Tolna Megyei Népújság, 1981. december (31. évfolyam, 281-305. szám)

1981-12-17 / 295. szám

1981. december 17.

KÉPÚJSÁG 3

A tomerőmű-építkezés

Vándormunkások - otthon (I.)

Hol az otthon? Leninvárosban, Tiszatarjánban, Budapesten vagy Pakson? A brigád tagjai tiz napot az építkezésen, munkásszálláson vannak, négy napot otthon, a családdal. Ez a négy nap kell — kell, hogy elég legyen — a gyerekneveléshez, a hivatalos ügyek intézéséhez, a háztáji megműveléséhez, a ház építéséhez. Elég? Nem.

Hát akkor milyen az élete a vándormunkásnak?

Tény felvázolás - névsorral

Fülöp László, az alelnök

Csépány József brigádvezető 32 éve vándorol építkezésről építkezésre. Erős kézzel, vasmarokkal tartja össze a brigádot. Kötelessége? Kötelessége! A harminckét év megtanította, a közösség nem üres szó, hanem embert megtartó kohézió. Véd az elzülléstől, a rossz társaságtól, segít a családi problémák megoldásában. A Kandó Kálmán brigád ilyen társaság. Elnyerték az MSZMP Központi Bizottságának oklevelét, az ágazat kiváló brigádja címet viselik. Tizenheten vannak. Villanyszerelők. A 22-es Állami Építőipari Vállalatnál dolgoznak. Ahogy ők mondják: „Házasságban élünk a 22-essel."

Egy félreeső, üres irodában beszélgetünk. Körbe üljük az asztalt, a brigád fele van itt, hiszen egyszerre nem lehet 17 embert nélkülözni. „Tegnap" érkeztek vissza a családtól, frissek még az élmények. Gyorsan megegyezünk: munkáról egy szót sem — ezt azért is érdemes kijelenteni, hogy később legyen mit megszegni.

Csak a család, az otthon, a brigád, a közösség kerül szóba. De, hogy mekkora a téma, a beszélgetés elején nem is sejtjük.

Mire elég a

Először is vegyük figyelembe: műszak után, tíznapos folyamatos munka után még buszra, vonatra kell ülni, hogy eljussanak 2—300 kilométerre az építkezésről a családhoz.

Hallgassuk meg Csépány Józsefet :

— Az unokákkal kiszórakoz- za az ember magát ebben a négy napban. Nekem könnyű a dolgom, a család mindent elrendez otthon. De mindenekelőtt tisztázni kell: azon a négy napon az asszony dolgozik! Sőt, eddig még a szabad szombatjaink is ütötték egymást. Tehát az a négy nap nem is négy nap, hanem jó, ha kettő.

Hülber János nehezebb helyzetben van. Mindig van valami „csinálnivaló".

— Ha a kicsikkel — ne feledjük, nyolc gyereke van — játszom, akkor a nagyok zsörtölődnek. Ha őket kérdezem, akkor a kicsik csüngnek a nyakamon. Ezért volt jobb az 5+2, mint a 10+4. (Nem rejtvények ezek: az öt annyit jelent, hogy öt nap munka Pakson, a kettő pedig, hogy kettő nap otthon.) Egyébként olyankor összejön a család, amikor hazamegyek.

— A fegyelmezés? — vetem közbe.

Kun József pattan fel a székről (egyébként a beszélgetés során többször felpattan, ezt a többiek észre sem veszik. Az igaz, hogy ők ismerik a brigád- társukat ...), s méltatlankodva mondja:

Bemutatom beszélgetőpartnereim:

Csépány József brigádvezető, felnőtt gyerekei vannak és négy unokája, Budapesten lakik. Hülber János, szintén budapesti, nagycsaládos — meg is mosolyogják a többiek, habár ez a mosoly más, mint amire mi gondolunk. Szóval nyolc gyereket nevel, nevelt Hülber János. A legidősebb 23, a legkisebb 10 éves. Neki is van négy unokája. Visóczki Miklós még fiatalember, egy családja van. Építkezik Tiszatarjánban. Czaga Bertalan Leninvárosban él, két gyermeke van. Csajka Ferenc kihúzza magát a brigád „családi életéből", nőtlen. De Kál- kápolnán már kész a háza. Kun József az örökös építkező, Jász- ladányban lakik, két családja van. Vámosi Antal leninvárosi, szintén nagycsaládos, három gyermek után kapja a családi pótlékot. Bori Ferenc Monokról jár Paksra, egy gyermeke van. Baranyák Zoltán nem brigádtag, ő a műszaki patrónus (erről majd később), Budapesten építkezik, egy gyermeke van. Később csatlakozik beszélgető- társnak a két agglegény: a bocsi illetőségű Lippai László és a bükkzsercei Lénárt András.

négy nap ?

Kun József: „Négy nap alatt az ember üsse őket?!

— Négy nap alatt az ember csak üsse őket!?

Ezen mindannyian nevetünk. De érzem, hogy ez mindenhol ilyetén fogalmazódik meg.

— Ha hazamegyek, panaszkodik az asszony, panaszkodik a gyerek, dehogyis avatkozok bele! — mondja egyikük.

— De hát akkor apa nélkül nőnek fel.

— Apa nélkül? — morfondíroznak az előbbieken.

— Anyásak a gyerekek — mondja Vámosi Antal. — Azért várnak haza, számolják a napokat. Már csak hármat, már csak kettőt kell aludni ... és holnap jön „az Apu”!

— Mikor otthon vagyok, a gyerek nem akar óvodába menni — vág közbe Visóczki Miklós. — De muszáj elvinnem, mert nagy kertünk van és a lakás is csak félig kész. Hajaj, mire minden iratot elintéztünk az építkezéshez, azt hittem, hogy addigra nyugdíjba megyek. Szerencsémre a feleségem a TüZÉP-en dolgozik, az anyagra nem volt gond. A vállalat is segített, kaptam 80 ezer forintot.

— De aláírt legalább tíz évet! — mondják a többiek.

— Tizenötöt — egészíti ki Visóczki Miklós a társaságot.

Családfő-e az asszony 7

— Tíz napig az asszony a családfő — jelenti ki Czaga Bertalan. Természetesen erre Kun József ismét felugrik.

— Nálunk az asszony nagy önállóságra van nevelve! — mondja, s ezzel ezt a témát be is fejezte, leül, s hallgatja a többieket.

Hogy túlzásba ne essünk, különféle vélemények hangzanak el „családfő-ügyben". Meg fér- fibecsület is van a világon (!) Nyilvánosan elismerni, hogy az asszony (lelkes feministák most ne figyeljenek ide) ez esetben több, mint egy asszony, ő felelős a családért, mivel az ember (férfi) ezt a kötelességét nem tudja gyakorolni, lévén több száz kilométerre, munkásszálláson. ,

Czaga Bertalan folytatja oz előbbi bekezdést. Tehát már elismertük, hogy a feleségek a családfők:

— Több van az ő vállukon, mint nekünk — rendben a megállapítás, a többiek is sűrűén bólintanak rá. — De ha az ember hazamegy, közben belázasodott a gyerek, akkor nem győzi nyugtatgatni az egész családot. Ezt vállaltuk, ne siránkozzunk! — hangzik az újabb érvényes érv a többi számára is.

— Nekem az a gyanúm, hogy a vándorló emberek már nem is tudnák megszokni otthon — mondom én, aki maximum öt napig voltam távof a családtól.

Olaj a tűzre. „Mintha a feleségem hallanám" — hangzik szinte kórusban.

— Harminckét éve csinálom ezt a munkát, de még mindig azt mondja az asszony, amikor készülök vissza: „Miért nem a vállalatot vetted feleségül?" — replikáz vissza a brigádvezető. Sűrű bólogatás jelzi igazát.

— Ki kellene egyszer számolni, mennyit töltöttem el a vállalatnál és mennyit a családdal — mondja tovább az előbb elkezdett gondolatsort Csépány József.

Ha azt veszem, hogy nincs az országban talán egyetlenegy nagyobb építkezés sem, ahol ez a brigád ne dolgozott volna, s többnyire csak hétvégeken voltak otthon. Hát? Kevés maradt a családra.

Sorra jönnek ismét az érvek és az ellenérvek, de a kérdésre még nem kaptunk választ. Meg tudnának-e maradni otthon, a faluban, a család mellett, erről talán a következő részben több szó esik.

(Folytatjuk.)

HAZAFI JÓZSEF Fotó: GOTTVALD KAROLY

A bátai termelőszövetkezet elnökét megválasztották a TOT alelnökének. (Újsághír.)

— Kora. délután van, a bátai utcákat járjuk, azt a területet, amely hazája' Fülöp Lászlónak, a szövetkezet elnökének. Járhatunk utána., mert nem találtuk meg az irodájában, :nem a gépműhelyben, ahova indult, hanem csak a községi tanács vb gyűléséről tudtuk kihívni. Leültünk a titkári asztalhoz, ahol a községnek annyi üg.ye-'baja intéződik, s most az új funkcióval járó tennivalókat beszéljük meg Fülöp Lászlóval.

— Mindenekelőtt illő bemutatkozni.

— Kezdem'. 1962. május elsejétől vagyok téesztag, s 1966. március 16-tól a báta.széki November 7-e Termelőszövetkezet elnöke. Kajmádon kezdtem a szakmát, Dunaföldvárott voltam főagronómus, majd ai Kanacsi Á. G.-bain, s végül a 3004/4-es rendelettel lettem főagronómus itt iBátán, ahol elnökké is választottak

Két választási ciklusban országgyűlési képviselő volt, tehát sokszorosan közéleti ember.

— Mindig is az voltam — mondja Fülöp László.

Alel,nőknek választották a TOT-ban. Közéleti és mint gazdasági ember látja a, feladatokat, a megoldás útját, módját, s mi most arról kérdezzük Fülöp Lászlót, hogy mint a TOT elnökhelyettese, miiben látja a tenni- vaiókat.

— Mindenekelőtt abból kell kiindulni, hogy a TOT érdekképviseleti szerv. Tehát, mint afel- nölknek, aiz a dolgom, hogy képviseljem a,z ország termelőszövetkezeti tagságát, a kormány előtt fontos döntésekben véleményt nyilvánítsak. Az élelmiszergazdaság előtt az a feladat áll, hogy javítsuk a hatékonyságot, tehát olcsóbban termeljünk. Ebből következik az én feladatom', hogy a Tolna megyei jó tapasztalatokat terjesszem, utat

nyissak aiz országiban, hogy olcsóbban' tudjunk búzát és kukoricát termelni. A másik oldalon az állattenyésztés szorít bennünket, hiszen külgazdasági kapcsolataink a húsexport növelését kívánják meg., Minden ter- melőszö veik e zetbe n, m ind en

háztáji gazdaságban van lehetőség a hozamok növelésére. Mint gyakorló gazda mondhatom, hogy különösebb beruházások nélkül is tudjuk a hústermelést növelni. Itt Hátán, de az egész megyében is,.

Fülöp László

— Gyakorta tapasztaljuk, hogy párhuzamos fejlesztések vannak a megyében.' Szomszédos termelőszövetkezetek adottságaiktól eltérően próbálkoznak új ágazatok létrehozásává'!, hát ezeket is felül kelj vizsgálni. A be ruhá zá sra re ndelkezés ü nk re

álló 'pénzeszközöket a leghatékonyabb oldalon kell „bevetni". Ide tartozik szorosan az az együttműködési politika is, amelyet a TOT mostani határozatában megfogalmaztunk, Tehát a gazdaságoknak — államiinak és szövetkezetinek — együtt kell működniük.. Keressük a megoldásokat. Vannak jó ötletek, a Tolna megyei társulások ai növényvédelem, az agromecha.nika tekintetéiben jó példák arra, hogy öszetalálkozhatnak azok a gazdaságok, amelyek keresik az integráció útját.

— Fehér folt a jogi esetek ügye a, szövetkezeti mozgalomban!. Ügy gondolom, hogy járnunk kell azt az utat, amelyet a TOT ajánl.. Arról van. szó, hogy ne legyen minden apró- cseprő ügyiből ihón-apos, éves ügy, hanem rövidítsük az útját Tehát aiz érdekképviseletnek új módjait kell feltárnunk. Én mint elnökhelyettes majd a 'kéthavonta tartandó üléseken részt veszek és ott el .kell mondanom azokat a gondjainkat, amelye. két Tolna megyéből viszek föl. Tehát az életszínvonal megtartására tett erőfeszítéseink miiként realizálódnak, hogyan tudjuk az exportot növelnil, s a VI. ötéves terviben mik o teendőink.

A bátai termelőszövetkezet tükrözi az ország élelmiszergazdaságának sikereit, eredményeit és gondjait egyaránt. Tehát Fülöp iLászló mint alelnök a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsában „meleg” témákat tud az asztalra, tenni.

— Most például azzal foglalkozom, hogy nagy jelentőségű feladataink megvalósításához miként tudjuk jobban mozgósítani a szövetkezeti tagságot. Nálunk o szocialista' brigád- mozgalomnak — most már mondhatom — több évtizedes hagyománya van. Embereink szeretnék dolgozni, s öröm. tölti el őket, valamennyiünket, ha sikeréket érünk el. A sikerélmény, téhát a jól végzett munka öröme, csak úgy következhet be, ha közösen munkálkodunk országos feladataink megoldásán. Úgy érzem, hogy ennek a feladatnak tagtársaink segítségével', amelyet a TOT- ban betöltött tisztségem, kíván, eleget tudok tenni.- P i A vita heueben

T

udunk-evitatkozni, és szükségünk van-e a vitákra? Bizonyosnak látszik, hogy amióta egyáltalán képes az ember a vélemény- cserére, vitázik is. (Nagyon régi keletű példák bizonyítják, hogy az egymással egyet nem értő lelek — az érvekből kifogyván — okoztak fizikai, jobb esetben lelki sérülést a másiknak, úgymond a vita hevében.) Vita nélkül ma sem boldogulunk, és mind kevésbé boldogulunk. Részben azért, mert sok minden felgyorsult világunkban, például gyorsabban következnek a tudományos-technikai újdonságok, gyorsabban változnak mondjuk az egy-egy szakma gyakorlásához szükséges ismeretek. A változásokhoz igazodnunk kell, a változásoknak azonban ellenáll az eddigi bevált felfogásunk, az újat természetszerűleg nem igazolják tapasztalataink. Érvek kellenek meggyőződésünk, gondolkodásunk módosításához. Másrészt: ahogy erősödik a társadalomban a demokratizmus, úgy tükröződik a döntésekben mind több ezer ember véleménye. Demokratikus döntéselőkészítés nem képzelhető el viták nélkül.

Tudunk-e vitatkozni? Ha a vita szavunkhoz kapcsolt sokféle jelzőt sorra vesszük, kínálkozik a válasz: igen is, meg nem is. Mert ugye van érdetni és formális, megalapozott és személyeskedő, okos megegyezéssel és hatalmi szóval záruló vitánk — és még korántsem teljes a példatár. Tudjuk persze, hogy mi szükséges a jó vitához. Először is megvitatásra érdemes kérdés. Nyilvánvaló igazságot vitára bocsátani dőreség. Hogy éppen felhős-e az égbolt, arról egyszerűen meggyőződhetünk, nincs miért „ütköztetni” az azonos véleményeket. Olykor megfeledkezünk róla és rendre hangzanak el az ilyen-olyan megbeszéléseken: „egyetértek az előttem szólóval", majd a „miben értek egyet" kimerítő taglalása következik, aztán a „vitazáró". A vitához felkészültség is kell, megfelelő tájékozottság. Könnyű úgy „meggyőzni" — lehengerelni — a hallgatóságot, ha az előadó érveit nem tudja követni. Vagy azért, mert az érvelés szándékoltan „magasröptű", vagy azért, mert a vitapartnerek nem vették a fáradságot, nem győződtek meg az információk hitelességéről.

A

lapkövetelményként említendő a partner személyének és véleményének tisztelete. Nincs értelme vitázni azzal, akiről föltételezem, hogy úgyis csupa badarságot mond, akinek a véleményére nem adok. És ami már nehezebb lecke: azért, mert valaki másként vélekedik, mint én, nincs jogom érvként felsorolni a témához nem tartozó emberi gyengéit, más ügyben elkövetett hibáit. Azaz nincs jogunk a személyeskedésre. Félreértés ne essék: az indulatnak, a szenvedélyességnek helye van, a meggyőződés nemcsak értelmi, hanem érzelmi töltésű is. Igenis fáj, rosszul esik, ha valamiben nincs igazunk. Hiába is tagadnánk, a vitában alulmaradni, mindig vereség is, ám különös kudarc ez, hiszen egyúttal nyertessé is válunk — jobb megoldás birtokosává.

A véleménynyilvánításhoz megfelelő alkalom is kell, divatos szóval élve fórum, vitára kész közösség. Abban azt hiszem egyetérthetünk, hogy nincs okunk panaszra, közügyekben, munkahelyi kérdésekben van lehetőségünk éppen elég a megszólalásra. Tanácskozások, értekezletek, társadalmi szervezetek által rendezett gyűlések, ifjúsági parlamentek, tanácstagi, képviselői fogadóórák és a többi, várják, észrevételeinket. (No, meg a televízió, a rádió, a sajtó.)

E

r lünk-e eléggé beleszólási jogunkkal? Kell bizonyos bátorság a nyilvános megszólaláshoz, még akkor is, ha nincs okunk feltételezni, hogy véleményünkkel netán valakinek az érdekét, presztízsét sértve, visszakapjuk a kölcsönt; magyarán retorzióval él, akinek ellentmondtunk. (Ne áltassuk magunkat: erre is akad azért példa, lásd a munkaügyi döntőbíróságok tapasztalatát.) A „ne szólj szám, nem fáj fejem" szemlélet még ma is hat.

A közszereplésnek van bizonyos kockázata. Egyebek között az, hogy közzétesszük felfogásunkat, esetleg téves vélekedésünket. És ami nem kevésbé gátolja a nyilvános vita vállalását: világosan kell érvelnünk, fogalmaznunk, hogy a többiek értsék, amit mondunk. Ezt is tanulni kell, és éppen a gyakorlatban lehet megtanulnunk. Vitára, amire — ismételjük meg — szükségünk van. MAROS DÉNES