Tolna Megyei Népújság, 1981. november (31. évfolyam, 257-280. szám)
1981-11-29 / 280. szám
1981. november 29. Képújság 3 Lehet olcsóbban is! VeHek egy gyárat Ausztriában Kétszázmillió forintos beruházást terveztek Bonyhádon, a zománcgyárban két éve., Akkor még javában tartott c „házasság", a bonyhádiak gyáregységként dolgoztaik, Tavaly év elején hallották, hogy az osztrák Email zománcgyár felszámol, és eladják a felszerelését. Az év közepén már megnézték. Megállapították, hogy jól illeszt, hető lenne a bonyhádi technológiába az osztrák gyár által felajánlott berendezések, technológiai rendszerek sora. ,Az év vége felé jött a határozat, hogy a bonyhádi gyár önállóságot kap és 1981. január elsejétől Bonyhádi Zománc- árugyár néven dolgozik tovább. A beruházás kérdése lekerült a napirendről. Nem végleg, csak időlegesen. Addig, míg megállapítható lesz, hogy a'z új gyár hitelképes-e. Kétszázmilliós beruházást kezdeni ebben a helyzetben nagy kockázat lett volna. így új beruházási tervet készítettek, végül 75 millió forintos hitelkérelmet nyújtottak be a Nemzeti Banknak. Ebben már szerepelt: megvásárolják az osztrák gyár be. rendezéseit: Gyors döntések sorozatai következett ezután. A hitelkérelmet a bank elfogadtass július 10-én aláírták a szerződést. Újabb tervezések és egyezkedések után kiderült: Magyarországon egyetlen egy vállalat sem vállalja a gyár leszerelését és hazaszállítását. (Végül Bonyhádon alakítottak egy 16 szakemberből álló brigádot, akik kiutaztak Bécsbe. Hat hétig dolgoztak ott. Leszerelték a gyárat, becsomagolták, kamionba rakták, hazaszállították, itthon a gépeket már kész gépalapok várták. A szakemberek október végén érkeztek haza, november harmadik hetében pedig már dolgoztak itthon, Bonyhádon az első gépek. AZ ELSŐ HÁROM HÉT... 'Gyomai Pál lakatos volt a tizenhat egyike. Mosolyogva beszél o munkáról. Az üzemben beszélgetünk, egy présgép mellett. A gépet az előző nap állították be, most a többi alkatrészt, a kiszolgáló egységeket szerelik. — Az első három hét, az fogós volt — mondja Gyomai Pál. — Sokszor késő estig dolgoztunk... — Milyen gyár volt az Email? — A miénknél kétszer naLakatosok a tizenhat közül gyobb, Bécs külvárosában. — Megérte hazahozni a gépeket? — Meg. (Közben Őszies Károly, Fritcsi József is csatlakozik hozzánk, ők is részt vettek a munkában, Baumgartner László beruházási főmérnök irányításával dolgoztak, — Béccsel .megismerkedtek? — Fogadtunk egy idegenvezetőt, az megmutatott mindent. Csodálatos város — mondják szinte kórusban. Dr, Vass István igazgatóval beszélgettünk előzőleg. — Kitűnő munkát végeztek a fiúk. — mondta’. — Nem hittem volna, hogy sikerül. Képzeljék el, minden előképzettség nélkül vállalták a 20—30 tonnás gépek leszerelését és csomagolását. A műhelyben közben megmegnézegetik a gépeket. Körbejárják, a feliratokat olvassák, aztán az egyik sarokban nézelődnek. A bizalmatlanság jelie lenne? Szó, a mi szó: ágy a sarokban lerakva nem valami bizalomgerjesztő egyik berendezés sem. De, amikor a lakatosok kicsit kiagyus ztál jók, befestik és üzembe helyezik a. „ma1- sinát”, mindjárt más a nézőpont is. Közben azért a targon. cások vígan suhannak az áj szerzeményekkel az üzemben. (Tavaly előtt mennyi baj volt a targoncákkal!) Gyomai Pál viccesen mondja, de egyetérthetünk vele: — Ha egyenesen a. MÉH-te- lepre vittük volna őket:, akkor kapunk értük legalább 30 millió forintot, és az egészet vettük 20 millióért... Az igazgatótól is ilyen formában kérdezemr — Nem elhasznált, kidobás előtt állá gépeket vásároltak? — 'Nem azért adták el a, gyárat, mert korszerűtlen volt és újabb technikának-technoiágiénak csináltak helyet. Egyszerűen arról van szó, hogy a bank nem látja elég jövedelmezőnek a gyárat, s kivonta a. pénzét az üzletből, — Ez azt is jelenti, hogy a Bonyhádra telepített berendezések használhatók? — A gépek 2 és 10 év közöttiek. Hát egykétéves gépet azért még nyugodtan használhatunk... — így igaz — mondom, ismerve a.z üzem százodelejei préseit. PAR SZÓT A HASZONRÓL (Beruházni manapság minden szempontból 'kockázatos. Gyárat venni még kockázatosabb. Nagyobb előrelátást igényel, több száz apró kérdés vetődik fel, amire választ kell tudni adni. Mindenesetre az első ilyen kérdés: Megéri-e? — Vállaltuk, hogy az 1980-as egymillió dolláros export helyett a beruházás évének befejezésekor 1984-ben 3,6 millió dollárt termelünk az országnak. Ez annyit jelent, hogy 110 millió forint értékben többletedényt állítunk elő, úgy, hogy közben a létszám nem emelkedik a vállalatnál. Még közelebbi megfogalmazásban... 25 millió forinttal több edényt adunk a hazai kereskedelemnek és 85 millió forinttal többet exportálunk. Különben a bank addig nem is tárgyalt velünk1, míg kereskedelmi partnereinket meg nem kérdezte — mondja dr. Vass István. — Felvetődik a kérdés: önök vállalták az export növelését, de lesz-e igény az árujukra? — Erre megint több oldalról lehet válaszolni. 1. 'Nemcsak gépeket vásároltunk, hanem technológiát is. Az osztrák cégnek az áruja kitűnő volt. 2. 1981- ben már 40 százalékkal növeltük exportunkat, ez bizonyítja azt, hogy keresettek termékeink. * A Bonyhádi Zománcáru gyárban 75 millió forintos beruházásba kezdtek az idén. Azzal, hogy az osztrák Email cég gépeinek nagy részét megvásárolták, egy 200 millió forintos beruházás költségeit csökkentették 75 millióra,. (Befejezésül a témához tartó, zik még: a vállalat minden üzemcsarnokát átrendezik az elkövetkezendő időszakban, úgy hogy közben a munka, folyamatos... H. J. Fotó: G. K. Már üzemel a fedőgyártó célgép HÉTRŐL iülliUW^í Lapunk tegnapi számában egy valamelyest játékos ötlettel igyekeztünk bemutatni a gu- narasi gyógyfürdő és kemping idei forgalmát, fejlődését. A „képzelt" turisták természetesen mi voltunk, de lehetett volna bárki. Az idegenforgalom Megyénkben IBUSZ, TOLNATOURIST, EXPRESS, COOPTOURIST, VOLÁNTOURIST foglalkozik idegenforgalommal, ezenkívül pedig van elvi iránymutatást adó és a fejlődés irányait megszabó idegenforgalmi tanács is, mely épp a héten ülésezett. Ez utóbbit véletlenül, késve tudtuk meg, mert meghívót nem kaptunk, és így a bizonyára érdekes megbeszélésről nem informálhattuk olvasóinkat. Gondolhatnánk, hogy ennyi idegenforgalmi szerv talán egy kicsit sok is a jóból, egy ilyen kis megyében. Erről természetesen szó sincs, hadd konkurráljanak egymással, amíg ezt a turisták és a turizmus érdekében teszik. (így történik.) Való igaz azonban, hogy a megye sosem kelhet versenyre a Dunakanyarral vagy a Balaton bármelyik partjával. Éppen ezért van különös jelentősége a specifikumoknak, mint például Dombori viszonylagos nyugalma, de legelsősorban Gunaras vizének gyógyító ereje. Ennek kihasználási lehetőségeiről azonban sokat lehetne mondani. Egy alapos, orvosilag ellenőrzött kúra háromhetes. Ki tudja ezt végigcsinálni? 1. Akinek saját üdülője van Gunarason. 2. Aki a környéken lakik. 3. Akinek telik a mai árak mellett valóban nem drága helyi szálláslehetőségek igénybevételére, ez azonban 3 hétre kisebb vagyon. Az a tapasztalat, hogy délelőtt orvosok és egészségügyi személyzet ki se látszanak a sok munkából, délutánra azonban egy csapásra és előnytelenül megváltozik a helyzet. Nem mintha a munkakedvük lohadna, hanem mert a közlekedési lehetőségek olyanok, hogy a betegek vagy ide nem tudnak eljutni, vagy innen el. A gyógyfürdőhöz megálmodott majdani 100—120 ágyas fektető egyszer — és bizonyára sokára — megvalósul majd. Addig is azonban jobban szinkronba kellene hozni megyénk egyetlen gyógyhelyének forgalmát a közlekedési lehetőségekkel. HÉTRE HÍRRE A dunaszentgyörgyi kisvendéglő, mely belülről már újjászületett Téli fürdőélet: — elsősorban délelőtt A csizma A mezőgazdaság ezen a héten a legkülönbözőbb összefüggésekben szerepelt lapunk hasábjain. Megtudhattuk, hogy már sehol sincs a földben cukorrépa, végére jár a kukorica betakarítása, jó benyomást kelt, ha a termelőszövetkezet elnökének már hajnali ötkor harmatos a csizmája és nagyon rosszat, ha az elnökhelyettes húsz év alatt sem jutott el odáig, hogy tisztában legyen szántóterületük nagyságával. Ez utóbbi két ténnyel egyáltalán nem akarok komolytalankodni, a benyomás csakugyan jó, illetve rossz, pontosan úgy, ahogy annak a cikknek a szerzője szánta, akinél ezt olvastam. Mindenen lehet gondolkodni, nekem minderről és majd ahogy alább kiderül, még másról is az unalomig emlegetett Falusi változások jutottak eszembe. Például az is, hogy már csak nagyon régóta nem láttam termelőszövetkezeti elnököt csizmában, noha olykor bizonyára fel kell húzniuk ezt a hasznos lábbelit, ha csatakos az idő. Ennél sokkal érdekesebbnek tűnt azonban a falu ebédje. Megpróbáltam visszaszállni a múltba és viszonylagos pontossággal kiderítettem, hogy életemben először 1933-ban voltam falusi kocsmában. (Szódáért küldtek, ezt talán nem árt hangsúlyozni.) Azóta számlálhatatlanszor, de nem tudnám megmondani, hogy mikor következett el az ideje annak, amikor ezekben a vendéglátóipari létesítményekben, melyeket persze senki nem nevezett így, a sós kiflin kívül enni is lehetett valamit. Jobb helyeken, de ezek vagy járási székhelyen voltak, vagy nagyközségi beszálló vendéglők, persze volt zóna, rántottát is rittyentettek, ha a vendég úgy kívánta. Sőt, a legendás időkből olyan virslire is emlékszem, amelyik roppant, ha eltörte az ember és amihez senkinek nem jutott eszébe mustárt adni, hiszen torma dukált hozzá. Arra azonban, hogy rendszeres ebédelési lehetőség legyen, mint például Dunaszentgyörgyön napjainkban, gondolni sem mert volna senki. A meglettebbek között bizonyára Dunaszentgyörgyön is akadnak, akik emlékeznek a termelőszövetkezetek szervezésének „csajkarendszerrel" fenyegető ellenagitátoraira. Nos, itt van — állami támogatással, nevetséges áron és kollégáimmal együtt magam is tanúsíthatom, hogy ízletesen. Nem vagyok híres különösebb jóstehetségről, de majdnem kockázat- mentesen meg merem jövendölni, hogy a falusi kisvendéglők száma a legközelebbi jövőben még gyarapszik is majd. Szobrok Pénteki számunk., első oldalán fényképes tudósítást közöltünk Farkas Pál szép Babits- szobrának avatásáról. Ezzel a szekszárdi Ba- bits-szobrok száma elérte a hármat, további gyarapodás nem várható. (Egy ugyanis a Babits iskola aulájában is van.) Várható viszont, hogy előbb-utóbb új közterületi szokrok felállítására kerül sor, ami nem olcsó szórakozás ugyan, de bizonyos időnként erre is van pénz. Babits korábbi, a művelődési központtal immár szembe néző, szobrának új elhelyezésekor merült fel ismét a régi ötlet, hogy végig a fasorban, tehát egy olyan szép úton, melyhez hasonlóval kevés város dicsekedhet, nem kel- lene-e a sort idővel folytatni. Arra gondolva, hogy az árnyas fák alatt 10—15, sőt a város történetében az se számít, hogy 20 év alatt, szoborparkot lehetne kialakítani, ötletekkel bizonyára bárki bőséggel szolgálhat. Itt csak azt hadd említsük meg, hogy a nagy tudósnak, Hollós Lászlónak éppúgy „kijárna” a szobor, mint Balassa Jánosnak. Nem feltétlenül szükséges nagyjaink emlékezetét szerényen, folyosókon őrizni, mint legutóbb Wo- sinsky Mór esetében történt. Mellékesen szólva, ennek az ugyancsak kitűnő szobornak szintúgy Farkas Pál az alkotója, mint a Babits- ház udvarán lévőnek. A munkáról Ott voltam kollégáimmal, amikor a Kakasd melletti víztározó betonozási munkáit bemutató fénykép készült, így magam is tanúsíthatom, hogy az idő előrehaladta ellenére valóban senki nem nézte az órát, hanem csak arra a munkára ügyelt, melyet még el kellett végezni. Valószínűleg minden munkahelyen ismeretes az az embertípus, mely a munkából természetesen meg akar élni, sőt, lehetőleg jól akar élni, de ugyanakkor el se tudja képzelni, hogy egy munkát másként is lehessen végezni, mint tisztességesen. Az alapos újságolvasó bizonyára felfigyelt már arra, hogy ilyesmi egész üzemekkel, vállalatokkal kapcsolatban is előfordul. Igazán nem vagyok arra hivatott, hogy minősítsek, de még soserti hallottam, olvastam a Szekszárd—paksi Vízitársulat rossz munkájáról, pedig a csatornázástól a volt selyemgubóbeváltó bontásáig már sokmindent végeztek. Kedden olvastam, hogy ezen belül elsősorban a „műtárgyépítő munkások” különlegesen jeleskednek. Ami örvendetes, éppúgy, mint a magyaj; nyelv újabb gyarapodása. Korábban e munkaterület művelőit ugyanis köznapibb módon, egyszerűen csak kubikosoknak hívták. Igaz, hogy ilyen minőségükben is jól dolgoztak. ORDAS IVÁN
