Tolna Megyei Népújság, 1981. november (31. évfolyam, 257-280. szám)
1981-11-28 / 279. szám
1981. november 28. NÉPÚJSÁG 3 Szekszárd színei A mértéktartás a harmónia alapja Változnak az idők, változnak a témák. Az utóbbiak mindig és mindenütt. Megyeszékhelyünkön az utóbbi időiben a vezető témák közé avanzsált az épületek színezése. Legyen szó utcai futó találkozásról, baráti összejövetelről, értekezlet szünetéről, bizony az időjárásról ejtett megjegyzéseket rögvest követik az arról szóló vélemények, hogy ki ért egyet, azaz kinek tetszik, s kinek nem a hamarosan átadásra kerülő ház színe: avagy az új ruhába (pizsamába, kombinéba) öltöztetett épület beleillik-e a környezetbe. Élénk viták dúlnpik a tekintetben is, hogy a színezés terén miért e nagy sietség egyik napról a másikra. íme néhány vélemény: — A sógorkámék laknak Szek- szárdon. Két-.három évente látogatjuk őket, mivel Szeged bizony száznegyven kilométer. Tegnap érkeztünk. Bizony, amint a városba értünk, lekaptam a lobomat a gázról... Még jó, hogy nem szaladt belénk valaki. Hát azok a lila házak...'Szerintem nem illenek ebbe a nyugodt kisvárosba. — Idős asszony vagyok én, kedvesem. Nem értek az ilyen dolgokhoz... De az biztos, hogy az ilyen cifraság csak farsangra való. Pedig ezek a házak nem egy farsangra készültek. — Nem nyilatkozom, mert elfog a harctéri... — Egyértelmű. Élénkítik a várost. Az ember vidám lesz tőle. Ezek a színek engem megnyugtatnak. Végre! Egy kis bátorság az építkezésben. Ha van időm, járom a várost, örülök, amikor tatarozni kezdenek egy házat. S izgulok a színéért. — Nekem aztán mindegy. Nem én kapom érte a kritikát, de a busás prémiumot sem! Különben családi házban lakunk a Klapka utcában. — Minket ugyan nem kérdeztek meg, hogy tetszik-e a ház színe. Elkezdték tatarozni. Gondolták, mi belül vagyunk, úgyis a lakás falát nézzük, nem a homlokzatot. * A véget nem érő véleménysort itt megszakítottuk. Folytatni, illetve mindet felsorolni úgysincs értelme. Csak annyit, hogy negyvenkilenc szekszárditól érdeklődtünk a témában-: harmincegy olyan választ kaptunk, melyek szinte lesújtóak Szekszárd új színeire; nyolcon elégedettek, sőt, örülnek ennek az elevenedésnek, tízen, érdektelenül nem adták voksukat. Nem kell opportunistának kikiáltani azokat, akik mindkét fél igazát érzik egyszerre. Hiszen az architektúra megannyi bonyolultsága az előtt, aki azt nem tanulta, homályos. De az épületek szerves részei környezetünknek, azokban élünk, azokat látjuk naponta-; formálják ízlésünket, netán irritálnak. Pontosan ezért nem közömbös, hogy a szakemberek milyen színeket határoznak meg környezetünkként. Mert ahogy a művészeteknek is tudatosan kell támaszkodniok a színek pszichikai hatására, ugyanúgy nem mellőzheti azt az építészet sem. Tehát az emberek élénken reagálnak a színekre, melyek effektusait ki kell és lehet is használ™. Magam is azokkal értek egyet, akik ágálnak a szürke, egyhangú kőrengeteg lakótelepek ellen, ugyanakkora színezésben a mértéktartást, a finom, pasztellek derűjét igénylik. Van egy olyan sejtelmem, Ismét „lilul” egy ház a Mészáros Lázár utcában hogy megyeszékhelyünkön, soksok éven át az építészet csak a szürkét ismerte, illetve alkalmazta. Viszont most, egy csapásra. mindent pótolandó átestünk jó magyar szokás szerint a ló másik oldalára. Élénkebbnél élénkebb épületek sorakoznak (újak és felújítottak egyaránt) hódolva az öltözködésben évek óta maigát jól tartó lilának. Csakhogy a pulóvert, egy kosztümöt egyszerűbb lecserélni a divatdiktátorok intésére, mint egy lakóház homlokzatát... Néhány szó a gimnázium színéről, ami — pedig már jó néhány hónapja viseli zöld színét — még mindig beszédtéma Szekszárdon. — Most már megbékéltem ezzel a színnel — mondja Zentai András igazgató. — Viszont amikor meghozták a kétféle zöldárnyalatú festéket, bizony nem voltam nyugodt — és elmond egy derűs sztorit, ami ugyancsak a zöldet bírálja: — Nemrég tréfás rajzpályázatot hirdettünk az iskolában. Az egyik tanuló lerajzolta az iskolát, melynek falán, a „zöldalma mater” falán tehenek legelésznek... A Hazafias Népfront Szekszárdi Bizottsága a városesztétikai bizottságának tagja Farkas Pál, szobrászművész. Tőle tudjuk, hogy a munkacsoport az elmúlt háromnegyed évben háromszor találkozott, köztük egyik volt a művészeti fórum, melyen a „lila-ügy” is élesen felvetődött: — A Béri Balogh Adóm utcán épülő új lakótelep város felöli része harmonikus. Majd következnek a „papagáj-házak". A köznyelv nevezi őket így. — Avagy, ahogy egyik kollégám emlegette nemrégiben: „pizsama-házak”. . . — Igen. Ugyanazokról beszélünk. Szerintem ezeknél hibáztak a tervezők: ugyanis ilyen nagy felületekre ilyen rikító színeket felvinni nem szabadna. Az arrogáns színek ide- gesítőek. . . vagy vulgárisán fogalmazva: ebben, a mai-életritmusban az ilyen homlokzat- festés vakmerőség, merénylet. Vagy vegyük a Mikes utcai hatalmas bordó falfelületet. Az embernek olyan érzése támad, amikor elhalad mellette, mintha azonnal rádőlne az épület. Nem beszélve a Tartsay utcának a mézeskalácshoz, vagy tortaszelethez hasonló épületeiről. — Milyen javaslata van? — Szükséges lenne a városban egy színdinamikai csoport működése. De hasznos lenne, ha közvélemény-kutatást is beiktatnának a színek eldöntése előtt... De mindenképpen töo- bet kellene adni arra a fonA szürke itt is zsákutca tos dologra, hogy az épületek színe miként illik bele a tájba. Kovács Béla, a városi tanács műszaki csoportvezetője: — A hetvenes években Szekszárd olyan szürke volt, hogy szürkébb talán nem is lehetett volna. Végre eljutottunk odáig, értem alatta a tervezőt és a kivitelezőt egyaránt, hogy nem félünk a színektől, amit a tervező vállalat határoz meg, a megrendelő pedig vagy elfogad, vagy nem. — Mondana egy ellenpéldát? — A SZüV székházát először lilának tervezték. A tanács nem fogadta el. Barna és ekrü kombinációjával fog készülni. — És ki dönt a felújított épületek színéről? — örömmel mondhatom el, hogy most év elejétől ebben sem „szabad a gazda”. Ugyanis a Városgazdálkodási Vállalat kezelésében lévő lakóházak felújításakor osztályunkhoz a vállalatnak komplett színezési tervet kell beadnia — elfogadásra. — Tetszik önnek a gimnázium homlokzata? — Igen. Szerintem a zöld jól kiemeli a klinkertéglát. Amíg az épület vöröses volt, szinte föl sem tűnt azok hasonló színe. Egyébként, tessék. Itt van a színválaszték. Ezek alapján bármilyen árnyalatú festék rendelhető. — A város további színtervei? — Szeretnénk elérni, hogy az illetékesek — minden ezzel foglalkozó bizottságot is beleértve — közösen, s bármilyen nagy viták árán is, de összefo- gottan dolgozzanak, egyeztessék véleményüket, s átfogó távlati rendezési tervet készítsenek, ami a színekkel is jól, mértéktartóan kalkulál. V. HORVÁTH MÁRIA Fotó: Czakó Sándor ‘ ,y\ ’ * 1 Uil A Mérey lakótelep harmonikusan illeszkedik a tájba Képzelt turisták Gunarason ORDAS IVÁN Fotó: Bakó Jenő Képzeljünk el néhány turistát. Nem kell, hogy külföldiek legyenek, csak viszonylag jómódúak, akiknek telik arra, hogy szabadságukon gépkocsival portyázzanak az országban. Turistáink — jöjjenek a távoli Dévaványáról — Dunaföldvár- nál érik el megyénk területét egy (éppen) napfényes novemberi napon. Megnézik a várat, az itteni kiállításokat és útjukat Dombóvár irányába folytatják. Később az egyik autóspihenőnél megállnak reggelizni a magukkal hozott elemózsiából. Dalmand táján lassítanak, mert van köztük egy agrárszakember, aki felfigyel az állami gazdaság pompásan elmunkált tábláira. Ez a lassítás megér annyit, hogy nem sokkal Dombóvár előtt, balkéz felől felfedezzenek a távolban egy furcsa házcsoportot, szorosan egymás mellett sorakozó tetőkkel. — Mint egy indiántábor! — így az egyikük. — Nézzük meg közelebbről! — emigy a másik. így jutnak el Gunarasra, melynek hírét se hallották. Az, hogy a szokásos sátrat ábrázoló táblák ott vannak az átmentén, nem hatja meg őket különösebben. Ez kempinget jelent ugyan, de csak a sátorozás képzettársítását kelti és ki akai sátrat verni novemberben? Behajtanak az üdülőtelepre és az első megállapításuk a következő: — -Itt minden meglepően tiszta I Az egyik, úgy látszik bölcsel- kedő hajlandúságú turista ezen elgondolkozik: — Nem furcsa, hogy az ember Magyarországon arra figyel fel, ha valami tiszta és nem arra, ha koszos? Fékeznek a fürdő előtt. — Fürdő? Méghozzá fedett fürdő! Pompás! Felcsillanó szemek, a hosszú autózás után felüdülés kínálkozik. Amikor kijönnek a szaunából, turistáink — akik történetesen az érdeklődőbb tatjához tartoznak — elkezdenek kíváncsiskodni. Markukba nyomnak egy írásos tájékoztatót, melyből kiderül, hogy: „Gyógyfürdőnk vize alkáli- hidrokarbonátos hévíz (55,0 C- fok), melynek fluoridtartalma jelentékeny.” A bejárattól jobbra kezelésre váró betegek népes csoportja. Egy szemüveges, ősz férfi, akiről fehér köpenye éppúgy messziről hirdeti, mint egész megjelenése, hogy orvos, bemutatkozik: — Dr. Keller József főorvos vagyok! Elmondja, hogy az idén napi átlagban 250—300 rászorulónak tudtak itt kezelést nyújtani. A betegek három megyéből jönnek, Gunaras körzeti rehabilitációs központ. A nekik nyújtható egészségügyi szolgáltatások sokfélesége rövidesen növekszik. Az alagsorban ugyanis most szerelik a főhatóságok által juttatott, 3,5 millió devizaforint értékű gépeket, melyek az eddigi 10-féle kezelési lehetőséggel szemben 23-ra növelik ezek számát. Turistáink egyre kíváncsibbak lesznek és megnézik az új ex- tenziós vibrátort, az elektromos végtagfürdőt, a fogínyzuhanyt, és a víz alatti gyógytornára szolgáló medencét. — Kár, hogy ezt a külföld még nem fedezte fel I — Nagyon is felfedezte! Az idén voltak betegeink, vendégeink Jugoszláviából, az NDK- ból, az NSZK-ból, Ausztriából, Luxemburgból, Csehszlovákiából, Svájcból, Finnországból, Lengyelországból csoportosan, és néhányon Romániából is. Most éppen egy svéd hölgy, Katharina Persson tölt itt három hetet, akit a cége azért küldött, hogy személyesen próbálja ki a gyógyfürdőt, mert rendszeressé akarják tenni dolgozóik itteni rehabilitációját. — Honnan veszi hírét egy finn vagy svéd Gunarasnak? — A kempinget működtető TOLNATOURIST a MAHIR-en keresztül éppúgy nemzetközi hírverést végzett, mint a Camping és Caravaning Szövetség. Turistáink ezek után felkerekednek legalább azt megnézendő, hogy nyáridőben hol sátorozhatnak majd, ha erre visz az útjuk. Furcsa módon csak ekkor derül ki, hogy van itt télen is lakható 15 lakosztály; 16 üdülőház és 17 hotelszoba. A hotel pincéjében épp most végzik a kétsávos automata tekepálya szerelését. A kétcsillagos kemping egyébként 500 sátorférőhelyes és van teniszpályája is, ahol a szakoktató tisztét Sitkéi Zoltán, az üdülőtelep vezetője látja el. — Hány vendégük volt az idén? — Egész pontosan 4401, ösz- szesen 15 ezer 45 éjszakán. Közülük 583 külföldi, akik 3284 éjszakát töltöttek itt. A rekorder egy Erich Klein nevű NSZK- beli úr, aki az idén harmadízben jött és két hónapot időzött itt családostól. — Persze, egy NSZK-beli vendég könnyen kifizeti a lakosztályt — vélik igazi magyar módra, turistáink. Aztán maradnak maguk is, mert úgy döntenék, hogy négyen majd csak megosztoznak valahogy a napi 560 forintos költségen... Eddig a képzelt történet, melynek persze minden számadata pontos. Gunaras egyre felkapottabb. Strandja az idei szezonban 260 ezer vendéget fogadott. Augusztus 2-án volt a csúcs, 6104 látogatóval. Ami könnyen érthetővé teszi az áfész május 28-án nyílt éttermének 3 millió 600 ezer forintos forgalmát. A strand természetesen jó dolog, de az se árt, hogy az 1,6 hektáros csónakázótóban jövőre már méretessé nőnek a kitelepített pontyok. Legfontosabb azonban a gyógyító szolgáltatások fejlődése, hisz Gunaras elsősorban mégiscsak gyógyfürdő. A Keller főorvos által említett sok milliót érő gépek a jövő szezonra már a gyógyító-megelőző munka segítői lesznek. A gerinc csigolyáinak masszírozására szolgál majd ez az új gép, melynek minden része külön-külön is beállítható Víz alatti gyógykezelés
