Tolna Megyei Népújság, 1982. február (32. évfolyam, 27-50. szám)
1982-02-20 / 43. szám
1982. február 20. ^PÜJSÀG 5 Tél >82 Tél volt ez a mostani a javából —-, mondhatnánk, ha már biztosak lehetnénk abban, hogy — legalábbis erre az idényre — mögöttünk vannak a fogva- cogtató napok. Az idősebbek azonban óvatosságra intenek, s arra kényszerítenek „fagyos" tapasztalataink is. Három kontinens lakóival együtt dideregtük végig majd' az egész január, február 2-án a medvétől vártuk a csodát, azóta reméljük a tél végét, a tavasz beköszöntét. Ez a felvétel januárban Európa sok városában készülhetett volna. Katonák takarítják a havat az NSZK-ban, Münchenben. „Téli szerelem”. Ez az osztrák férfiú hóból alkotta meg álmai asszonyát. Most már csak azért van gondban, hogy miként ölelje át. Londonban a fotóriporterek egy megfagyott szökökutat fényképeznek Még rosszabb volt a helyzet Lengyelországban, Plock környékén. A képen látható férfi a Visztula jeges árja elöl a háza tetejére menekült és onnan kér segítséget. Pesti utcakép. Mínusz 15 fok! A fotóriporter szerint ettől a fedett arcú fiatalembertől a hidegnek meg kellett volna ijednie. Az NDK-ban a jeges áradás is súlyos gondokat okozott. A képen két tűzoltó siet a rászorultak segítségére a thü- ringiai Wasungenben. Jégkastély? Nem. Chicagóban mínusz 26 fokos hidegben birkóztak a tűzoltók az épületből előtörő lángokkal. A felvétel a sikeres oltás után készült. Ez is utcakép — New Yorkból: a hajléktalan Charlie dobozokba menekült a hideg elöl. Azon az „emlékezetes" januári hétvégén, amikor a tél hozzánk is megérkezett, gépkocsik sokasága akadt el a behavazott utakon. A képen az M—1-es úton folyik a mentés. I Az ausztráliai Sydney-ben kánikula volt