Tolna Megyei Népújság, 1982. február (32. évfolyam, 27-50. szám)

1982-02-04 / 29. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek ! AZ MSZMP TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Mai számunkból XXXII. évfolyam, 29. szám. ARA: 1,40 Ft 1982. február 4., csütörtök EGYENSÚLY ÉS STABILITÁS (3. old.) KISDOBOSOK VETÉLKEDŐJE (4. old.) KÁBELTELEVÍZIÓ (5. old.) ATOMERŐMŰ-ÉPÍTKEZÉS (3. old.) Felelősség Prémiumosztással, átszer­vezéssel, egyes dolgozók át­helyezésével kapcsolatban lángolt föl a vita a nagyválla­lat vidéki kirendeltségveze­tője és'a párttitkár között. A párttitkár azt kifogásolta, hogy a kirendeltségvezető ezeket az intézkedéseket nem beszélte meg vele és az szb- titkárral. Az intézkedések egy része hibás volt, ez rossz hangulatot keltett az embe­rek között. „Én azért felelek, hogy teljesítsük a tervet, ti pedig a politikai munkáért” — mondta a kirendeltségve­zető. Mentegetődzik a szövetke­zet elnöke. Most már elég sok fiatal dolgozik náluk, már jó ideje időszerű lenne a KISZ-szervezetet létrehozni, de mindeddig nem sikerült. Tavaly hoztak egy fiatal mér­nököt, megtudták róla, hogy már az egyetemen is KISZ- vezetőségi tag volt, alkalmas lenne náluk is KISZ-titkórnak. Ám - családi okok miatt - a mérnök elment tőlük, a ná­luk dolgozó több tucatnyi fiatal közt pedig nincs olyan, akiből KISZ-titkárt „csinálná­nak”. Az előbbi esetet néhány évvel ezelőtt hallottam, az utóbbinak a minap voltam fültanúja. A kirendeltségve­zetőt azóta már rég leváltot­ták — nem azért, mintha el­lenszenves lett volna a párt­titkárnak, hanem rossz, gaz­dasági és politikai károkat okozó intézkedései miatt. Egyszóval, mert nem felelt meg a vezetők iránt támasz­tott hármas követelmény­nek. A szövetkezeti elnököt megnyugtatta a nagyközségi pártbizottság titkára: Azért nem teszünk felelőssé, hogy miért nincs nálatok KISZ- szervezet, annál inkább a pártszervezetet. Miért nem gondoskodik arról, hogy az ott lévő fiatalok közül keres­senek — és iskolázzanak be tanfolyamra — arra alkalma­sat? Te majd azért felelsz, hogy a tárgyi feltételek meg­legyenek, és ha már működik a KISZ-szervezet, a jogszabá­lyokban előírt „jogosítványa­it” biztosítsátok. Gyakorta szóba került, hogy a gazdasági vezető egyben politikai vezető is. A vezetők iránt támasztott hár­mas követelményrendszer egyike a politikai alkalmas­ság. Vezető nálunk csak az lehet, és ebben — marad­junk most vállalati, szövetke­zeti szinten — a művezetőtől az elnökig, igazgatóig min­denki benne van, aki egyér­telműen, tudatosan elkötele­zett a munkásosztály, a szo­cializmus, a párt politikája mellett. Képes arra, hogy in­tézkedéseinek politikai ha­tását is mérlegelje, megvan benne az együttműködési készség a párt- és társadalmi szervekkel. Tehát politikusnak is kell lennie. Ezen túlmenő­en, választ kell tudnia adni a dolgozók közt felmerült po­litikai kérdésekre is. De ne legyen üzemi párttitkár, párt­bizalmi, (illetve ez lehet, ha megválasztják), mint ahogy a párttitkár se legyen igazgató vagy diszpécser. Az igazgató, az elnök felel üzemében a politikai légkörért is —ameny- nyiben ez intézkedésein mú­lik, ám a politikai munka el­ső számú felelőse a pártszer­vezet. J. J. Leonyid Brezsnyev fogadta a Szocialista loteroacionálé küldöttségét Arafat elutazott Budapestről Sajtótájékoztató - Közös közlemény Szerdán elutazott Budapest­ről a Palesztinái Felszabadítási Szervezet küldöttsége, amely a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága és a Haza­fias Népfront Országos Taná­csa meghívására Jasszer Ara- fatnak, a PFSZ Végrehajtó Bi­zottsága elnökének vezetésével tett hivatalos, baráti látoga­tást Magyarországon. A küldöttséget a Ferihegyi repülőtéren Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Hazafias Népfront Or­szágos Tanácsának főtitkára, Gyenes András, az MSZMP Központi Bizottságának titkára és Házi Vencel külügyminiszter­helyettes búcsúztatta. Jelen volt Abdallah Hijazi, a Palesztinái Felszabadítási Szervezet buda­pesti képviseletének vezetője. * Elutazása előtt, szerdán Jász- szer Arafat, a Palesztinái Fel­szabadítási Szervezet Végrehaj­tó Bizottságának elnöke sajtó- értekezletet tartott Budapesten. A magyarországi látogatásá­ról kiadott közös közlemény többek közt hangsúlyozta: A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottsáqának és a Hazafias Népfront Orszá­gos Tanácsának meghívására Jasszer Arafat, a Palesztinái Felszabadítási Szervezet Végre­hajtó Bizottságának elnöke PFSZ-küldöttség élén 1982. február 1. és 3. között hivata­los, baráti látogatást tett ha­zánkban. A delegáció tagja volt: Abdel Mohszin Abu Maj- zer, a Palesztinái Felszabadítá­si Szervezet Végrehajtó Bizott­ságának tagja, a nemzetközi kapcsolatok osztályának veze­tője, a szervezet szóvivője, Sza- har Abu Nizar, a PFSZ köz­ponti tanácsának tagja, az El- Fatah forradalmi tanácsának titkára, Mohammad Dzsihad ezredes, a PFSZ központi taná­csának tagja, katonai vezető a PFSZ-ben és Abdallah Hijazi, a PFSZ budapesti képviseleté­nek vezetője. Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára fogadta Jasszer Arafa- tot. A palesztinai vezetővel megbeszélést folytatott Lázár György, az MSZMP Politikai Bi­zottságának tagja, a Miniszter- tanács elnöke, Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Hazafias Népfront Or­szágos Tanácsának főtitkára, Gyenes András, az MSZMP Központi Bizottságának titkára és Púja Frigyes, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, külügyminiszter. A szívélyes légkörben és a kölcsönös szolidaritás szellemé­ben folytatott megbeszéléseken véleményt cseréltek a nemzet­közi helyzet legfontosabb kér­déseiről, különös tekintettel a közel-keleti helyzetre. Aggodalmukat fejezték ki az imperialista törekvések, az amerikai kormányzat által tá­mogatott izraeli vezetés agresz- szív politikája miatt, amelynek következtében fokozódott a fe­szültség a Közel-Keleten. Rá­mutattak, az Egyesült Államok szélsőséges körei megpróbálják kiterjeszteni befolyásukat az arab térségre. Elutasították a különutas al­kudozásokat, a Camp David-i megállapodásokat és a palesz­tin autonómiával kapcsolatos összeesküvést, amelynek célja az izraeli megszállás tartósítá­sa, a palesztinai arab nép nemzeti jogai érvényesítésének megakadályozása. Állást foglaltak a közel-ke­leti válság átfogó és igazságos rendezése mellett, amelynek el­engedhetetlen feltétele az iz­raeli csapatok teljes és feltétel nélküli kivonása a megszállt arab területekről, a palesztinai arab nép jogának biztosítása hazájába való visszatérésre, az önrendelkezésre és önálló nem­zeti államának létrehozására. A magyar vezetők hangsú­lyozták, a magyar nép együtt­érzést és cselekvő szolidaritást tanúsít a palesztinai arab nép áldozatos harca iránt, amelyet a Palesztinai Felszabadítási Szervezet vezetésével folytat. Megelégedéssel állapították meg, hogy a magyar és a pa­lesztinai arab nép közötti sok­oldalú, baráti kapcsolatok jól fejlődnek mindkét nép és a vi­lág haladó, demokratikus, im­perialistaellenes erői javára. Jasszer Arafat a Palesztinai Felszabadítási Szervezet Végre­hajtó Bizottsága és az egész palesztinai arab nép nevében köszönetét mondott a Magyar Szocialista Munkáspártnak, a magyar kormánynak és népnek a harcukhoz nyújtott támogatá­sért. Kifejezte meggyőződését, hogy a palesztinai arab és a magyar nép közötti barátság és együttműködés tovább erősö­dik. Mindkét fél hangsúlyozta a rendszeres véleménycsere fon­tosságát a kölcsönösen érdek­lődésre számot tartó kérdések­ről. Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségé­nek elnöke szerdán Moszkvá­ban fogadta a Szocialista In- ternacionálé leszerelési konzul­tatív tanácsának küldöttségét, omely Kalevi Sorsának, a Szo­cialista Internacionálé alelnö- kének, a leszerelési konzultatív tanács elnökének vezetésével tartózkodik a szovjet főváros­ban. A találkozón Leonyid Brezs­nyev felhívta a küldöttség tag­jainak figyelmét arra a veszély­re, amelyet a NATO-nak, s mindenekelőtt fő erejének, az Egyesült Államoknak jelenlegi politikája jelent a világbékére nézve. Megállapította, hogy a második világiháború óta még solha nem volt ilyen súlyos a nemzetközi helyzet Az SZKP KB főtitkára hang­súlyozta, hogy a bonyolult konf­liktusok, a vitás kérdések meg­oldásának egyetlen módját a türelmes, konstruktiv, a fegy­verzetek reális csökkentéséhez és megsemmisítéséhez vezető tárgyalások jelentik. Az európai nukleáris fegy­verzetek korlátozásáról Gertii­ben folyó szovjet—amerikai tárgyalásokról szólva Leonyid Brezsnyev megállapította: e megbeszélések első szakaszá­nak tapasztalata, az amerikai fél nyilvánvaló vonakodása a kölcsönösen elfogadható meg­állapodás kidolgozásától bizo­nyos fenntartásokat szül. Ezzel szemben a Szovjetunió akár már ma kész megállapo­dást kötni arról, hogy mindkét fél, a Kelet és a Nyugat is le­mond valamennyi, európai cél­pontokra irányzott közepes ha­tótávolságú fegyveréről. Jól ismert az is, hogy a Szovjetunió, a megállapodás el­érését megkönnyítendő, java­solta: a tárgyalások idejére mennyiségi és minőségi szem­pontból is fagyasszák be mind­két fél közepes hatótávolságú európai nukleáris eszközeit. A Szovjetunió azonban kész vol­na e moratorium idején egy­oldalúan csökkenteni európai részén elhelyezett közepes ha­tótávolságú fegyvereinek szá­mát. A Szovjetunió kész e ja­vaslatok alapján bármikor meg­állapodást kötni, és továbbra is reméli, hogy az Egyesült Ál­lamok kedvezően reagál indít­ványaira. A találkozón Kalevi Sorsa megköszönte Leonyid Brezs- nyevnek, hogy részletesen ki­fejtette a Szovjetunió állás­pontját a nemzetközi helyzet legidőszerűbb kérdéseivel kap­csolatban. Szólt arról, hogy nem sokkal a Szocialista Inter- nacionálé leszerelési munka- csoportjának 1979-ben Moszk­vában tett látogatása után a nemzetközi élet eseményeiben kedvezőtlen fordulat ment vég­be. A Szocialista Internacioná- lé és a benne tömörülő pártok több ízben mély nyugtalansá- quknak adtak hangot ezzel kapcsolatban, egyszersmind azt is megerősítették: szilárd el­határozásuk, hogy nem csök­kentik a párbeszéd, az enyhü­lés és a leszerelés érdekében tett erőfeszítéseiket. Fkmgsú- lyozta, hogy jelenleg a féke­vesztett fegyverkezési hajsza jelenti a legnagyobb veszélyt az egész emberiségre. Kalevi Sorsa szólt arról, hogy a Szocialista Internacionálé iro­dája a múlt év szeptemberé­ben, a konzultációs tanács ja­vaslata alapiján, határozatot hozott a leszerelésről Megnyílt az FKP XIV. kongresszusa Folyékonyműtrágya-tárolók fából Az FKP XIV. kongresszusa szerdán megkezdte tanácsko­zását a Párizs melletti Saint- Ouen-iban. A kongresszuson kétezer küldött és számos kül­földi delegáció vesz részt. Az MSZMP képviseletében dr. Ko­rom Mihály, az MSZMP PB tagja, a KB titkára és Berecz János, a KB tagja, a KB kül­ügyi osztályának vezetője van jelen a kongresszuson, az SZKP delegációját Konsztantyin Cser- nyenko, az SZKP KB titkára, a PB tagja vezeti. A kongresszus megnyitása után Georges Marchais, az FKP főtitkára terjesztette elő a köz­ponti bizottság jelentését. Marchais elemezte az el­múlt évtizedek harcának tanul­ságait. Rámutatott: a párton belül széles körű vita folyt ar­ról, hogy mi okozta a legutób­bi választásokon elszenvedett visszaesést. A központi bizottság jelen­tése részletesen vázolja a Fran­ciaországban megvalósítandó szocializmus fő vonásait. Há­rom ilyen fő vonóst nevez meg: 1. Egy igazságos társadalom megteremtése. 2. A társadalmi termelés új módon való növe­lése. 3. A demokrácia és a szabadságjogok biztosítása. New York, ENSZ Szír határozattervezet a közgyűlés előtt Szíria és az el nem kötelezett országok csoportja kedden es­te Izraelt elítélő határozatter­vezetet terjesztett az ENSZ-köz- gyűlés rendkívüli ülésszaka elé, amelyen a Golan-fennsík izrae­li annektálása nyomán kiala­kult helyzetet vitatják meg. A dokumentum a leghatáro­zottabban elítéli Izraelt, amiért nem hajlandó visszavonni a Szíriához tartozó Golan-fenn­sík bekebelezését jelentő tör­vényt, agressziónak, s ezért ér­vénytelennek minősíti az izraeli döntést. Kimondja, hogy a bé­két fenyegető izraeli politika összeegyeztethetetlen az ENSZ- alapokmányával, s ezért java­solja a világszervezet tagálla­mainak, hogy ne szállítsanak fegyvereket és katonai felsze­relést Izraelnek, és ne vásárol­janak tőle fegyvereket és kato­nai felszerelést. Az ülésszak résztvevői meg­vitatják a határozattervezetet, majd szavaznak elfogadásáról. Mint ismeretes, a közgyűlés határozatai - az alapszabály­zat értelmében — nem kötelező érvényűek. A folyékony műtrágya tárolá­sa manapság nagy gond. Nem találtak olyan tartályt, amelyik ellenáll. Szétmarja a műanya­got, a fémet, a betont. Az Agárdi Állami Gazdaság szak­emberei kísérletezték ki. hogy tárolásra a legalkalmasabb a fa, a vörös fenyő. Az első kí­sérleti példányok jól vizsgáztak, így megbízást kapott a Báta- széki Kádár- és Faipari Szövet­kezet ilyen berendezések gyár­tására. Jelenleg a Szigetvári Állami Gazdaság részére készítenek három darab tízköbméteres tartályt. A tervek szerint a szö­vetkezetnél gyártják le a mező- gazdaságnak szükséges összes folyékonyműtrágya-tárolót, ame­lyek tíz köbmétertől száz köb­méteres űrtartalmúak lehetnek. Kemény munka a pántolás /

Next

/
Thumbnails
Contents