Tolna Megyei Népújság, 1981. október (31. évfolyam, 230-256. szám)
1981-10-21 / 247. szám
2 MÉPÜJSÁG 1981. október 21. PANORÁMA Csillagváros A szovjet-francia űrexpedíció előkészületei A szovjet—francia űrcsapat indulásra kijelölt tagjai: Jurij Ma- lisev parancsnok, valamint A. Ivancsenko és iean-Loup Che- riten. (Képtávírónkon érkezett.) Tapasztalt szovjet űrhajósokkal indulhatnak majd a világűrbe az első szovjet—francia közös űrexpedíció résztvevői. A Csillagvárosban hétfőn megtartott sajtókonferencián bemutatták a két francia űrhajósjelölt szovjet partnereit. Mivel ez az expedíció már a Szojuz—T típusú űrhajón indul útnak, háromtagú személyzetet jelöltek ki. A négy szovjet űrhajós között csupán egy újonc van, ő a második számú személyzet tagja. Az első személyzet parancsnoka a Szojuz—T típusú űrhajók egyik kiváló ismerője, Jurij Malisev. Ő volt az első, embert szállító új típusú, a T jelzésű sorozatba tartozó űrhajó parancsnoka és 1980 júniusában, közvetlenül a szovjet— magyar közös űrexpedíció visz- szatérte után indult útnak, hogy a pilóta nélküli változatban már kipróbált űrhajót első alkalommal vezesse az űrállomáshoz. A fedélzeti mérnök ebben a személyzetben Alekszandr Ivancsenkov,- aki — Vlagyimir Kovaljonok társaként —* a második tartós szovjet űrexpedíció mérnöke volt a Szaljut—6 űrállomáson. A francia űrhajós ebben a csapatban Jean-Loup Ohretien alezredes, az idősebbik francia űrhajósjelölt. Az 1938-ban született repülőtiszt 1962-ben végezte el a repülőakadémiát, a francia légierőnél teljesített szolgálatot, berepülő pilóta képesítést szerzett és eddig már mintegy ötezer órát töltött a levegőben. A második számú személyzet élére is olyan parancsnokot jelöltek ki, aki rendkívül jól ismeri az új típusú szovjet kozmikus járművet: Leonyid Kizi- met. 1980 novemberében ő volt a Szojuz—T—3 jelzésű űrhajó parancsnoka, Oleg Ma- karovval és Gennaqyij Sztreko- lovval járt a világűrben és a Szaljut—6 űrállomáson. Fedélzeti mérnöke, V. Szolovjev, újonc, 35 éves. Ő is tervezőGörögország Konsztaintioi Karaimaofaz köztársasági elnök1 kedden délelőtt megbízta' Andreasz Pa- pamdreut, a Pánheilén Szocialista! Mozgalom (FASOK) vezetőjét alz új görög kormány megalakításával. A görög államfő előzőleg elfogadta Georgiasz Rol’ltsz miniszterelnöknek, az Új Demokrácia Párt elnökének lemondását. Raillisz 1980 májusa óta töltötte be a kormányfői tisztet. A Páinlheféni SzooHalfefa. Mozgatom nagyarányú győzelme a ként kezdte ismerkedését az űhajózással: a moszkvai Bauman Műszaki Főiskola elvégzése után tervezőintézetben dolgozott és feladatai voltak az új típusú űrjármű elkészítésével. 1978-ban vették fel az űrhajósok sorába, és most módja lehet kipróbálni azokat a berendezéseket, amelyeknek tervezésében részt vett. Francia társuk Patrick Baudry, ő a fiatalabb a két jelölt közül, 1946- ban született. Ugyancsak vadászrepülő és berepülő pilóta, már több mint háromezer órát repült. Mint emlékezetes, a két francia űrhajósjelölt a múlt év őszén kezdte meg felkészülését a szovjet űrhajósok Jurij Ga- garinról elnevezett kiképző központjában, Csillagvárosban. Előbb az orosz nyelvet kellett alaposan elsajátítaniok, de ezzel együtt jól megismerkedtek az eljövendő feladatok színhelyével, a Szojuz—T típusú űrhajóval és az űrállomás makettjével. Az első kiképzési szagörög parlamenti választásokon komoly aggodalmat keltett amerikai hivatalos körökben. Reagan elnök, aki üdvözölte Papa.ndreut választási sikere aiHkaimá'bál, kijelentette, hogy helyteleníti a PASOK-nak a NATO-bál való kilépésre vonatkozó tervét, és hogy „az Egyesült Államaiknak meg kell vizsgálnia miit lehet tenni az ügy érdekében”. Papandreu az amerikai elnöknek küldött válaszában hangsúlyozta, hogy „erősíteni akarja, a kapcsolakasz végén a két jelölt sikeres vizsgát tett és a nyári szabadság után, visszatért a kiképző központba. Most indul meg felkészülésük második szakasza: immár szovjet űrhajósokkal együtt, az űrhajó személyzetének tagjaként gyakorolják az űrrepüléssel és a számukra előírt kísérletekkel kapcsolatos feladatokat. Bár az űrutazás időpontját még nem állapították meg véglegesen, arra számítanak, hogy arra a jövő év első felében kerülhet sor. Az űrszemélyzeteket a szovjet űrhajósok vezetője, Vlagyimir Satalov altábornagy, a kiképző központ vezetője, Georgij Be- regovoj altábornagy1, és a külföldi űrhajósok kiképzésének irányítója, Alekszej Leonov vezérőrnagy mutatta be hétfőn a szovjet és a francia újságíróknak. A sajtókonferenciára mintegy harminc francia újságíró, rádiós, televíziós tudósító érkezett Csillagvárosba. Megismertették velük az űrhajósok városát és a kiképzés néhány érdekességét. t tokai a görög és az amerikai nép között”, de már hétfőn ai CBS televízió-állomásnak nyilatkozva, megismételte, hogy a görögországi amerikai támaszpontok bezárása csupán idő kérdése. A Pentagonból kiszivárgott vélemények szeriint a PASOK győzelme „súlyos csapást mért” a NATO déli szárnyára, még akkor is, ha, Papandreu mégsem vonlja, ki Görögországot az atlanti szövetségből. BUDAPEST Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára és Losonczfr Pál, az Elnöki Tanács élnöke üdvözletét küldött Todor Zsivkovnaik, o BKP Központi Bizottsága főtitkárának, a Bolgár Népköztársaság Államtanácsa elnökének, a bolgár óllamallaipítás 1300. évfordulója' alkalmaiból. * Kitüntetési ünnepséget tartottak a Szovjetunió budapesti nagykövetségén.: Filipp Jermás, az S7KP KB póttagja, 'az SZMBT elnöke, a Szovjetunió Állami Filmbizottsáaánaik elnöke öt személynek átnyújtotta a Szaviet Baráti Társaságok Szövetsége üqyvezető elnöksége á Ital adományozott kitüntető jelvényt. Ugyancsak o magyar— szovjet barátsáa elmélyítése terén .kifejtett példamutató tevékenységük elismeréséül tíz MSZBT-taacsooortnak taz SZBTSZ oklevelét adományozták. ZÁHONY Az ország legnagyobb vasúti teherszállító csomópontját, Záhonyt választotta keddi ülésének színhelyéül az országgyűlés építési és közlekedési bizottsága. A tanácskozás résztvevői délelőtt személyes tapasztalatokat is gyűjtöttek 0! mintegy 80 négyzetkilométerre kiterjedő át- rakóközpont munkájáról. BERLIN Kedden Berlinben megkezdte munkáját a szocialista országok közoktatási minisztereinek 4. konferenciája. A tanácskozáson a szocialista nevelés időszerű kérdéséit vitatják meg. A magyar küldöttséget dr. Pozsgay Imre művelődési miniszter vezeti. NYUGAT-BERLIN 'Hétfőn Nyugait-Berlinben Pjotr Abrosziimov, a Szovjetunió berlini nagyikövete és A. 'Burns, az Egyesült Államaik bonni nagykövete, a myuga't-iberlinli amerikai 'katonai adminisztráció vezetője tárgyszerű, őszinte légkörű megibeszélést tartott. A megbeszélésen mindkét fél kinyilvánította készségét alkotó és hatékony együttműködés kialakítására a nyugalom és béke biztosítása érdekében, a városra vonatkozó négyoldalú egyezménynek megfelelően. HELSINKI lUrho Kaíeva Keklkonen finn köztársasági elnök betegsége miatt az államtanács Mauno Koivisto mintszterélnököt megbízta az elnöki teendők november 10-ig való ellátásává'!. MEXIKÓVÁROS Mexikóvárosba érkezett Francois Mitterrand francia elnök, és nyomban megkezdte tárgyalásait vendéglátójával, Jósé Lopez Portillo mexikói államfővel. Mitterrand a csütörtökön kezdődő „Észak—Dél1” osúcsértekezile- ten vesz részt. Papandreu kapott kormányfői megbízatást Az USA és a fejlődő világ A washingtoni Szeptemberben az amerikai vezetés két ízben is látványos módon foglalkozott a fejlődő világ problémáival. Először Hóig külügyminiszternek az ENSZ-közgyűlés ülésszakán elhangzott felszólalása keltett nem alaptalan meglepetést. Az amerikai diplomácia leje állásfoglalásának tekintélyes részét a fejlődő világhoz fűződő viszony elemzésének szentelte. Ám — némi iróniával — úgy fogalmazhatnánk: a mennyiség nem feltétlenül jelent minőséget is. Az International Herald Tribune szerint a harmadik világ országai elégedettséggel fogadták, hogy Haig problémáikat állította beszéde középpontjába, de többségük csalódott, mert a külügyminiszter Washington nevében visszautasította az új gazdasági világrend megteremtésére vonatkozó alapvető javaslatot. Haig beszédében három kérdésre helyezte a hangsúlyt: a szabad, megkötésektől mentes világkereskedelem fenntartására: a segélyigényeknek „a fejlett ipari országok lehetőségeivel való összehangolására" és a magánberuházásoknak, mint a fejlődő világ belső növekedése „legfontosabb tényezőjének" előmozdítására. Napokkal később a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank együttes évi közgyűlésén Ronald Reagan keltett megütközést a fejlődő országok körében, amikor segélyek helyett „az önsegélyezést" ajánlotta gyógyírként a fejlődő világ halmozódó gondjaira. Kifejtette, hogy a külföldi segítség nem oldja meg gazdasági fejlődésüket, amíg — úgymond — „nem teremtenek rendet" saját nemzetgazdaságukban. Külügyminiszteréhez hasonlóan Reagan is a magángazdaság, a piac szabályozó szerepének fontosságát hangsúlyozta. Nem váratott magára sokáig az érintettek, a fejlődő világ képviselőinek reagálása. A több mint 120 fejlődő államot tömő„segélypolitika” ritö, úgynevezett 77-ek csoportja nemrég megtartott New York-i értekezletén közös nyilatkozatban követelte ismét az új világgazdasági rend megteremtését szolgáló globális tárgyalások megkezdését. Állásfoglalásuk így közvetve visszautasította a Haig által kifejtett amerikai koncepciót. Éles hangú nyilatkozatukban rámutattak, hogy az elhúzódó világgazdasági válság következtében tovább romlottak a kereskedelmi feltételek a fejlődő világ országai számára. Nyilvánvaló az is, hogy amikor az amerikai kormányzat a szabadkereskedelem és a magángazdaság fontosságát hangoztatja, akkor voltaképp a fejlett tőkés világ által uralt világ- gazdasági rend konzerválására törekszik. A csütörtökön, j mexikói Cancunban kezdődő Észak—Dél csúcskonferencia előestéjén sok szakértő szerfelett kedvezőtlen elő- I ► jelnek tekinti a segélyekkel, az új gazdasági világrenddel kapcsolatos amerikai megnyilatkozásokat. Szemmel látható, hogy Washington a jövőben még aktívabban akarja a segélypolitikát, a fejlődő országokra gyakorolt nyomás eszközéül használni. Az is láthatóvá vált, hogy az amerikai kormányzat a korábbiaknál is erőteljesebben az Egyesült Államok érdekeihez akarja igazítani a nemzetközi pénzügyi intézmények kölcsönnyújtási tevékenységét. A South című, Londonban megjelenő lap nemrég azt írta: „Reagan valamennyi elődje azzal a problémával küzdött, hogy a világ nagy kérdéseit olyan keretek közé szorítsa, amelyek időközben anakronisztikussá váltak. Azon fáradoztak, hogy a világ érdekeit alárendeljék az Egyesült Államok érdekeinek. Kísérletük azonban kudarcra volt Ítélve, mert nem fogták fel, hogy új rend van születőben, amelyhez nekik is alkalmazkodni kell." GYŐRI SÁNDOR Lengyelország Nyilatkozatok a KB plénuma után A LElM'P-peiI szövetséges pártok vezetői hétfőn táviratban üdvözölték Wojoiech Jaruzelski!, a Központi Bizottság első titkárává történt megváltosztása alkalmából. Az Egyesült Paraszt- pórt nevében Stefa a I gnat, a párt elnöke fejezte kii jókívánságait és további együttműködési készségét, a Demokrata Párt nevében annak elnöke, Edward Kowaíczyk küldött üdvözlő táviratot. Jaruzelski a nap folyamán fogadta a Szocialista Ifjúságii Szövetség képviselőit, élükön Jerzy Jaskiérniával, az országos tanács elnökével. A párt eszme* nevelő munkájának feladatainál vált szó a LEMP radomi vajdasági bizottságának plénumán', amelyen részt vett és felszólalt Stefan O’lszowski, a politikai bizottság tagja', a központi bizottság titkára is. Igen nagy jelentőségűnek mondotta a központi bizottság vasárnap véget ért negyedik plénumát, amely megerősítette o IX. pártkongresszuson elfogadott Irányvonalat. Ennék lényege — mutatott rá Olszowski — a megegyezés és az együttműködés útján haladni, egyidejűleg 'következetes harcot folytatni a szocializmus ellenségeivel. A Szolidaritás országos bizottságának sajtószóvivője, Mark Brunne a LEMP-plénum határozataiban foglaltakkal kapcsolatban cáfoltai, hogy a szervezet megsértette volna a gdanski, a szczecini és a jastrzebiei .meg. állapodásökat. A szóvivő azt állította, hogy „a Szolidaritás a lengyel dolgozók javára" tevékenykedik, és hozzátette, hogy a szervezet elméletben és gya. Jkorlbltban egyaránt tiszteletben tartja Lengyelország szövetséges! kaipcsOtotáiit. Az országos bizottság — mondotta — egyetért azzal, hogy nem engedhetők meg az Ok nélküli sztrájk- alkciók, egyben „megelégedéssel fogadja", hogy a KB-plénu'm ■általi az ország dolgozóihoz intézett felhívásban a tiltakozó akdiók Okainak megszüntetéséről van szó. Varsóban Mieczyslcw Rakows- ki és Janiusz Obadowski miniszterelnök-helyettesek hétfőn találkoztak azzal a népes amerikai küldöttséggel, amely az Egyesült Államok legnagyobb vállalatait képviselve folytat tárgyalásokat a lengyel fővárosban A lengyel újságíró-szövetség varsói tagozata tiltakozott és az állaim,tanácshoz, a ízejmhez, valamennyi újságíróhoz és szak- szervezethez fordult amiatt, hogy leváltották a Sztamdar Mlodych című ifjúsági lap fő- szerkesztőjét. Erre azért került sor, mert a lop terjedelmes interjút 'közölt a KOR elnevezésű szocia'l'istaellenes szervezet vezetőjével. * Lengyel-'NDK gazdasági tárgyalások folynak Varsóban Andrzej Jedynaik, illetve Gerhard Weiss miniszterelnök-helyettesek vezetésével. A megbeszéléseken a fő téma a két ország jövő évi árucseréje és gazdasági együttműködése. Szó van arról is, hogy Lengyelország fokozza a szomszédos országiban végzett építőipari tevékenységet, az NDK pedig gépéket, berendezéseket, fogyasztási , dikk'eket szállít. Áttekintik annak lehetőségiét is, hogyan tudná az NDK hasznosítani a lengyel Ipar szabad kapacitásának egy részét. Líbiai válasz a szudáni vádakra Líbiáinak nincs semmiféle terve Szudán, illetve más szomszédos állam' ellen — jélentette kii hétfőn Abdélati el-Obeidí, a líbiai kormány külklapcsoia- tokkal foglalkozó irodájának titkára az arab országok íripo- liban akkreditált nagykövetei előtt. A tripoli rádió és a, JANA líbiai' hír ügynökség szerint a titkár (miniszter) hangsúlyozta.: országának nincsenek ellenséges szándékéi egyetlen szomszédijával szemben sem. A két AWÁ'CS felderítő gép Egyiptomba történt küldését Líbia egy arab ország belügyeibe való amerikai, beavatkozásnak tekinti — mondotta, a tóvá fa- fa tokiban el-Obeidi. A tripoli' bejelentés vé tesz Abdulmagid Hamid Khalil Szudán! hadügyminiszter hétfői vádaskodására, amely szerint Líbiai „a szudáni kormány megdöntésére készül” és e célból „csapataikat, vonít össze o két ország határán”. A szudáni fővárosból érkezett jelentések, arról tanúskodnak! hogy a, khairtoumi hatóságok folytatják a; Líbia elleni hisztériake Ütést. A SUNA szudáni, hírügynökség közlése szerint a rendőrségi hétfőn, negyven „kémkedéssel." vádolt személyt vett őrizetbe. Vendégek Tambov megyéből A testvérmegyei kapcsolatok keretében a múlt évben kötött eg yüttműködési megállapodást a Szekszárdi Állami Gazdaság a tambovi járásban működő „60 éves KomszomoJ” szovhoz. zal. E héten a szovhoz delegációját látja vendégül o gazdaság. Szekszáirdra étkezett Ana- tollij Diimitfiljeviics Csuikanov, a szovhoz igazgatója! Nyiikdta'j Nyifcölájevics Csaszoszovsz'kih pórt titkár, Alekszandr Andreje- vflcs Próba zav főagronámus és Vlagyimir Ivcinovics Baravcev, az SZKP Tambov járási bizottságának munkatársai. A testvérmegyóből érkezett delegációt tegnap reggeli fogadta dr. Gyugyi János, a megyei pártbizottság titkára, Ezután az általi gazdaság központjában Balte Antal igazgató és Mihályi László, a pártvezetőség titkára tájékoztatta őket a gazdaságban folyó politikai és gazdasági munkáiról, maljd megtekintették a központi borászati telepet. Délután az új- berek'i kerületibe látogattak. Programijuk ma a Tamási Álla', mii Gazdaságiban és a Dalman- d'i Állalmi Gazdaságban folytatódik. NDK-beli küldöttség a MTESZ-nél Tegnap, a testvérmegyei kapcsolótok keretében, NDK-beli KDT-lküldötbség érkezett, ai Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége Tolna megyei szervezetéhez. (A köny- nyebb megértéshez: a KDT ugyanaz ai Német Demokratikus Köztársaságban, miint nálunk a MTESZ.) A küldöttség, amelynek tagja Johann Wolf, a Karl-Marx- Stadt megyei KDT-trtká r és Johann Volmer, a helyi műszaki főiskola, professzora, tegnap délelőtti Decsre és Gemencbe látogatott, délutáni pedig a MTESZ-székházban fogadta őket dr,. Kálmán, Gyufa, a MTESZ, elnöke, és Kánig István megiyei titkár. Már eddig is. gyümölcsöző együttműködés volt a két testvérszervezet között, szalkember- aseiréíore és kölcsönös látogató,sokra került sor. A találkozás alkalmával újabb együtt- ' működési szerződést írtaik alá a Tolna, megyei MTESZ és a Karl-Marx-Stadt megyei KDT között az együttműködés továbbfejlesztésére és kiszélesítésére'. Ma a küldöttség tagjai Simon,tornyára és Dombóvárra látogatnak.