Tolna Megyei Népújság, 1981. november (31. évfolyam, 257-280. szám)

1981-11-20 / 272. szám

1981. november 20. ^tRtÉPÜJSÁG 3 Beruházásaink - szekszárdi Domus Felgyorsult munkatempó Szíics Ambrus fűtésszerelő iBuchmüller József, a TÁÉV művezetője nem szívesen nyilat­kozik. A múltkorjában jártak nála — nem nevezi meg, hogy kik —, s ő azt találta mondani, idén ebben az áruházban még nem vásárolhatnak bútort... Ez a véleménye aztán eljutott Vil­lányi József igazgatóig, aki nem éppen elismerően nyiPatko. zott művezetője nyilatkozatá­ról .. . — Node, most kellene végigjárni azoknak az „idege­neknek" a nagy építkezést, rög­vest megváltozna a vélemé­nyük. 'No, annyira azért nem, hogy a karácsonyi bútort, meg lakbe­rendezési cikket már itt vásá­rolhatnánk meg, mert erről — bár átadják a DOMUS lakbe­rendezési áruházat — még nem lehet szó. [Pedig felgyorsult minden szin­ten s minden teremben a -mun­ka. Sőt: az áruház környékén is azt tapasztaljuk, hogy óráról órára változik -a kép. A hulladé­kot rakják kupacokba, majd te­hergépkocsival elszállítják, de ezzel együtt már a betonozást is elkezdték, tehát az épület kö­rüli utak, parkolók, járdák is kezdenek kialakulni. IMost még olyan állapotban van ez az épület, hogy csak sej­teti végső formáját, de azok a napernyőtartók, amelyek most még vörösre vannak* mázolva, szinte funkciódon ul kapaszkod­nak a beton-falba, vagy éppen ezek tartják össze? De ne tréfáljunk. A komoly dolgok közé tartozik, éppen az épület külső része: indigószerű lesz, tehát vagy indigólilás, vagy indigókéit Mindenesetre aki kíváncsi rá, nézze meg a ka­posvári Domust. Az nekem, leg­alábbis a színe, nem- tetszik. Nekem spéciéi vidámabb szín tetszene. Talán -majd a-z épület belső' nagyterme, a kisebbek szintén . . . 'Ugyanis a- második szinten, tehát ahova harmincegy lépcsőn léhet -majd feljutni, már a fes-tők dolgoznak. Előttük vé­geztek a csőrendszerekkel - villamos vezetékekkel és a lég­kondicionáló csövekkel — s már rakják is föl a sok száz világító­testet. Fénycsövek ezek, s azért van ilyen rengetegre szükség, mert a felső szinten két kis ab, lak-féle van-, de mindegyik csak lépcsőházból kapja majd a fényt. így ez a nagyterem csak mesterséges világításra va-n utalva. A keleti lépcsőházban két em­ber takarított, amikor a munka­helyen jártunk. A korlátokat fölszerelték már, a -magasban még -üvegezet-len a rácsszerke­zet. Szép, formás tető lesz az, szintúgy a lépcsőházak bejára­ta-, A délkeleti és északnyugati rész, azaz a Csokonai utca és az Arany János utca felől, a földszinten, óriási ablakok lesz­nek, kilenc méter hosszú egy- egy és két méter körüli magas. Hogy valaki ne sétáljon be eze­ken az üvegtáblákon, azt rész­ben -korláttal, résiben pedig többrétegű üveg beépítésével gátolják meg. lEz a nagyterem most még rideg-hideg. Festők berregtetik pisztolyukat, lakatosok fűrészel­nek serényen. És hol egyik, -hol másik ember után kiáltoznak. Mert, ha pillanatnyilag nyolcva­non is dolgoznak itt, elvesznek az alsó szinten, az első emele­ten és abban -a sok apró iroda­félében — majd azok lesznek, persze ezek is ablak nélküliek. Alapos szemrevételezés követ­kezik. Látom, hogy a csöveket magukban rejtő aknafödelek egy része még csak a helyén van, de nincsenek beágyazva- betonozva. A csövekből kilógó színes drótok várják hozzátar­tozójukat: a kapcsolókat és egyebeket.-A liftakna csak azért nem ásít, mert benne áll egy haTal- ma-s állvány. Az állvány foko­zatain erős pallók, a hulladék­ból látni, hogy itt már dolgoz­tak a villanyszerelők. Jöhetnek a liftesek, a festők.- Tehát van munkaterület. Mert ez a leglényegesebb: legyen mindig munkaterület mindenkinek. [Vasajtók. Mindenütt vasa-jtók, vörös színűre mázolták mind­egyiket. Gondolom, tűzvédelem okán készítettek minden termet elzárandó vasajtót. És még kell néhány ajtó, mert fél tucat hely­ről hiányzik. Ezek is itt vannak. Csak -körül kell- nézni, és az ember látja, hogy itt van már minden anyag. A -klímához a kígyócsövek, különböző méret­ben, a kifújó szerkezettel is-, va. Iami.nl a hajlított és egyenes ré. szék is itt vannak, A sárban több tucat vasrács — majd az ajtók elé kerülnek. Az áruház árufogadó részén kész a- fal­rendszer, az ajtók is helyükön, csak az üvegezés hiányzik. A napernyőtartók Itt jó ma gasra vannak szerelve, nem úgy, mint a kirakat felőli olda­lon. Ide állnak majd az áru­szállító teherautók. De ezen a tetőrészen sem különleges -mű­anyag vászon lesz, mint tervez­ték, hanem közönséges vászon. Takarékosság miatt. Az áruház tehát abban az ál. lapotbarv van, mint ahogy a művezető mondja^ amikor még a kívülálló „semmit sem lát”, de aki a munkában nyakig benne van, az már tudja, hogy fogy a tennivaló - példának okáért építőmesteri munka gyakorlati­lag már nincs. S ha jönnek a szerelők, márpedi-g naponta újabb és újabb csapatok jön­nek, végezvén dolgukat, távoz­nak - arro utal, hogy az utol­só napokat várhatjuk . . . Mondtam, készen áll minden. Majdnem minden a helyén. PÁLKOVÁCS JENŐ Fotó: Kapfinger András. Burkolok, csőszerelők egy teremben Lassan egy hónapja, hogy beszélgettem két kissé kisiklott életű fiatal lánnyal, társadalmi pártfogójuk társaságában. Úgy gondoltam, név, lakóhely, foglalkozás megjelölésével irok azok­nak a munkájáról, akik a gyermek- és ifjúságvédelem áldoza­tos segítőiként fáradoznak egy-egy rájuk bízott fiatal talpra- állításán. Aztán megkötötte a kezemet valami félelemféle. Bár­mennyire is rászolgálnának a társadalmi pártfogók a nyilvá­nosság elismerésére, nem szabad kockáztatni sokszor sziszi­fuszi munkájuk eredményét a publikációval. Először védenceik miatt, akikről tételezzük föl, hogy életvitelüket közelíteni akar­ják az általánoshoz. Másodszor a szűkebb és tágabb környezet sajnálatosan fals ítéletei miatt. Ahány társadalmi pártfogóval megismerkedtem eddig a leg­különbözőbb munkahelyeken, mind azt panaszolta el, hogy pártfogoltjaikat kemény ellenállás fogadta, sok küzdelmükbe telt, mire a bizalmatlanságtól jeges légkör mindkét „fél" szá­mára elviselhetővé enyhült. — A mi munkánkban, a munka tárgya eleven. Sérüléseinek természetéről nem kell mindenkinek tudnia. Az emberek ugyan­is hajlamosak a rossz izű szenzációhajhászásra. Arra úgyszintén, hogy dogmát faragjanak olyan igazságokból, mint amilyen a „kutyából nem lesz szalonna". — Érdekli az én tapasztalatom? Száz közül általában öt-tiz fiatallal kapcsolatban mond csődöt a segitő szándék. De ha csődöt mond, abba „beledolgozik" ám a család és a környe­zet is rendesen, hogy utána pilátuskodhasson. Idézhetném a véleményeket hosszadalmason. A megyében a hivatásos pártfogók tevékenységét 125 társadalmi pártfogó se­gíti és különféle ügyek kapcsán sokukkal kerültem már eddig kapcsolatba. Most mégis úgy kell döntenem, hogy a nevüket elhallgatom, mert nem akarok pártfogoltjaiknak ártani. Egy- egy településünkön ugyanis eléggé ismertek a megbicsaklott életű fiatalokkal foglalkozók. Tudják, hogy ki kihez tartozik, mert rendszeresen eljár az ügyeiben. Szót emel, s egyúttal — ha szükséges — jótáll érte. Mint ez az asszony is, aki családanya, intézményvezető, és azt hiszem, több társadalmi megbízatása már nem is lehetne neki, mint amennyit ellát. Miért csinálja? Fogad védőszárnyai alá alkalmanként úgynevezett „jómadarakat" is? Azért, mert szereti a fiatalokat, és mert nem ismer lehetetlent. Tehetetlen­séget igen. De lehetetlent nem. S e meggyőződésében eddig nem ingatták meg a rábízott legnehezebb „esetek" sem. Büsz­ke a „lányaira", pedig ami okot szolgáltat erre a jó érzésre, az az ő csöndes, kitartó munkáját dicséri. Tagadja pedig ami­kor azt hangsúlyozza, hogy a vásár kettőn áll. „A pártfogó, akár hivatásos, akár nem, akkor felelhet meg a funkciójának, ha partnerre talál abban, akinek a pártfogolását elvállalta." — Nekem szerencsém volt eddig — mondja, és nem vitat­kozom vele. Pedig lehetne. Itt van Zsuzsa. Tizennyolc éves, életében kitörölhetetlen nyo­mokat hagyott családjának ziláltsága. Iszákos, munkakerülő apja börtönben, erőszakos nemi közösülés miatt. Anyja beteg. Attól külön, hogy második férje nemcsak alkoholista, garázda is. Zsuzsa időben, s egy banális bolti lopás után került a gyer­mek- és ifjúságvédelem látóterébe. Első lépésként fölvették dolgozni, az én névtelenem által vezetett intézménybe, ahol nemcsak megmaradt, hanem megszerezte az itt szükséges szakképesítést is. Most gimnáziumba jár munka mel­lett, és régóta nem lakik otthon. Ha minden jól megy — és miért ne menne?! —, valóra válik legfőbb álma. Saját otthont teremt és mert le tudja mérni, mit jelentett neki a lidérces családi háttér — túl az eleve hátrányt jelentő cigányszárma­záson —, magához akarja venni a húgát, aki kollégiumlakó­ként tanul. Természetesnek találom, hogy anya és lánya, nővér és húga között se lehetne nyíltabb, gyöngédebb a kapcsolat, mint Zsuzsa és pártfogója között. Tisztában vagyok ugyanakkor an­nak az élethosszra elegendő jó kapcsolatnak az értékével, ami értéket egyfelől a felelősség, másfelől a bizalomteli ráhagyat- kozás alapozott meg. Ez az összhang egy dolog kivételével tökéletes. Zsuzsa sirvalakad, amikor férjhez menésről esik szó, és úgy tiltakozik, mintha máris küszöbön állna a násznép, hogy anyakönyvvezető elé kisérje őt, a párjával.' Vajon mikorra he­veri ki teljesen a családban elszenvedett traumát és meri ősz- szekötni az életét valakivel? Nem. Nem volt könnyű a dolga eddig se, de a jóért jóval fizetett azért. Először a munkatársai görbe szemmel nézték. Most? Inkább becsülik, mint szeretik. De... az is megjön. — Tudja, hogy maguk mindig hozzátartozók lesznek már? — kérdezem a pártfogótól, amikor Zsuzsa megkönnyebbülten csuk­ja be maga mögött az ajtót. Igen. Tudja és örül neki. Én meg annak örülök, hogy ennyire magabiztos. Jön Ica és a családias meghittség oda lesz percek alatt, pe­dig a lány munkája ellen nincs kifogás. Amíg úgy nem érzi, hogy képtelen megmaradni otthon, az anyja mellett. Akkor aztán elmegy „világgá" és rendőri segédletre fejezi be a ki­rándulásait. Miért iszik és csavarog? Nem tud szabatosan fogalmazott választ adni. Anyja, aki egyedül neveli, fiatal és az idegei sin­csenek rendben. Az anyányi nagylány nevelési szempontból tökéletes vadvirág. Ebből adódik, hogy élete a megcsonkult családban a „se vele, se nélküle" jegyében folyik. — Kiben bízik, ha édesanyjában nem? — Senkiben — csattan a nyers válasz, aminek rövidesen sor kerül a korrekciójára, amikor ahhoz kér segítséget, hogy elköltözhessen abba a munkásszállóba, ahol Zsuzsa is lakik, mert tegnap, amikor megint összevesztek, azt mondta az anyja, hogy hordja el magát. Nem kommentálom. De példákat se citálok tovább. Az ed­digiek is jól mutatják, hogy a névtelenek miért szolgálnak, s mivel a köztiszteletre— LÁSZLÓ IBOLYA Aki járt már a szekszárdi piacon, annak bizonyára fel­tűnt az elárusító bódék rende­zetlen összevisszasága. . . Úgy néznek ki, mintha azokat vala­ki előre megfontolt szándékkal szórta volna szét — a vásárlók és az eladók bosszantására. Már évek óta napirenden sze­repel a piactér átrendezése, az ütött-kopott „házikók" lecseré­lése, és az újak utcákba ren­dezése. Végre tavaly nyáron megszü­letett a döntés: a piactérre új pavilonokat kell vásárolni, s azokat úgy elhelyezni, hogy esztétikus látványt nyújtsanak, s e mellett biztosítsák az áru­sítás és a vásárlás kényelmét. A döntést követően a városi tanács hamarosan össze is hívta a szekszárdi piac meg­lévő bódéiban árusító kisiparo­sokat és kiskereskedőket, akik vállalták az anyagi áldozatot, mert tetszett nekik a szép terv. Szintén tavaly decemberben — egyik napról a másikra — kö­telezték is őket arra, hogy a bódék nagyságától függően húsz-harminc-, sőt, hatvanezer forintot fizessenek be. A pénz azóta a tanács letéti számlá­ját — és nem tudni kinek a lelkét — „nyomja". Vásárolni ugyanis változatlanul csak a régi bódékban lehet... Az ügy szenvedő alanyainak érdeklődé­sére, majd sürgetésére még olyan megjegyzés is elhangzott, hogy „a maszeknak vari pén­ze". .. (Általában van, ha meg­dolgozik érte!) Tehát a költség befizetése után rövid idővel a Szakály testvérek Építőipari Szövetkezet bonyolításával a mélykúti Uni- ver Export Szövetkezet legyár­totta, a városi tanács pedig átvette az új bódék elemeit, melyeket azóta a piaccsarnok függőfolyosólyán egymásnak támasztva — kitéve az időjá­rás „zaklatásainak” — tárol­nak. A hozzáértők bizonyosan jelentős állagkárosodást álla­píthatnának meg, ha ugyan darabszámra egyáltalán stim­melnek még az elemek. — Mi negyvenezer forintot szurkoltunk le — így az egyik kiskereskedő —, noha annak a pénznek ezer helye is lett volna. .. Csak hitegetnek ben­nünket. — Mi pedig kisiparos köl­csönt vettünk fel az OTP-ben, hogy befizessük a bódé árát — mondja egy másik. — A rész­letet természetesen a kamatok­kal együtt azóta is fizetjük, de hasznunk még nem volt belő­le. A felállítgatott faelemek meg vetemednek, vagy a gye­rekek ugrándoznak rajtuk... Milyenek a kilátások, van­nak-e egyáltalán? Erről és a rendezés eltolódásának okairól kérdeztük az illetékeseket. — Arról volt eredetileg szó, hogy idén tavasszal elkészül a piac rendezése. Sajnos, meg­akasztotta a munkálatokat az, hogy a vásárcsarnok, illetve piactér vízellátásáról nincs rajzi Egy csőtörés miatt az egész Csöppet sem művészi rendetlenségben az ósdi tákolmányok > N c. j bódék régi helye... területet is fel kellene bontani — magyarázza Vidovszky Gá- borné, a városi tanács keres­kedelmi főelőadója. — Ezért megrendeltük a vízhálózat át­építését. A pavilonok 1982. már­ciusában állni fognak, s ott történik az árusítás. A szerelési költséget a tanács finanszíroz­za, a kiskereskedők pedig bér­leti díjat fizetnek majd. Szeleczki József, a városi tanács műszaki osztályának városfejlesztési csoportvezetője: — Annak idején a „piacügy" a termelésfelügyeleti és ellátási osztályhoz tartozott. Ez az osz­tály megszűnt, s ez okozta, hogy a piactér rendezése meg­feneklett. A mi osztályunk két hónappal ezelőtt kapta meg ezt a feladatot. Egyelőre nagy energiát vesz igénybe a szálak visszagöngyölítése, a jegyző­könyvek, feljegyzések, műszaki leírások megkeresése. Egyéb­ként a külső szennyvíz elveze­tésére, a villamosenergia-ellá- tásra és a közvilágításra elké­szültek a tervek. Mivel a víz­ellátó rendszer elöregedett, azt is újjá kell építeni. Ez és a pa­vilonok felállítása tavaszra lesz meg. Közben a Szakály testvé­rek szövetkezet legyártja a még szükséges kiegészítő elemeket, például átadó ablakokat, s megkezdik a bódék felállítását. Orcskai Imre, a KIOSZ szek­szárdi titkára: — Mi nem kapcsolódtunk be különösebben az ügybe. Amikor a városi tanács terv­osztályán legutóbb érdeklőd­tem, azzal magyarázták a kése­delmet, hogy még mindig nincs kivitelezőjük. — Egy időben mi sürgettük a munkát, illetve a szerződés megkötését, mivel tavasszal lett volna kapacitásunk a bódék felállítására. Most viszont nincs, de még csak szerződés sincs. Az átadóablakok gyártását két-három hete megrendelte a tanács — tájékoztat Hunyadi Ferenc, a Szakály testvérek Építőipari Szövetkezet termelési csoportjának vezetője. Kell mindehhez bármit hoz­záfűzni? Legfeljebb annyit, hogy az emlegetett tavasz mindösz- sze három és fél hónap múlva „esedékes"... V. H. M. Fotó: B. J.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents