Tolna Megyei Népújság, 1982. február (32. évfolyam, 27-50. szám)
1982-02-20 / 43. szám
1982. február 20. ivÉPÜJSÀG 7 Járható út a csomagolásban A göngyöleg is lehet olcsóbb Egy ABC-áruhóz egész raktárkészlete csak gyufásdoboz- nyi, sótartónyi, maroknyi meny- nyiség ahhoz képest, amennyi áru befér a Paksi Konzervgyár készáruraktárába. Aki még nem látta ezt a monumentális termet, nem tudja, milyen távolságok és magasságok lehetnek egy épületben, szemmel érzékelhetően. Pedig az itt tárolt mennyiség csak egy része a gyárban felhasznált anyagoknak. A raktárban csak a készáru van, az is csupán addig, amíg el nem szállítják. Mindig van a gyárban óriási mennyiségű üres üveg, üres doboz, csomagoláshoz való, tehát még föl nem használt fólia, van továbbá a gyártáshoz, vagyis a tároláshoz szükséges hordó, ugyancsak temérdek, és a göngyölegek egyéb képviselői sem hiányoznak. A végtermék megjelenése a boltban üveget vagy dobozt jelent. Címke van rajtuk. Amit a vevőnek tudnia kell, azt ilvmódon megtudhatja. De hogy mennyi munka, szervezés, figyelem, szállítás és javítás, beszerzés és csomagolás kell ahhoz, hogy konzerv legyen a nyersanyagból és ez a konzerv eljusson a kereskedelmi hálózathoz, a kívülállónak fölfogha- tatlan. A göngyölegek és csomagolóanyagok jelenlegi készletének értéke a Paksi Konzervgyárban 96 millió forint. Ami persze nem túlzott készletezés, hanem szükséges. Ha egyedül ezt a számot és ezt a munkát tekintjük, már sejthető a nagyság. A csomagolás korszerűségéről érdeklődtünk a gyárban Márkus Józseftől, az anyagosztály helyettes vezetőjétől. A szállításhoz való csomagolásban az egyetlen járható út a zsugorfóliázás és az egységrakomány, amit targoncával lehet emelgetni, rakni a kocsikra,' a raktárban és a vagonok berakása is lehetséges ilyen formában. Az egyetlen járható út úgy értendő, hogy jobb lenne az üvegeket kartondobozba rakni, nagyobb biztonságban lennének, de annyi karton nem létezik és a csomagolással soha nem végeznének, hiszen kézi munka kellene ahhoz a módszerhez. Tehát, az egyetlen járható út mindent kifejez: az egységcsomagos, zsugorfóliás áru időben bejut a raktárba, onnan tovább bármikor a szállítójárművekre, például irányvonatra. Kellő vigyázat mellett nem törnek az üvegek, az áru épségben megérkezik külföldre is. Nem mindegy, hogyan kerülnek egymás mellé ezek a jókora egységrakományok a vasúti kocsiban, szépen kell illeszkedniük, pedig itt Pakson sajnos nincs rámpa a vasútállomáson, a rakodó targonca nem tud begördülni a vagonajtón, hanem fölteszi a súlyos rakományt az ajtón belülre és onnan hidraulikus kis emelőszállító kocsival, tehát kézi erővel-ügyességgel viszik tovább, amíg meg nem telik egy-egy vagon. Mi kell az egységrakomány elkészítéséhez? Legalulra kerül a fából való rakodólap. Ebből saját készlete van a gyárinak, 55 ezer. A MÁV cserealapon elszámolja, vagyis mindig visszakerülnek a lapok a gyárhoz, a konzervet vásárló cégnek, vállalatnak nem kell, minek is kellene. A zsugorfólia, a zsugorsapka beszerezhető, a Tiszai Vegyi Kombinát készíti. Megtörtént, többször is, hogy a Paksi Konzervgyár kisegítette a Bonyhádi Zománcárugyá- rat fóliával. Egy-egy sör üveg fölé papírt tesznek, tehát az egységrakományban ezzel is kímélik az egymásra nehezedő, tele üvegeket. A pántoló szalag, amivel összeerősítik ezt az egész (nagyjából kocka alakú) rakományt, acélból van, sokat kibír. . Évente ezret pótolnak takarékosan Két éven belül eltűnnek a fahordók Az üres üvegek ugyancsak egységrakományként érkeznek a gyárba, újabban már az ötliteresek is. Vigyázva kell leemelni a törékeny csomagot a teherkocsiról és lerakni a gyárudvaron. A doboz helyen készül, sőt, sokkal többet tud gyártani a Paksi Konzervgyár dobozüzeme, mint amennyire itt szükség van. A göngyöleg egy része sérülékeny, évről évre pótolni kell, de van olyan is, ami mindent kibír. Ez a műanyag hordó. Kitűnően bevált. Két év múlva már nem is használnak a gyárban fahordókat, amelyekből pedig néhány éve még 4—5 ezer volt itt. A műanyag hordó valamivel nagyobb, 220 literes, fényre, napsütés melegére nem reagál és még azt is bírja sérülés nélkül, ha telerakva leesik. Kipróbálták. A Debreceni Hungária Vegyiművektől érkezik. A fából készülő göngyöleg beszerzése sem gond, sőt, arra is van lehetőség, hogy takarékosan vegye meg a gyár. Például a konténert azelőtt az ÉRDÉRT Vállalattól vásárolták, most pedig a csöglei Marcalvölgye Tsz-től rendelik, innen darabonként 50 forinttal olcsóbban hozzájutnak. Évente általában ezer konténert kell pótolni. A 6500-as készletben ennyi megy tönkre a nagy igénybevételtől: egy-egy konténer egy szezonban 58-szor fordul a súlyos rakománnyal, borsószemmel, zöldbabbal, paradicsommal, almával. Tehát ezerszer ötven forint megtakarítás. A már említett egységrakomány elkészítéséhez zárókeret is kell, ez ugyancsak fából való, mint a legalul lévő rakodólap. A zárókeretet korábban a kiskunsági Erdő- és Fa- feldolgozó Gazdaságtól vásárolta a konzervgyár. Most, hogy önálló lett a gyár és még jobban akar gazdálkodni, a zárókeretet darabonként négy forinttal olcsóbban megszerzi, Baranyából, a hetvehelyi tsz- ből. Ez nyolcvanezer fofrintot hoz a konyhára. Pedig csak egy göngyölegdarab. G. J. — G. K. Nyereségterv Az egyénit ne válasszuk el a köztől Dr. Dékány Károly gazdasági igazgatóhelyettes valahol a számviteli osztályon van, s negyedóra s múlik, mire utoléri a titkárnői telefon. Nincsen íróasztala. Két étkezőasztalforma alkotmányt összelöktek, ezek tele irományokkal, aktákkal és körötte össze-vissza állított székek. Leülök. Várom az igazgató- helyettest. * A nyereségről, a nyereségtervezésről beszélünk, de egész délelőtt nem esik szó így, konkrétan szó szerint erről, hanem egészen más a témánk. Nézzük közelebbről. * Kaposvárott érettségiztem, vegyész akartam lenni. Veszprémbe jelentkeztem, de szerencsétlenségemre azon a nyáron elmentem dolgozni. Ott fogott meg a számviteli csiriz, az a ragasztó, amelyik nem engedett el még a mai nap sem. Elérkezett az iskolaév, az egyetem kezdése, én meg ott álltam a számvitelben, persze még az alapfokon, de már éreztem, hogy ez számomra a jövő. A jövő. 1952-ben tehát, a 3. számú Mélyépítő Vállalatnál Kaposvárott Imre Lajos főkönyvelő beoltott a szakma-szérummal, és dolgozni kezdtem. Pedig akkor többször is, még októberben is, rámszóltak a párttól, hogy menjek az egyetemre, ott a helyem. Én maradtam. Megszerettem a munkát, tetszett, hogy a vállalat működését a számokon keresztül fel tudtam fogni, érzékelni és befolyásolni. Megéreztem, hogy az én munkám révén is pénzhez juthat a vállalat. Abban az időben merev tervutasításos rendszer volt, tehát amit egy hónapra lebontottak, azt teljesíteni kellett. Elszámolni a teljesítmény havi ütemezését a mi területünkön, azaz az én munkakörömben iszonyú odafigyelést kívánt, nehogy elcsússzunk valami pitiáner dolgon. Megfogtam a kérdés lényegét: a számviteli, adminisztrációs szakma legalább annyira fontos, mint a műszaki, a termelésirányítói, erről bizonyosodtam meg. Fél év után Budapestre, héthónapos bentlakásos iskolára küldtek, ez a KPM szervezésében történt, amolyan főkönyvelő-előkészítő tanfolyam volt. Jeles eredménnyel végeztem. Vállalatomnál, 1953. szeptemberében számviteli osztályvezetői beosztást bíztak rám. Ak- - kor körülbelül nyolcszáz személy dolgozott a cégnél. 1954- ben egyesítették az én vállalatomat másik kettővel.-Akkor kevés régi ember maradt a helyén, újak jöttek. Rám a vállalat szervezői tennivalóit bízták, csoportvezetői rangban. Ez új volt. Teljesen új. Rengeteget olvastam, tanultam, hogy elegei tegyek a megbízásnak. Mi abban az időben a Bondor-féle tröszthöz tartoztunk, ez fontos, azért, mert később, amikor Tolnába kerültem, akkor, az ottani munkatársam, Tarjáni Lajos lett az igazgatóm. 1960-ban beolvasztottak bennünket a Baranya megyei Állami Építőipari Vállalathoz. Ott pénzügyi csoportvezetői beosztást kaptam és felvételemet kértem a közgazdaságtudományi egyetemre. Mindig érdekelt az ügyvitel, az kiváltképpen, hogy egy gazdálkodási egység miért jó, miért rossz? Ezzel rengeteget foglalkoztam tanulmányaim során is. Mindig azt vizsgáltam, hogy egy helyzet kialakulását milyen tényezők okozták. Belemélyedtem a témákba, és egyetemi éveim alatt mindig jó eredménnyel vizsgáztam - közgazda lehettem. Ez 1966-ban volt. Ekkor lehetőség nyílott arra, hogy az alakulóban lévő Tolna megyei Állami Építőipari Vállalatnál főkönyvelői beosztással bízzanak meg. A Minisztérium felkért erre, én vállaltam. Szóval az egyetem elvégzése után ismét olyan helyzet állott elő, hogy tanulni „kellett". Két évet tanultam a továbbképzés témakörben a közgazdaságtudományi egyetemen, jeles eredménnyel zártam az éveket. 1979-ben tehát ezzel is végeztem, akkor egyetemi tanáraim azt mondták, hogy a vállalat belső irányítási rendszerének reformjáról szóló dolgozatomat készítsem el doktori disszertációra. Ráálltam. Pedig tudtam hogy iszonyatos sok munka, tanulás vár rám. Mert mégiscsak főkönyvelő voltam, és a disszertációra készülni — nem kis dolog. 1980-ban védtem meg disszertációmat summa cum laude fokon. Doktor Dékány Károly — került a személyi igazolványomba. * Egyetemi tanáraim, más oktatóim mindig azt mondták, ne helyezzem az egyéni érdeket a köz érdeke fölé. Azon munkálkodom, hogy vállalatunk gazdaságosan működjön, hogy a különböző szabályozókat figyelembe véve, a vállalati kollektíva részére magasabb életszínvonalat érhessünk el, jobb munkakörülményeket, kedvezőbb munkafeltételeket teremtsünk meg. * Beszéljünk akkor a nyereség- tervről, a Tolna megyei Állami Építőipari Vállalatnál. Eddig csak a gazdasági igazgatóról szóltunk. És ha gazdasági igazgatóról van szó, keressük a számokat a nyereségről, a tervről, meg a munkáról. S aki tud, az következtetni tud ezekből a számokból, hogy a TÁÉV-ra 1982- ben milyen feladatok hárulnak. 1981-ben a TAÉV nyeresége 67 millió forint volt. Ebből az államnak befizettek 32 milliót, fejlesztésre elköltötték 26-ot, a részesedési alap hárommilliót tett ki, a tartalékra hatmillió forintot tettek. 1981-ben a vállalat teljes termelési értéke egymilliárd forint volt. Az 1982. évi terv: a termelési érték 1,030 milliárd forint. A 77 milliós tervezett nyereségből 37 millió forintot az államnak fizetnek, különböző címen 28 milliót fejlesztésre, ötmilliót részesedésre és hétmilliót tartalékra juttatnak. Még mindig a nyereségről: 1981-ben az egy főre jutó nyereség összege 22 774 forint volt, idén 27 402 forintot terveztek. A vállalati bérszínvonal is eligazítja azokat, akik a nyere- ségképzésben-tervezésben — és „realizálásban” érdekeltek. 1981-ben 50 334, idén a tervek szerint 54 724 forint lesz a vállalati átlagbérszint. Ez 8,7 százalékkal magasabb, mint 1981- ben volt. * * Nehezen indult a beszélgetés. . Nyereségről riportunk második részében esett szó. Egy ember a gazdasági igazgató, egy a 2810 vállalati dolgozó közül, akinek köze van hozzá, miként alakul az idei terv teljesítése, nyeresége. PÁLKOVÁCS JENŐ Nincs íróasztala...
