Tolna Megyei Népújság, 1981. december (31. évfolyam, 281-305. szám)

1981-12-31 / 305. szám

6 NÉPÚJSÁG 1981. december 31. Múltunkból — Mindenekelőtt azzal kellene kezdeni beszélgeté­sünket, hogy milyen szerepet tölt be 2000-ben a nukleáris energiatermelés hazánk ener­giaellátásában. — Bizonyára sokak számára ismert, hogy jövőre fejeződik be az a hosszútávra szóló tervező munka, amely az ezredfordulóig keretet szab népgazdaságunk fejlesztésének. E komplex terve­ző munka keretében készült az ország energiaellátási lehetősé­geit feltáró, ezeket elemző, ugyanakkor a stratégiai célokat is kitűző energetikai koncepció is. Bár ez a munka még — mint említettem — nem fejeződött be, már ma is levonható né­hány, a jövőbeni fejlődést meg­határozó következtetés. Ezek közül az első az, hogy távlati víllamosenergia-igényeink ki­elégítése során lényegében két energiahordozóra, a nukleáris energia felhasználására és a hazai széntermelésre támasz­kodhatunk. — Ez a két energiahordozó milyen szerepet tölt be egy­más mellett távlati energia- igények kielégítésében? — A nukleáris energia első­sorban a csak villamosenergi­át termelő nagy hőerőműveknél kerül alkalmazásra. A széntüze­lésű erőművi blokkokat kisebb eaység teljesítő-képességgel, a viílamosenergia-termelésen túl­menően városok hőszolgáltatá­si igényeinek kielégítésére is használni fogjuk, lay például Miskolc, Budapest, Győr hőigé­nyéit távlatilag a városon kívül téleoítendő szénerőművek épí­tésével elégítjük ki. Ezf termé­szetesen nem jelenti, hogy ki­sebb mértékű hőszolgáltatásra már a közeljövőben is nem ke­rül sor atomerőművekből. Isme­retes, hoav Paks város hőigé­nyét a Paksi Atomerőmű foqja kielégíteni. Hosszabb távlatra élőre tekintve a nukleáris erő­művekből is tervezünk hőszol­gáltatást. —- Tudná az atomenergia súlyát egy kicsit részleteseb­ben is ismertetni olvasóink­kal? — Az erőműépítési alternatí­vák kidolgozása során abból indulunk ki, hogy 2000-ben mintegy 60—62 milliárd kilo­wattóra lesz az ország villa- mosenergia-igénye, ami a jelen­leginek mintegy kétszerese. Ter­mészetesen ez az érték népgaz­daságunk ténylegesen elért fej­lődése alapján bizonyos mér­tékben változhat és ehhez ter­veinket majd hozzá kell igazí­tani. Amennyiben azonban a viliamosenergia-fogyasztás ezen a szinten alakul akkor az ösz- szes termelt vi'llamosenergiána'k 28—30 százalékát fejlesztjük atomerőműben az ezredfordu­lón. A részarány növekedését mutatja, hogy 1985-ben 6 szá­zalék, 1990-ben mintegy 12 szá­zalék lesz, a felsorolt feltételek teljesülése esetén. — Ez az atomerőműépitési program az országban hol valósul meg? — A már épülő, 1760 mega­watt atomerőművi kapacitáson túlmenően legalább további 2000 megawattot a Paksi Atom­erőmű bővítéseként létesítünk. Vizsgáljuk azt is, hogy esetleg ezen túlmenően egy 2000 me­gawattot is még Pakson helye­zünk el. Az erőmű-bővítéseknek ugyanis gazdaságilag az a nagy előnye, hogy egy sor lé­tesítmény már a korábbi kapa­citásokkal együtt megvalósult, ezeket nem kell újból építeni és így az egész beruházás ol- csóbbítható. Kötelességünk azonban az is, hogy még hosz­szabb távra előre tekintsünk és feltárjuk azokat a helyeket, ahová a további atomerőműve­ket kell építeni. Ilyen telephe­lyek Magyarországon elsősor­ban a Duna mellett Adony, Szőny, Bogyiszló térségében mutatkoznak. Ezek igénybevéte­lére azonban igen valószínűleg csak a következő évszázadban kerül sor. — Az eddig felvázolt ener­getikai képből azt látjuk, hogy távlatilag a szénhidro­gének visszaszorulnak az energiatermelésben? — Valóban, energiapoliti­kánk egyik alapvető célja — és ennek eleme az előbb vázolt erőműépítési program is — az, hogy a szénhidrogének, első­sorban a kőólaj részarányát- energiaellátásunkban csökkent­sük. — Miként kapcsolódik a vázolt energiapolitika nép­gazdaságunk egészének fej­lődéséhez? — Ismeretes, hogy a világ je­lenleg általánosan gazdasági nehézségekkel küszködik. Az olaj árrobbanása ennek az ál­talános gazdasági krízisnek egyik legjobban érzékelhető ki­váltó oka. Emellett a nyers­anyagok értéke, a fejlett tech­nikával előállítható javak árai is jelentősen megnövekedtek. Ezért az egész gazdasági élet­ben egy átrendeződés indult meg. Minden gazdasági tevé­kenység csak akkor tud „lá­bon" maradni, ha a versenyben „helyezést” ér el. A verseny pe­dig szigorú követelmény-rend­szerben folyik. Az anyag- és energia racionális felhasználá­sa — a termelékenység javítá­sa, a szervezettség fokozása mellett — e követelmény-rend­szer legfontosabb eleme. Ebbe tarozik a szénhidrogéneknek a villamosenergia-termelésből történő minél nagyobb mértékű kiváltása annak érdekében, hogy a szénhidrogének maga­sabb feldolgozottsági fokkal és így értékesebb termékként ke­rüljenek be országunk gazdasá­gi vérkeringésébe. Ez a tenden­cia egyébként világszerte érzé­kelhető. Mindenütt, ahol más olcsóbb megoldások lehetsége­sek, így elsősorban a szén- és atomerőmű létesítése, megin­dult a szénhidrogének kiszorí­tása a villamosenergia-terme­lésből. Ezt igazolják az ezzel a kérdéssel foglalkozó nemzetközi jelentések is. így például az isztambuli e n e rg i a-vi Iá g konf e- rencián elfogadott becslések szerint a világ energia-felhasz- hálásából 1972-ben a szénhid­rogének 56,6 százalékkal része­sültek. Ezt az arányt 2000-ben 43,6 százalékra becsülik. A világban mutatkozó, előb­biekben jelzett, gazdasági problémák a szocialista orszá­gok életében is jelentkeztek. A tőkés piacon a kereskedelmi feltételek számunkra is megne­hezedtek. Az energiatakarékos gazdálkodás érdekében 1979 óta jelentős erőfeszítéseket te­szünk, hogy mind az ipar és mezőgazdaság, mind a kommu­nális fogyasztás területén az energiahordozók felhasználásá­ban az igények mérséklődjenek. Az ezzel kapcsolatos céljain­kat az energiagazdálkodási kormányprogram és annak ak­cióprogramja foglalja össze, amelynek végrehajtására, sőt meggyorsítására, kiegészítésé­re a Gazdasági Bizottság nem­régen hozott határozatot. — Megköszönöm az általá­nos energetikai helyzetről és annak népgazdasági kapcso­latairól adott tájékoztatást és a következőkben néhány, a Paksi Atomerőművel szoro­sabban összefüggő kérdést szeretnék feltenni. Azzal kez­deném, hogy államtitkár elv­társ szeptemberben a Pakson tartott nemzetközi konferenci­án azt mondotta, hogy az erőmű jelenlegi legfontosabb feladata az üzembehelyezés. Miben foglalná össze az ez­zel kapcsolatos tennivalókat? — A több blokkból álló erő­műveknél mindig az első blokk üzembehelyezése jelentette az elmúlt időszakban is a beruhá­zás legfontosabb fázisát, mert ezután — a szerzett tapasztala­tok alapján — a sorokat ren­dezni lehetett, és a létesítési munkát fel lehetett gyorsítani. Részben erre az erőműépítési gyakorlatra is gondoltam, ami­kor az első reaktorblokk üzem- behelyezését emeltem ki, mint legfontosabb feladatot. A kér­dés második részét illetően, tényleg rengeteg feladat van még az első reaktorblokk indu­lásáig. A munkák rendszerezé­se érdekében az atomerőmű beruházási kormánybizottság jóváhagyta a nyomáspróbáig és a cirkulációs mosatásig ter­jedő szerelési munkák ütemter­vét, melyet illetékes tervező, beruházó és kivitelező vállala­taink a szovjet szakértők bevo­násával készítettek el.r — Az atomerőműépítés energetikai súlyát államtitkár elvtárs már ismertette. Úgy gondolom azonban, hogy a népgazdaság más területein technikai kultúránk fejlődése érdekében is kiemelt ennek az erőműnek a jelentősége, mert különleges, felkészülést követel a létesítésben és a működtetésben részt vevő szakemberektől. — Valóban, az atomerőmű nem egy beruházás a sok közül, hanem műszakilag rendkívül bonyolult és nagyrészt teljesen újszerű feladat, amelyet a ma­gyar ipar csak különlegesen ki­emelt kezelés és rendkívüli erő­feszítések mellett is igen nehe­zen tud megvalósítani. A siker­re azonban mégis lehetőséget ad az, hogy a mi atomerőmű­építésünk is. éppúgy, mint bár­mely más szocialista országé, nemcsak a mi ügyünk, hanem a szocialista országok közös nagy nemzetközi vállalkozása. Ez nagy segítséget ad ahhoz, hogy a hazailag jelentkező ter­vezési, gyártási feladatokat ha erőfeszítések árán is, de ural­ni tudjuk. Lényegesen nehezebb azonban a helyzet a kivitelezé­si és szerelési munkák terüle­tén. Ez abból adódik, hogy sem a beruházónál, sem a kivitele­ző vállalatoknál ilyen nagy mennyiségeket mozgató és ilyen különleges műszaki tevé­kenységeket is tartalmazó mun­kák irányítására és koordinálá­sára a felkészülés nem volt ele­gendő. Ezekét a munkákat lé­nyegében a munkavégzés során kellett megtanulnunk és óriási erőfeszítésekkel kellett a szük­séges intézkedéseket megten­nünk. Ennek során azonban je­lentős szellemi kapacitással bő­vült menet közben a beruházó vállalat, a tárca és a tröszt se­gítségével. Az építő és szerelő ipar is különleges intézkedése­ket tett, szintén a tapasztalato­kon okulva, szellemi bázisának bővítésére, az irányítás megerő­sítése érdekében. Ez a fejlődé­si folyamat még mindig tart. Keressük azokat a szervezeti formákat, vállalkozási rendsze­reket, amelyek révén a vállalko­zók számának szűkítésével a je­lenlegi szellemi kapacitás ered­ményesebb és hatékonyabb ki­használásával a III. és IV. blokk létesítése során uralható lesz. Külön említést érdemel az üzemeltető személyzet felkészí­tése. E tekintetben igen komoly hazai képzési programot hajtot­tunk végre mind a Műszaki Egyetem tanreaktora, mind a KFKI, mind pedig belső erőművi tanfolyamok segítségével. Igen nagy jelentősége van azonban annak, hogy a kétoldalú ma­gyar—szovjet kormányegyez­mény értelmében a szovjet fél vállalta az üzemeltető személy­zet képzését is és a lényeges posztokon dolgozó kádereink­nek módjuk volt az első atom­erőműéi gyakorlatot a szovjet atomerőművekben megszerezni. — Milyen konkrét tapasz­talatokat szűrt le az Ipari Mi­nisztérium Pakssal kapcsolat­ban? — A tapasztalatokról és a szükséges tennivalókról a mi­nisztérium évente rendszeresen tájékoztatja az illetékes kor­mányszerveket: a Gazdasági Bizottságot és a Minisztertaná­csot. A legutóbbi jelentésünket a közelmúltban nyújtottuk be az említett szervekhez. Ezekben részletesen beszámoltunk a léte­sítésről és a tett, illetve teendő intézkedésekről. Túl hosszú ide­ig tartana ezen mélyreható és részletes elemzések tanulságait mind felsorolni. Ezek lényeges eleme az, hogy a nálunk léte­sülő atomerőmű, abból kifolyó­an, hogy a fokozott biztonság követelményeit elégíti ki, sok elemében teljesen újszerű meg­oldásókat tartalmaz a KGST-or- szágokban eddig épült 440 MW-os atomerőmű blokkjaihoz képest. Ez lényegesen nagyobb feladatot jelent mind a terve­zés, mind az építés, mindpedig a gépészeti-gyártás-szerelés te­rületén. Ezen feladatoknak olyan rövid idő alatt történő elvégzé­sére, mint amilyeneket lényegé­ben a korábban épült VVR 440 MW típusú reaktorok tapaszta­latai alapján előirányoztunk, sem a hazai szerveink, de a nemzetközi együttműködő part­nereink sem voltak megfelelően felkészülve. Elsősorban ez volt az óka annak, hogy miközben óriási, esetenként merem mon­dani, emberfeletti erőfeszítések történtek, az erőmű üzembe he­lyezése az eredetileg előirány­zott időponthoz képest késett. Az erőfeszítések azonban nem hiábov.alóak, mert ha a tanuló­pénz megfizetése árán is — ilyen tanulópénzt egyébként minden orszáq fizet első atom­erőművi blokkia építésénél — ma már kialakult egy jól kép­zett, az atomerőműépítéshez értő szakembergárda, amelyik ma már sok, ha nem is látvá­nyos eredménnyel bebizonyítot­ta hozzáértését, szorgalmát, lel­kesedését. Ennek az eredmény­nek elismerése mellett sem le­hetünk és nem vagyunk elége­dettek. A létesítési munka szer­vezettségének továbbnövelésé- vel a berendezés szállítások ütemességének ezt lehetővé te­vő javításával, az együttműkö­dő partnereinknél erre irányuló hatékony külkereskedelmi tevé­kenységgel akarjuk elérni, hogy az atomerőmű-létesítés további munkái jól programozhatóvá tervszerűbbé és így szervezet­tebbé váljanak. Ez a feltétele annak, hogy az 1. sz. reaktor­blokk létesítésénél szerzett ha­talmas tapasztalatot hatékonyan tudjuk értékesíteni. — Köszönöm a beszélge­tést. HAZAFI 1ÓZSEF A vöígységi járás főszolgabí­rója 1930. szeptember 4-én, így kezdte a főispánhoz küldött le­velét: „Méltóságos Főispán Úr! Telefon felhívására a benti kimutatást tisztelettel felterjesz­tem és jelentem, hogy a mun­kanélküliség a legveszélyesebb Máza, Győré, és Bonyhád köz­ségekben, ezenfelül nagyon nagy a nyomor Mórágyon és Cikón." A hivatkozott kimutatás, sze­rint Bonyhádon 338, Izményben 5, Majoson 15, Mórágyon 64, Mucsfán 6, Tevelen 25, Váral­ján 10, Zombán 15, Nagyvejkén 4, Cikón 50, Belacon 15, Kis- vejkén, Lengyelben és Závodon 5—5, Mázán 35, Győrén 14, Nagymányokon 30 és Kismá- nyokon 10 családfő volt munka nélkül. A „jegyzet" rovatban a főszolgabíró megjegyezte, hogy Nagymányokon a munkanélküli­ek „legnagyobbrészt fiatalem­berek, akik már mesterséget is tanultak, de sehol elhelyezked­ni nem tudnak”. Az 50 cikói pe­dig csak itt-ott kap mezőgaz­dasági napszámmunkát, de eb­ből megélni nem tudnak — je­gyezte meg a főszolgabíró. A szekszárdi polgármester nem közölt számot, de a főis­pánhoz küldött levélben így vá­zolta fel a helyzetet: „A munkanélküliség főkép­pen a földmunkásoknál és az építőipar minden egyes ágá­ban nagy és az napról napra növekszik, mert amíg a gazdák a bor és egyéb gazdasági ter­mények nehéz értékesíthetése miatt földjüket maguk művelik, addig nehéz kereseti lehetőség folytán a magánépítkezések csaknem teljesen hiányzanak, a városi és egyéb közmunkák pedig kölcsön nyújtási lehetősé­gek előmozdítása nélkül kilá- tástala nők." A főispáni összesítőből kitű­nik, hogy a megyében 2 105 ipari és 1 420 mezőgazdasági munkás volt munkanélküli a me­gyében. Legtöbben a dunaföld- vári járásban (795), és a szek­szárdi járásban (735), voltak. A kimutatásból kiemeljük még, hoqy Szekszárdon a munkanél­küliek száma 600, Faddon 300, Bátán 300, Tolnán 400 és Hő- gyészen 400 volt. A főispán szeptember 6-án írta az összefoglaló jelentést a belügyminiszternek. Részletesen leírja, mi mindent lehetne elké­szíteni — ha pénz lenne. Szek­szárdon útburkolást 400 000 P- ért, bukógátak építését 250 000 P-ért, ugyancsak 250 000 P kel­lene a kereskedelmi iskola épí­tésére, a vízvezetékhálózat bő­vítésére pedig 200 000 P-re len­ne szükség — és sorolja a já­rásokat a főispán, ahol bekötő­utak építését említi elsődlege- nes, de több kisebb lehetőség­ről is írt, amit meg kellene va­lósítani — ha pénzt kapna a város és a megye. Időközben a főispán a bel­ügyminisztertől táviratot kapott, hogy november 9-én 10 órakor a minisztériumban, a tanácste­remben megbeszélik a munka- nélküliséggel kapcsolatos teen­dőket. Ez sem segített. MEGTILTJÁK A VÁLASZTÁSOKAT TOLNÁBAN A belügyminiszter 93.835/1945 számú rendeletét távirati nyom­tatványon olvashatta a főispán: „Tudomásomra jutott, hogy Tolna vármegyében a törvény- hatósági és községi választások •körül súlyos zavarok vannak, miért úgy a törvényhatósági mind a községi választásokat további rendelkezésemig függő­ben kell tartani. A választások jelenlegi állásáról és annak ki­fogásolt körülményeiről tegyen hozzám részletes, kimerítő je­lentést.” A főispán Cser Sándor, július 28-án továbbítja a távirat szö­vegét az alispánnak azzal, hogy ő is tájékoztatást kért, és azon­nali intézkedést is. Nem tudjuk, mit mondott, mi­ről tájékoztatta az alispán a fő­ispánt, ennek nincs nyoma az iratok között. De ott van. július 28-i kelettel a központi járás (szekszárdi járás) főszolgabíró­jának terjedelmes jelentése, amit a főispánnak küldött. Eb­ből kiderül, hogy az alispán nemcsak az 1 030/1945 M. E. rendélet alapján, hanem egy 1886-ban kelt törvény (XXil. te. 77. §) alapján rendelte el a köz­ségi képviselőtestület és a tiszt­ségviselők választását. Ez utób­bi arra adott lehetőséget, hogy mellőzve a helyi nemzeti bizott­ságok állásfoglalását, a járási főjegyző önkényesen jelölhes­sen a községek élére tisztségvi­selőket. Ez az eljárás annál is inkább szemet szúrt, mert a képviselőtestületekben már álta­lában a nemzeti bizottságok ál­tal delegált személyek foglal­tak helyet. Az MKP bogyiszlói szervezete kifogást emelt az elöljáróság összetétele, méginkább a terve­zett választás rendje miatt. Ezt követően intézkedtek, s 1945. augusztus 18-án megtörténhe­tett a községi önkormányzat megalakulása. Mint azt a he­lyettes vezetőjegyző közölte, a pártok arányos képviselet alap­ján voltak képviselve. Alig 10 nappal később az MKP titkára, az NFP, az MSZDP, a kisgazda- párt, és a PDP elnökei és el­nökhelyettesei által aláírt közös levélben fordultak a járási fő­jegyzőhöz, hogy községükben nem kívánják, hogy a járás el­ső embere tegyen jelölést, ők maguk választják meq az elöl­járóságot. Úgy tűnt, semmi aka­dálya sincs a választásnak. Igenám, de a PDP képviselője panaszt emelt, mert ragaszkod­ni akart a járási főjegyző jelen­létéhez, aki egyúttal mint a tiszt­újító szék elnöke vezette volna le a választást. Ez az eljárás az MKP titkárának nem tetszett, s ő is ment a megyebizottsághoz. Ott a rendelkezéseknek megfe­lelően foglaltak állást, nem kí­vánták a járási főjegyző be­avatkozását. A főispán is nyi­latkozott, elfogadta a Kommu­nista Párt megyei bizottságának álláspontját, engedélyezte, hogy az önkormányzati szerv, azaz a képviselőtestület választás út­ján tölthesse be a tisztségeket. Egy nappal később, augusz­tus '29-én összeült a bogyiszlói nemzeti bizottság, hogy ő vá­lasztja meg a bírót, a másodbí­rót, a községi pénztárnokot, a közgyámot és az esküdteket. Az ülésen kiderült, hogy a nemze­ti bizottság nem jogosult a vá­lasztásra, mert közigazgatási hatáskört nem gyakorolhat. Ezért az ülést elnapolták. Nem részletezzük . tovább. A fentiekből kiderül, hogy telje­sen a fejetetején állt minden, mindenki másképp magyarázta a rendeletet, aszerint, hogy mit diktált személyes érdeke. A belügyminiszter (Erdei Fe­renc), hogy a bonyodalmaknak elejét vegye, a megye főispán­jához az alábbi rendeletet küld­te (95.538/1945. IV): „Tudomásomra jutott, hogy Tolna vármegyében a törvény- hatósági és községi választások körül súlyos szabálytalanságok történtek, ezért a 93.835/1945. IV. sz. alatt kiadott rendeletem- mel a törvényhatósági és köz­ségi választások függőben tar­tását rendelem el. Egyidejűleg Főispán Úrtól ez ügyben tájé­koztatást kértem. Az önkormányzatok demokra­tikus átszervezése és az önkor­mányzati testületek demokrati­kus szellemben való működésé­nek mielőbbi megkezdése érde­kében szükséges, hogy az ön- kormányzati testületek megala­kítása mielőbb megtörténjék. Ezért felhívom a Főispán Urat, hogy ott, ahol a követelmények­nek megfelelő előfeltételek megvannak, a választás meg­tartásának engedélyezése vé­gett tegyen hozzám részletesen indokolt előterjesztést.” Nehezen ment a dolog előre. Az év végén az alispán jelen­tést küldött a főispánhoz: „Jelentem, hogy a nemzeti bi­zottságok az egyes községekben megállapították a képviselőtes­tületek pártok szerinti arányos számát. Ezen az alapon meg­alakultak a községi képviselő- testületek, a simontornyai járás­beli Keszőhidegkút és Varsád községek kivételével, mely köz­ségekben a képviselőtestület megalakulását ezideig a folya­matban lévő német inazolások és telepítések akadályozták. A fent előadottak alapján tisztelettel javasolom, hogy a tör­vényhatósági és községi válasz­tások függőben tartására vonat­kozó 93.835/1945. B.M. sz. ren­delet hatályon kívül való helye­zését és a szóban forgó választá­sok megtartásának engedélye­zését a belügyminiszter úrtól mielőbb kieszközölni szívesked­jék.” Ezt azonban az akkor, a te­lepítések miatt, csak nehezen lehetett keresztülvinni. K. BALOG JÁNOS

Next

/
Thumbnails
Contents