Tolna Megyei Népújság, 1982. február (32. évfolyam, 27-50. szám)

1982-02-20 / 43. szám

1982. február 20.

, TOLNA \

6 rtÉPÜJSAG

— Látom itt a falon azt az intarziát, amit jó tíz éve ismertem meg a honvédségnél. Akkor úgy gondoltam, hogy Stróbl József tizedes, művész, képzőművész szeretne lenni. És most a tolnai Gemenc Ipari Szövetkezet elnöke. Az intarziakészités hobbi volt?

— Természetesen. Olyan elfoglaltság, amelyet most hasznosítok leginkább. Türelemre, kitartásra nevelt az aprólékos munka. Sőt, bizonyos fokig a szépérzékemet is fejlesztette, ami ismételten hasznos, hiszen mi olyan cikkeket gyártunk, amelyeknek tetszetősnek kell lenniük, mert máskülönben a vevő rá se néz.

— Egyszer beszélgettem egy szövetkezeti elnökkel. Ők is exportálnak, sőt termékeik nagy része külföldön talál gazdára. Az igaz, hogy csak a munkát exportálják, mert az anyagtól kezdve az utolsó rajzig mindent a partnertől kapnak. Ez az elnök mindenáron azt hajtogatta, hogy ö külkereskedő.

— Most nevessek?

— Nem muszáj. Elég, ha elmondja, milyen bőrben érzi magát?

— Szövetkezeti vezetőnek. Olyan vezetőnek, akinek munkaijában nagyon fontos az üzlet- szerzés és az üzletkötés, de nem vagyok a külkereskedő, hanem a küHeeres szakember mellett gazdasági szakemberként segítek dönteni, pontosabban közösen döntjük el, hogy érdemes-e, megéri-e üzletet kötni.

— Manapság illik szidni a külkereskedőket.

— Embere válogatja. Nekem is lenne egy-két javaslatom a külkereskedelemmel kapcsolatban, de szidni őket, eszembe sem jut.

— Jó kapcsolatban van velük?

— Egyszerűen egymásra vagyunk utalva. A külkereskedelmi vállalatok szerzik a partnert, információjuk van, csak ők rendelkezhetnek adatokkal a partnerrel kapcsolatban, ők tudják, hogy mennyire tőkeerősek. A külkereskedelmi cégeknek konkrét információjuk van arról, hogy milyen változások mennek végbe a világban, milyen stílus érvényesül a piacon.

— Annyit tudok, hogv a szövetkezetnek nincs joga tárgyalni külföldi cégekkel, de mégis ott vannak

! a tárgyalásokon. Ez a laikus számára jókora ellentmondás.

— A tárgyalásokon legtöbbször gyors döntés szükséges. A megrendelő változtatást kér, vagy olyan kalkulációt igényel, ami csomagolás nélkül, vagy «fly-egy részegység nélkül készülne el. Akkor ott rögtön válaszolni kell, érvényes árat kell mondani. A külkereskedő ért a valutáris dolgokhoz és még egy csomó jogi és a kereskedelmi szabályhoz. De azt nem tudja megmondani, hogy meddiq lehet elmenni árkérdésben. Ezért kell az itthoni gyártó^ képviselője is. A külkereskedő írja alá a szerződést, mi csak azután szerződünk velük. Ez a módszer így jó, mindkét félnek biztonságot ad.

— A tárgyalásokon 260 embert képvisel, az itthoni kollégákat, ez nem nyomasztó?

— Tudom, hogy milyen háttérrel rendelkezem. Ismerem az üzem technológiai, szakember- és vezetői hátterét. Ott kint minden kalkuláció nélkül meg kell ítélni, hogy a mi szövetkezetünk tudja-e tartani azt az árat, amit a partner felajánl.

— Mire képes itt Tolnán a szakembergárda?

— Nagyon jó szakemberei vannak a szövetkezetnek. Régi, 20—25 éve a szakmában dolgozó, a szövetkezetben felnőtt szakembergárda dolgozik nálunk. A legfiatalabb művezetőnk 27 éves.

— Itt valami hiba van. Alig múlt harmincéves, azt várná az ember, hogy csupa fiatallal veszi körül magát.

— Nem azt mondtam, hogy öreg emberekkel dolgozunk. Mondok egy példát. Halász István főművezető 26 éve van a szövetkezetben, de mégis csak negyvenéves. Az általános iskola után ide jött segédmunkásnak, később szakmunkás lett, elvégezte a szakközépiskolát, a technikusminősítőt és még ma is fiatal ember. Nincs olyan vezetőnk, aki ne itt kezdte volna, és ez a tény, amikor külföldön vagyok és tárgyalok, mindig ott van az eszemben. Magam előtt látom az embereket, tudom, ha elvállalok egy módosítást, akkor ott a gép mellett mit fog ehhez szólni az asztalos, vagy a lakatos. Ezért tudok tárgyalni, s nem hoznak zavarba a partnerek, mert érzem az itthoniakat mellettem.

— Az előbbi mondat szépen hangzik. Nem udvariassági gesztus?

— Miért lenne az?

— Csak úgy gondoltam, szakmai ártalom, a külkereskedő szövetkezeti elnök is szívhez szólóan beszélt.

— Nálunk nem fogadják el a dumát az emberek, mondtam már; régóta dolgoznak a szövetkezetben, ismernek engem is, mindenkit. Itt csak a tiszta szó érvényes.

— Huszonnégy évesen már műszaki vezető, három év múlva megbizött elnök és 1977. január 1- től választott elnök. Mit jelent önnek a karrier szó?

— Karrier? Nem szeretem ezt a szót. Mi egyáltalán a karrier? A régi értelemben — ahogy én értelmezem —, az előrejutást jelenti, minden körülmények között, tehát meg nem engedhető módszerekkel is. Ebből nem kérek, azt hiszem senki sem kér. De, szerintem nem ez a szó igaz értelme. Nem lehet csak ez. Véleményem szerint minden embernek kell hogy legyen arra igénye, hogy előrejusson a munkája révén. Most szövetkezeti elnök vagyok, szerintem karrier az is, ha húsz év múlva is meg tudok felelni az akkori igényeknek. Ha megállók a fejlődésben és a szövetkezet túllép rajtam, akkor nem jutottam sehova. Azt hiszem, ez az igény nemcsak velem szemben áll fönn, hanem a szövetkezet minden dolgozójával.

— Ez lenne a titka, hogy a Gemenc Ipari Szövetkezet az utóbbi években nagyon szépen halad előre, hogy nem úgy érzékelik a gazdaságban végmebenő kemény és sokszor szorító változásokat, mint a többiek?

— Nem hiszem, hogy beszélhetnék titokról. Szeretnek itt dolgozni az emberek.

— A szerétéiből nem lehet megélni.

— Nem akartam erről beszélni, de kénytelen vagyok elmondani a szövetkezet létrejöttének történetét. A hetvenes évek közepén az irányítószervek javasolták, hogy egyesüljünk a tolnai építőipari szövetkezettel. A tagság ellene szavazott. Egy év múlva pedig önként egyesült a két szövetkezet. Tehát teljes egészében érvényesült a szövetkezeti demokrácia. Ezután mindannyian éreztük a felelősséget; bizonyítani kell. Mikor először nemmel szavaztunk, utána Szakái László, az MSZMP akkori járási titkára azt mondta, hogy nem ért velünk egyet, de azért bizonyítsunk. Hát az első évben nekiálltunk bizonyítani.

— De végül mégis az irányitószerveknek lett igazuk.

— Ez benne az érdekes. Akkor úgy döntöttek az irányító- szervnél, hogy az építőipari házasodjon össze a szekszárdi Szakály szövetkezettel. Ezt nem akarták, megkerestek bennünket és a közgyűlés az egyesülés mellett volt.

— E mögött nem a Szekszárd—Tolna ellentét van?

— Nem akartak az emberek idegen vezetőket. Mondtam, már hogy nálunk mindenki tolnai, itt nevelkedett...

— Akkor, hogy leheteti elnök?

— Az összes hozzátartozóm tolnai.

— Ettől még nem lesz eredményes egy szövetkezet.

— Az első két évben „bizonyításban” voltunk. Utána meg, úgy érzem, sikerült a kereseteket az elvégzett munka arányában kialakítani. Mivel a szövetkezet gazdaságossága évről évre emelkedett, volt bér is. A kettő kölcsönhatásban van egymással. A jó munkát dotáltuk, így megint eredményesebb lett a gazdálkodás.

'í — Mennyi a jövedelme?

— Meg kell nézni a bérlapomat. Tavaly 86 ezer forint volt a fizetésem, erre jött 23 ezer forint jutalom és nyereség.

j — Elégedett?

— Műszaki vezetőként 3800 forintot kerestem. Akkor sem kértem béremelést, most is elégedett vagyok, két éve, hogy ilyen jól keresek.

— Van olyan szakmunkás, aki ennyit keresett.

— Sokan vannak.

* —Ez nem irritálja?

— Aki ennyit keres, az sok délutánt és szombat-vasárnapot az üemben van. Megdolgozik érte.

i — Szokott álmodni?

— Igen.

I — Miről?

— Rendszerint a szövetkezetről.

I — Mit?

— Baleset történt.

— Rossz a munkafegyelem?

— Nem rosszabb az átlagosnál, de én mégis félek a balesetektől.

— Mi okoz olyan gondot, amit feltétlenül meg kell oldani, amit elmulasztottak az elmúlt években?

— Korábban kevesebbet fektettünk a technikába. Feltétlenül rendezni kell a vasipari részlegnél a központi fűtést, ami a faipari hulladék felhasználására épül. A másik; nem rendelkezünk szárítóval. Nagy rizikót vállalunk. Termékeink 85 százalékát befolyásolhatja a szárító hiánya. Ez már túlnő az ésszerű kockázat határán.

— Egyet nem értek. Azt mondja, hogy ez a szövetkezet egy nagyon jó közösség. Mégis cinkcsizmával a lábán itt ül és beszélget. Szerintem otthon kellene lennie táppénzen. Nélkülözhetetlennek érzi magát?

— Vannak dolgok, amiket elvállaltam. Ha követelni akarok, meg is kell csinálnom, mert máskülönben nem várhatom el mástól ezt a fajta kötődést. Ha már bejövök egy ügyet elintézni, akkor általában itt is ragadok. Egyébként, ha nem mennék egy hónapig akár a vasipari részleghez, vagy ide a fásokhoz, menne a munka tovább. De, azért vannak dolgok, amikor ott kell lenni az embernek. Nem a döntésnél, hanem előtte. Valahogy úgy van nálunk, hogy egy-egy döntéshez én kérem ki a kollégák véleményét, az is előfodul, hogy az üzemvezető dönt a helyi dolgokban, és előtte tanácsot kér tőlem. Ezért is jó, ha itt vagyok. Nem biztos, hogy ez a vezetési stílus jó egy nagy szövetkezetben, ott, ahol ezernél több ember dolgozik. De, nálunk, egy ilyen kis szövetkezetben, azt hiszem megfelel.

— Jduszonnégy évesen lett második ember itt a szövetkezetben. Milyen tervei voltak?

— Semmilyenek.

— De hát az ember ilyenkor meg akarja mutatni.

— Elküldték ‘ az OKISZ-ba műszaki vezetői tanfolyamra, ott azt mondták a többiek, hogy ilyen idős korukban ők még gyalupadot sem kaptak. És igazuk volt. Először meg kellett ismernem a szövetkezeti mozgalmat, meg a szakmai kérdések mellett kellett foglalkoznom létszámgazdálkodással, meg bér- fejlesztéssel, ezek mind újdonságok voltak számomra, dehogy is akartam megváltoztatni a világot. Nagyobb volt a feladat, mint az én tudásom...

— Az intarziakészités?

— Elfelejtettem. Ez az egy kép, amely itt van a falon, emlékeztet rá. Tanulnom kell, továbbképezni magam, mert nem szeretném, ha a szövetkezet túllépne rajtam. Meg, van munkánk elég, az idei évre az exportunk nyolcvan százaléka már le van kötve, érvényes szerződéseink vannak, azt teljesíteni kell.

— Sok sikert hozzá!

HAZAFI JÓZSEF

Múltunkból

Tolna megye XIX. és XX. századi történetéhez hozzátartozik a selyemhernyó-tenyésztés és a sélyemipar. Több ezer embernek biztosított keresetet a nyári időszakban a hernyók gondozása. Az országutak mentén lévő eperfákat kora hajnalban és az alkonyban tömegesen lepték el az emberek, s szedték a fák levelét. Mindig friss levelet kellett szedni, mert a hernyók kényesek, válogatósak voltak: a fonnyadt, száraz leveleket nem ették meg. A vármegye kénytelen volt több esetben szabályozni, hogy egy-egy út melyik község „illetékességi területe" — a levélszedést illetően. így is gyakori volt a „határsértés”, azaz leszedték egymás elől az eperfák gyenge, friss leveleit. A gubák leadásakor kapták meg a tenyésztők fáradságos munkájuk szűkre szabott bérét. De mégis több volt a semminél. ..

ÉLET A TOLNAI MUNKÁSOTTHONBAN

A tolnai selyemfonoda is rendszeres keresetet biztosított a község lakóinak. Igaz, az alkalmazottak túlnyomó többsége fiatal lány volt, gyakran jóval 20 év alatt. A fiatalok részére az üzem úgynevezett munkás- otthont létesített, ahol szállást, étkezést, nevelést biztosítottak számukra. A munkásotthon létszámára következtethetünk egy, az alispánhoz benyújtott 1920- ban kelt levélből is. Ebben a levélben 60 munkáslány és 10 főnyi felügyelő, kisegítő személyzet részére kért a szekszárdi selyemtenyésztési felügyelőség lisztkiutalást. A munkásotthon életének szabályzatát, a házirendet egy központi minta alapján — helyileg dolgozták ki. Egy 1923-ból fennmaradt házirend jól mutatja, milyen életük lehetett ott a fiatal lányoknak. A szabályok legtöbbie idegen a mi számunkra s utólag is csak sajnálni tudjuk azokat, akik — némi kereset reményében — lakói voltak ennek az otthonnak. Idézzünk a szabályzatból:

,,A magaviseletben vagy cselekedetben engedetlen, rendetlen növendékkel szemben fenyítékként a vezetőnő által a következők alkalmazhatók: figyelmeztetés, dorgálás, térdeplés, a zsebpénznek vagy mozgókép- színházba menésnek bizonyos időre való megvonása továbbá a vasár- vagy ünnepnapi szabad kimenő beszüntetése azoknál, akik ezen kedvezményben már részesültek." (Tehát ki kellett érdemelni a mozibamenést, a szabad kimenőt is. A szabályzat nem rögzíti, hogy mi tekintendő engedetlenségnek — ezt a vezetőnő kénye kedvére bízták.)

További büntetéseket is megnevez a házirend :

„Azon növendékektől, akik ezen fenyitő rendszabályok után is engedetlen, vagy kihívó magaviseletét tanúsítanak, a vezetőnő kivételesen egyes ételeket megvonhat, sőt kézzel való testi fenyítést is alkalmazhat” — azaz a rábízott fiatal lányokat megverhette. Ezen nem enyhít az a megszorítás sem, hogy a szabályzat szerint az ilyen testi fenyítést be kellett volna jelenteni a selyemtenyésztési felügyelőségnek.

Még olvasni is szinte elképesztő a házirend 24. pontját, melv szerint:

„A növendékek címére érkező leveleket (levelezőlapokat), továbbá a növendékek levelezését a felügyelőnő tartozik elolvasni.” Szegény . gyermekek szüleiknek még levélben sem panaszolhatták el sanyarú sorsukat, a kizsákmányolást, a fárasztó munkát, a megaláztatást. De a szülők sem vigasztalhatták lányukat a vezetőnő tudta nélkül.

S milyen sors jutott azoknak, akik „megöregedtek”, s nem hagyták el az otthont? Erre a 36. oont ad választ:

„Azon meabízható és iá ma- qaviseletű növendékeknek, akik 17. életévük betöltése, illetve a köitlezett öt év letelte után saját elhatározásukból az otthon kötelékében maradnak, vasár- és ünneonapokon délután a vezető felügvelőnő meghatározott időre szabad kimenőt engedélyezhet, de mindég csak úgy, hogy legalább is még egy másik ilyen növendék társaságában töltse az illető növendék az otthonon kívül az időt. Hv növendékeknek nyilvános táncmulatságokon is szabad megjelenni, de csak egy felügyelőnő kíséretében. A többi növendékek vasár- és ünnepnapokon egy felügyelőnő vezetése alatt sétára mennek."

A szülői háztól elszakadt fiatal lányok reménykedtek abban, hogy szüleik, hozzátartozóik meglátogatják őket. Mit ír elő ilyen helyzetre a szabályzat? Rendkívül szigorúak az előírások, szinte embertelenek. Idéz-, zük:

„Ha a növendékek rokonai látogatóba jönnek, úgy ezeknek csak a vezető felügyelőnő — vagy helyettese — engedélyével szabad az illető növendékkel érintkeznie. Ha a felügyelőnő szükségesnek tartja, hogy ezen érintkezésnél egy felügyelőnő jelen legyen, úgy eziránt intézkedik. Ily látogatásoknak mindig a legrövidebb időre szabad csak terjedni.

A növendékeknek hozzátartozóikkal az otthonból távozni nem szabad.”

A HÁBORÚS KONJUNKTÚRA

A harmincas évek végén már meglehetősen nagy létszámmal dolgozott az üzem. Egy kimutatás szeript 1938-ban 376 alkalmazottja volt a selyemfonónak. Legtöbben a fonónők voltak: összesen 180-an. Közülük 88 tíz száíllal, a többi nyplc szállal dolgozott. A csomózónők száma 68, a fűzőké 53, a kísérletezők létszáma pedig 35 volt. Néhány év alatt ez a létszám is megkétszereződött. A háborús konjunktúra jó üzletnek bizonyult. A hadseregnek nagy szüksége volt a selyemre.

EGY SIKERTELEN MUNKÁSAKCIO

1942. februárjában a Selyemfonógyárak Központi Igazgatósága levelet kapott a gyár munkásaitól. A levélben az üzem igazgatójának eltávolítását követelték. Idézzük a levelet:

„Tisztelt Igazgatóság!

Azonnal követeljük Beyer igazgatónak Tolnáról való elhelyezését. Ha esetleg önök a méltóságos papára való tekintettel nem teljesítenék ezen követelésünket, úgy vegyék tudomásul, hoqy a munkát azonnal abbahagyjuk és mindazideig nem fogunk dolgozni, míg jogos követelésünket, az igazgató eltávolítását és a 15 százalékot meg nem kapjuk. Nem dolgozunk tovább ilyen csirkefogó, lelketlen kufárral. De ugyanakkor önök is az embertelenség és a llelketlenség netovábbját halmozzák egymás tetejére. Úgy látszik-Önök nincsenek tisztába az emberi kötelességükkel, mert a mi utolsó csepp vérünket is kiszipolyoznák, csak azért, hogy ilyen jól végzett aljas munka után még magasabb állást tölthessenek be. Mi pedig szegény kulik, járjunk rongyokba és dögöljünk éhen, hogy Beyer, Her- telendi és társai a mi keserves filléreinkből vagyont kovácsoljanak. Hát most már elég volt ebből a sok gazemberségből, vigyék innen azonnal, mert a sok sok évi félrevezetést és gazemberséget megtoroljuk raita. Harminchét órán belüli intézkedést követelünk.

Tolna 1942. február 11.

Tolnai Selyemfonó és Cérnázó dölgozói”

Az igazgatóság a levél másolatát megküldte a tolnai selyemfonónak. A csendőrség nagy apparátussal kezdett nyomozni, de eredményt nem értek el.

Február 12-én újabb levelet kapott az Igazgatóság. Lényegében megismétli a fentebb idézetteket — de a helyzet nem változott. A munkások akciója nem járt sikerrel. Igaz, a munkát beszüntették február 14-én, a gyártelepet is elhagyták a munkások, de másnap munkásküldöttség járt a telep vezetőinél. Érdemi tárgyalást nem folytattak, s a munkát február 17-én felvették.

K. BALOG JÁNOS