­ben nem kellene radikális változtatást végre­hajtani; de a béreket csökkenteni nem lehet, mert ez a bérezés ösztönző funkcióját teljesen felszámolná, az átlagteljesítményeket csök­kentené, tehát a szociálpolitika pénzforrásait szűkítené Miféle válasz az ilyen? De ki tudna akkor jobbat? A gazdaság teljes mozgósításával kell el­kerülni az ilyen helyzetet. Sorra tesszük a meg­előző lépéseket a versenyárrendszer bevezeté­sével, a forint egységes árfolyamának meg­teremtésével, az egyszerűbb gazdálkodási, szervezeti formák létesítésével, a Nemzetközi Valutaalaphoz való csatlakozás kezdeménye­zésével. Megtaláljuk a kiegyensúlyozottságot a „teljes" és a „hatékony" foglalkoztatás kö­zött, a központi irányítás és a vállalati ön­állóság között, a gazdaságirányítás közvetlen és közvetett módjai között. Megtanuljuk, hogy az egyensúlyt előbb az alapvető mérlegekben — anyag- és energiamérleg, munkaerőmérleg, anyagkihozatali, kapacitáskihasználási stb. mérlegekben — kell megteremteni, hogy az átfogó népgazdasági mérlegek egyensúlyi helyzete javuljon. A külső egyensúllyal azonos jelentőségű a belső, az államháztartásival a magánháztartási, a gazdaságival a politikai­hangulati stabilitás. Szélesítjük a különmun­kák végzésének, ezzel különkereset elérésének a lehetőségeit. Rugalmasan igazodunk ahhoz, hogy a lakosságnak számos olyan igénye van, amelyet nagyüzemi termeléssel nehezen, rá­fizetésesen, vagy egyáltalán nem tudunk ki­elégíteni. Mindemellett na^ 9°ndot tordi­------------------------------------tunk azokra a feve­kenységekre, amelyek a társadalmi stabilitás olyan alappillérei, mint a magas színvonalon produkáló élelmiszergazdaság, az épitőanyag- és építőipar, a lakossági szolgáltatás, a köz­üzemi és kommunális ellátás, a kereskedelem és az idegenforgalom, az egészségügy és az oktatás. Ezeknek a tevékenységeknek a stabil bázisán kockáztatunk, kezdeményezünk, variá­lunk a többi ágazatban. A kiegyensúlyozott­ságot, a stabilitást éppen olyan fontosnak tart­juk, mint a szükség esetén a merész pálya­módosítást, a rugalmasságot. Az előbbi fel­tétele is annak, hogy az utóbbi sikeres legyen. DR. PIRITYI OTTÓ A ZÖLDKER tervei Az idén megszűnik a ZÖLD­KER Központ, s ezzel egyidejű­leg megkezdi tevékenységét a ZÖLDKER Egyesülés. A szövet­kezeteket, szövetkezeti vállalato­kat tömörítő új szervezet ileendő feladatairól, célkitűzéseiről Szamosközi László, a ZÖLD­KER vezérigazgatója tájékoztat­ta az MTI munkatársát. Az elmúlt években javult a zöldség-gyümölcs ellátás, a korábbiaknál több termék ke­rült az üzletekbe, egész sor fajtának meghosszabbodott a szezonja, növekedett az egy főre jutó fogyasztás, ám ez el­sősorban a mezőgazdaság ér­deme. A kereskedelem kevésbé tudott lépést tartani a fejlődés­sel, a központi beavatkozás nem rikán inkább akadályozta, mint segítette az egyenletes elosztást; az áru sokszor több­szörös átvétellel jutott el a ve­vőig. A ZÖLDKER Központ felszá­molásával az önállósuló válla­latok rákényszerülnek az éssze­rűbb gazdálkodásra. Saját fe­lelősségükre, kockázatukra te­vékenykednek, és üzletpolitiká­jukat a tényleges igényekkel összhangban alakíthatják ki. Az önállósulással érdekeltebbé válnak abban is, hogy mező- gazdasági partnereikkel kölcsö­nös előnyöket ígérő kapcsola­tokat alakítsanak ki, és még inkább kiaknázzák a termelés- ben-forgalmazásban rejlő együttműködési lehetőségeket. Ám a továbbiakban is szük­ség lesz a megyei ZÖLDÉRT- vállalatok, s az ellátásban részt vevő más szövetkezeti szer­vek — elsősorban az áfészek — munkájának koordinálására és a folyamatos piaci informá­ciókra. Ilyen jellegű szolgálta­tósok elvégzésére is hivatott a ZÖLDKER Egyesülés, amelybe részvételi szándékkal máris öt­vennél több vállalat jelentke­zett. Az egyesülés számítógépes adatbank kiépítésével napra, sőt, órára kész áttekintést ad majd tagjainak a pillanatnyi piaci keresletről, kínálatról, le­hetővé téve ezzel az áru gyors átcsoportosítását. így a többi között a nyári balatoni zöld­ség-gyümölcs ellátás is javul­hat.* Amennyiben például az egyesüléstől jelzés érkezik: több görögdinnyére van igény, a Heves megyei ZÖLDÉRT köz­vetlen dinnye-irányjáratot indít­hat az üdülőhelyekre. Attól is kevésbé kell a vállalatoknak tartaniok, hogy netán nyaku­kon marad az áru, az egyesü­lés ugyanis a Bosnyák téren a ZÖLDÉRT-ek és az áfészek számára országos napi piacot szervez, ahol a viszonteladók kiiktatásával közvetlenül egy­mással nagyban kereskedhet­nek. Ez egyúttal az áru útjának rövidítését eredményezi, a szál­lítási költségek csökkenése pe­dig kedvezhet a napi áraknak. Az egyesülés közreműködésé­vel a tagok mezőgazdasági partnerei a környék adottságá­nak és a keresletnek legin­kább megfelelő vetőmaghoz is hozzájuthatnak. Az új eljárások elterjesztését is segítik, ami hozzájárulhat a vállalatok és a mezőgazdasági üzemek kap­csolatának további javításához, a közös érdekeltség kialakítá­sához, s végső soron a jobb minőségű, a leginkább kelendő termékek körének bővítéséhez. A terv szerint mintatermet is nyitnak. Ez azért hasznos, mert a ZÖLDÉRT-ek, áfészek üze­mében sok olyan termék ké­szül, amely ugyan a helyi vá­lasztékot gazdagítja, más me­gyékben viszont egyelőre is­meretlen. A mintaterembe min­den tag elhozza majd áruit: befőttjeit, szörpjeit, savanyúsá­gait, szárított termékeit, s ezek­ből a kereskedelem rendelhet. Ily módon amellett, hogy az üzemi kapacitásokat jobban kihasználhatják, bővebb vá­lasztékhoz jut a vevő is. Atomerőmű-építkezés „Nem történt semmi különös az életemben” Semmi különöset nem lehet elmondani Radies Attila életé­ről. Dolgozik, családot nevel, tanfolyamot végez, házat tata­roz, gyereket nevel. Ugyanaz, mint tízmillió magyar állampol­gár élete. Alacsony, zömök, fekete ha­jú ember. Helyenként őszül, lát­szik megjelenésén a fizikai munka, izmai kidolgozottak, be­szédes, szeret emlékezni a ré­gebbi időkre is, pedig a sors nem kényeztette el. De kit ké­nyeztet el a sors az ő korosz­tályából? Az atomerőmű-építkezésen nincs kulcsfeladata, habár munkájára nagyon is szükség van. De az egész sok-sok apró munkából épül fel. Radies At­tila úgynevezett aprómunkát végez. Aprómunkát? Lehet ezt kérdezni? Van egyáltalán „ap­ró" munka? Tulajdonképpen egyetlen mondat összefoglalja az életét: „Szeretem a munká­mat." - mondja, s így folytat­ja: „Kicsi korom óta kenyeret keresek, s mindig szerettem dol­gozni, én ilyen ember vagyok.” Radies Attila megbecsült em­ber! De hallgassuk őt: — A Nógrád megyei Somos­kőújfaluban születtem, öten voltunk testvérek, apám 1945- ben meghalt. Korán, szinte gyerekfejjel váltam családfenn­tartóvá. A háború után nehéz volt az élet, sok munkával le­hetett csak megteremteni a családnak szükséges élelmet. Akkor ez volt, észre sem vet­tük a nyomorúságot. Az álta­lános iskola után rögtön men­nem kellett dolgozni. De, hány család volt így? Otthon a fa­luban segédmunkásként dol­goztam kőművesek mellett. Nem voltam izomember, inkább vékony, gyenge legényke. Ne­héz volt a malterosláda, meg a tégla, de bírtam. Nagyon sze­rettem a gépeket. Milyen gé­pekkel találkoztam? Szállító- szalaggal, nagy ritkán láttam egy betonkeverőt... De gépek voltak, s minden lehetőséget megragadtam arra, hogy a kö­zelükbe legyek, netán én is kezeljem őket. Mivel család- fenntartó voltam, elengedtek Salgótarjánba dolgozni. A ka­tonaságnál szereztem szakmát. (A napokban beszéltem egy szakmunkással. Nem azt mond­ta, hogy szakmunkás-bizonyít­ványt szerzett, hanem ezt: - Az én diplomám... Igen lehet egy sima kis bizonyítvány is diplo­ma, bizonyos szempontból egyenértékű a dr. előtaggal is. Mert egy család feltörekvésé­nek szinte az elérhető legna­gyobb sikere lehet az is, ha valaki megszerzi az érettségit. Ugyanúgy számontartják, mint az értelmiségi családokban az egyetemi végzettséget. Soknak az érettségiért nagyobb áldo­zatot kellett tanúsítania, mint másnak a diplomáért. Radies Attilának a gépkocsivezetői jo­gosítvány az ötvenes években igenis „diploma" volt, lehető­ség arra, hogy eljusson az élet derűsebb oldalára is.) Radies Attila — A honvédség után a Nóg-' rád megyei Tűzrendészeti Pa­rancsnokságon helyezkedtem el. Egyszóval tűzoltó lettem. Először vonulás, később kárel­hárító, aztán még később URH- rádiós tanfolyamot végeztem. Arra büszke vagyok, hogy elé­gedettek voltak a munkámmal: URH-rádiós kiképző voltam. Ti­zenkét évet húztam le a tűzoltó­ságnál. Közben megnősültem, de ez külön történet. — Életemben először 1959- ben jutottam el üdülni Siófok­ra, a BM-üdülőbe. Ott tajál- koztam a feleségemmel. Ö a Biritói Állami Gazdaságban dolgozott és az érdekesség; ne­ki is az első üdülése volt az a siófoki nyár. Hatvanban háza­sodtunk össze. Eljött velem Nógrádba. Egy év múlva meg­született a fiunk, Attila. — Aztán vettünk egy kis há­zat. Bebútorozkodtunk, mint afféle fiatalok. (Azt mondottuk, hogy semmi különös nem történt Radies At­tilával. Semmi különös nem tör­tént a Radies Attilákkal? A szakma, az üdülés, az első olyan két hét, ami a pihenésre szolgál... Melyikünk családjá­ban nem volt ilyen két hét? Elhiszem, ma - 1981-ben ­esetleg megmosolyogtatók ezek a kis történetek, de emlékez­zünk a kollektív tévénézésekre, amikor esetleg egy faluban csak egyetlen egy televízió volt, az is a kultúrházban, vagy csak az utcában egyetlen egy család állt úgy anyagilag, hogy meg- vehette a kékesen viliódzó lá­dát... Ha ezekre emlékezünk, akkor már nem is olyan moso- lyogtató a helyzet.) — Jó életünk volt Salgótar­jánban, de a feleségem nem bírta a hegyi klímát. Örökké fájt a feje, meg, azt hiszem honvágya is volt. A tolnai és főleg a paksi táj másmilyen, mint az ottani. Hallottuk, hogy Pakson építkeznek, atomerőmű­vet. Kapóra jött, a feleségem már csak erről beszélt. Mond­tam neki: Anyám, te lehúztál velem tíz évet itt, én is lehúzok egy másik tíz évet ott. Tudta, hogy velem nem vall szégyent. Szeretek dolgozni, a munka meg olyan Salgótarjánban is, mint Pakson. Leleveleztük az állami gazdasággal a dolgot, mindkettőnknek adtak munkát. Kocsit küldtek értünk, felpakol­tunk és hetvenben leteleped­tünk Csámpára. A feleségem telefonközpontos lett, én meg gépkocsivezető. — Két év múlva jelentkeztem a pécsi 5-ös ÉPFU-nál. Kint az építkezésen akkor még csak a földmunkák mentek, egy lakó­kocsi volt az egész területen. Érdeklődtem, mennyi a pénz. Azt mondták, hogy dolgozni kell vidáman és a pénz is meg­lesz... Azt is kérdezték, hogy milyen iskolai végzettségem van. Mondtam, hogy nyolc ál­talános, egyéves marxista is­kola meg A., B., C, D., E., jo­gosítvány, azaz mindenféle gép­kocsira. Mondták, hogy maga várjon, majd legutoljára be­szélgetünk. Értelmes embernek láttak és úgy döntöttek, hogy megfelelek munkavezetőnek. Igy 1973-ban átléptem az ÉP- FU-hoz. Elvégeztem a munka­vezetői tanfolyamot, aztán utá­na én kezeltem a menetlevele­ket, a munkaelosztás is a fel­adatom volt, meg még az üzemanyagkút kezelése is. Két műszakban dolgoztunk, napon­ta 12 órát. Nagyon jól éreztem itt magam. — Egyszer aztán elérkezett az az idő is, hogy végeztünk a földmunkákkal. Akkor települt ide a 22-es Állami Építőipari Vállalat. Egy lakókocsit hoztak magukkal, ezzel kezdtek. Aztán átköltöztem abba a lakókocsi­ba. A munkakönyvemet nem is láttam, a két vállalat intézte. — Jól kerestem, szépen kezd­tünk gyarapodni, meg közben megszületett a lány is, a Tün­de. Volt szép szolgálati laká­sunk a gazdaságban, de mivel én eljöttem, meg a fiú már Szekszárdra járt iskolába, így vettünk egy nagyon olcsó házat Dunaszentgyörgyön. — Mondtam már az előbb, hogy nagyon szeretem a gépe­ket, hát levizsgáztam Pécsen a nehézgépekből is. Mindenféle rakodógépet is kezelhetek. Az­tán darukezelői vizsgát is sze­reztem. Hetvenhétben a 22-es AÉV pakettüzemében tettem da­rus. — Szeretem ezt a munkát, mert változatos, érdekes. Nem egy gépen dolgozom, hanem a híd-, a bak- és a toronydarun — Egyenesben vagyok. A fi­am komoly ember lett. Repülő­gép-szerelő. Már kapott lakást, van egy unokám is. A fiam ak­kor kapott lakást, amikor én kész lettem ezzel a dunaszent- györgyivel... Dehát ez az élet... — Azt kérdezi elégedett va­gyok-e? Sokat dolgoztam, sok­félét kipróbáltam, volt köny- nyebb is, nehezebb is. Az em­ber a családját akarja előre vinni. Ez sikerült. Azt' hiszem, ennél többet nem is kívánhatok. Ebből is láthatja: nem történt semmi különös az én életem­ben. HAZAFI JÓZSEF Fotó: GOTTVALD KAROLY „Hát azt nem gondoltam, hogy ilyen lesz az atomerőmű"

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents