Tolna Megyei Népújság, 1982. február (32. évfolyam, 27-50. szám)
1982-02-14 / 38. szám
1982. február 14. ^nÍÉPCUSÁG 3 Tamási Az erdő szólni akar... Bábolnáé a volt VEPEX-üzem Gyönki dilemmák Méltóan megmutatni A siófoki út mellett lévő üzem előtt megái,I a helyi járatú busz. Tábláján, a’hol a megállóhelyek vannak felsorolva, még ott a ,, VEPEX” név. Ám az üzem bejárata fölött friss a cégtábla: Mezőgazdasági Kombinát, Bábolna, tamási tápszertermelő gyáregység. A változás jó háram negyed évvel ezelőtt következett be, amikoris — miniszteri határozattal — a Phylaxiától „leválasztották" a premix- és tápszertermelést és a tamási üzem — a fővárosiakkal együtt — a bábolnai kombináthoz került. A tamási járási párt-végrehajtó bizottság szerdai ülésén egyetlen fő napirend szerepelt: a Bábolnai Mezőgazdasági Kombinát tamási gyáregységének helyzete és 1982. évi feladatai. Az ülést az üzemben tartották meg. Először Herczeg József gyáregységvezető kíséretében a végrehajtó bizottság tagjai megtekintették az üzemet, majd utána vitatták meg a beszámolót. A vitában részt vett dr. Király Ernő, a megyei pártbizottság titkára, Mészáros Miklós, a kombinát pártbizottságának titkára és dr. Csalóba István igazgató. Egyértelműen kitűnt a beszámolóból és a vitából az, ami különben is közismert volt Tamásiban: a tíz évvel ezelőtt létesített üzem nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Azt beigazolta, hogy a találmány — új eljárással gyártani zöldalapanyagból növényi fehérjét — jó, kivitelezhető, óm ebben a formában és szervezetben a termelés ráfizetéses. 1976-ban a Phylaxia vette át, de megoldást ez az átszervezés sem hozott. Éveken keresztül bizonytalan volt az üzem sorsa, jövője, sorra mentek el más munkahelyre a szakemberek. A ,,VEPEX'' mellett különböző egyéb termelést vezettek be — keményítőből dextrin gyártását, tápszerkészítést, az alaotevékeny- ség vesztesége azonban elvitte ezek nyereségét. Bábolna híre nemcsak itthon, hanem eqyre több külföldi országban is közismert. Azt azonban kevesen tudják, hogy az utóbbi években egy-két csődbe jutott, vagy csőd szélén álló gazdaságot is átvett és pár év alatt nyereségessé tett. Ezen alapul a tamásiak bizalma, hoav az üzem is — a sok hányattatás utón — révbe ér. Mint az eqyik vb-tag elmondta: — Dolgoznak ismerőseim, barátaim az üzemben és mielőtt idejöttem az ülésre, megkérdeztem véleményüket. Úgy látják, hogy most már biztonságos a jövő. Persze, a bábolnai módszer nem az, hoqy a naayvállalat nyereségéből „kifoltozni” a veszteségeket... Az átvétel első feltétele az volt, hoqy felülvizsgálni a VEPEX-termelést, és ha az nem tehető nyereségessé — ez különben beigazolódott és az is, hogy a veszteségnek nem gazdálkodási okai vannak —, megszüntetni. Ha valakinek mégis szüksége lenne rá, az viselje a veszteséget is. Ilyen vállalkozó nem akadt. Marad a melléktevékenység — egyelőre. Már a „Phylaxiás” időkben, sőt már azelőtt is, megkezdődött a tápszerkészítés, majd a dextringyártás. Tavaly — miután Bábolna átvette az üzemet — a kapacitás kihasználása érdekében bérmunkában tejporgyártást vállaltak. Megkezdték az állati tápszerek kiszerelését is. Mindez azonban nem jelenti a végső megoldást. A dextringyártás alapanyagellátása bizonytalan, a szeszipar csak negyedévenként köt az alapanyag, a keményítő szállítására szerződést, a tejipar is törekszik arra, hogy az iparágon belül oldja meg a tejporgyártást. Tehát ez a profil bizonytalan, annak ellenére, hogy a tavalyi hárommillió literrel szemben az idén hétmillió liter tejet dolgoznak fel Tamásiban tejporrá. E két termékre — a dextrin- re és a tejporra — egyébként a „VEPEX” gyártóberendezések egy része aiktalmas: a bepárlókészülékek és a porítók. A zöld- anyag fogadását, felhordását, préselését szolgálókra a jövőben minden valószínűség szerint nem lesz szükséa. A vállalat — mint az dr. Csalóba István igazgató elmondta — ki fogja alakítani a tamási gyáregység alapprofilját. Azt, ami majd a „VEPEX" helyébe lép. A berendezések egy részére minden bizonnyal nem lesz szükség, de lesz, ami a helyén maradhat, mert több célra is felhasználható. Többféle variációt vizsgálnak és rövid időn belül eldöntik, mi legyen Tamásiban. Alapkövetelmény, hogy a tamási üzem nyereséges legyen. Ennek pedig már az 1981-es esztendőben is eleget tett. A kombinát üzemei önálló elszámoló egységek, ilyen a tamási gyáregység is. Tavaly még nem kapott tervszámokat az üzem, „csak" azt jelölték meg feladatának, hogy nyereséget hozzon. A sok bizonytalansági tényező ellenére ez sikerült. Például a bizonytalan és ingadozó alapanyag-ellátás nem tette lehetővé a tervszerű munkát, az optimális munkaszervezést, [qv forduIhatott elő, hoqy a dolgozók többsége havi fizetésért dolgozik, mindössze Ihat rakodót foglalkoztatnak teljesítménybérben. Ez évre már részletes tervek vannak. Míg 1981-ben 111 milliós árbevételt ért el az üzem, ez évre 228 milliós termelési értéket és 14 milliós nyereséget terveznek. Ki van dolgozva minden tevékenységnek és terméknek a költségvonzata, hónapokra, azokon belül hetekre vannak megszabva a naturális és az értékmutatók és szinte személyekre lebontva, hogy kinek mikor mi a teendője. Januárra oéldául 19,3 millió forint értékű termelést terveztek, tényleqesen 19,5 millió „jött be”. Az ez évre előirányzott 228 millió tehát — ami több mint kétszerese a tavalyinak — teljesíthető. Az ez évi tervben a meglévő, már tavaly is gyártott termékekkel — dextrin, tejpor, malac- és kutyatápszer, nyúlok részére gyógyszeres készítmény stb. — számolnak, nincs benne a már említett, ezután kialakítandó és a „VEPEX" helyébe lénő új profil. De így is már jobban meg lehet szervezni, tervszerűbbé tenni a munkát, növelni a teljesítménybérben részesülők arányát, fokozni az anyagi ösztönzést és emelni a béreket (tavaly is, tavalyelőtt is csökkent az átlagbér!. A tervek nyilvánosságra hozatala ösztönzést adott a munkaver- senyhez is. A kilenc szocialista brigád vállalta, hogy energiatakarékosságból 150, anyag- takarékosságból 400, a szállítás jobb megszervezéséből 250, a gazdaságosabb termékkiho- zatalból 414 ezer forinttal nö-y véli a nyereséget. A végrehajtó bizottság ülésén többször szóba került egy fogalom: „bábolnai színvonal”. A bábolnaiak is, a helybeliek is beszéltek róla. A vállalati központ képviselői ígérték ehhez a segítséget, mármint hogy a kombinát vezetése mindent megtesz ennek elérése érdekében. A helybeliek úgyszintén. Ügy tűnik, hogy évtizedes bizonytalanság után egyenesbe lendül ez az alig több mint száz embert foglalkoztató üzem. 1. 1. o Azt írta valahol Csoóri Sándor, hogy a népi kultúra nemzeti kultúránk része, „nem rozmaringfa, nem tulipánfa, hanem az idő mögül megszólaló erdő". E meghatározás oly tömör, hogy se hozzátenni, se elvenni belőle nem szabad. Any- nyit azért megkockáztatnék, hogy pótolhatatlan minden, amit a népi műveltség tárgyi, szellemi emlékeinek sorvadása miatt elveszíthetünk. Annak ellenére veszíthetünk él, hogy a honismereti mozgalom országossá terebélyesedett táborának kialakult az elmúlt másfél évtizedben a Tolna megyei arcvonala is. Visszaharcolni az életünkbe mindazt, amit megismerve közelebb kerülhetünk a valósághoz. Ha úgy tetszik, több nyelven beszélő népünk történelméhez. Ismétlés már, mégis mondani kell, hogy a honismereti, helytörténeti munka hatalmas értékeket tárt föl és teszi ezt folyamatosan. Az elmúlt nyár dereka óta talán ezért is nyugtalanít a különféle gyűjtemények jelenlegi és jövőbeni sorsa. Nem tudok megfeledkezni arról, hogy a váraljaiak ma is fájlalják helytörténeti gyűjteményük ismeretlen okból történt elszállítását. Hogy Göltz Pál nagymányoki nyugdíjas bányász alig tud lakni lakóházában a bányászat helyben összegyűjtött tárgyi emlékeitől, amelyek nemcsak megfelelő elhelyezésért kiáltanak, hanem hozzáértő elrendezésért is. Hogy a jelenleginél megmutat- hatóbb legyen mindaz, ami a szülőföld meghittebb szereteté- hez ad iránytűt. Magángyűjtőink egy évtized alatt hihetetlenül becses értékek gazdái lettek, s ha nem is akarnak lemondani tulajdonosi jogaikról, csekély kivétellel készek közreadni — s nem csak a megyei múzeum időszakos kiállításainak alkalmából — gyűjteményüket. Ha van hova, ha a Lackner Aladár: Ez a kis főkötő valóságos műremek helyi tanácsok képesek önerőből, a lakosság, a gazdálkodó és társadalmi szervek támogatásával helyet biztosítani a megfelelő bemutatásra. Van ahol már „szól" az erdő az idő mögül. Ott van Mórágy, s lesz nemsokára Györköny. És törik a fejüket g, gyönkiek is, hogy Lackner Aladár evangélikus lelkész csodálatos — csaknem teljesnek tekinthető — gyűjteményének hol teremtsenek méltó helyet. Ahol most van a Hes- senből idetelepült gyönki és Gyönk környéki svábság múltjának fölmutatására alkalmas gyűjtemény, az a körzetesítés miatt elnéptelenedett iskola egyik tanterme, Keszőhidegkú- ton. Tavaly a tamási népművészeti napok alkalmából rendeztek sikeres kiállítást Gyön- kön a Lackner-gyűjteményből. Évekkel ezelőtt Szekszárdon vendégszerepeit az anyag és szerzett érdemelten elismerést. e Körcsönyei József, a gyönki nagyközségi tanács elnöke mondja, hogy tulajdonképpen két helytörténeti gyűjteményük van. Az egyik a miszlai, aminek az ottani „kisiskolában" Borda József ny. tanító a gondozója, míg él nem költözik a fiához Szegedre. Itt nem nagy a gond, ami az elhelyezést illeti. Más a Lackner-féle gyűjtemény problémája. Annak igazán megfelelő helyet itt kellene taláni bent a székhelyközségben, ahol bizony mór lámpával is nehéz lenne eredeti sváb aarasztházat találni. És ha méqis? Hát akkor még ott a kérdés, hogy mi módon vásárolja meg a tanács. — Keressük, kutatjuk a megoldást — mondja u tanácselnök, míg Miszlára tartunk, onnan meg vissza. Ekkor már Borda József társaságában, aki csak Gyönkig útitársunk, mert Szekszárdra igyekszik. Ö volt a lelke a helytörténeti kiállítás létrehozásának, így nem csoda, ha megkönnyebbülten lélegzett föl tavaly. Kihelyezett tanácsülés volt ugyanis Miszlán. s a 48 tagot számláló testületből igen számosán úgy vélték, hogy az igen erősen leromlott állagú „kisiskolából" be kellene telepíteni Gyönkre ezt az anyagot"! No, nem. Azt már nem! „Gyönk hozza létre a magáét!” Ez volt a végszó a vitában, amihez mi a magunk részéről azt fűznénk, hogy a miszlai gyűjtemény „megjelenítésében" elkelne végre a szakavatottan rendező kéz. Oldani a zsúfoltságot, megrostálni az anyagot, mert bőven vannak benne nem odavaló dolgok is. Azt viszont már a miszlaiak dicséretére mondom, hoqy a névvel adományozott tárgyak közül mindössze egy valaki jött, hoqy elvinné a menyasszonyi pilléjét... Gyönkön egy kis kocsikázás következik. Pedig valahányon tudjuk, hogy hiába keressük már a sváb népi építészet emlékeit. Csak nyomaiban fedezhető föl az egykorvolt mesterek szakértelme, alapossága. Akad azért lakó és gazdasági épületegyüttes, ami magára vonja a kutató pillantásokat. Csak ne lenne a tulajdonjog megszerzésének szándéka és a tett között az a valami, amiből nincs elég: a pénz. Mert az csak némi besegítéssel hozható össze. Szeretnék? Nagyon, mert járnak ám erre igen jó rábeszélő tehetséggel megáldott, hivatásos néprajzosok! Még szerencse, hogy Lackner Aladárt nem puha fából faragták, s nem enged a legszebb kísértő szóra sem. A gazdag gyűjtemény legapróbb darabjának is színes és mélyen emberi története van. Melyiket ajándékként szerezte meg, melyiket megvásárolta. Főleg a Gyönk környéki községekben lakóktól. Tíz község lelkipásztora és gyülekezetének tagjai mind a Hessenbő! idetelepült svábok ivadékai. Az új hazának ezt a vidékét az 1700-as évek dereka táján vállalták művelni, lakni a teleDes ősök. S mi sem természetesebb, mint az, hogy a hazulról hozott hagyományok megbecsülése, folytatása mellett. Várni kell a házigazdára. Végül megérkezik, s amit elsőként leszögezek magamban az az, hogy ilyennek képzeltem. Nagyon nyíl szavú, energikus és semmiről sem tud közömbösen beszélni. Legkevésbé a gyűjtőmunkáról. Hogy az miként kezdődött? Valamikor a hetvenes évek küszöbén Ortutay Gyula meghívására érkezett hazánkba egv német néprajztudós, aki magyarországi tartózkodásának ideje alatt a svábság szellemi hagyományait kutatta. Gyön- kön, az evangélikus lelkész lett a kalauza a vendéqnek. Távozása után született meg Lackner Aladárban az elhatározás. „Ha ők idejönnek kutatni, mi is megbecsülhetnénk azt, amink van". Ez volt a nvitány. Teljes családi egyetértéssel. Hoqy mennyire azzal: Lackner Aladárné, aki nem csak tanítónő, hanem a megyei díszítőművész stúdió tagja is, rövidesen kézbeveheti azt a kiadás alatt álló mintagyűjte- mény-kötetet, ami a sváb hímzésmintákat írja le, adja közre. A 17 éves gimnazista lány, Lackner Mónika megyei első és országos III. díjat nyert a Gyönk és környékén élő svábok fejviseletének leírásával. Amikor megkérdezem, hogy mit érhet forintban kifejezve, amit Lackner Aladár és családja összegyűjtött, rámcsodálkozik a szelíd tekintetű szempár, majd úgy villan, hogy szeretném visszaszívni a dologias gondolkodásmódra valló kérdést. — Látja, ezen soha se törtem a fejemet. Ezután se fogom. — S valóban kész lenne csak a gondnokolást kikötve közreadni, hozzáférhetőbbé tenni a svábgyűjteményt? — Természetesen — feleli, majd elmondja a könyvespolccal borított nappaliszoba mesésen szép cserépkályhájának a történetét. Ez a halványkék kályha három elbontott cserepeiből készült. Valamikor egy simontornyai mestertől vásárolták a gyönkiek és környékbeliek a cserépkályhához szükséges dolgokat .Sajnos, sok odaveszett, amikor sorra lebontották a kályhákat. De „van azért a padláson annyi, hogy tudunk majd cserépkályhákat is építeni, ha lesz már helye a gyűjteménynek" — mondja és a tanácselnök rábólint. Pediq ők ketten a tervekről nem először beszélgetnek. Úgy qondolom, nem is utoljára. A cél: méltón megmutatni a múltat és élén- kebb mozgolódásra bírni magukat a gyönkieket is. Mert valahogy nincs az jól, hogy innen került elő eddig a legkevesebb tárgyi emlék. Itt tudják legkevesebben, hogy az idő mögül megszólaló erdő önbecsülésünket is hivatott kibeszélni? Akárhogy van, kívánjunk szerencsét a helykereséséhez, további gyűjtéshez a gyönkieknek! LÁSZLÓ IBOLYA Fotó: Czakó S. Borda József: — Sokan jártak már itt A Lackner-gyűjteményből Szekszárdon rendezett kiállítás részlete
