Tolna Megyei Népújság, 1982. január (32. évfolyam, 1-26. szám)
1982-01-16 / 13. szám
1982. január 16. Képújság 7 A puszta (művelődési) helyzet Pnsztahencsén Aki történetesen még nem járt itt és a1 kis község nevében szereplő „Puszta" előtagból valamiféle istenhátamögötti településre gondol, azt ki kell ábrándítani. iPusztdhencse 'jó közlekedési adottságokkal rendelkezik a Nagydorogot Pakssai összekötő (viszonylag) szilárd burkolatú út révén, melybe -meglepő 'hosszúságú főutcája torkollik. Az ide érkezőnek az az első érzése, hogy a falu 1156 polgárának legalább kétharmad része ebben az utcában lakik, ahol a tanácsi kirendeltség, a ipártház, a presszó, a bolt van és ahol egymást érik az újonnan épült házak. De persze nem számol utána1. A házak közül nem is egy, amelyik emeletes, sőt erkélyes. Az autóbusz-közlekedés jó, gépkocsi Pusztahen- csén épp elég akad. így Paks és Szekszárd összehasonlíthatatlanul közeleibbre került, mint amennyire azokban az időkben volt, amikor a Hencse névhez teljes joggal társult o „Puszta" jelző, A közigazgatás átszervezése se érintette olyan hátrányosan a kis települést, mint amennyire egyik-másikat tagadhatod cinül igen. A tanács „elment" ugyan de van kirendeltség, az iskola felső tagozatosainak Nagydorogro körzetesítése viszont az óvodásokon segített. Az egyik, méghozzá az újabbik iskolaépületből 412 ezer forintos beruházás árán parádés óvodát csináltatott a tanács. Erről a maga ideijén lapunkban már megemlékeztünk. Termelő- szövetkezet, sőt öntöde is van a faluban., mely utóbbival kevés magyar kisközség dicsekedhet. A hencseiek se dicsekednek vele, csak éppen néhányan megélnek belőle. Mások 'Paksrai járnak, ismét mások Szekszárdra. Az ingázók a keresők túlnyomó többségét jelentik. Itt érdemes megállni egy pillanatra. Hiba lenne azt feltételezni, hogy ha valaki reggel felül a buszra, elmegy a távoli városba dolgozni, alaposan elfárad, de azért törik-szakad ott marod, mert bármi áron művelődni akar. 'Művelődni akar ugyan, de egyáltalán nem törik, szakad és nem minden áron. Kötődik a falujához, ott van otthon. Ha például a művelődési otthonban tévé mellett lehetne megnézni egy-egy meccset, sok fiatal bizonyára nem a lakásán lévő mellett ülne. Cseppet sem közömbös, hogy a művelődési, szórakozási igényeinek kielégítésére ki, milyen lehetőséget talál lakóhelyén. Amikor aiz ember ez iránt kezd érdeklődni, némi feszélyezettség fogadja.. Valószínűleg kérdezhetne kellemesebbet is. A Nagy- dorog nagyközségi Tanács fiatal vb-titkára, Csi'kai József régi ismerős. 'Nemrég került ide Németkérről, így személyes tapasztalata akarva se lehet sok. — A művelődési otthon felújítására Pusztaíhencsén 1980- ban 100 ezer forintot fordítottunk, — mondja. A helyszínen megnézzük a kérdéses épületet. Vailószínűleg könnyen elnyelhette azt a százezret, mert meg se kottyant neki. A Csongor és Tündéből joggal szavalhatná itt az Ej királynője: „Sivár, kietlen, lény nem lakta . . .” — A klubkönyvtár 3228 kötetes, — így Pinczési Lászlóné, a nagydorogi könyvtárvezető. — Tava'ly 80 kötettel gyarapodott. A szép kötetszámú könyvtárnak 1981-ben 88 beiratkozott olvasója volt. 'Közülük 17-en 14 évesnél idősebbek. (Mellékesen szólva', a könyvtári statisztika életkor-csoportosítása meglehetősen sajátos.) A könyvtár az egyetlen viszonylag hangulatos hely a művelődési otthonban. Aki vezeti, Németh Imréné fialta'! tanítónő, könyvtárszakos kollégiumot végzett, ezt a munkát érezhetően szereti. — És a közművelődés más területeit? — Egyáltalán nem! Pedig az egész művelődési otthont a gondjaira bízták. — Az elmúlt esztendőben volt nagyobb rendezvény ebben az épületben? — A zárszámadás, meg két falugyűlés vízvezeték-ügyben. A KRESZ-ta nfo I yarn ot em I íth etem még, tíz előadással és az öregek napját. — 'Kifejezetten közművelődési célzatú? — Kéthetenként, kedden vetítenek o moziban. Ezenkívül egyszer fellépett 'Bódi Magdi, Szte- vamovity Zorán és Délhúsa Gjon. Utóbbiak 6 és fél ezer forintos honoráriumának kifizetése után egész évre becsapódott az ajtó minden hasonló lehetőség előtt. Nincs több pénz. A klubkönyvtár „klub” részét ne szavakkal illusztráljuk. Kifejezőbb a fénykép. — Pingpongasztal van? — Csak a lapja. Lába nincs. — Játék? — Nincs. — Aki a fiatalokat összefogná? Erre már Petrás László, az alsó tagozatos iskola igazgatója válaszol: — Nincs. A KISZ vegetál. Mi most itt az iskolában próbálkozunk valamivel, hiszen a művelődési otthont kifűteni sincs miből. László Boldizsárné kollegina vezeti a kézimunkaszakkört. A hímzésekből már tavaly is volt egy szép, házi kiállításunk. Jeleztük a Hazafias Népfrontnak Pakson, hogy jöjjenek ki... — Kijöttek? — Felénk se nézett senki. De azért lesz kiállítás az idén is. További tervek: az iskola ebédlője szerencsére fűthető. Január 7-én délután próbálkoztok először gyermekfoglolkoz- tatással, mesékkel, játékokkal. Az egyik Paksról kijáró pedagógus a következő „fordulóban" a serdülőket, vagy éppen felserdülteket szeretné ide csábítani. Ez még a jövő ígérete. A Nagydorog hatósugarába tartozó közművelődési , intézmények friss integrálásának haszna szintúgy. Bízunk, sőt, őszintén bízzunk benne. — Jöjjenek el negyed év múlva. Addigra remélhetőleg történik valami. Remélhetőleg. A meghívást mindenesetre elfogadjuk. Mintegy végszóra bekopogtat az iskolai 'picinyke tanári szobájába a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat ügynöke. A pedagógusok érdeklődnek. — És a falubeliek? — Módjával. A postára szándékosan nem mentünk el. Az egy-egy településre járó újságok, folyóiratok számát már nagyon sokszor közöltük. Az pedig, hogy Pusz- tahencsén sok a televízió, a tetőkön ágaskodó antennákról is látható. ORDAS IVAN Fotó: Cottvald Károly Törzsgárdatagok a megyei tanácsnál Hivatástudat és hűség A Tolna megyei Tanács apparátusának 59,4 százaléka rendelkezik a törzsgárdajelvény valamelyik fokozatával. A dolgozók kicsivel több, mint 10 százaléka harminc vagy ennél több éve dolgozik a tanácsnál. Közülük hárman beszélnek életükről, munkájukról. NEM BÁNTAM MEG Szabó János gépkocsivezetőt a „pilóták” pihenőjében találom. A megyei tanács első négy gépkocsivezetőjének egyike még nincs hatvan éves. Kor- kedvezménnyel készül nyugdíjba. Szabó János a szolgálatvezénylés szerint most tartalék. — 1951-ben kerültem a megyei tanácshoz — mondja. — Az első kocsim egy 1100-as Skoda volt. Abban az időben bizony elég mostoha körülmények között, kezdetleges felszerelésekkel dolgoztunk. Rengeteget jártuk a falvakat, vb- és tanácsülésekre mentünk. Sokat- sokat éjszakáztunk, hiszen a gépesítéskor, majd a tsz-ek szervezésekor rengeteg volt a tennivaló. Az esti gyűlések mind belenyúltak az éjszakába. 1956- ban gyarapodott a kocsik száma, 1959-től kezdve ismét kaptunk új kocsikat. Ez időben már kulturáltabb körülmények között dolgoztunk. Megépítették a megyei tanács új szárnyát, és az új garázsokat. Később gépesített kocsimosót kaptunk. Lassan elfelejtjük, hogy volt idő, amikor csikorgó hidegben, vödörből mostuk a kocsikat. — Nekem a megyei tanács a második munkahelyem. Nem vagyok az az ember, aki munkahelyet változtat. Igazán nem bántam meg, hogy harmincegy éve ide jöttem. Mindig elégedett voltam. Megismertem a dolgozókat, ők is engem. Nézeteltérésem senkivel nem volt. Soha nem éreztem a megbecsülés hiányát. Több kitüntetést kaptam, az árvízvédelemért is. Tavaly november 7-én vehettem át a 30 éves törzsgárda- kitüntetést. Hogy mennyit hajtottam le? Nem számoltam össze, de túl vagyok a millió kilométeren. — Jönnek a nyugdíjasévek. Van egy kis szőlőm. Ézt már azzal a céllal vásároltam, hogy a pihenés évei alatt majd ott szorgoskodhatom. Feleségem már nyugdíjas, az ő és az én leendő nyugdíjamból megélünk. Csak tudja, mi fog hiányozni? A gépkocsivezetők állandó nyüzsgése. Hogy mindig más tájakon járnak, s mindig más emberekkel ismerkednek meg. HŰSÉGES VAGYOK Előfordul, hogy valaki úgy kerül egy-egy munkakörbe, hogy eleinte ösztönösen végzi a munkáját. Ezt számtalan példa igazolja. Farkas Sándorné, a személyzeti osztály főelőadója is így került a közigazgatásba akkor, amikor az új népképviseleti szerv volt születendőben. — 1950-ben Dombóváron csöppentem bele a tanácsválasztásba, tizenhat évesen, ötvenkettőben átkerültem a dombóvári, később a megyei párt- bizottságra. Tizennyolcadik éve, hogy újból tanácsi, a megyei tanács apparátusában dolgozom. Nálunk is emberek vannak a papírok mögött. Ha nem foglalkoznánk kellő tisztelettel és szakértelemmel a munkatársakkal, akkor az nagyon rosszul befolyásolná a közérzetüket. — Az évek alatt nem gondolt arra, hogy munkahelyet változtasson? — Nem, pedig régebben lett volna rá lehetőség, hogy több pénzért máshová menjek. Nagyon megszerettem ezt a munkát, már el se tudnék mást képzelni magamnak. Hűséges vagyok, így tehát maradtam. Nem szokatlan, hogy tanácsi dolgozók gyermekei szüleiket követik ezen a pályán. Ezt is kérdeztem Farkas Sándornétól. Fia szakmunkás, lánya csecsemőgondozó a kórházi bölcsődében. — Január első hete van, de még most is időszerű a számvetés. — Mindig, minden igyekezetemmel azon voltam, hogy szorgalmasan végezzem a munkámat. Úgy érzem, sikerült. Én mindig nagyon szerettem dolgozni. Megbecsülnek. Farkas Sándorné a beszélgetésünk alatt egyszer bizonytalanodik el: — Nyolc évem van vissza, mégis sokat gondolok a nyugdíjra. Mindig olyan munkahelyen dolgoztam, ahol mozgalmas volt az élet. Hiányozni fog, bár az se rossz, hogy több időm lesz az unokáim számára. Harminckét évhez viszonyítva, a még hátralévő nyolc, kevés. Jóformán semmi. Várom is a nyugdíjat, meg nem is. Szabó János ELRÖPPENT NEGYVEN ÉV A kezdet meghatározó lehet. Aki az első munkahelyét megszerette, ott jól kezdett, az a későbbiekben is megtalálja a számítását. Ulrik Ferenc a pénzügyi osztály csoportvezetője, életének alakulását meghatározta az 1942-es évnek az a napja, amikor érettségivel, családfenntartóként kisegítő munkaerőként helyezkedett el a szekszárdi al- ispáni hivatal alá rendelt számvevőségen. — 44-ben bevonultam, s két év múlva kerültem vissza a hadifogságból. Igazoltak, s újból dolgozhattam. Itt most szünet következik, mert Ulrik Ferenc a szakszervezet gazdasági vezetője is, és éppen bélyegekért keresik fel a bizalmiak. Nyílik az ajtó, majd csukódik, ez megy jó néhányszor. Munkájában is nagy a nyüzsgés. Már nem is létezhet nélküle. Ulrik Ferenc a lépcsők végigjárása után 1973 óta főköny- velőségi csoportvezető. — Mi olyan szervezeti formában dolgozunk, ami egyeFarkas Sándorné dűli az Országban. A költség- vetés szervezése, irányítása, a pénzellátás és a megyei tanács központi gazdálkodása feladatunk. Óriási előrelépést jelentett, amikor áttértünk az ASCOTA-rendszerű gépi feldolgozásra. öreg fejjel boldogan vágtam bele a tanulásba. — Állítják, hogy túl száraz a számviteli munka. . . — Ezt én tagadom. A tanácsi költségvetés a felsőfokú oktatás kivételével felöleli az élet minden területét. Olyan vonzó, olyan szép, hogy sohasem gondoltam arra, hogy megváljak tőle. Pedig gond is van. Amikor bőven van pénz, nem művészet gazdálkodni. Amikor nincs vagy kevés, akkor_pz igazi. Az intézmények élete nem állhat meg. — Szavaiból elégedettséget érzek. — Megbecsült dolgozó vagyok. Ismernek a megyében. Kétszer is kitüntettek a legmagasabb fokozatú törzsgárdaki- tüntetéssel. Augusztusban töltöm be a 60. évet, s ez évben készülök nyugdíjba. — Csak nem lesz tétlen nyugdíjas? Ulrik Ferenc — Mindig sokat dolgoztam. Nem vagyok olyan, hogy nyugdíjas létemre nap számra csak a televíziót nézzem. Meggyőződésem szerint a közszolgálati nyugdíjasnak nem a volt munkahelyén kell dolgoznia. Elképzelhető, hogy kis pihenés után vállalok munkát. Egy munkahelyen tisztességgel ledolgozni három-négy évtizedet nyilvánvalóan nem pénz kérdése. Persze, vannak jó néhányan, akik a megmaradás egyedüli kritériumaként a fizetőeszköz arányos (aránytalan?) növelésétől teszik függővé. Belőlük a legritkább esetben lesznek egy munkahelyen megbecsültén megöregedett törzsgárdatagok, akiktől a fiatal pályatársak munkaerkölcsöt, hivatás- tudatot és hűséget tanulhatnak. Mert e három „összetevő" és a munkahely őszinte megbecsülésének együttes megléte eredményezheti, hogy valaki töretlenül ledolgozzon egyazon munkahelyen egy életet. SZŰCS LÁSZLÓ JANOS Fotó: Czakó Sándor A „klub" A művelődés otthona kívülről Könyvterjesztő érkezett
