Tolna Megyei Népújság, 1982. február (32. évfolyam, 27-50. szám)
1982-02-04 / 29. szám
2 lËPÜJSÀG 1982. február 4. Lengyelország Társadalmi árbizottság alakult A különalku ára Szerda esti kommentárunk. Egyiptom új elnöke, Hoszni Mubarak előbb nyugat- európai körutat tett, most pedig megkezdte megbeszéléseit Washingtonban az illetékes személyiségekkel, mindenekelőtt Ronald Reagannel. Mubarak két kontinensre kiterjedő kőrútjának nyilvánvalóan az amerikai a legfontosabb állomása. Erre a magyarázat több okból is kézenfekvő. Egyiptom — Szódat politikája és elsősorban az emlékezetes Camp David-i külöri- alku nyomán — történelmében páratlan elszigeteltségbe került. Mivel Camp David első számú ihletője, szervezője és haszonélvezője Washington és mivel Egyiptom stratégiaipolitikai értelemben Mubarak elődje alatt Amerika szempontjából a térség „kulcsországává" lépett elő, a mostani államfő — elődjénél sokkal határozottabban — úgy gondolja, hogy Washington fizessen azért a helyzetért az eddiginél jóval magasabb árat. Ennek elérése Mubarak washingtoni utazásának első számú célja és ez anyagi és politikai értelemben egyaránt igaz. Ami az anyagiakat illeti, Egyiptom új elnöke nem kevesebbet szeretne elérni, mint azt, hogy országa éppen any- nyi támogatást kapjon Amerikától, mint amennyit Izrael kap. Ez persze — elsősorban amerikai belpolitikai okokból — megvalósithatatlannak tűnik: a törvényhozásban az igen jelentős Izrael-lobby éberen őrködik. Beavatott körökben tudni vélik viszont, hogy két kisebb, de távolról sem jelentéktelen célt Mubarak képes lesz elérni Reagannél: azt, hogy a tavalyihoz képest jelentősen, 1,9 milliárd dollárra növekedjék o Kairónak nyújtott — nem utolsósorban katonai — támogatás és ebből 400 millió dollárra növekedjék a vissza nem térítendő, tehát segélyként Egyiptomnak juttatott összeg. Ez lenne a dolog anyagi része. A politikai faktor lényege Mubaraknak az a kérése, pontosabban követelésé, hogy Washington a korábbinál sokkal erősebb nyomást gyakoroljon Izraelre annak érdekében, hogy Tel Aviv agresszivitása ne sértse Egyiptom nemzetközi érdekeit. Mubarak számára ez annál is fontosabb, mert Washingtonban sem csinál titkot abból, hogy ki akar törni a Szadat teremtette nemzetközi elszigeteltségből, mindenekelőtt — de nem kizárólag — az arab világgal kívánja rendezni kapcsolatait. HARMAT ENDRE Szénkutató fúrások a Mecsekben Társadalmi árbizottság alakult Lengyelországban a fogyasztók szövetségének kezdeményezésére. Az állami árbizottság és az állami árfelügyelőség mellett ez a harmadik testület, amely a fogyasztói árak alakulásával, azok ellenőrzésével hivatott foglalkozni. Egy negyedik ellenőrzési formára kedden a LEMP Központi Bizottságának titkársága tett kezdeményezést, amikor is felszólította az üzemi pártbizottságokat és az alapszervezeteket, hogy pártonkívüliek széles körű bevonásával hozzanak létre helyi árellenőrző munkacsoportokat. Ezeknek az lesz a feladatuk, hogy tiltakozzanak, ha saját vállalatuk indokolatlanul drágán akarja adni termékeit. Amennyiben észrevételeiket figyelmen kívül hagyja a vállalatvezetés, akkor a területileg illetékes árfelügyelőséghez kell fordulniuk. A társadalmi árbizottságban több szervezet képviselteti magát, köztük a Lengyel Nőszövetség, a Közgazdász Társaság, valamint a Lengyel Szocialista Ifjúsági Szövetség és a Falusi Ifjúsági Szövetség is. A bizottság - társadalmi konzultációk alapján — ugyanazokat a célokat tűzte maga elé, mint a többi ellenőrző testület, illetve csoport: meg akarja akadályozni. Tüntetés Washingtonban Washingtonban, a Capitoli- um előtt nagyszabású tüntetés zajlott le, amelyen húsz amerikai polgárjogi és békeszervezet, diákegyesülés és latinamerikai szolidaritási csoport képviselői tiltakoztak az ellen, hogy az Egyesült Államok katonai és gazdasági segítséget nyújt a salvadori katonai juntának. Február 10-15. között Havannában tartja X. kongresz- szusát a szakszervezeti világmozgalom. Csaknem két évszázados múltra tekint vissza a szervezett munkások mozgalma. Először Angliában, a XVIII. század végén ismerték fel az ipari munkások, hogy a siker reményében csak akkor küzdhetnek az embertelen kizsákmányolás ellen, ha erejüket egyesítik, szervezetbe tömörülnek. A XIX. században azután Európa többi országának munkásai is követték az angol példát. Először a franciák, azután mind többen és többen. A magyar szakszervezeti mozgalom is több mint egy évszázados múlttal rendelkezik. Nem telt el hosszú idő, és a munkásosztály azt is felismerte, hogy nemcsak nemzeti, hanem nemzetközi méretekben is szükség van az összefogásra, a szolidaritásra. Ennek a gondolatnak a jegyében a II. Internacio- nálénak 1889-ben, Párizsban tartott alakuló kongresszusán határozták el május elsejének a megünneplését. A munkások egyrészt így adtak nyomatékot a nyolcórás munkanap bevezetésére vonatkozó követelésüknek, másrészt az 1886-i, hay- marketi vérengzés négy mártírjának emlékére, az amerikai dolgozók iránti szolidaritásból választották május elsejét a nemzetközi munkás-összetartozás napjává. Nem szándékunk most a szakszervezeti mozgalom teljes történetének áttekintése, csupán a legújabb kor néhány fontos eseményének a felidézésére vállalkozunk abból az alkalomból, hogy a közeli napokban, február 10-én ül össze Havannában a X. szakszervezeti világkongresszus. Még javában dörögtek a fegyverek a második világháhogy a rövid ideje önállóan gazdálkodó vállalatok jogtalan és mértéktelen haszonhoz jussanak. A társadalmi árbizottság bonyolítja majd le — a működésükben felfüggesztett szakszervezetek helyett - a jelentősebb árintézkedéseket megelőző társadalmi konzultációkat is. Mint a bizottság első ülésén hangsúlyozták, helyük lesz a testületben a szakszervezetek képviselőinek is, ha majd a szakszervezetek felújíthatják tevékenységüket. Mint a PAP hírügynökség közölte, a bizottság személyi összetételét a hét végéig nyilvánosságra hozzák. A hétfőn életbelépett árreform legújabb híre, hogy a diákok, beleértve a Lengyelországban tanuló külföldi ösztöndíjasokat is, az egyetemektől, illetve főiskoláktól egységesen havi ezer zloty ösztöndíj-kiegészítést kapnak. Ezenkívül a felső- oktatási intézmények olyan mértékben járulnak hozzá a megemelkedett étkezési költségekhez, hogy a diákok számára összességében gyakorlatilag teljes kompenzációt biztosítanak. * Az amerikai kormányzat gazdasági korlátozó intézkedései veszteségeket okoznak ugyan a lengyel mezőgazdaságnak, de A Csehszlovák Szocialista Köztársaság területén a Csehszlovák Néphadsereg, a Szovjet Hadsereg, valamint a Magyar Néphadsereg kijelölt alaborúban, még tartotta magát a német fasiszta hadsereg, bár a háború kimenetele már eldőlt, amikor Londonban találkoztak a brit és a szovjet szakszervezetek képviselői, akik elhatározták, hogy a háború befejezését követően az egész világ szervezett dolgozóit egyesítő nemzetközi szakszervezeti központot hoznak létre. Ez az elgondolás valósult meg 1945- ben Párizsban, ahol megtartotta alakuló kongresszusát a Szakszervezeti Világszövetség. Sokan „a túlélők nagyszerű seregszemléjének” minősítették ezt a tanácskozást. S valóban, az ülésteremben éppen úgy, mint a találkozó szüneteiben, az interjúkban és nyilatkozatokban is tükröződött, hogy történelmi eseményről van szó: a szervezett munkások mozgalmának történetében először sikerült az egész világot átfogó szövetséget létrehozni. A nehezen, súlyos tanulságok Reagan elnök kukoricával nem változtathatja meg a második világháború után kialakult európai erőviszonyokat. Az amerikai „szankciók” nem a lengyel kormányt, hanem a harminchatmilliós lengyel népet érintik, akárhogy is próbálják ezt Washingtonban beállítani. Ezt hangsúlyozta szerdán Jerzy Urban, a lengyel kormány szóvivője annak a nemzetközi sajtóértekezletnek bevezetőjeként, amelyet Jerzy Wojtecki mezőgazdasági és élelmiszergazdasági miniszter tartott a lengyel külügyminisztérium sajtóközpontjában. Kérdésekre válaszolva Wojtecki elmondta, hogy a lengyel kormány a mezőgazdaság valamennyi szektorát változatlanul egyenrangúan kívánja kezelni, ugyanakkor nem lehet figyelmen kívül hagyni az év elején bevezetett gazdasági reform elveit és hatásait. A magángazdálkodók eddig átlagosan húsz hízó áráért juthattak hozzá egy traktorhoz, a reform nyomán jóval többet kell majd eladniok az állami felvásárlásnak egy- egy gépért. kulatai által végrehajtott Barátság '82 közös hadgyakorlat magyar résztvevői feladataik sikeres végrehajtása után hazaérkeztek. árán létrehozott egység azonban hamar felbomlott a hidegháború következtében. Elmélyült a szakadék Kelet és Nyugat között, 1949-ben ez a folyamat megosztotta a nemzetközi szakszervezeti mozgalmat is. A nyugati országok szakszervezeteinek többsége, amerikai kezdeményezésre és nyomásra kivált a Szakszervezeti Világ- szövetségből és megalakították a Szabad Szakszervezetek Nemzetközi Szövetségét. A szakadást követően gyakorlatilag minden kapcsolat megszakadt a két nemzetközi központ és tagszervezetei között. Hosszú időnek - csaknem negyedszázadnak - kellett eltelnie ahhoz, hogy ismét felvegyék a párbeszéd fonalát, megnyíljék a közeledés, az együttműködés útja. Az enyhülés légkörének jótékony hatása érvényesült a szakszervezeti mozgalomban is. Főként Európában születtek kedvező eredPANORÁMA BUDAPEST Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke táviratban üdvözölte Junius Richard Dzsaja- vardene elnököt, a Sri Lanka-i Demokratikus Szocialista Köztársaság nemzeti ünnepe, a függetlenség napja alkalmából. Lázár György, a Minisztertanács elnöke Ranaszinghe Premadasza miniszterelnökhöz intézett üdvözlő táviratot. NEW YORK Az iráni külügyminiszter nem lát semmi reményt arra, hogy az Egyesült Államok és Irán újra felvegye a diplomáciai kapcsolatokat. Ali Akbar Vela- jati kedden érkezett négynapos látogatásra New Yorkba, hogy a fejlődő országok képviselőivel az ENSZ tevékenységével összefüggő kérdéseket vitasson meg. Az AP hírügynökségnek adott nyilatkozatában közölte, hogy New York-i tartózkodása idején nem áll szándékában amerikai hivatalos személyiségekkel! találkozni, és az amerikaiak sem kértek találkozót. BONN Az „Ivy-League Rex-82 A” fedőnevű, március elején megrendezésre kerülő hadgyakorlatról ír legutóbbi számában a Der Spiegel című nyugatnémet hetilap. A beszámoló szerint a hadgyakorlat körülményei maximálisan megközelítik majd a valós harci helyzetet. Harckészültséget rendelnek el az amerikai és a NATO-csapatok főhadiszállásain, mind az Egyesült Államok területén, mind Nyugat- Európában. Az akcióba bevonják az Egyesült Államok több minisztériumát és hivatalát is. Az Unsere Zeit című nyugatnémet lap szerint a hadgyakorlat során számításba veszik azokat az új amerikai középha- tó-távolságú rakétákat is, amelyeket az NSZK és több más nyugat-európai ország területén szándékoznak elhelyezni. mények, ahol a kontinens szak- szervezeti vezetői immár rendszeresen, kétévenként találkoznak Genfben, a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet keretében és vitatnak meg közös érdekű kérdéseket. A két központ, az SZVSZ és az SZSZNSZ azonban mindmáig nem vette fel egymással a hivatalos kapcsolatokat, bár a Szakszervezeti Világszövetség, a szakadás óta tevékenysége középpontjában tartja az egység szolgálatát. Ennek jegyében rendezik meg négyévenként a „nyitott kapuk" kongresszusát. Erre a fórumra meghívják a világ minden olyan szakszervezetének képviselőit, akik felelősséget éreznek a munkásügy szolgálatáért. Az idén kerül sor a X. kongresszusra, a nyugati félteke első szocialista államának, Kubának a fővárosában. (Folytatjuk). THURZÓ TIBOR Következik: Világkongresszus Befejező szakaszához érkezett a mecseki szénmedence úgynevezett felderítő kutatása. Az Országos Földtani Kutató és Fúró Vállalat szakemberei az idén sűrített fúrásokkal, a tavalyi kilencezerrel szemben mintegy tizenkétezer métert kitevő mélyfúrás-sorozattal gyűjtenek újabb adatokat a Máza—Váralja környékén lelt széntelepek jellemzőiről. Nemcsak a fúrás- pOntok számát növelik, hanem az egyes fúrások mélységét is, hogy a Mecsek sajátos kőzetgyűrődéseinek, töréseinek néha rendkívüli geológiai feladványait is megoldhassák. A laboratóriumi vizsgálatok eredményei értékes tudnivalókat tárnak fel az egyetlen hazai feketeszénlelőhely tartalékairól, azok gazdagságáról, kokszolha- tóságáról, alkotóelemeinek ösz- szetételéről. A kutatómunkába bekapcsolódtak a Magyar Állami A költségvetési üzem idei feladattervéről tárgyalt tegnap délután a szekszárdi Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága. A feladatterv felhívja a figyelmet többek között a belső tartalékok feltárására, a technikai felszereltség és a munkafegyelem javítására, s kiemelten foglalkozik a város zöldfelületeinek, parkjainak fenntartásával, gondozásával, amelynek munkáiba fokozottabban kívánják bevonni a lakosságot. A vb elé terjesztett jelentés megállapítja: a zöldfelületek az 1982. február 2-án megtartott ja- nuár havi lottó jutalomsorsolásról, amelyen a 4. heti szelvények vettek részt. A gyorslistában az alábbi rövidítéseket használtuk: a vásárlási utalv. (1000 Ft) b Moszkvics 2140 tip. személygépkocsira utalvány, c Trabant Lim. Speciál tip. személy- gépkocsira utalvány, d Szerencsre uto’v. (30 000 Ft) , e színes televízió (30 000 Ft), f otthon lakberendezési utalv. (25 000 Ft), g iparci kk-uta'v (25 000 Ft), h zerresa rók-utalv. (20 000 Ft), i automata mosógép (11 900 Ft), j televízió (10 000 Ft), 1c vásárlási utalv. (10 000 Ft), I vásárlási utalv. (9 000 Ft), m vá’sárlósi utalv. (7 000 Ft), n vásárlási utalv. (5 000 Ft), o vásárlási utalv. (4 000 Ft), p vásárlási utolv. (3 000 Ft), r vásárlási utalv. (2 000 Ft). A nyertes szelvényeket 1982. február 25-ig kell a totó-lottó kirendeltségek, az OTP-fiákok, vagy posta útján a Sportfogadási és LottóigazFöldtani Intézet szakemberei is, akik a rétegtani kérdések tisztázása után, a fúrásminták alaposabb elemzésével a terület komplex földtani vizsgálatát is elvégzik. A felderítő kutatás révén nyert ismereteket jövőre földtani zárójelentésbe foglalják. A széntelepek elhelyezkedését, méretét, anyagának minőségét leíró tanulmány alapján elkezdődhet az új mecseki szénbányák telepítésének előkészítése, a bányanyitásra javasolt területek még alaposabb kutatása. A hazai feketekőszén-tartalékok előkutatása alapján a szakemberek úgy vélik, hogy Mázavár- alja déli körzetében, mintegy húsz négyzetkilométeres területen, legalább akkora kokszolható fekete kőszénvagyon pihen a Mecsek mélyén, mint amennyit eddig feltártak. lakossági gondozása nagymértékben hozzájárulna a jó lakóterületi közérzet kialakításához. Ez évtől kezdve a tervek szerint a Wosinsky és a Tartsay lakótelepi parkokat a lakosság gondozza majd úgy, hogy a kaszálás, valamint a növényvédelmi és ültetvényezési munkák elvégzése továbbra is a költségvetési üzem feladata marad. A végrehajtó bizottság 26 millió forint végösszegben határozta meg a költségvetési üzem feladattervét, majd a soron következő tanácsülés előkészítéséről tárgyalt. gatóság címére (1875 Budapest, V., Münnich Ferenc u. 15.) eljuttatni. A gyorslista közvetlenül a sorsolás utón készült, az esetleges nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk. Alább a pécsi körzetben vásárolt nyertes szelvények számait közöljük: 2 418272 a, 2 423 825 o, 2 429 378 p, 2 434 931 o, 2 440 484 p, 2 446 037 p. 2 451 590 o, 2 457 143 I, 2 462 696 p. 2 473 802 I, 2 479 355 k. 2 484 908 o. 2 496 014 g, 2 507 120 i, 2 512 6713 I. 2 518 226 e, 2 523 779 h, 44 665 496 p, 44 676 602 j, 44 682 155 g, 44 876 510 1. 44 882 063 n, 44 887 616 k, 55 660 436 d, 55 665 989 o, 55 671 542 m, 55 677 095 o, 55 877 003 e, 55 882 556 k, 55 888 109 m, 63 018 1 61 e, 63 023 714 n, 63 034 820 r. 63 062 585 i, 63 084 797 e, 63 090 350 h. 63 095 903 h, 63 107 009 j, 63 112 562 r. 63 134 774 j, 63 145 880 m, 63 156 986 a, 63 162 539 r, 63 1 68 092 n, 63 190 304 e, 63 195 057 j, 63 201 410 n, 63 251 387 I. 63 284 705 q, 63 301 364 r, 63 306 917 e. 63 312 470 f, 63 318 023 n, 63 323 576 m, 63 334 682 0, 63 340 2351, 63 345 788 f, 63 351 341 I, 63 356 894 d, 63 362 447 m, 63 368 000 h, 63 373 553 m, 63 379 106 m, 63 390 212 k, 63 395 765 n. Hazaérkeztek a Barátság '82 közös hadgyakorlat magyar résztvevői Nemzetközi szakszervezeti mozgalom (I.) A világkongresszus színhelye illést tartott a szekszárdi Városi Tanács V. B. Megosztottság es közeledés