Tolna Megyei Népújság, 1982. január (32. évfolyam, 1-26. szám)
1982-01-16 / 13. szám
IO Képújság 1982. január 16. TÓTH MÁTÉ MIKLÓS: KALAP A tanár kora ifjúságától kezdve kalapot viselt. Széles kari- májút. Télen fekete velúrt, tavasztól őszig világosszürke, puha nemezkalapot. Már nem emlékezett rá, milyen volt az élet fedetlen fővel. Egyáltalán elképzelhetetlennek tartotta, hogy fedetlen fővel járjon. Mindig elegáns volt. A karján meghatározott helyen lógott az összecsukható esernyő és a zakóját a legnagyobb melegben sem gombolta ki. A kalap karimája alól összevont szemmel vizsgálta az embereket, mint a rendetlen diákokat, akiknek már régen iaazgatói rovó járna. Seriki sem látta mosolyogni. A szája keskeny vonal, mértani alapossággal odahúzva. A kalap karimája alól zártnak és biztonságosnak látszott minden. Pontosnak és körülha- tároltnak, akár az élete. Soha semmi slamposság, szabálytalanság. A földtől a kalapkarimáig 170 cm volt a távolság, aimi azon felül létezett, körvonalazottnak, elmosódottnak tűnt, mint sűrű ködben a házak Egy szeles tavaszi nap az iskolából tartott hazafelé. És bár a kalap jól a fejére volt igazítva, egy erős szél roham lesodorta és sebesen gurította egyre messzebb tőle. A tanár meghökkent. Nem emlékezett, mikor történt vele ilyesmi, és hirtelen az is képtelenségnek tűnt, hogy szaladjon utána, akár egy diák a labdáért. Előbb csak hosszabbakat lépkedett, mint akinek nem is olyan sürgős a dolga, de aztán mégis kénytelen volt szaladni, mert a kalap egyre mesz- szebb került. És ráadásul egy hirtelen perdüléssel felugrott egy gesztenyefára. Nem nagyon magasra, de a tanár így sem tudta elérni. Most mit csináljon? Másszon fel a fára, akár egy gyerek? Vagy várja meg, amíg a kalap maqától visszaesik a földre? Óvatosan körülnézett. Az utcában nem sokan jártak. Megvárta, amíg egy fiatal pár lassan elandalog mellette, aztán az esernyőjét a fatörzshöz támasztva, felkapaszkodott a kalapért. Megragadta és akkor látta meg mellette a gesztenyevirágot. Felnézett és egyre több gesztenyevirágot látott, fel egészen a csúcsig, majd két qesz- tenyevirág között megpillantotta az eget. A gyorsan úszó pamacsfelhőkkel. Sokáig hunyorgott a vastag faágon, és nézett felfelé. Úgy érezte, minden kitágult, megnőtt, és valami nagyon szép, végtelenül egyszerű titkot fejtett meg. Akár egy gyerek, oki most ismerkedik a világgal. És hosszú percekig nem látott mást, csak virágot és eget. Aztán lemászott a földre. A kalapját a kezében tartva sétált tovább, hagyva, hogy a haját rendetlenre zilálja a szél. Nézeqette a házak felső homlokzatát, a cirádás erkélyeket, a falak vájataiban megbújó szobrokat, amiket azelőtt sohasem vett észre. És aztán újra és újra az eget, a gyorsan rohanó felhőkkel. És akkor megszédült. Védtelennek és téhetetlennek érezte magát, mint akit egy kötélen kilágattaik a világűrbe. És bármerre kap, sehol sincs fogódzó. A fák koronája, a házak homlokzata, az ég kékje egyszerre félelmetesnek tetszett, mint a mindenség titkát verdeső gondolat. Sietve tette fel a kalapot. Erősen a homlokára húzva, hogy a szél újabb tréfáját elkerülje. Megnyugodott. A kalap karimája alól újra zártnak és biztonságosnak látszott minden. MIROSLAV KRLEZA:* Jeruzsálem! párbeszéd Ah úgy! Téhót ő názáreti? — Hát persze: a sarki halaskofa szegről-végről a nagynénje neki ! — En meg hallottam, hogy anyja egy esett nő, és hogy az apja utcaseprő. — Istállóban született, ennyi tény: egyáltalán: sok folt van az eredetén. Valami öreggel hál most az anyja, mondják. De ki jegyzi meg, nagysád, ezt a sok szörnyű botrányt? — No jó. És van-e iskolája? Tett érettségit? — De kérem ! Nagysád tréfál, remélem! Micsoda érettségit? Minap megcsókolt nyilvánosan egy utcalányt. Soroljam végig? Naplopókkal iszik, lógnak vele halászok, vakok, bénák, betegek, s már kezdi fertőzni a gyerekeket. Följelentések vannák ellene, egész tucat vád. Ez a fiú kereszten végzi, meglássa, nagysád. (Ács Károly fordítása) *1981. decermber 29-én, nyolcvannyolc éves korában elhunyt Miroslav Krleza ho-rvát regényíró, drámaíró, költő, elbeszélő, akit már életében a jugoszláv irodalom klasszikusaként tartottak számon. A magyar irodalom, a század eleji Magyarország kitűnő ismerője volf, műveinek számtalan magyar vonatkozása van. Művei nyolckötetes válogatásban nyelvünkön is olvashatók. A beteg gyermek Györgyi Alajos festménye a Nemzeti Galéria kiállításán ÉLETFA Goór Imre rajza BERTÓK LÁSZLÓ: A tűnődés folytatása Ez lleinne az eredmény negyven évi, vagy májdnsm negyven évii megfeszült, mondhatnám', Jhainc után"? mikor ár régi mértékkel mérve minden teljesült, s nem 'követtem el körben semmi bűnt szándékosan, bár folyton vezékelini 'kellett va'lalm'iérf, ez az idült bűntudat? vagy ez a 'látványos semmi körbe-'körbe? ahonnan kirepülni nincsen esély? aihói münden Ibedült fdl 'mögött ott egy másik? ez ö Ihallmi serkentő cél tollon sá g ? ez a hűlt forgás egy álon) körüli? vagy a talmi öröm, hogy azt mondhatnám, „sikerült"? Csehov doktor rendelője Csehov ma is az egyik legolvasottabb orosz író. Regényeit, elbeszéléseit csaknem valamennyi nyelvre lefordították, darabjait világszerte megújuló sikerrel játsszák a színházak. Cséhovot. az orvost viszont talán kevésbé ismeri a világ, pedig annak éppolyan kiváló volt, mint írónak. Praxisát 1884-ben kezdte meg, miután diplomát szerzett a moszkvai egyetem orvosi fakultásán. Az író orvosi munkájának állítottak most emléket a Szovjetunióban azzal, hogy a Moszkva környéki Krjukovo faluban „Csehov rendelője" elnevezéssel emlékszobát avattak. Csehov 1892- ben vásárolt egy kis birtdkot Melihovában, nem messze Moszkvától. Szüleivel és húgával 1899-ig élt itt és folytatott a birtokon és a környező falvakban, így Krjukovóban is, orvosi tevékenységet. Testvére, Marija Cséhova írja visszaemlékezéseiben erről az időszakról: „Anton Pavlovics azelőtt inkább nyáron, pihenésünk idején gyakorolta orvosi hivatását, most Melihovában egesz évben lekötötte az orvosi gyakorlat. Már említettem, hogy a cári Oroszországban kevés orvosi segélyhelyet létesítettek a parasztok részére. így amikorMeliknovában meg a környező falvakban híre kelt, hogy a melihovói tanya új birtokosa orvos, a parasztok — igaz, eleinte bátortalanul — be-besomfordáitok a tanyánkra, hogy betegségükkel Anton Pavlovicshoz forduljanak. Mihelyt azonban megtudták, hogy a meliknovói doktor mindenkit fogad, sőt orvosságot is ad, ráadásul teljesen ingyen, a szomszédos falvakból és községekből is özönlöttek hozzá a betegek. ...A Melihovótól húsz-huszonöt kilométerre fekvő községekből is eljöttek hozzá.” Az 1892-es és az 1893-as év igen sok bajt hozott Oroszország központi kormányzóságaira. Alighogy átvészelték az 1891-es éhínséget, felütötte fejét a kolera. Csehov ekkor elvállalta a zemsztvo (a helyi közigazgatási szervhez tartozó terület) orvos-egészségügyi ellátásának tisztét. Huszonöt falu, a Davidov remetekolostor férfirészlege, továbbá Krjukovo és Ugrjumovo két gyári ambulanciája tartozott hozzá. Mindéhhez olyan csekély anyagi támogatást kapott, hogy végül a saját költségén kellett létesítenie rendelőt és elkülönítő helyiségeket. A gondokról így ír: „Segítőtársaim nincsenek, az ember orvos és ápoló egy személyben... Valamennyi orvos közül én vagyok a legszánalmasabb. Lovam és kocsim nyomorúságos, az utakat nem ismerem, esténként semmit sem látok, pénzem nincs, igen hamar elfáradok...” Ennek ellenére Cséhov 1892 nyarán több mint ezer embert részesített orvosi ellátásban. Természetesen ilyen körülmények között írásra egyáltalán nem maradt ideje. Ebből az időből származó élményeit és benyomásait — különösen a Krjukovóban és Ugrjumovában szerzett tapasztalatokat — későbbi műveiben a Parasztok és a Szakadékban című kisregényeiben dolgozta föl. A kolerajárvány óta csaknem 90 év telt el. Csehov volt betegei közül már csak a 95 éves Anna Pcselova él, aki alig 6 éves volt, amikor náluk járt a „szigorú arcú, elgondolkodó tekintetű, babos nya'kkendős” Csehov doktor. Csehov doktor rendelőjében mindent az eredeti állapotában állítottak helyre. A szoba közepén nagy asztal áll, rajta az író könyvei, kéziratos receptjei, írókészlete. A széken fekete orvosi köpenye, különböző használati tárgyai, a falakon életének dokumentumai, fényképek róla és barátairól, műveinek illusztrációi láthatók. Az értékes Csehov-emlékek összegyűjtésében nemcsak a krju- kovóiak segítették. Amikor a leendő múzeum alapítói felhívást tettek közzé a Vecsernaja Moszkva című napilapban, számos moszkvai orvos, tanár és irodalombarát küldte el a birtokában levő ereklyéket a rendelő részére. T anárnő: — Mai osztály- I főnöki óránk feladata ■ In; osztály magatartásának es tanulmányi munkájának kiértékelése. Az osztálytitkár számoljon be az elmúlt két hétről. Az osztólytitkár nyurga kamaszfiú. Ebbe az osztályba egyébként csak fiúk járnak. Szarvasmarha-tenyésztő első osztály. — Nem történt semmi. — Róznerről sincs jelenteni- valód?. — Ja... A Rózner egy kicsit elkésett, ezért a Rákos tanár úr pikkelt rá. — Mi az, hogy pikkelt? — Szóval szúrta. — De hát, ha joggal, akkor az nem pikkelés. — Igen. Nem pikkelt, hanem szúrta. — Tovább. — Az osztályban leszakítottunk egy fogast, és egy plakát hiányzik. — A virágok? — Nem öntöztük a virágokat. A tanárnő fölemeli a hangját. — Miféle állatgondozó lesz belőletek? Ha a virágnak két hétig nem adtok vizet, még él. De ha egy állatnak, az elpusztul! Addig nem mehettek le ebédelni, amíg meg nem öntöztétek a virágokat. — Folytathatom? — Folytasd. — Szemeteltünk. — Látom. Nézzétek meg, mi van Temesvári alatt. Holnap Tamást és Temesvárit elültetjük egymás mellől. Tehát más nincs?. . . Akkor a mai órán kiértékeljük az iskolai, a kollégiumi és a gyakorlati magaOsztályfőnöki óra az l/B-ben tartást. Én olvasom a névsort, az osztálytitkár elmondja az osztály véleményét. — Briják. Állj föl. Osztó lytitkár: — Magatartás változó. Szorgalom közepes. Tanárnő: — Az egyik legproblematikusabb gyerek. A tanács elé viszem. ... Demeter. Osztólytitkár: — Szorgalom négyes, magatartás négyes. Tanárnő: — Neked mi a véleményed magadról? Demeter: — Én úgy gondolom, a magatartásom inkább közepes. Nem érdemiem meg a négyest. (Nagy nevetés.) Tanárnő: — Miért haragszom rád? Gyerekek (súgják): — A szemüveg. Demeter: — Nem használom a szemüvegemet. Tanárnő: — Azért is. És még?... A morgásért. Meg sem hallgatod, mit mondok. (Az osztályban óriási nevetés. Ketten nem nevetünk csak, a tanárnő, és én, a vendég. Aztán mi is nevetünk, de nem tudjuk min.) — Mit nevettek? (Gyerekek, egymást nézik, és dőlnek a röhögéstől.) — Jancsi... Mi ez az óriási derültség? (A nevetés kissé alábbhagy, de senki sem szól.) Tanárnő (fegyelmezetten): — Jó... Letelt a két perc, abbahagyhatjátok. .. Hársing... ö a legszorgalmasabb gyerek... Krizsán, állj föl! Mi van a szádban? — Semmi. — Mi van a szádban?! (A gyerekek röhögnek, Krizsán eltátja a száját.) — A nyelvem. — Akkor jó. ülj le. .. Kis. .. (Az osztálytitkár már régóta nem nyilatkozik. A tanárnő és a felszólítottak beszélnek.) — Kiss, mi a véleményed magadról? — Mi? — Mi az, hogy mi?! — Nem értem. — Akkor mondd, hogy tessék. Szorgalomból egyket- ted. Miért?... Megmondjam? Azért... Az óra felénél tarthatunk. A hangulat derűs, a tanárnő, ha teheti, együtt nevet a gyerekekkel, de szinte pillanatonként változik a hangulat. A gyerekek dicséretét vagy dorgálását szidás, a komikus helyzeteket komolyak váltják föl. Nekem, gyerekekkel való foglalkozásban járatlannak, alig elviselhető ennyi hullámzás. Érzem magamban a tiltakozást: miért sérhetetlenek a 'gyerekek, mitől olyan fölényesen kívülállók? Miért cíak a tanárt viseli meg az óra? — Hetesi... Ö a legszorgalmasabb. Magatartás ötös, szorgalom. .. A gyerekek zúgnak. — Magológép. — Nem jó volna mindegyikötöknek, ha ekkora szorgalommal tanulna? — Nem is érti, mit tanul. — De ha nem tanulna eny- nyit, talán meg is bukna. — Az biztos — zúgják a gyerekek. — Kovács. Szorgalom jó, magatartás jó. — Kivételezés! Kivételezés! — kiabálja az osztály. — Kovács... Szerinted jó vagy rossz ez az osztályzat? Kovács hallgat. Valaki az osztályból: — Kapsz egy tízest, ha azt mondod, rossz. — Lázár. Magatartás négyes, szorgalom ötös. Meg vagyok veled elégedve. Az általános iskolához képest sokat javítottál. Osztály: — Mi is. Mi is meg vagyunk elégedve. Egy nyugalmas perc következik. A gyerekek békésen hallgatnak, a tanárnő egy kis lélegzetet vesz. Én a fejeket nézem. Kitűnően vágott frizurák, szép fényes hajak. Vajon maguk vágják? Valamennyien ápoltak, az utolsó divatot követik. — Sörös. Változó magatartás. Volt egy osztályfőnöki figyelmeztetésed a kollégiumi verekedés miatt. Emlékszel? Amikor széttépted valakinek az ingét. Még gondolkozom rajtad. .. Szvoboda. Megérdem- led magatartásból a jelest? — Meg. — Milyen véleménnyel vagy magadról? — Remek. — Ne bohóckodj. Miért érdemied meg? — Mert aktív vagyok. És nagyszerű. Csöngetnek. Négy gyerek maradt a névsor végéről, holnap, az osztályfőnök szaktárgyán, bonctanórán kerülnek sorra Búcsúzáskor a tanárnő vi- gyázzba állítja az osztályt. A gyerekek kirobbanó jókedvűek, a tanárnő kicsit megviselt. — Gyerekek. Ez kötetlen óra. De ennél sokkal jobb magatartást és fegyelmet várok. Viszontlátásra. Huszonegy kamasz kiáltja huszonegyféle hangon. — A-viszont-látásra ! VATHY ZSUZSA