Tolna Megyei Népújság, 1982. január (32. évfolyam, 1-26. szám)

1982-01-09 / 7. szám

6rïËPÜJSÀG 1982. január 9. — Háztartási faáru- készítő és képkeretező — ez áll a cégtábláján. Úgy tudom, ön gépész. Vagy asztalos is? — Gépésztechnikus vagyok. Ehhez a szakmához, amit vá­lasztottam, egy évvel ezelőtt, nem kell asztalosnak lenni, nem kell hozzá szakképzettség. Be­mentem a városi tanácshoz, megnéztem, mihez kell szakkép­zettség, mihez nem. A fát na­gyon szerettem mindig, gyerek­koromban csinálgattam néhány dolgot lombfűrésszel, meg azóta is, például a házépítéskor abla­kot, egyéb dolgokat. Ha nem is rendszeresen, de már régóta foglalkozom a fa megmunkálá­sával. Beadtam a kérelmet a ta­nácsnál. Iparigazolványt kértem. A tanács a KlOSZ-szal közösen elintézte. — Tehát kisiparos lett. Előzőleg hány évig dolgo­zott vállalatnál, fixfizeté- sért? — összesen húsz évig, ebből tizenkilenc itt Pakson, a kon­zervgyárnál telt el. Műszaki be­osztásban dolgoztam. Paksi va­gyok egyébként is, csak azért tanultam Miskolcon, a techni­kumban, mert így alakult, ez volt jó akkor. Miskolcra mindig szívesen megyek vagy gondolok. — A konzervgyárban mit szóltak az elhatározásá­hoz? — Le akartak beszélni. A köz­vetlen főnököm különösen. Úgy gondolta, valószínűleg, hogy fe­lelőtlenség, amire vállalkoztam, nem lesz biztos jövedelmem. Három hónap volt a felmondási időm, és még az utolsó két hét­ben is mondta, hogy gondoljam meg. — A felesége hogyan vélekedett az elhatározás­ról? — Ő is tartott tőle, hogy nem sikerül úgy, ahogyan szeretném, szóval anyagilag. Azt mondta, túlságosan optimista vagyok, sőt annyira, hogy az már. .. — És valóban optimis­ta? — Mindig az voltam. A ház­építésbe is úgy kezdtem bele, hogy nem volt pénzem. — Nagy és gyönyörű ház. Hogyan sikerült? — Nem kellett sietnem, nem volt időhöz kötve semmi. Csak az, hogy az engedélykéréstől számítva két éven belül kezdjem el. De a munka nem sürgetett, ha fél évig nem kaptam valami­lyen anyagot, az sem okozott gondot, kivártam. Közben per­sze összegyűlt mindig egy kis pénz. Másrészt pedig igen sokat dolgoztam magam is a házon, a feleségemmel, sőt a papa ugyancsak a segítségünkre volt. Ö már nyugdíjas. Lényegében asztolosmunkát végzett, a szak­ma gyakorlatát régen elsajátí­totta. — Jelenlegi foglalkozá­sához is nyújt segítséget? — Természetesen. De időnként még most is van problémám, s akkor elmegyek a papához... Közel lakik, szerencsére. Tech­nológiai dolgokban kell a segít­sége, tanácsa. Még nem szerez­tem rutint. — Mielőtt döntött volna, hogy kisiparos lesz, mi mindenről tájékozódott? Például végzett-e piacku­tatást? Hogy hány aszta­los van Pakson, győzik-e a munkát, kell-e még egy képkeretező és a többi, szerintem nélkülözhetetlen tudnivaló a birtokában volt? — Igen. Alaposan tájékozód­tam. Hallottam arról, hogy ked­vezőek a körülmények a kisipari tevékenységhez. Kölcsönt kap­hat az ember gépvásárláshoz, például. Másrészt, talán minden asztalost ismerek, személy sze­rint, tudom, mivel foglalkoznak. Tudom, hogy a képkeretezés nem az ő dolguk, egyetlen kis­iparos csinálja, de nem győzi, a szövetkezeti szakember pedig nagyon kevés időt tud fordítani a keretezésre, mert mindig el van foglalva az üvegezéssel. De visszatérve a kérdésre, a piac­kutatásra: itt, ahol és én építet­tem, rengeteg az új ház, és kö­zel van az atomerőmű lakótele­péhez Paksnak ez a része. Tud­tam, hogy lesz munkám. Új igé­nyek vannak. Előszobapolc, díszkorlát, tükörkeret és egye­bek. Készítek antik tükörkeretet is, modernet is. Minden egyedi darab. Ez, hogy egyedi, tulaj­donképpen a többi munkámra is vonatkozik, nekem van türel­mem és — ha szabad így mon­danom — fantáziám, ahhoz, hogy szép formák alakuljanak ki. Rajzolgattam is, van néhány grafikám. A nővérem még job­ban rajzol, belőle karikaturista lehetett volna, hogyha nem úgy alakul az élete. . . — Most jut eszembe, volt egy szép kiállítás az atomerőmű lakótelepén, a munkásművelődési köz­pontban, Bemutatkozik a konzervgyár címmel és ott amatőr képzőművészeti munkákat is láttunk. Ott voltak nyilván az ön raj­zai. — Igen, de ez csak próbálko­zás, most már a fa formálása érdekel legjobban, és hát ebből kell megélnem, szükség van ru­tinra is. Ez a rutin nem olyan, mint a szériagyártásnál, de tud­nom kell például, hogy mennyi idő alatt lehet elkészíteni bizo­nyos dolgokat. A megrendelők­nek csak így tudok időt monda­ni, kalkulálni. Megtörtént, nem készültem el az ígért határidő­re, akkor elmentem az illetőhöz, szépen elmondtam neki, mi a helyzet, miért kések egy kicsit. Ezt tartom korrektnek, üzleti szempontból is. Megismerem az időigényes munkák, egyedi da­rabok elkészítésének módját a legapróbb technológiai részlet­ig, probléma nélkül tudok dol­gozni, és akkor már időt is kal­kulálni. Persze, szükségem volt géoekre, vettem föl kisipari köl­csönt. Van például kombinált gyalugépem. Most már minden gép és eszköz rendelkezésemre áll, ami szükséges a fa meg­munkálásához. Ez nélkülözhe­tetlen azért is, hogy minél gyor­sabban tudjak dolgozni. Egyéb­ként én legszívesebben a vasas szakmában dolgoztam volna egyedül, tehát kisiparosként, de ahhoz több százezer forint kel­lett volna gépekre. Szóba sem jöhetett. Fogaskerék-készítő let­tem volna. De lehetnék a kép­zettségem alapján forgácsoló, szerkezei lakatos vagy hegesztő. — Gyakorlati munkára vágyott, megunta az író­asztalt és ezért lett kisipa­ros? — Meg akartam próbálni, hogy képes vagyok-e más mun­kában teljesen egyedül helytáll­ni, boldogulni. Kilencven száza­lékban ez volt az oka a változ­tatásnak. A fát nagyon szere­tem, már mondtam is. Kezdve az előkészítéstől, hogy ne vete­medjen, egészen az anyag meg­választásáig minden nagyon ér­dekel, hogy mihez milyen fát használjak föl. — Melyik a kedvenc fája? — A dió. Különösen szép, ha tuskóval együtt vágják ki, az al­só részen olyan vonalak, színek vannak a fában, hogy csodála­tos. Ahogyan keresi az ember a felhasználáskor a legjobb meg­oldásokat. . . A minőség nálam fő szempont, az anyagnál is, a kimunkálásban is. Mjnt említet­tem, egyedi darabokat készítek. Szép polcokat konyhába, für­dőszobába, vagy dobozokat például. Fakanalat nem készí­tek, az kapható és nem tartozik az igényes termékek közé. Vi­szont egy fejes vonalzót csinál­tam egyszer, mégpedig úgy, hogy nagyon sürgős volt egy nőnek, egyik napról a másikra. Éppen belefért az időbe, gondo­san ragasztottam, szárítottam, vesződtem vele. Kérdezi, mivel tartozik. Harminc forint. Adott ötvenet, nem kért vissza. Nyil­ván ő is érezte, hogy volt vele gondom, másrészt viszont nem kérhetek többet egy vonalzóért. — Van elég munkája? — Hónapokkal előre vannak már megrendelések. Nagyrészt hozott anyagból dolgozom, és igen jó érzés, hogy az emberek megbíznak az ízlésemben. — Ha igy áll a dolog, nyilvánvaló, hogy már sokan hallottak önről. Pon­tosan tudják a megrende­lők, milyen kéréssel jöhet­nek? — Nem mindenki. Előfordul, hogy ablakot akar valaki meg­rendelni. Megmondom, ez nem az én feladatom, és egyúttal ajánlom, hogy asztaloshoz men­jen. Fordítva is megtörténik: az asztalos küldi hozzám azokat, akiknek arra van szükségük, amit én csinálok. Fiatal asztalos sem vesződik ilyenekkel. Nincs hozzá türelme. Ő asztalosmun­kákat végez, abban tud megfe­lelő gyorsasággal, haszonnal dolgozni. Szóval az asztalosok­nak én nem jelentek konkuren­ciát, kiegészítem a fafeldolgozó tevékenységet. — Magyarán: nagy szük­ség van arra a munkára, amire vállalkozott. — Igen, úgy érzem és remé­lem én is. — Amikor átvette a gyárban a munkakönyvét, hazajött, teljesen magára maradt, érzett-e szoron­gást, izgalmat? Például azért, hogy mikor jönnek az ügyfelek? — Persze, hogy éreztem. Vár­tam, hogy jöjjön valaki. Aztán jött, utána meg a többi és ak­kor már oldódott a szorongás. Már csak a munkára koncentrá­lok. — Anyagiakról nem akarom kérdezni, de egy év tapasztalatának birto­kában bizonyára már tud­ja, megéri-e a sokféle ve- sződség? Tehát az, hogy mindenről magának kell gondoskodnia, a műhely fűtésétől kezdve az anya­gok beszerzéséig, nem szól­va arról a — részben szel­lemi — pluszról, amit belefektet a termékei meg­valósításába. Megéri? — Meg. Ha nem érné meg, nem csinálhatnám. De legalább ennyire fontos számomra: kedv­vel dolgozom. Ehhez van ked­vem, ezt csinálhatom. Kell en­nél jobb dolog? — Bizony ez mindennél többet ér. Előnyös-e az is, hogy többnyire itthon tar­tózkodik, hiszen itt a mű­hely a ház alsó szintjén? — Jó, hogy itthon lehetek. Ügy osztom be az időmet, hogy a munka szempontjából is, a művelődéshez is legjobban megfeleljen. Rengeteget hall­gatom a rádiót, munka közben. Erre azelőtt nem volt lehetősé­gem. A rádióban több az érde­kes színvonalas műsor, mint a televízióban. A tv-vel meg az a helyzet, hogy időnként nem este, hanem délután ad valami iga­zán jót, akkor abbahagyom a munkát, mondjuk egy órahosz- szára, fölmegyek, megnézem a tv-műsort és este annyival to­vább vagyok a műhelyben. — A gépzaj mellett ér­demes rádiózni? — Tervszerűen kell dolgoz­nom, rádiót hallgatnom. Úgy osztom be a munkát, hogy ha valami nagyon fontos adás van a rádióban, előtte vagy utána kapcsolom be a gépet és így tudok rádiót hallgatni. Közben kézzel dolgozom. Az időbeosz­tás egyébként is sokat számít. Ha napközben el kell intézni valamit, elintéztem, szabad va­gyok. A kötetlen munkaidő elő­nyös, ha jól gazdálkodik az em­ber az idővel. Tanulok is. Aszta­los leszek két év múlva. — Remek dolog. Sze­rencsés helyzet. Valóban jól tájékozódott, mielőtt belekezdett ebbe a vállal­kozásba, úgy látom... — Állandó tájékozódás nél­kül ma már nem létezhet az em­ber. Ezt általában mindenre ér­tem. Nekem például hosszú évek óta jár az Építőművészet című folyóirat. Tanulmányozom az új megoldásokat. Amikor utazom, eszembe jut, hogy ez az, amiről írtak, képeket közöl­tek. Miskolci építkezésekről is folyamatosan értesültem és nem leptek meg azok a nagy átala­kulások, amelyek a diákéveim óta bekövetkeztek, sőt, én ka­lauzoltam a kiránduló csopor­tunkat a városnézésen, nem té­vedtem el... De a tájékozódás igénye a mindennapokra is vo­natkozik, a politikai események­re, a gazdasági változásokra. És ez nem csak kötelesség, mi­vel párttag vagyok, hanem ér­dekel. Ugyanúgy, mint amikor még közönségben dolgoztam. — Azért most másfajta kapcsolatokra van szüksé­ge. A világgal összeköti a rádió, a televízió, az új­ság, s mindezzel együtt a párttagság. De kellenek az üzleti kapcsolatok is nyil­ván, sőt, elsősorban. — Sorrendet nem lehet mon­dani. Mindenféle kapcsolatra szükség van. Az üzleti, szakmai kapcsolatok is nélkülözhetetle­nek. A papával való kapcsolat, az ő tanácsadó segítsége éppen úgy fontos, mint az, hogy a ta­nácsnál támogatják a szolgálta­tás fejlesztését, a kisipari vállal­kozást, vagy az, hogy jó vevő­kör alakuljon ki. Tehát sokan megismerjék a munkámat, bíz­zanak bennem és merjenek ajánlani másoknak. Ezek termé­szetesen létfontosságú kapcso­latok. Hadd mondjam el, milyen öröm ért... Fölkeresett egy vi­déki házaspár, nagyobb meg­rendeléssel. Tavaszra kellene nekik az, amit kérnek. Beszél­gettünk, elmondtam a vélemé­nyemet, megmutattam néhány dolgot. Mondták, hogyan jutot­tak el hozzám. Ajánlotta nekik egy ismerősük, keressenek fel, mert ő azt kapta, amit kért, szó­vei elégedett velem. — Gratulálok és továb­bi jó munkát kívánok, a lakosság nevében is. GEMENCI JÓZSEF Fotó: G. K. Múltunkból Csaknem 62 esztendővel ez­előtt országgyűlési képviselő- választásra készült az ország. Tudjuk, keveseknek volt csak szavazati joguk, s többek kö­zött ezzel is magyarázható, hogy nem volt minden község­ben szavazóhelyiség, a jogosul­tak csoportosulva, rendszerint lovaskocsikkal érkeztek meg az olykor 25—30 km-re lévő lak­helyükről, hogy leadhassák voksukat. Arról is gyakran tesz­nek említést az egykori iratok, hogy a különböző pártokhoz tartozók igyekeztek megakadá­lyozni az ellenpárthoz tartozók­nak megérkezését, ha kellett, készek voltak verekedést pro­vokálni, olykor barikádok emelkedtek már a község elő­terében, valahol az ország­úton, csakhogy ne érkezhesse­nek meg a környező községek szavazói. Ezek miatt az volt a természetes, hogy a közigazga­tósági hatóságok már jó elő­re felmérték a politikai han­gulatot, s az alispánon keresz­tül kisebb-nagyobb létszámú fegyveres erőt (hadseregből akár több századot) és több szakasznyi csendőrséget kértek. Váralján már hetekkel ko­rábban véres verekedés rob­bant ki a kocsmában. Az al­ispán azonnal karhatalmat rendelt ki a községbe a fő­szolgabíró kezdeményezésére. De mindenüvé már a válasz­tást megelőző 1—2 napra kér­ték a fegyveresek megérkezé­sét. A dunaföldvóri járásban Pakson és Dunaföldvárott volt a legkritikusabb a helyzet. Rassovszky Julián járási fő­szolgabíró 1910. május 7-én az alispánhoz a következő le­velet küldte: „Folyó évi 6165 számú ren­deletére jelentem, hogy a kép­viselőválasztások alkalmából a közrend fenntartása és a vá­lasztói jog szabad gyakorlatá­nak biztosítása érdekében Paksra 2 század (századonkint 60—70 főből álló) lovasság, avagy 1 század lovasság és 1 század gyalogság lenne kiren­delendő akként, hogy ezek mór a választást megelőző nap reggelén Paksra érkeznének. Ezenkívül Paksra 30 csendőr lenne kirendelendő akként, hogy azok a választás előtti nap reggelén Paksra érkezné­nek. Ezenkívül Dunaföldvár köz­ségbe 20 csendőr, Bölcske köz­ségbe 8 csendőr és Madocsa községbe 5 csendőr lenne a választás előtti napra kiren­delendő. Ezek egy részének az is fel­adata lenne, hogy a választó­kat a választás színhelyére, Paksra kísérné. A kölesdi választókerülethez tartozó járásombeli Kajdacs községibe 5 csendőrből álló jár­őr lenne kirendelendő. Nagy- dorog és Fadd községekbe pe­dig az ottani teljes számú csendőrőrs meghagyandó len­ne. Szükségesnek tartanám, hogy úgy a katonaság, mint a csendőrség a választás utáni napon is az illető községekben maradna." Hasonló tartalmú levél érke­zett a többi főszolgabírótól is az alispánhoz. S nem maradt ki a sorból Szekszárd rendezett tanácsú város sem. A polgár- mester is kért csendőröket és katonaságot az alispántól. Az alispán a kérelmekkel egyet­értett, s azokat megküldte a belügyminiszternek. A belügy­miniszter rendelkezett, s a ka­tonaság, csendőrség megérke­zett a kívánt községekbe. A korabeli sajtó — ha nem történt valami botrány —rend­szerint nem számolt be arról, hogy mekkora karhatalom tar­tózkodott a megyében a rend fenntartása ürügyén, azért, hogy mindenki élhessen szava­zati jogával. S arról sem adott tájékoztatót a sajtó, ho-’y a kirendelt karhatalom költségeit ki viselte, s mekkora volt a ki­adás. Nos, a költségeket annak a községnek, városnak kellett vi­selnie, ahova a kirendelés tör­tént. Megmaradtak a megye- székhelyre vezényelt karhata­lom ellátásának számlái. Ezek pontos adatokat adnak a ku­tatóknak. Idézzük Tóth Gyula szállodás számláját: JEGYZÉK Folyó évi követválasztás alkalmával beszállásolt tiszt urak és azok lovairól: 1910. év május 31-étől június 1-ig — egy őrnagy két szoba — 15 tiszt 15 szoba 1910. június 1-étől június 2-ir — egy őrnagy két szoba — 15 tiszt 15 szoba 1910. június 2-ától június 3-ig — egy őrnagy két szoba — 11 tiszt 11 szoba Három napig 5 tiszti lónak 15 adag szalma a 3 K 80 fill 7,60 a 3 K 80 fill 57,­3 a 3 K 80 fill 7,60 a 3 K 80 fill 57,— a 3 IK 80 fill 7,60 a 3 K 80 fill istálló, 41,80 a 0 K 50 fill 7,50 iEz a számla azonbain csak a tisztiek és lovaikkal kapcsolatos kiadásokról ad képet Almássy Laijos számlája a legénység élelmzésének adatait tartalmaz, za. Ebből megudjuk, hogy 1910. május 29-én 100 ulánus kato­na érkezett, a közös hadsereg­nek 174 katonája is a városba érkezett, és a rend biztosításá­ra 61 honvéd is rendelkezésre állt Még június 2-án is o vá­rosban tartózkodott a teljes ál­lomány. Amikor ki kellett fizet­ni o számlát, a város pénztárá­ban 461 katona 04 fillérrel lett kevesebb. Egy másik számla szerint Kőrössy József hentes és virsli« 61 darab szalonnát adott a hadsereg ellátására, ez 6 ko­rona 24 fillérbe került. A sza­lonnához kenyér is kellett. Stoll Alajos 173 kiló kenyeret szállí­tott o katonaság részére., Ez 62 korona és 28 fillérrel csökken­tette a városi kasszát. Az úri világ pártharcainak költségeit tehát a város, a me­gye lakossága fizette meg. Eb­be aiz összegezésbe nem szá­míthattuk bele azoknak az em­bereknek az életét, akik egy- egy választás alkamávai életté­rül maradtak az utca köveze­tén, mert a csendőrsortűz vég­zett velük. KÓRHÁZI ÁGYAK A SEBESÜLTEKNEK A 'belügyminiszter 1915-ben utasította az alispánt, írja ösz­sze, hogy a megye területén mennyi kórházi ágy áll a hábo­rúban sebesült katonák részére, mert súlyos veszteségeket szén. vedett a magyar hadsereg a frontokon. Az olispán o decem­ber 23-án kelt válaszában kö­zölte, hogy összesen 1 666 ágy van a sebesültek részére. Szek- szárdon, Tolnán, Bátaszé'kea, Bonyhádon, Lengyelben', Dóm. bóvárott, Tamásiban, Gyönkön, Kölesden, Simontornyám', Pak­son, Dunakömlődöo, Dunaföld. várott, INagydorogon és Duna- szentgyörgyön működött. SZOKNÉK A HADIFOGLYOK A megyei hadifogoly-tiszt je­lentette o.z alispánnak a hadi­foglyok szökéséről : „Tény az, hogy az utóbbi hetekben, o hadifoglyok szöké­seinek száma notion nő, minek okát több jelenségben látom. Egyes esetekben - sajnos — tényleg a -rossz bánásmódot, rossz elhelyezést és rossz élel­mezést kellett konstatálnom a szökés okául, de ezen szökési okok száma aránylag csekély már,' Sokkal több a szökésék száma azon okból kifolyólag, hogy a hosszantartó háború­nak végét alig bírják a foglyok kivárni, s nagyon vágyakoznak a szabadság után.” K. BALOG JÁNOS Sw®8$ w» & tiSÈÈk íh ZjT* J- S&fsBffl 3 -Ai %$£? {hSk W ÿ j^XwÆîJ £ *Y £5 SiX^S Harmath Miklós vállalkozóval

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents