Tolna Megyei Népújság, 1981. szeptember (31. évfolyam, 204-229. szám)

1981-09-20 / 221. szám

1981. szeptember 20.

— Nem meghatározóak,

| de jelentősek — bármily

dologról is legyen szó — az első benyomások. Amikor idejöttem az aparhanti Búzavirág termelőszövetkezetbe, nagyon kellemesen érintett a szép, rendezett park, a gondosan ápolt virágok, szóval az iroda egész környéke. Arra gondoltam, hogy a kinti rend belső rendnek, helyesebben rendezettségnek a „ bevezetője".

— Egyetértek. A belső rendre majd még visszatérek. Előbb azt mondom el, hogy parkunkra igen büszkék vagyunk. Körülbelül nyolc esztendeje alakítottuk ki, pontosan azért, mert szép környezetben jobban megy a munka. Az irodaépület körül van vagy félhektárnyi területünk. Másképpen néz ki így rózsával, muskátlival, mint giz- gazzal. A parkot az irodán dolgozók, vagyis a Széchenyi szocialista brigád tagjai gondozzák társadalmi munkában.

— Mondta, hogy a bizonyos „belső rendre" még visszatér. Ne haragudjon, hogy sürgetem...

— Dehogyis. Csak előrebocsátom, hogy nálam, nálunk ez az egyik fő téma. Tehát később is gyakran fogom emlegetni. Ezért pedig én kérek elnézést... Szóval akkor mennek csak jól a dolgok, ha rend van az emberek fejében, ha rend van a munkafolyamatokban, ugyancsak az uralja a szövetkezetét, vállalatot, egyáltalán a községet. Akkor rendnek kell lennie a kollektíva közérzetében, s én ennél fontosabb dolgot aligha tudnék mondani.

— Tehát ez lehet az egyik nyitja annak, hogy itt Aparhanton igen jól érzik magukat az emberek. Nem vágynak más településre, nem özönlenek Bonyhádra, a közeli városba. Azt mondják, hogy a lakosság megtartásában önnek igen nagy szerepe van.

— Én inkább úgy fogalmazok, hogy a főszerep a szövetkezeté, ami egyben a falu egyetlen — az apróbbakat leszámítva — munkalehetőségét is jelenti. A döntő pedig úgy vélem, a tanács és a tsz kitűnő kapcsolata, a jó együttműködés mindenben: legyen az munka, szabad idő eltöltése, társadalmi megmozdulás. A hatvanas évek elején, sajnos, ez a kapcsolat kívánnivalót hagyott maga után. Meg is látszott ez akkoriban a fejlődésen, illetve a nemfejlődésen.

— Kerekes elvtárs pedig 1960-ban került vissza „hazájába", Aparhantra, a termelőszövetkezetbe agro- nómusnak. öt esztendő múlva választották meg elnöknek.

—1 Akkor fölvetődhet az a kérdés, amit én a magam részéről nem szeretek boncolgatni, hogy lehet-e valaki próféta saját hazájában? Szerintem nem kell prófétának lennie az embernek. Csupán szeretni kell azt a települést, ahol él. A vezetők is érezzék magukénak falujukat legalább annyira, mint bármely lakó. Az az ember, aki valamilyen formában nem kötődik községéhez — ha annak gondja, öröme nem tudja lázba hozni — nem is szereti települését.

— Térjünk vissza arra az örömteli tényre, hogy Apar- hantról az utóbbi esztendőkben nemigen költöztek el...

— A község fejlődése mindig meghatározza a gazdálkodás

fejlődését is. Aki mondjuk itt lakik Aparhanton, annak itt kell biztosítani a megélhetési lehetőséget, a kulturált életmódot... és mindent, amire a ma emberének szüksége van. Azt hiszem, hogy nálunk ez sikerült. Megintcsak a tanácshoz fűződő jó kapcsolatomra hivatkozha- tom, ami nem hónapos, hetes, hanem mindennapos kapcsolat- tartás. Mindenről tudok, ami a faluban történik, ugyanakkor benne is vagyok minden megmozdulásban. S ez vonatkozik a községi tanács vezetőire is a Búzavirág tsz-szel kapcsolatban. De hasonló jó együttműködés alakult ki az iskolával, a tanári karral is. Amiben kamatozik, az a nyugodt, kiegyensúlyozott légkör. Ez pedig marasztalja a lakókat: időseket és fiatalokat egyaránt.

— Hány tagja van a termelőszövetkezetnek, s milyen az életkori megoszlás?

— Négyszáztíz a taglétszám, ebből száznegyven a nyugdíjas és a járadékos. Harminc éven aluliak pedig százan vannak. A technikai ágazatokban szinte kizárólag fiatalok dolgoznak, de a tehenészetben is sok fiatal talál nálunk megélhetést. A fejésnél pedig nők dolgoznak. Ők a többi taggal ellentétben nem váltott, hanem osztott műszakban dolgoznak — ami kedvező számukra, s az asszonyok ezt így is igénylik. Tehát reggel fél négytől hét óra körűiig, majd délután háromtól hétig dolgoznak. így nem jelent számukra gondot az otthoni munka elvégzése, a család ellátása, sőt még szabad idejük is jut a tévézésre, olvasásra, vagy el tudnak menni a moziba.

— Más szórakozási lehetőség?

— Van még bőven. Rendszeresen tartanak színházi előadásokat itt a faluban budapesti színészek. Nagy örömet jelentett számunkra a bonyhádi művelődési központ megépülése, hiszen rencfszeres színházlátogatóik közé tartozunk. A tsz huszonöt bérletet vásárol minden évben, s a tagokat saját autóbuszunkkal visszük be az előadásokra. Ezenkívül alkalmi műsorokra is megy a „csapat” Bonyhádra: tavaly az Állami Népi Együttes sikeres szereplését és egy szovjet együttest láttunk.

— Gondolom, hogy ezekre a programokra az idős emberek nem mozgathatók.

— Valóban nem, de ez nem azt jelenti, hogy velük nem törődünk. Sőt! Nekik kedveztünk elsősorban azzal, hogy az üdülőt nem a Balaton mellett, hanem Harkányban építettük. A melegvizes fürdőre elsősorban nekik van szükségük. Nekik, akiknek sokat köszönhetünk, akik nehéz fizikai munkával teremtették meg jólétünk alapját. Támogatjuk a községi kultúr- házban működő nyugdíjasklubot, melynek legtöbb tagja a mi dolgozónk volt. Rendszeresen szervezünk — szintén saját autóbusszal — országjárást is nyugdíjasainknak. A két- három napos kirándulások mindig „teltházasak”. Volt olyan idős ember a faluban, aki még Aparhant határát sem lépte át addig, míg nem ment kirándulásra a szövetkezettel...

— A harkányi üdülőt kihasználják?

— Ajaj! A tizenöt személyes nyaraló soha nem üres. Most is nyugdíjasok pihennek ott. Egyébként a nyaraló — illetve „telelő" — igénybevételéért semmit nem kell fizetniök a tagoknak.

— Aparhantnak ezerháromszáz lakója van. Tehát nem nagy település. Fejlődése, szépülése, épülése viszont figyelemre méltó.

— Ne higgye, hogy valami fondorlatos módon jutottunk az építkezéseinkhez szükséges pénzhez. Az utóbbi öt esztendőben a községben végzett társadalmi munka értéke meghaladja az ötmillió forintot. Egyébként ennek hetven százalékát a tsz végezte. A község életében sorsdöntő volt a vízmű megépülése, ami természetesen meggyorsította a lakás- építkezést. Az újtelepen — vagy másként „Rózsadombon” — 1965 óta szózhatvannégy új családi ház épült, kilencven százalékban fiatalok a tulajdonosai. Egyébként húsz házhely megint ki van mérve. Idé tartozik még az, hogy többen telepedtek át Aparhantra Nagy- vejkéről, Kisvejkéről és Mucs- fáról.

— Tehát a fiatalok jól keresnek a termelőszövetkezetben. Ezt bizonyltja, hogy van miből építkezniük.

— A fiatalok négyezer forint felett keresnek havonta. Az állattenyésztésben még többet. Az ott dolgozók évi jövedelme meghaladja az ötvenezer forintot. Persze, az építkezéshez szükséges alapot a háztájiban szerzett jövedelemmel együtt biztosítják. Nézzen szét az Újtelepen, s láthatja, hogy az új házakat mindenütt komoly gazdasági épületek egészítik ki. Községünkben a háztáji és a kisegítő gazdaságok évi forgalma 12 millió forint, ami 3—4 millió jövedelmet jelent. Ez a tsz által kifizetett évi bérnek a fele. Említésre méltó, hogy a fiatalokat az otthonteremtésben segítik, anyagilag támogatják az idősek: a szülők és a nagyszülők.

— Még akkor is, ha például egy sváb fiú székely lányt vesz feleségül?

— A kezdet kezdetén voltak közöttük, illetve közöttünk ellentétek. Én is székely gyerek vágyók. Szóval az ötvenes évek elején még olyan bizonytalan volt minden... Nem éreztük, nem is érezhettük a letelepülést véglegesnek. Zaklatott volt mindenki... és senki sem kezdeményezte a „békülést”. Azután — néhány év múltán megtört a jég. Az unokabátyám vett el a faluban először német lányt. Ellenezték is a szülők, hát lakodalom sem volt... Majd én folytattam a sort. Azóta persze, már sok — ki tudja hány — követőnk volt és bizonyára lesz is. De ez ma már szerencsére nem téma, nincs jelentősége az emberek szemében. Úgy gondolom, hogy a fiatalok szemléletével együtt az időseké is megváltozott. És így van ez jól.

— Kérem, beszéljen magáról és a családjáról.

— Andrásfalváról Bácskába, onnan Tengelicre, majd 1945 májusában ide kerültünk Aparhantra szüleimmel, nagyanyámmal és hét testvéremmel. Juttatott házat és tizenegy kataszteri hold földet kaptunk. Szüleim 1958-ig maguk gazdálkodtak, majd akkor, a tsz szervezésekor beléptek a közösbe. A palánki mezőgazdasági technikumban érettségiztem, 1954- ben, s Nagytormáson, az állami gazdaságban helyezkedtem el. 1960 februárjában a 3004-es rendelet értelmében hazahívtak, s agronómus lettem. Szüleimnél laktam, sőt nősülésem után is még néhány évig velük éltünk, feleségemmel együtt.

— Mint szó volt róla, bíztak magában a termelőszövetkezet tagjai, így elnökké választották.

— Én pedig nem tudtam, mit vállalok. A tsz-ben nagyon kevés volt a fiatal, gépek meg szinte egyáltalán nem. Ez a két tény igen összejátszott. A fiatalok főleg gépek nélkül, egyszerűen nem tudták csinálni a mezőgazdasági munkát, nem tudtak kaszálni, kapálni... Akkoriban a legegzisztenciálisabb állás a fogatosság volt. Gyalogmunkára nem jöttek.

— Mennyit keresett akkor?

— Negyven-ötven munkaegységem volt, ami két és fél, három ezer forint jövedelmet jelentett. Az iparban, a bányában dolgozók mind jóval többet kerestek, öröm számomra az, hogy ma a mezőgazdaságban dolgozók megtalálják a számításukat, hiszen munkájuk szerint kapják az anyagi és az erkölcsi elismerést. Ezért nem is ellenzem, sőt örülök, hogy mindkét fiam a mezőgazdasági pályát választja. A nagyobb 17 esztendős és Palánkon tanul, állategészség-őrnek, a kicsi most jár nyolcadik osztályba, s valószínűleg mezőgazdasági gépész szakközépiskolába jelentkezik Lengyelbe.

— A faluban egy idős emberrel beszélgettem. Azt mondta, hogy „a mi elnökünk rendezte el itt a közétkeztetést". S rámutatott a kezében levő ételhordóra, amiben feleségének és magának készült hazavinni az új vendéglőből a kiadós, finom ebédet.

— Az új áfész-kisvendéglő — amit tavaly augusztusban adtak át—valóban nagy gondot vett le a község válláról. Éveken át nem volt megoldva a közétkeztetés, mindössze két kocsma és két kis vegyesbolt volt a faluban. Egyszer részt vettem a bonyhádi áfész ülésén, s elmondtam, hogy az ígérgetésből bizony most már elég, ha építenek nálunk egységet, az ne kocsma, hanem az igényeknek megfelelő kulturált vendéglő legyen. Felvettem a kapcsolatot a MESZÖV-vel is, ahol Somi Benjámintól és Benizs Sándortól sok segítséget kaptunk a vendéglőhöz. Persze, községi tanácsunk is „besegített", százezer forint értékű, közművesített telket sajátított ki, a termelő- szövetkezet pedig hatszázezer forint értékben végzett társadalmi munkát. A lakók lassan kezdik megszokni az étkezdét, körülbelül hatvanon étkezünk ott rendszeresen. Jó dolog, hogy a vidékről ide járó dolgozók főtt ételt ehetnek, az idős, nyugdíjas embereknek pedig csak az a dolguk, hogy hazavigyék az ebédet.

— Immár második ciklusban tagja a megyei tanácsnak.

— Ha arra gondol, hoay ezért előnyben részesül községünk, akkor téved. Legföljebb arról van szó, hogy a mi falunknak mindig van egy kész, megvalósításra váró terve. S ha terv van, van miben segíteni. Elvtelenül soha egyetlen fillért sem kaptunk.

— A sok társadalmi megbízatás mellett van-e hobbija?

— Hobbim? A fiatalokkal való foglalkozás... és szeretek versenyezni. Az úttörőket, a focistákat, a tsz különböző versenyző csapatait elkísérem mindenhová, s szurkolok nekik.

V. HORVÁTH MÁRIA Fotó: B. J.

Múltunkból

A főispán 1945. április 4-én irat helyett csak iratpótló szelvényt helyezett el az irattárba. Rávezette az iktatószámot, 369/1945. Megjegyzésként ráírta: „Lásd, rendelet Magyar Közlöny 1945. évi 3. számában". A tárgy pedig nem volt más, mint a népbíráskodás bevezetése hazánkban. Azonnal hozzáfogott a főispán a kapott feladatok megoldásához. Felhívta a megyeszékhelyen működő megyei pártvezetőségeket (amelyeknek csak városi vezetősége volt, természetesen az kapott felszólítást), hogy jelöljenek párttagjaik sorából 5—5 személyt, akik számításba jöhetnek a népbiróság megalakításánál. Az MKP, az MSZDP, a kisgazdapárt, a Nemzeti Parasztpárt és a Polgári Demokrata Párt 2—3 nap alatt megtette a javaslatát. Ezt követően a főispán előtt, már április 8-án a jelöltek írásban nyilatkoztak büntetlen előéletükről.

Április 9-én megszületett a főispán első határozata, amely a népbíróságot Tolna megyében létrehozta. A határozat szerint a népbirósógon egy tanács működik. Intézkedett a személyi kérdésekben is. De ez az első határozat nem került végrehajtásra, az érdekelt felek nem kapták kézhez. Ugyanis egy nappal később, április 10-én új határozatot fogalmazott meg a főispán. Ez mindenekelőtt abban tér el az elsőtől, hogy a népbíróságon két tanács kezdi meg működését. Az első tanács szakképzett tanácsvezető bírája dr. Tárkányi Ernő, helyettese pedig dr. Vass István lett. A második tanács szakképzett tanácsvezető bírójának dr. Szily Lászlót, helyetteséül dr. Miszlay Györgyöt nevezte ki a főispán. Népügyészek lettek: dr. Lippay László, dr. Szentiványi Ferenc és dr. Horváth Ferenc. Változott a bizottsági tagok névsora is.

Az első tanács rendes tagja lett: Román Béla, Dömötör István, Sudár Géza, Szabó Ádám, Szászvári József, póttag lett: Soós Sándor, Törő József, Misz- lai István, Szőke János és Horváth 'Imre.

A második tanács rendes tagja lett: Illés Imre, Pozsonyi Ignác, Borbély János, Haász Jakab és Nagy Sándor, póttaggá nevezték ki: Czéh Józsefet, Tamás Józsefet, Faragó Jánost, Sápszky Lászlót és Légrádi Dé- nest.

A határozatot még a keltezés napján átvette a népbíróság vezetője, dr. Bárdy György.

A kinevezést az igazságügyi miniszternek kellett jogerőre emelni, ám a népbíróság már a jóváhagyás előtt megkezdhette munkáját. A jóváhagyás nehezen ment. A főispán április 14-én terjesztette fel határozatát Debrecenbe, közönséges levélként. A levél sorsa ismeretlen. A második felterjesztés április 19-én történt. Futárral küldte a főispán Budapestre, hogy soron kívül hagyják azt jóvá.

„A soronkívüli rendelkezésre azért van szükség, mert a rendőrség már sok letartóztatott ügyét tette át a népügyészséghez, s az egyébként összeállított népbíróság a letartóztatottak ügyét a népügyészek kinevezése és a tanácsvezető bírák kijelölése hiányában tárgyalni nem tudja. A helyi orosz katonai parancsnokságok pedig a népbíróságok munkájának megindítását naponként erélyesen sürgetik és a népbírósági eljárás késlekedését szabotálósnak minősítik" — írja a főispán az igazságügyi miniszternek abban a levélben, amelyet „Radó Gy." vitt magával Budapestre.

A személyi összetétel gyorsan és többször is változott. Már április 20-án új határozat született, mert az MSZDP visz- szavonta Román Béla és Haász Jakab jelölését (a nyomdai elfoglaltságra való hivatkozással), helyettük Kellesy Dezsőt és dr. Jankó Andrást hozta jelölésre. A kisgazdapárt is személycserét határozott el. Visz- szavonta Dömötör István és Törő József jelölését és helyettük dr. Szente Lászlót küldte a népbíróságba.

A főispánPápriIis 19.-i futárpostát nem intézték el soron kívül az Igazságügyi Minisztériumban, ezért április 30-án betű szerint megismételte a főispán a fentebb idézett indoklást.

A népbíróságok hatáskörébe utalta az 1440/1945. M. E. rendelet a Volksbund-tagok ügyét is. Ez oly mérhetetlenül megnövelte a népbíróságok munkáját, hogy a két tanács nem tudott eleget tenni a kívánalmaknak. A főispán ezért 1945. május 15-én úgy határozott, hogy meg kell alakítani a népbíróság harmadik tanácsát is. A szekszárdi törvényszéki tanácselnök (Wandl Rudolf) vezető bíróul Péter Imre járás- bírósági alelnököt, helyettesül dr. Kalencsik Kálmán szekszárdi törvényszéki tanácselnököt javasolta, népügyészül pedig dr. Pataky Kálmán államügyészt és dr. Gál Máté bírósági jegyzőt jelölte. (Három nappal később Gál helyett dr. Gáspár Józsefet javasolta.) Május 18-án a főispán felszólította a koalíciós pártokat, tegyenek javaslatot a harmadik tanács tagjaira...

Nehezen indult meg tehát a megyében a népbíráskodás, s tevékenysége sem váltott ki egyértelmű megelégedettséget. A bíróság elé kerülők nem lelkesedtek munkájáért — ez érthető, de számosán akadtak a demokratikus érzelmű emberek között is, akiknek nem tetszett a népbíróságok munkája, túlzottan liberálisnak tartották. A megyei sajtóban is esetenként megjelent egy-egy bírálat.

Áttekintve az elítéltek listáját, általában nem tarthatjuk túl enyhének a hozott ítéleteket.

Valami nem tetszett a Tolnavármegye című lap szerkesztőinek 1904 végén. Türelmetlen hangú kommentárt közölt a dombóvári egyesült ellenzékiek népgyűléséről, ahol arról határoztak, hogy bizalmatlansággal viseltetnek Kämmerer Ernő országgyűlési képviselő, a Szabadelvű Párt képviselője ellen, aki az országgyűlésben a pénzügyi és közoktatásügyi bizottságban fejtett ki tevékenységet. A kommentár szerzője látszólag liberális. Kijelentette, ha az ellenzék nem ért egyet Tisza István politikájával, hát csak gyűlésezzen és feliratozzon akár hetenként — ez az ő dolguk. Ezt követően azonban kifejti:

„Nagyfokú ízléstelenség azonban — hogy erősebb kifejezést ne használjunk — világgá kürtölni, hogy a népgyűlés a kerület érdemekben gazdag, és egyénileg is kiváló, régi képviselője iránt bizalmatlanságát fejezte ki, mikor azon a népgyűlésen nem volt jelen a kerület választóinak tized- része sem, és mikor a való igazság az, hogy a kerület választóinak túlnyomó nagy többsége Kämmerer Ernő iránt, ki már közel 20 év óta képviseli a szakcsi kerületet, változatlan ragaszkodással és bizalommal viseltetik.”

Kämmerer Ernőt négy választási cikluson át nyílt szavazáson csak szótöbbséggel választották képviselővé. Mindenesetben tehát jelen volt az ellenzék is, s ez az ellenzék a XX. század elején gyorsan erősödött. Mint ismeretes, a Szabadelvű Párt, amely 1875-től kormányzó párt volt, 1905-ben megbukott. A dombóvári gyűlés tehát mintegy előre jelezte: a szabadelvű párttól elfordulnak a választók.

Ki volt Kämmerer Ernő? Jogász, aki hosszabb időn át az Igazságügyi Minisztériumban dolgozott. 1887-től 1905-ig a

dombóvári, majd 1910-től a pincehelyi választókerület képviselője volt a Parlamentben. 1896-tól az Országos Képtár és a Történelmi Képcsarnok kormánybiztosa, 1901-től pedig a Szépművészeti Múzeum igazgatója volt. Jelentős történetírói tevékenységet fejtett ki. Sajnos a Tolna megyére vonatkozó kutatásainak eredménye csak kéziratban maradt fenn. A helytörténészek szívesen használják a kutatásai során készített feltáró céduláit.

K. BALOG JÁNOS

IIPTnf/i * jTyB

Kerekes Ferenc tsz-elnökkeí