Tolna Megyei Népújság, 1982. január (32. évfolyam, 1-26. szám)

1982-01-03 / 1. szám

1982. január 3. Képújság 3 Úri italból ünnepi ital Pezsgőbonlás szilveszterkor Ki gondolt arra, amikor szilveszterkor, éjfélkor nagy durra­nással felbontotta a pezsgőt: hogyan is készül ez az ital? Éven­te mintegy tízmillió üveg pezsgőt bontanak hazánkban, az egykori „úri ital”, egyre inkább mindenki ünnepi asztalára kerül. A most szilveszterkor felbontott pezsgő az 1978-ban szüretelt sző­lő borából készült. Hogyan? Erre kértünk választ Pécsett, a Pannónia Pezsgőgyárban. Mint minden egyszerű és nagyszerű felfedezést, a pezsgőt is a vélet-lem-n-ek köszönhetjük. Az egyik champagne-’i kisváros apátságának pincemestere buk­kant a pezsgőkészítés nyitjára az 1600-as éveikben, váradéin szerencse folytán. Don Peri. gnoinràl vön szó, aki a pincé­ben régebben már felbontott, sok maradék cukrot tartalmazó, mcnjd parafadugóvail ismét le­zárt paitackot tailá'li, és a tairtab mát megkóstoltál ízlett neki. Az itat tudni ütik ne m hogy megu eoetesedetit, meghibásodott vol­na, hanem igen finom tett, a benne tévő szénsav üdévé, fia­talossá tette. A gyártás módját féltve őrzött titokként őrizték. Ügy, hogy csaknem száz év telt e'l, miire Franciaország ban, majd Német­országiban és Svájcban, később Ausztriáiban és Olaszországban megkezdték a pezsgő gyártását. Pezsgőbemutató Pécsett Az első magyar pezsgőgyárat 1825-iben alapították Pozsony­ban. A század vége felé indult fejlődésnek a hazai pezsgő­gyártás: az első hazai gyár a pécsi littke pezsgőgyár 1878- ban kezdett pezsgőt gyártani. A híres budafoki Törley gyár alapítási évé: 1882. A második világháború után a gyárakban nem készítettek pezsgőt. Ebben az időiben Magyarországon nem illett fogyasztani, mondván: „ári tol”. Később rájöttek hogy ezt a kellemes italt szívesen issza bárki', de addigra a gyárak fel­szerelésének egy része elkalló­dott, a szakembereik szétszéled­tek. A hatvanas években, pon­tosabban 1966-ban indult meg a gyártás Pécsfett, a Painmóntá'- ban. — Miből csinálják? A pezsgő tulajdonképpen olyan szénsavas bor, amelyben a szénsav a borhoz adott cu­korból zárt palackban, vagy zárt tartályban történő erjesztés útján képződik, és benne a ter­mészetes szénsavnyomás meg­marad. Meghatározó az alap­bor minősége, ami a tévhit sze­rint gyenge, az átlagosnál rosz- sza-bb. Vallóiban, a pezsgő alap­borai nem a legjobb minőségű magyar borok, de egy biztos, ezek nem Hibás, vagy betek bo­rok. A Pannónia Pezsgőgyár alap­borai cl négy dél-dunántúli me­gye nagy és kisüzemeiből va­lók. Zalából Hárslevelű, Villány­ból Ghasselasi, Bánáti -nízliln-g-, Bolyból Olaszrizliing és Juhfark étkezik o .tárolahtelyeikre. A Tol­na megyei jó minőségű vörös borokat a pezsgő színezésére, a pezsgőbe kerülő likőr ízesí­tésére használják. Már az alap. 'bort elkülönítve kezelik a vil­lányi és a bólyi tárolókban, A munka tárgya: a dugó Palackozás kézzel, géppel ahonnan 80—100 hektoliteres tartálykocsik hozzák az egyszer má r ki erjedt bort iPécsre - a felhasználás ütemének megfe­lelően, A Pannónia- márkanév kötelez, s ezért minden, évben egyenle­tes minőségű pezsgőt kell ké­szíteni. A pezsgőn nem szabad megérezni az évjáratot. A bora. kát tehát házasítják, megfelelő arányban keverik, s így mindéin évben csaknem azonos az alap­bor minősége. Az alkoholfoka- 10,5—111 százalékos, a savtartal- mo 7—8 ezrelék közötti1, az ext­rák,t tartalma pedig literenként 18—20 gramm: Akinek a fenti követelményeknek megfelelő vi­lágos, zöldes fehér (nem szal­masárga) bora vaini, próbálkoz­hat pezsgőkészítéssel, de nem biztos, hogy sikerülni is fog. A ttok... A pezsgőgyárban történt há­zasító s utón derítik a 'bort, majd szűrik, és két-lhárom hónapig pi­hentetik, érlelik. Mielőtt o más­fél literes palackokba töltenék, cukorral és fajélesztővel keverik. Cukorból csak annyi kell, ami­ből az alkoholos erjedésinél a kívánt mennyiségű széndioxid képződik. A palackot kupakkal lezárják, majd a -pincébe vis-zik, ahol máglyákba rakják.. Az er­jedés 3—4 hét alatt befejeződik, de ez még, mindig csak nyers pezsgő, s ezért ma-rad továbbra is a palackban, Másfél- vagy három évig — a száraz -pezsgőt hosszabb, az édeset -pedig rö- videbb ideig — érlelik. A pincéből fölkerülő palacko­kat -kiszúrják, -majd nyomás alatt tan-kokba űri-tik, ahol is beletöl- tiiik -az úgynevezett ex-pedíoiós li­kőrt. Azaz a, „titkot”, amit egyik gyár sem -árul el. Annyit a'zanlban tudunk, hogy -jó minő­ségű óborból és borpárlatból készül. DVM Munkastílus magasabb színvonalon Olyan sikeres üléssel zárta az évet a Szakszervezetek Tol­na megyei Tanácsa, amilyenre hosszú évek óta alig volt pél­da. Minden bizonnyal elsősor­ban az érdekes témának kö­szönhető ez, de föltehetőleg közrejátszik az is, hogy a leg­utóbbi választásokon azok ma­radtak meg a tanács régi tag­jai közül, akik bebizonyították alkalmasságukat, újakat pedig olyanokat választott a szak- szervezeti tagság erre a tiszt­re, akik minden tekintetben megfelelnek a testületi tagság követelményeinek. Mielőtt bárkiben felmerülne a kérdés, miért van szükség a a szakszervezeti szervekben új munkamódszer, munkastílus Ki­alakítására, hivatkozva az egyik felszólalóra, meg kell je­gyezni; nincs szó valami me­rőben újról, hanem az eddigi továbbfejlesztéséről, magasabb szintre emeléséről. Az élet állandó változásban van. Elkerülhetetlen, hogy a különböző társadalmi szervek tevékenységét rendszeresen hozzáigazítsuk a változások­hoz. Ha szorosan csak a szak- szervezet területeit nézzük, itt van az új „fölállás", ami a bizalmirendszer megváltozásá­val következeit be. Jelentősen fejlődött az elmúlt években megyénk gazdasága és vele együtt az üzemi demokrácia is új fórumrendszereket teremtett. Nőttek az igények a szakszer­vezeti tevékenységgel szem­ben, akár politikai, akár gaz­dasági, vagy érdekvédelmi tar­talmát nézzük. Az információáramlás (oda- vissza) színvonalának és gyor­saságának kérdését úgyszólván valamennyi felszólaló feszeget­te, pedig voltak tizenketten, Csicsa Lászlóné, a BHG bizal­mija ezt a tapasztalatszerzés és -átadás fontos módszerének nevezte, amely a munka javí­tását hivatott elősegíteni. A munkamódszer továbbfej­lesztését megtárgyaló tanács­ülést is már sajátos és sokat ígérő módszerrel készítette elő az SZMT apparátusa. Nem nagy plénumon, hanem kis csoportokban, néhány aktivista részvételével szerveztek beszél­getéseket. Kiderült, hogy ezek messze hasznosabbak, bizo­nyos esetekben, mint a nagy értekezletek, tanácskozások. Ezek alapján készült el egy olyan állásfoglalás-tervezet, amely megfelelő vitaalapot te­remtett a tanácsülésre. Megkíséreljük csokorba szed­ni — természetesen a teljes­ség igénye nélkül —, melyek az immáron elfogadott állás- foglalás legjelentősebb pontjai. Már a tervezet is kiemelten foglalkozott az alapszervezeti munka fontosságával, még in­kább ezt tették a felszólalók, elmondván, hogy a legszebb határozatok is csak akkor ér­nek valamit, ha azokat — o központi döntést egyértelműen, de a helyi sajátosságokat is figyelembe véve — jól alkal­mazzák. Ennek persze megvannak a föltételei. A tárgyiak és sze­mélyiek egyaránt. Mindenek­előtt arra van szükség, hogy a központi döntések gyorsan, alaposan és torzulásmentesen jussanak el azokhoz, akik a megvalósításukért felelősek. Egyöntetűen állapították meg a felszólalók: akkor dolgozik jól a szakszervezet, ha jelen­létét állandóan érzik az üze­mek, vállalatok, intézmények dolgozói. Biztosíthatnak bár­milyen jogokat a szakszerve­zeti szerveknek, ha alapszer­vezeti szinten nem érvényesül, akkor teljes eredmények, sike­rek nem születhetnek. Sok szó esett az állásfoglalás terveze­tének vitája során a Dartneri viszonyról. Megfelelő rendelke­zések vannak erre vonatkozó­lag, de a jó partneri viszony megteremtése elsősorban azon múlik, megfelelő tekintéllyel rendelkezik-e az alapszervezet. Ezt a tekintélyt csak jó mun­kával lehet megszerezni. A vitában kikristályosodott állásfoglalás behatóbb ismer­tetését most mellőzve, szólni kell egy érdekes kérdésről, eltérőek voltak a vélemények. Nevezetesen arról : írásban kapják-e meg a testületi ta­gok a beszámolót, legyenek-e felkért hozzászólók, s ők úgy olvassák-e fel hozzászólásukat? Volt, aki szerint igen, volt, aki szerint nem. Valószínűleg a he­lyes válasz: is, is. Adott eset­ben nem árt a felkészítés és a felkészülés úgy, hogy írásban rögzítse véleményét az, aki tol­mácsolni akarja. Ugyanez vo­natkozik az írásos beszámoló­ra is. Máskor a spontán, azon­nali reagálás látszik haszno­sabbnak, éppen azonnalisága miatt. De hogy melyik a jobb, erről kár vitatkozni, hiszen a véleménynyilvánítás értékét nem annak formája, hanem tartalma határozza meg. Sok mindent ki lehetne emel­ni a munkamódszer továbbfej­lesztésére hozott állásfoglalás­ból, de nem véletlen, hogy legelébh a következő ötlik szembe, és amely megadja az ez irányú tevékenység alap­hangját: Tovább kell javítani a testületi ülések elé kerülő elő­terjesztések színvonalát. Töre­kedni kell a szakszerűségre, a tömörségre és a közérthető fo­galmazásra, az elméiyülteöb politikai elemző munkára, a következtetések mega'apozot- tabb levonására és arra, hogy az előterjesztések erőteljeseb­ben fejezzék ki a szakszerveze­tek álláspontját. Amint a bevezetőben is em­lítettük, nincs szó alapvető vál­toztatásról, arról pedig pláne nincs, hogy a szakszervezeti testületek eddig nem végeztek jó munkát. Sőt, Éppen az ed­digi eredmények teremtették meg a továbblépés feltételeit. Gazdasági életünkben ma minden a hatékonyságon mú­lik. Ugyanez vonatkozik a tár­sadalmi tevékenység egészére, így a szakszervezetekre is. LETENYEI GYÖRGY Hány félék a gépek? A szakember a betonkeverő kocsi példájá­val érvel. Az eset még valamikor a hetvenes évek közepén történt. A gyártásszakosodás ke­retében sikerült végre szocialista országbeli gyártót találni a mixeres autókra. Hamar kide­rült azonban, hogy a hazai építőipari vállala­toknak jóval több kocsi kellett volna, mint amennyit kaptak. Akkoriban sok volt a beru­házás, így aztán kapkodva, öt-hat országból, javarészt dollárért, márkáért, schillingért vet­tünk gépeket. Végül is, a még mindig hiány­ban szenvedő megrendelők jajszavára; a ha­zai gyártás megkezdése mellett döntött az iparirányítás. A mixerkocsi példája nem egyedi eset. Em­líthettük volna azt is, hogy az építőipari mun­kagépekhez ma tizennégyíéie alváztipus van forgalomban. Az építőiparról hosszú éveken keresztül az a hir járta, hogy a kivitelezők igé­nyei, és az egyre korszerűbb technológiák mel­lett az ágazat gépellátása a kézművesség szín­vonalán mozog. így ment ez 1977-ig, amikor kományhatározat nyomán négymilliárd forintot kapott az ágazat gépvásárlásra. A hazai gépiparnak sohasem tartozott dé­delgetett tervei közé az ilyen jellegű termelés fejlesztése. A korszerű építőgépek a KGST or­szágaiban is hosszú évtizedeken keresztül hi­ánycikknek számítottak. A tőkés országokban viszont borsos árat kértek minden darabért. Ebből adódhatott, hogy a gépállomány 80 szá­zaléka importból származik. Ami önmagában még nem lenne baj. Ám, ha hozzátesszük, hogy a jelenleg 30 milliárd forintot érő gép­állomány csaknem 8000 (!) típust képvisel, már érzékelhető: a mai helyzet tarthatatlan. A szakértő vélemények szerint ez a sokszínűség azt jelenti, hogy háromszor annyi építőipari géptípus van forgalomban, mint amennyit az építési feladatok Indokolttá tesznek. Iparunknak amúgyis visszatérő gondja, hogy a háttéripar nem ad megfelelő számú, minősé­gű alkatrészt, és a munkagépek többségének nincs szervizhálózata. A beruházások csökkenésével az utóbbi négy-öt évben fölfuttatott géppark kihasználá­sa is veszélybe került. Bár nem is elsősorban a mindent elfedő nagy számokkal van baj. Sok­kal inkább azzal, hogy ami van, az nem meg­felelő összetételben áll az építők rendelkezé­sére. Ismeretes, hogy idén is, sőt: várhatóan még jó néhány évig a felújítási-karbantartási munkálatok kerülnek előtérbe az építőiparban. Márpedig ehhez elsősorban kisgépek kellenek. Toronydarukkal nem lehet tapétázni. Megcsontosodott gyakorlat, hogy a gépek kihasználását pusztán egyetlen mércével mér­jük: hány órát .Jutottak". Azt, hogy esetleg nem arra használtak huzamosan egy méreg­drága masinát, amire kellene, egyetlen statisz­tika készítésekor sem veszik számításba. Idő­szerű lenne végre az építőipari gépeknél a technológiának megfelelő kihasználtságot mér­ni és ennek alapján elbírálni, hogy mekkora szükség van egy-egy gépre. A valósághoz kö­zelebb kerülne az igények fölmérése. A VI. ötéves tervidőszakban egyetlen éssze­rű lépést lehet tenni a helyzet javításáért: csökkenteni kell a géptípusok számát. Ez vi­szont vállalati méretekben elképzelhetetlen. A harmincmilliárdos értékű gépállományt egysé­gesítve, komplex program szerint kell haszno­sítani. Erre törekszik ma már az ágazat irányí­tása és érdekeltségük változása révén ez a vál­lalatok célja is. Nem várható gyors javulás, öt-hatéves, következetes programról van szó, aminek során selejtezéssel, vezértípiHok kiala­kításával, hazai alkatrészgyártással, szervizhá­lózat megteremtésével és tudatos gépkezelő­képzéssel mindenképpen jobbra fordul az ipar­ág gépesítésének ügye. A gépállomány mobilizálása szempontjából biztató, hogy végre javul a gépkölcsönzés helyzete. Az Építőipari Gépesítő Vállalat a köl­csönzés egységes rendszerével és adatbankkal segít, iá példák vannak arra is, hogy az örven­detesen szaporodó társulásokon belül fölösle­ges adminisztratív kötöttségek nélkül „vándo­rolnak" a gépek. Mindez azonban csak a kez­det. Újabb kapkodásra, „tűzoltó" döntésekre alaposan ráfizetnénk. — Gazsó — Fotó: BJ. Máglyarakás - pezsgőspalackból

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents