Tolna Megyei Népújság, 1982. január (32. évfolyam, 1-26. szám)
1982-01-23 / 19. szám
» io Képújság 1982. január 23. Magyarország felfedezése Beszélgetés Gondos Ernővel 1970-ben jelent meg a Magyarország felfedezése című szociográfiai-sorozat első kötete, Mocsár Gábor Égő arany című könyve. Néhány hónappal ezelőtt pedig a huszonötödik, Thiery Árpád műve Veszprémről. Ebből az alkalomból kerestük fel Gondos Ernőt, a sorozat szerkesztő bizottságának titkárát. — ör> irodalomtörténész és olvcisásszociológus. így nemcsak a könyvek értékét vagy értéktelenségét, hanem 'közönségsikerüknek vagy bukásuknak a titkát is ismer, 'heti. 'Minek tulajdonítja a Magyarország felfedezése sikerét? — A siker az egész dokumen- tumműfajra vonatkozik, .ideértve a szociográfiát, az önéletrajzot vagy a.z útirajzot is. A műfaj megújulása idején, úgy húsz évvel ezelőtt, Csoóri Sándor vagy Csók Gyula könyvének azért lehetett sikere, mert az emberek szerettek volna a 'felületesebb információk helyett valami megfoghatóbb, őszintébb képet kapni a valóságról. Ez nagyfokú közéleti érdeklődést jelez, amely, mint mindig, a társadalomkritikai művekhez kötődik.- Ha a siker a lakkozó tájékoztatás ellenhatásaként született, akkor a tömegkommunikációs eszközök nyíltságának növekedésével a szociográfia műfalja visz- szaszorult. — Nos, nem vitás, hogy Végh Antal nagy vihart kavart pe- nészleki riportjának és a korabeli sajtónak a társadalomkritikája között nagyobb volt a különbség, mint egy hasonló erejű mai mű és o mai sajtó va,lóságfeltárása között. 'De legyenek bár nyitottabbak a tömegkommunikációs közlemények, ez a nyíltság nem szünteti meg a szociográfiák megszületésének és kiadásának az indokoltságát. Ezt o műfajt ugyanis — a terjedelmet és a valóságfeltárásban elért mélységét tekintve — 'nem pótolhatja semmiféle napi, heti vagy havi publikáció. — Én mégis úgy érzem, hogy éppen a Magyarország felfedezése sorozat köteteinek népszerűsége csökkent az elmúlt évek alatt.. Lehet, hogy sokan vásárolják, de kevesen olvassák végig ci műveket. — Nézze, ez igaz, hogy a sorozaton belül változó a művek minősége. De ez az egyenetlenség elkerülhetetlen. Sokféle szerző, sokféle téma — nem várhatjuk, hogy mind azonos, kiváló színvonalú legyen. Azzal azonban nem értek egyet, hogy az elmúlt években nem voltak olyan sikeres könyvek, imínt tíz évvel ezelőtt. Fábián Katalin Makoldi családja vagy 'Halmos Ferenc Illő alázattal című műve nagyon fontos dolgokat mondtak el. Zsolt Róbert könyve is nagy siker volt, és az újabbak kőiül o 'Föl zamatos jelen című antológiát sem nevezhetjük sikertelennek, hogy csak néhányat említsek. Arról lehet beszélni, hogy a szerzőket és a témákat tekintve módosítani kell eddigi szemléletünkön. Évtizedes tapasztalat például az, hogy a földrajzi egységeket vizsgáló művek nagy ne. hézségek árán születnek meg. Egy-egy település olyan bonyolult a kapcsolatrendszerét és problémáit tekintve, hogy átfo- aó leírása, a legfontosabb konfliktusok kiválasztása nagyon nehéz, Ha ezek a müvek jók, akkor nagyon nagy teljesítmény van az elkészítésük mögött. Ilyen jellegű megbízást már nem adunk ki.- Milyen irányban változik a sorozat? — Közelebb akarunk menni például a szakmákhoz. Most készül Bakonyi Péter izgalmasnak ígérkező könyve a pszichiátriáról, Márton János műve az agrárviszonyok alakulásáról, 'Szász Imre szociográfiája a vadászatról. Másik szándékunk a társadalomtudományok területén dolgozó fiatalok megnyerése. Azoké, akik nem csupán szakmailag, hanem íróként is alkalmasak szociográfiák készítésére. Elképzelhető, hogy a fiatal szerzők munkáiból újabb antológiák is megjelennek a sorozatban. Húsz-huszonöt ívet megírni ugyanis rettenetesen n,agy munka, célszerűbb, ha először csak negyven-ötven oldalas műveket kérünk a fiataloktól. — Kezdetben a sorozat szerzői között több volt az író. — Valóban, 1968-ban Darvas Józseffel még harminc írót hívtunk össze. Közülük néhányon meg is írták tervezett szociográfiáikat. Azóta is megkeressük őket, ha úgy érezzük, hogy egy- egy témához vonzódnak, s vállalkoznak terjedelmesebb művek elkészítésére, így keressük meg —.mint már említettem — Szász Imrét és Tatay Sándort, aki a Jelenkorban teszi közzé szociografikus sorozatát a Kö- zép-Ounántúlról. Vaigy Albert Gábort, aki a dél-dunántúli nemzetiségi próblémákról ír egyetlen család tükrében. 'De megegyeztünk tavasszal iHuszá- rik Zoltánnal is, hogy 'Bábolnáról szóló filmje melléktermékeként írja le észleléseit, gondolatait naplószerűem, s rajzoljon hozzá. Sajnos, ez a mű már nem készülhet el. — A harmincas években, az első Magyarország felfe- dezése-sorozat műveinek megjelenését gyakran követték botrányok, perek. Voltak-e ezekhez hasonló következmények az elmúlt évtizedben ? — Inkább úgynevezett belső perek, harcok voltak, amelyek során az egyik vagy a másik műben ábrázolt terület helyi vezetői néhezen vették tudomásul a könyvek megjelenését, az igazság kimondását. Ezekben a küzdelmekben azonban szerencsére mellettünk álltak a párt és a kormányzat illetékesei. — Furcsa, hogy mindig csak az „érintettek” emelnek szót a problémák nyjjvános- ságra kerülése ellen, más területeken senki más ném / akar „önmagára ismerni". — Egy jó példa azért akadt. Végh Antal könyvének a megjelenése után a Bács-IKiskun megyei pártbizottság szociológusokat toborzott és telepített le a megyében, szabad kezet adva nekik. „Nemcsak másutt vannak hibák — mondták —, jó lesz, ha nálunk is körülnéznek egy kicsit”. — Végezetül érdekelne, hogy a 'Magyarország felfedezéséből miért maradt ki néhány fontosnak tűnő téma: az öregség, az oktatásügy, a cigányság, a szegénység, a vallás... — Éppen most tárgyaltunk valakivel, aki az Idősek 'problémájáról kitűnő tanulmányt tett közzé a Valóságban. Van rá remény, hogy megírja az öregekről szóló könyvet. A cigányságról szóló szociográfiához néhányon már hozzákezdtek, de elkészíteni még nem sikerült. A többi téma pedig nehezen 'megközelíthető vagy megírásukra nem akadt még vállalkozó. NÓGRÁDI GÁBOR Reich Károly A finom vonalú grafikák és a gyermekkönyv-illusztrációk mestere, Reich Károly kiállításon mutatja be életművét a Vigadó Galériában. A 300 egyedi és sokszorosított grafikából álló tárlat a művész sokoldalú tevékenységét illusztrálja. Mese-, vers- és regényillusztrációi mellett plakátjai, linómetszetei és önálló rajzai is ott sorakoznak a bemutatóterem falain. Reich Károly munka közben Radnóti-illusztráció ! kis f alusi állomáson mind többen gyülekeznék. Szombat dél van. Persze, a kútfúrók is megjöttek már, lehetnek vagy tizen. Letelepednek a vaslábú padokra, csöndesen ülnek. Hiába, egy hét munkájának húzása a karokban, derekakban . . . Nem lármáznak most, mint hétfőn reggel szoktak Az adóügyes, aki két hete összekülönbözött velük a hangoskodás miatt, most is tartja a haragot. Odébb áll meg, kint, a nortonkút mellett, s távolra néz, el a váltók felé, mintha bizony arról jönne a vonat. Itt van már a három fiatal tanító néni, akik együtt laknak a volt jegyzőlakásban, s jön apró lépteivel a plébános úr is. Köszönget jobbra-balra. Aki nem ismeri, meg nem mondaná, hogy pap. Szürke öltöny, legényesen kigombolt ballonkabát, éppen csak a táskája lurcsa valamiképp. Nem is táska az, inkább mulatságosan kicsi, fából készült barna bőrönd. Csend van. Néha puffan valami, reccsen egy ág. Ritkásan esnek az ütések: öregember munkálkodásának hangja. — Nézd, az meg keresztapám — mondja az ünneplős középkorú férfi a feleségének. Bent állnak a gesztenyefa alatt, az asszony kezében süteményes üvegtál, a férfiéban demizson. Lakodalomba készülhetnek. Nagyobbacska fiuk kabátot szorongat a hóna alatt. — Fogd ezt meg — nyújtja neki apja a kötött üveget. — Megnézem az öreget. — Elindul a rakodó irányába. Ott, közel a szertár sarkához, hajladozik a nagy fejszével Balogh Mihály. — A lenéért csámborogsz el, mindjárt jön a vonat... — Hol van az még — legyint az asszonyra a férfi. — Hol van, hol van. Váró vonatot még nem láttál. .. Egy hosszú, nagy csontú, inas kútfúró is elindul a lakodalmas ember után. Kíváncsiságból. Neki nem jutott hely a pádon, gondolja, megmozgatja kicsit a lábait. — Apátja ám, keresztapám! Adjon isten... — áll meg az ünneplős férfi. — Te vagy az, Misukám? Hát aprítanám, de nem könnyen adja ám meg magát, a teremtésit... — Japán akác, ugye? — Az, a fene a fajtáját, azért olyan szívós. Tudod, ideadta a főnök, mindiből. Vegyem ki, oszt vigyem. Nem kell máma már a vasútnak részt adni. Nekem meg jól jön ... — A tuskóval mért kínlódik? El kellett volna fűrészelni a tö- vinél, aztán kalap... — szól most bele a hosszúra nőtt kútfúró. — Á, az olyan nem munka — ingatja a fejét az öreg. — Kár is a tüsköt benne hagyni, meg ki tudja: kihajt a gyökér, nem győzik irtani. Majd mondják akkor, hogy na, az öreg Balogh csak a színét szedte meg a levesnek... Aztán hová? — kérdi a keresztliút. — Lakodalomba — mondja amaz közömbös hangon, — Hát az jó, Misukám! — Tudja a fene. Nem hiányzik. Tudja, nem úgy van már, mint valamikor. Valahogy nem ácsingózik rá úgy az ember fia. — Aztán kihez? — Rózsinak a lánya ment férjhez. Tudja, az asszony nénjié. — Jól van az, na. Azt mondják, nem az a fontos, ki a halott, hanem hogy mit eszünk a torban ... — Mosolyog, hehe- rész az öreg a saját tréfáján, aztán beleköp a tenyerébe, nekiveselkedik újra. Egy oldalt induló, majd hirtelen lefelé görbülő gyökeret csapkod, de bizony nem sok sikerrel. Úgy rúgja az vissza a fejszét, mint a gumi. Apró, sárga forgácsok válnak le róla, akkorák csak, mintha bicskával faragnák . .. — Szívós egy fa ez, úgy nézem — szól ismét a kútfúró. — Az, hallja. Ilyet még igaz, tán soha nem vettem ki, de nem hittem volna. Azt mondjuk, ugye, a rendes akácnál nincs erősebb. Hát én azt nézem, hogy ez nehezebben adja me« magát. . . — A fejsze éles? — Ez? Már hogyne lenne. Nézze csak meg ... A kútfúró fölemeli a fejszét. Nézi. Ujjaival is megtapogatja. — Békebeli — mondja. — Ebben nincs hiba ... Na, kilépne a gödörből egy pár percre, bátyám? Megpróbálom már én is. hátha szót fogadna . . . — Hát próbálja, na... — néz föl rá bizonytalanul az öreg, nem is tudja, tréfára vegye-e vagy komolyan. De amaz már Annus József: |#£i m*r% Éjt été w A Éjt wm Mf Mfl l#f1 gombolja is az ingujját, veti a bőrzakót, nyújtja a lakodalmas embernek. Akkor hát komolyan gondolta. Kimászik Balogh Mihály, átadja cf helyet. Nézik az idegent, lói beállt, annyi bizonyos. Lendíti a fejszét, lecsap. A kutyafáját! Itt aztán van erő. Még egy, no még egy kicsi, a gyökér már meg is pattan, akár az elvágott kötél. Billen az egész fa a rakodó felé, de ki nem dől még. — Ez igen ... — bólogat elismerően az öreg. — Hát hiába, itt már csak fogytán az erő. — Odalép azért a Iához, mintegy mutatva, hogy azért ő itt a vállalkozó. Lökdösi a derekat, de bizony feszesen áll még, mozgatja a földet erről is, arról is a lent cövekelő gyökér. A kútfúró újabb feszes kötélnek vág oda. Erre fölfigyelnek már a társai is. — Nézzétek — mutat a bajlódó ember leié a kis köpcös, micisapkás. — Károly elállt napszámba. .. Nézzük már, mit csinál. Odaballagnak vagy hárman. Evődnek a favágó emberrel, de az nem törődik vele. Már a harmadik gyökeret vágja át, göm- bölyödik a tuskó, mipd jobban megdől a derék, de kifordulni nem akar még. — Szusszanjon egyet — fogja meg a fejszés ember vállát a keresztfiú. — Vágok már rajta én is egy párat. — Visszaadja a kabátot, sőt a magáét is lerántja, odaadja. Meg kell hagyni, szakszerűen csapkod az ünneplős paraszt is. Kikerekedett a tuskó, nem látni már egyetlen fogódzóját sem. A fa mégis áll, visszapattan, ha lökdösik. Mintha acélból lenne. — A vezér! A vezérgyökér tartja még, emberek... — szólt a nézelődők karéjából a micisapkás. — Azt keresd meg, Károly, mert addig nem adja meg magát. De igyekezz, az istenedet, mert három perc múlva itt a vonat... A keresztfiú kiszáll a gödörből. Bizonyosan munkavezető lehet ez a köpcös, mert olyan határozottan parancsolt Károlyra, eszébe se jutott gondolkodni, már cserélik a fejszét kabátra. — Nem próbálná inkább a budákkal? — Mivel? Mi a nehézséggel? — kérdi nevetve a micisapkás. — Hát ez el — emeli meg az öreg. — Csákány az, tatám ... Budák? Na, Károly, piszkáld meg avval a budákkal... A gödörben álló ember elkapargatja előbb a földet, végre megleli a lefelé futó vastag gyökeret. Épp csak kivillan a sárgás bőre, de látszik azért, hogy erős, igen erős. — Az az — szólnak bele többen, mintha aranyat látnának. — Ott adj neki! De nagyokat, Károly! — A többiek is lölállnak a pádról, közelebb oldalognak. Két-három fiatal szavalókórust indít: — Haj-rá, Fe-ke-te! Haj-rá ... — Ne hülyüljetek már — áll meg kevéske kacagásra amaz. Inkább számoljatok. Ha nyolcból nem vágom át, egy-egy korsó! Rendben? — Naná, ez a biztos korsó, apám. Na, nézzük csak: egy, kettő, három, négy, öt... Azannya! Elpattan az oszlopnyi vastag gyökér, a faderék majdnem lefeküdt már. Apróbb szálak tarthatják még, mert hiába csimpaszkodnak rá ketten is, még mindig nem engedi a gödröt. — Na, gyertek már, ge tátsátok a szátokat — áll oda a köpcös is. — Fogjuk meg, aztán errefelé kezdjük csavarni. Mint a mesebeli lanyűvő. Na, most.'. . Na, még egyszer ... — Itt a vonat, emberek! — kiált oda nekik a piros sapkás. — Tartsa már vissza egy pillanatig, hadd dobjuk ki ezt a vackot... Na, még! Ne húzd, csavard! Ez az! Most már a mienk... Reccsenés, ropogás, aztán a tuskó felpattan a gödör szélére, mintha óriás csapna oda az öklével. Most látszik, hány kisebb gyökér varrta még a földhöz a szívós japán akácot. — Most aztán roham, második kocsi... — kiáltjcf a micisapkás, de már kocog is, pocakja remeg. Fut utána, majd le is hagyja a többi kútásó. A lakodalmas ember már a peronon adja vissza a hosszúra nőtt Károly kabátját. Az asszony pöröl, de a férje leinti: — Jól van, na, ráértem... Idegenek is segítettek, láthattad. Az egész brigád a lehúzott ablakokban könyököl. Integetnek az öregnek, aki furcsán áll a kidöntött fa mellett. Visszaint ő is. I vonat már a váltókon csattog. Elhelyezkednek mind. A köpcös kártyacsomagot húz elő a belső zsebéből. A plébánoshoz fordul: — Ugyan, szaki, adja már ide azt a fáintos kis táskát... — Kérem ... — nyújtja készségesen a civilbe öltözött pap, aztán oldalt lesve nézi, mint csattogtatják bőröndjén az ördög bibliáját...
