Tolna Megyei Népújság, 1981. október (31. évfolyam, 230-256. szám)

1981-10-18 / 245. szám

©NÉPÚJSÁG

1981. október 18.

Négy óvónő, két tanár, illette tanító, egy mezőgazdasági mérnök dolgoz'k a megyében, akik cigány származásúak. Legalábbis így tudják a Hazafias Népfrontnál. E kevés diplomás közül az egyik Orsós Józsefné, a németkéri általános iskola tanítója.

— Szívesen beszélgetek, de nehogy azt gondolják az emberek, hogy feltűnési viszketeg- ségbén szenvedek. Már irt rólam az újság.

— Szerintem nem lógják azt gondolni, és az élete talán példa lehet másoknak is.

— Nincs az életemben semmi különös, úgy élek, ahogy mások, nem is szeretnék különbözni, ugyanolyan vagyok, mint a többiek, talán csak szorgalmasabb.

— A hasonló helyzetre szokták mondani, hogy hátrányos.

— Hátrányos? Nem tudom, az b'ztos, hogy nekem egész é.etembep mindig bizonyítanom kellett. A főiskolán is azt mondták, nekem bizonyítani kell, mert nem magyar az anyanyelvem, pedig fontos, hogy egy tanítónő szépen fejezze ki magát magyarul, hiszen tőle is tanulnak a gyerekek beszélni, sőt, gondolkodni. Bizonyítanom kell a szomszédoknak, hogy úgy élünk, mint mások. Néha bele is fáradok már a sok bizonyításba.

— És tényleg nem magyar az anyanyelve?

— Magyar á.lampolgár vagyok, de cigány, annak születtem, és ezt nem szégyellem. Az anyanyelvem pedig román, így tanultam meg az édesanyámtól beszélni. A magyar nyelv és minden más úgy ragadt rám, mint a bogáncs, nem otthonról hoztam, mint a többiek. A gyerekeim kiejtésén már nem érzek semmi idegen akcentust, igaz nem is beszélnek ez anya- nyelvükön. ,

— De hiszen, ha nem nem beszélnek románul, akkor nem is lehet román az anyanyelvűk.

— Szerintem nem így van, ha az én anyanyelvem román, akkor az övék is az.

— Ezek szerint románu1 gondolkodik?

— Nem, én már magyarul gondolkodom, de ha napközben valami nagyon foglalkoztat, akkor a mi nyelvünkön álmodok, és ez olyan jó érzés. A férjem is cigány, de ő is azt mondja, hogy beszéljünk magyarul, a gyerekek is ránk szólnak. Sokat értenek ők is, de beszélni már nem tudnak. Hiába mesélnék nekik, nem értenék. Négyen vagyunk testvérek, édesanyánk nagyon sokat mesélt nekünk, csodálatos világ volt az én gyerekkorom. Édesanyámat minden érdekelte a világon, amikor már iskolások voltunk, mi olvastunk fel neki meséket, ifjúsági regényeket. Az Egri csillagokat — sosem fogom elfelejteni — petróleum- lámpa fénye mellett olvastuk fel^ anyámnak. Ha velünk élne, már biztosan megtanítottam volna írni, olvasni. Szén lenne éppen őt tanítani. Édesapám mindig dolgozott, rendesen jártunk iskolába. Nem voltam különösebben jó fejű, csak szorgalmas, amit elkezdek, azt szeretem rendesen megcsinálni.

— Gondolom, a diplc máig nem volt s!ma az útja.

— Senkinek sem sima, nekem sem volt az. Az általános iskolát Gerjenben végeztem, az igazgatóm biztatott, hogy menjek tovább. Kollégista voltam

Bonyhádon. Mindig voltak mellettem emberek, akik fogták a kezemet, megmondták, mit kell csinálni, segítettek. Nélkülük nem lennék az, aki ma vagyok. Mind a három testvérem dolgozik, valahányon áldozatot hoztak azért, hogy én tanulhassak. Gyerekkori álmom, hogy tanító legyek, hogy tovább adjam, amit tudok és aztán vissza is kapjam, amit én adtam. Nincs annál nagyszerűbb dolog, mint megtanítani a gyerekeket írni, olvasni, megmondani nekik, amit nem tudnak.

— Mi úgy Ismerkedtünk meg egy néplrontos megbeszélésen, hogy lelszóla’ lásában szenvedélyesen beszélt arról, hogy nem akar cigány tanítónő lenni.

— Azt én nem úgy értettem, ahogy most mondja. Valóban nem akarok cigány . tanítónő lenni, csak tanítónő, jelző nélkül. A főiskola elvégzése után cigánynapköziben kaptam helyet. Tele volt kudarccal a munkám, a családom is azt mondta, hiába tanultál, nem lehetsz mégsem olyan tanító, mint a magyarok. Sosem kapsz magyar osztályt.

— Nekem az a véleményem, hogy aki már kiemelkedett, annak kellene segíteni a többieket.

— Természetesen így van. Ha egy osztályban a harmincból 5—10 cigány, akkor tudom őket másként segíteni, mint a többit, hiszen ismerem belülről a gondjaikat, problémáikat, de csak cigány osztályban tanítani, az reménytelen. Arról már nem is beszélve, hogy bűn cigány osztályokat létrehozni. Meggyőződésem, hogy gyerekek ellen ennél nagyobb bűnt elkövetni nem lehet. A cigány osztály megkülönböztetés, és mint ilyen, előítéletekre nevel, pedig a gyerekekben akkor sincsenek előítéletek, ha a szüléikben vannak. A gyerekek tiszták és őszinték, okit megszeretnek. azt egészen szeretik. Szeptember óta tanítok Német- kéren, illetve napköziben dolgozom. Egyszer észrevettem,

" hogy valami felbolygatja a gyerekeket, pusmognak. Megkérdeztem mi baj, vagy mit nem értenek. Erre feláll egy kislány és megkérdezi, hogy igaz-e, hogy a tanító néni cigány. Fel voltam készülve a kérdésre, elmondtam nekik az igazat, megbeszéltük. hogy mit jelent a szó, kik a cigányok, honnan jöttek. Úgy érzem, most már nincs közöttünk titok.

— Térjünk vissza az ele- " jére: hogy lett tanítónő?

— Érettségiig szép emlékeim vannak, a tanárok, társaim segítettek, bár a középiskolában is volt, aki nem ült mellém, de elviseltem. Leérettségiztem, de nem tanulhattam tovább, mert arra már nem tellett. El akartam helyezkedni, édesapámmal elmentünk még Dunaföldvárra is, de nem kaptam megfelelő állást. Akkor elmentem az építőipari szövetkezetbe segédmunkásnak. Onnan mentem gyesre is, mert 'dőközben férjhez mentem, született három gyerekünk. A legkisebb megbetegedett, intézetbe került az agyhártyagyulladás szövődményei miatt. Az volt életem legnehezebb időszaka. Nem tudtam mit kezdeni, annál többet éreztem magamban, mint hogy visszamenjek a kárpitosokhoz segédmunkásnak. Nem vagyok valami erős fizikumú sem. Abban a testi-lelki állapotban nem bírtam volna. Tanulni szerettem volna, de nem tudtam, hol kezdjem. És akkor megint segítettek. Hanák Ottó bácsi

akkor az egyik paksi iskola igazgatója volt. Beiskolázták a cigánygyerekeket, dada kellett. Elvállaltam. Soha olyan boldog nem voltam, mint amikor az utcán kezembe adta a postás a főiskola értesítését, hogy felvettek levelező tagozatra.

— Nehéz volt az utána következő három év?

— Miért mondjam, hogy könnyű volt, amikor nem igaz. Dolgoztam, a gyerekekkel is sok a dolog. A férjem nehéz fizikai munkát végez a Paksi Állami Gazdaságban, ahol ő dolgozik, nincs üzemi konyha. Mindennap főzni kellett. Kezdetben Németkéren laktunk, anyósoméknál, aztán Pakson kaptunk állami lakást. Amikor megszűnt a bejárás, azzal is könnyebb lett. Reggel négy órától hétig tanultam, hétkor elindítottam a gyerekeket az iskolába, az óvodába, aztán mentem én is dolgozni. Elsőben szakkollégium tárgyat kellett választani. Szerettem az éneket, de nem tudtam, hogy ebhez hangszeren is kell játszani. Fél kettőkor végeztem az iskolában, szaladtam zongorázni — egy barátnőm nagynénje tanított ingyen —, fél háromkor már indult a buszom haza Németkérre. Kezdődött a második műszak.

— A hajnali tanulással együtt ez már a harmadik.

— De sikerült, 29 éves koromban megkaptam a diplomámat. Ha újra kellene kezdeni, azért is végigcsinálnám megint, csak hogy bebizonyítsam...

— Már megint bebizonyítani? Most meg már én nem értem, mit kell mindig bizonyítani? Az q házépítés is bizonyítás akar lenni?

— Igen is, meg nem is. Miért ne lehetne nekünk is saját házunk, hogy függetlenül a magunkéban lakhassunk végre? Az igaz, nem szívesen mentem el Paksról tanítani, ahol már ismertek, voltak, akik szerettek is, de pedagóguskölcsön csak falun járt. A szüleimnek szükségük lehet ránk, ha megöregszenek. Ez a lakás kicsi, ide nem hozhatjuk őket, ha építünk, ott elférünk majd. Háromszobás, nagy konyhás lakásról álmodunk. A kölcsön rendben van, a „telkünket" most köz- művesítik. Bízom abban, hogy az állami gazdaság is segít majd, a férjem munkatársai, a briqádja is ígérte a segítséget. Miért pont a mi házunk ne épülne fel?

Most még nehéz Németkéren, új kollégák, ismeretlenek a gyerekek, a szülők, de én tudom, hogy egy tanító a gyerekek között bizonyíthatja be, hogy mit tud, nem igaz?

— Így van. Mennyire nehezítették meg az életét az előítéletek?

— Hát, nagyon, de én inkább azokat néztem, akik segítettek. Az biztos, hogy sokan •néztek és néznek rám úgy, hogy

a tekintetük azt fejezi ki: „ezt - meg honnan szalasztottak”? A lelkiállapotomtól függ, hogy sírok-e vagy nevetek-e rajtuk. Most már gyakrabban nevetek. Oe mit szólna hozzá, ha az ötvenéves édesanyját letegezné egy tizenéves bolti eladó?

4 — Mit szólt?

— Azt, amit most: tőle is megkérdeztem ugyanezt, és kikértem magamnak.

— Mire ő?

— Nagyon elpirult, szégyell- te magát. Ezek beidegződések, hogy cigányt lehet tegezni, idő kell hozzá, hogy változzék a

közmegítélés. Egyszer Kaposváron vizsga után rohantunk a buszhoz, ahova sose fért fel mindenki, először a messzire utazókat vették fel. Egy gyorsabb évfolyamtársunk szólt a sofőrnek, hogy várja meg a főiskolásokat. így is lett, de amikor hárman utolsóként odaértünk, a kalauz keresztbe tette a kezét előttem, mint egy sorompót, hogy csak a főiskolások jöhetnek. Egy cigány nem lehet főiskolás? Az ilyesmit hívom én magamban paffnak, és gyakran jön a paff, akkor is, amikor nem számítok rá.

— Kívül és belül vagy egyszerre, ön szerint mi a cigánykérdés megoldása, és mikor jön el az az idő?

— Nem mostanában, mert ez nem csak a magyar államon múlik. Az én fajtámnak is meg kell tanulnia, hogy nemcsak elfogadni, meg követelni lehet, hanem a jogok mellett kötelességek is vannak. Nemrég jött egy megyei körlevél, hogy a cigánygyerekeket fel kell venni napközibe, ezzel együtt mérsékelték a térítési díjakat, sőt, el is törölték. Amit én nem helyeslek, mert meg kell tanulni a szülőknek, hogy gyerekeikkel szemben kötelezettségeik is vannak. A térítési díjat rendszerint annak engedik el, aki nem fizet, nem pedig annak, aki szociális helyzete miatt rászorul.

— Amíg az én fajtám is be nem kerül a betűk világába, és nem tudja a társadalmi normákat, addig mit várjunk tőlük? Ezért is mondom én, hogy nem szabad cigányosztályt létrehozni, mert a többitől, hadd mondjam így, hogy magyar gyerektől sokat tanulnak a cigányok. Köszönni, viselkedni, késsel, villával enni. Láttam óvodás kisgyereket sírni a vízcsap előtt, mert nem tudott kezet mosni, honnan tudta volna, hogy miként működik a csap, ha egyszer a putriban nem volt. Ugyanígy nagyon sok településen a putrik helyett újabb cigánytelepeket hoztunk létre, ahol megíntcsak együtt vannak, egymásra utalva is, nincs kitől magatartás- mintát venni. Éoültek a lakások, nagy konyha és fürdőszoba nélkül, pediq a maqyarok is konyhában éltek évszázadokig. A cigányok pediq még jobban szeretnek eqyűtt enni, eqyütt lenni, nem tudnak mit kezdeni két-három kis lyukkal, ezért élnek kint a házak között, ahoqy valaha az erdőben. Őket nem kérdezte meq senki, hoqvan akarnak élni és lakni? A mi gyerekeinknek mór köny- nyebb lesz, de iqazából az a nemzedék illeszkedik majd be a társadalomba, akiknek mór a szülei óvodába jártak.

— Mivel nem mondta, hadd mondjam én, hogy

tanácstag és a Kiváló Társadalmi Munkáért megyei kitüntetés birtokosa, a környező utcákban építettek járdát, társadalmi munkában.

— Igen, egy kis társadalmi munka nem árt, most a Kinizsi utca másik fele következik. Na- qyon jólesik, hogy az emberek jönnek hozzám, bíznak bennem, csak megint nehéz az időmet beosztani, mert 10-kor megy a buszom Németkérre, és este 6 óra, amikor megint itthon vagyok. Lassan oda jutok, hoqy a saját gyerekeimre nem jut idő, mert jószáqqal is kell foglalkoznunk. Másként nem lehet házat építeni...

IHÁROSI IBOLYA

Múltunkból

A 150 éves török uralom 1680-lban- szűnt meg ai megye területén. A másfél' évszázad cilatt' tönkrement az egykori közlgtakgatás, a törökök saját e Ikép ze lé se'ikae k m e gf e I e lőe n

alakították ki a közigazgatási rendet. Ez természetesen a török kiűzésével összeomlott, a felszabadító harcok, során megsemmisült. Az o feladat állt a központi hatalom előtt, hogy a felszabadított területeken kiölldkiitsai az új megyei közigazgatást, megszervezze a megye önkormányzatát és biztosítsa — lehetőleg zökkenő nélkül — az átállást az új viszonyokra. Tolnai megyében ez nem ment simán. A megye nemes és nem nemes urainak torzsalkodása, a 'hatalomhoz való ragaszkodásuk nehezítette a kibontakozást. Hogyan is történt mindez a XVII. század végén Tolna megyében?

Az újjászervezés első lépéseinek egyike: a törökök elleni küzdelemben érdemeket szerzett, egyébként izgága természetű Radonay Mátyás pécsi püspöknek. Tolna vármegye örökös főispánná történt kinevezése volt. Radonayt Li- pót császár 1687-lben nevezte ki püspöknek.. Az újdonsült egyházfő azonnal lépéseket tett az örökös főispánság megszerzésére. Tolnát és Baranyát kívánta megszerezni. Hamis adatokkal rávette a császárt, hogy a tolnai főispánságot neki adja. Ázzál érvelt, hogy már a mohácsi csata előtt is a Tolna megyei főispánok sorban a pécsi püspökökből kerültek ki. Ez azonban valótlan. Tolnát megszerezte, Baranyát azonban nem- kapta meg.

A főispánt kinevezés kelte: 1689. szeptember 16., de a beiktatás jóval később, csak 1693. január 25-én történt meg, Tolnán. A késedelmes beiktatás azonban nem zavarta az újdonsült főispánt, s már 1689. decemberében Tolnában járt egyrészt tájékozódás céljából, s részben, hogy megszervezze a megyei hivatali apparátust.

Kevesebbet tudunk a megyei önkormányzat első embereiről. Nem ismeretes az első alispánok neve, sőti a járási főszol- gdb'í rák e gy ilké n e kwmá s lká n ak

neve is ismeretlen. De ezek léteztek, s esetenként sorsukat ismerjük. Például tudjuk azt, hogy az első alispánt, elfogatta és* a szigetvári börtönbe zárta Nagy György László kamarai admiblisztrátor, a Csáktornyái kerület jószágkormányzója. A szerencsétlen bezárt alispán állítólag 11 hétig éhezett, s legyengült szervezete nem bírta a további megpróbáltatást — meghalt Az alispánnal együtt börtönbe került a megye egyik szolgabírája is. Neve ugyancsak ismeretlen.

A megye önkormányzati szer- vénék,, a nemesi közgyűlésnek első ülésére csak a felszabadulást követő 10. esztendőben került sor. Ekkor, 1696-ban Broderich Andrást választották meg a megye alispánjává, s ezzel elkezdődött a hatalmi harc. Szinte a: megye egész nemessége szembekerült vele. Ellene volt Mérey Mihály szekszárdi! apát, Dazóczy István paksli földbirtokos, Dallos András. a simontornyai őrség tisztje és sokan mások. Broderidh, hogy vereséget mérjen ellenzékére, közgyűlést hívott össze, amelyen elérte, hogy a közgyűlés felinattiak élt a nádorhoz, és bepanaszolta az ellenzéket, miiint rendbontókat, akik fékezik, akadályozzák a megye zökkenőmentes tevékenységét.

A nádor hamar válaszolt: felhatalmazta, a megyét, hogy a törvények szerint büntesse meg. az ellenzéket, a lázongó- kat. Nem tudják, hogy a felhatalmazás bír tékában tettek-e megtorló intézkedéseket az ellenzékkel szemben, vagy sem, annyi azonban tény, hogy az ellenzék nem hagyta, zavartatni magát a, nádori leirattól. Jól mutatja ezt az, hogy 1696. november 12-én az ellenzék közgyűlést tartott azzal a, céllal, hogy soraiból új alispánt válasszon. Nem. volt ez köny- nyű dolog, mert az ellenzék cstak annyiban volt egységes,

hogy szembenállt Broderich- csel. Minden másban eltért a véleményük. Végül is, hosszú alkudozás útón, sikerült a megegyezés: Dallos Andrást választották alispánná.

egyidejűleg, tehát — ha úgy tetszik — két alispánja volt a megyének.

'Broderich és tábora törvénytelennek minősítette Dallos megválasztását, s ezért újólag bepanaszolta, az ellenzéket a nádornak, akit bosszantott már a megye urainak perpat- varlkodásai, vetélkedése. Leírt tehát a- megyének!: mindaddig a régi tisztikar maradjon a helyén, amíg a, megyébe kiküldött Matusek győri kanonok elnöklete alllatt működő biztosok meg nem vizsgálják, a kialakult helyzetet. Egyúttal kiokította az ellenzéket orról, hogy az ország törvényei szerint meg kellett volna várni a választással azt az időt, amíg a hivatalban lévőknek jelár a mandátumuk. A nádor végül azzal indokolta, az ellenzéki választás elutasítását, hogy a megye még nem' vetette ki az évi adót, márpedig arra szüksége van a kormányzatnak és a megyének is. Ugyanis a megye kasszája, üres volt. Nem lehet tehát fejetlenség a köz- igazgatásban, nem lehet megtűrni ai rendetlenséget, a, revi- tenskedést.

Betelt a pohár — az ellenzék most már egyenesen a királyhoz fordult panaszával, a legfelső fórum elé vitte a megye ügyét. Hosszú volt a listai ami a vádakat tartalmazta1. A király arról értesült, hogy Broderich alispán romlásba döntötte a megyét, kárt okozott a közjónak, nem teljesítette a királyi parancsokat, nem jelent meg a megyegyűlésen annak ellenére, hogy oda meghívták, nem vett részt a törvényszéki üléseken sem, elvetemült bűnözőkből és szökött rácokból bandériumot szervezett, s azzal sanyargatta a megye lakosságát, bebörtö- nöztetett megyei tisztviselőket, s Daróczyt, akit az ellenzék alispánnak választott, megtámadta, kifosztotta, fegyvereit elvette, s ha a megtámadott lovon el nem tud menekülni, talán meg is ölték volna... Szóval alaposan bemártották a király előtt.

A panaszlista a kancellária elé került, ahol azt javasolták — nem ismerve a megye tényleges viszonyait —, hogy Brode- ricbet büntessék meg.

Broderich és csoportja minden vádpontra 'megválaszolt. A tanúk vallomása tisztázta a régi, törvényesen megválasztott tisztikart. Kiderült, hogy az ellenzéknek főleg az adóbehajtás nem tetszett, s erre alapozta minden vádaskodását.

'Úgy tűnt, minden rendbe jött, amikor váratlanul a haditanács letartóztatta Broderich alispánt és előbb Magyaróvárra, majd Bécsbe vitte. Azzal vádolták, hogy a hadsereg részére bizosított eszközökhöz nyúlt... A letartóztatott ugyan kérvényt írt a királyhoz, amelyben szabadon bocsátását kérte, de ez •nem járt eredménnyel. A kérvényben leírta, hogy fogsága idején az ellenzék feldúlta tolnai birtokát, embereit megkínozta, javainak egy részét elhurcolta.

Broderich ellen 1699. október 9-én mondották ki az ítéletet: 3 évi fegyház, az okozott kár megtérítése és állásából való leváltása. Ezt a büntetést azonban nem töltötte le. Meg nem határozható időben, királyi kegyelemmel szabadult.

S mint lenni szokott, most Broderich lett az ellenzék, nem nyughatott... s ez eredményt hozott számára. Ugyanis 1709— 1712 között újra a megye alispánja lett. Igaz, már 1710 tavaszán újra letartóztatták, de 1711 májusában már újra tisztségviselőként szerepel a megye életében.. Ezt követően többször is figyelmeztették hivatali felettesei. Tehát nem volt zavarta, lan ez az időszak sem.

1712-ben Broderich András meghalt. 1714-ből származó feljegyzés szerint meggyilkolták.

K. BALOG JANOS