Tolna Megyei Népújság, 1981. augusztus (31. évfolyam, 179-203. szám)

1981-08-09 / 186. szám

6 I^EPÜJSÄG

1981. augusztus 9.

— Bemutatná a családját?

— Szívesen. Zsolti hétéves, Zsuzska pedig ősztől lesz iskolás.

— Voltak már nyaralni?

— Két hetet töltöttünk Za- márdiban, a tanácsi üdülőben.

foglalkoztam e munkakörben, akik olyan helyzetbe kerültek, hogy a hatóságnak kellett beavatkoznia a magánéletükbe, s a hatóság képviselője pedig én voltam. A legnagyobb dilemmát az okozta, hogy egyáltalán jogom van-e ilyen mélyen beavatkoznom mások életébe, mert az erre jogosító iratokat nem éreztem elegendőnek.

városi tanácsnál és a megyénél is: Egy jogszabály értelmét úgy kell átgondolni, hogy azt valamilyen céllal alkották, de sohasem azért, hogy önmagáért legyen, önállóan éljen és munkálkodjon, hanem a jogalkalmazók segítségével az eredeti célját, az igazságot, a jót szolgálja. És még egy, ehhez kapcsolódó gondolat: soha sem azt kell keresni a paragrafusokban az államigazgatás dolgozóinak és másoknak, hogy az emberek, ügyfelek igényét, kérését, várakozását miként nem lehet teljesíteni, hanem ellenkezőleg.

— Általában vidám és optimista?

— Mi más lennék? Igaz, gyámügyesként évi 1300-as ügyiratforgalmam volt... Ennek ellenére — akármilyen gics- csesen hangzik is — tudni kell örülni annak, hogy milyen szép egy virág, ha elhull egy falevél, vagy ,ha látok egy katicabogarat. És az is öröm, ha más gyereke lett ötös tanuló, még ha — tegyük fel — az egyéninek csak négyes sikerült. S nem kell irigykedni a szomszédunkra, aki most éppen vett magának valamit.

— Kicsit utópisztikusnak tűnik ez.

— Inkább emberségesnek, emberinek tartom, mert mi szükség van arra, hogy bántsuk egymást, hogy piszkálódjunk, haragudjunk, morogjunk egymásra?!

— Az említettek tekinthetők akár szabálysértésnek is?

— Amennyiben íratlan szabályokról beszélünk.

— Kérem, ismertessen meg némiképp jelenlegi munkájával.

— A városi tanácsnál három évig dolgoztam, s most teendőim egy része megint felelős döntésekkel jár, ugyanis a másodfokú, tehát -panaszos ügyek kerülnek hozzánk. Az úgynevezett reszortfeladatom a szabály- sértésekkel kapcsolatos, ami érzelmileg kevésbé telített, mint a gyámügy. Viszont az utóbbitól sem szakadtam el, mert munkatársaim gyakran jönnek hozzám konzultálni. Reszortfeladatom kapcsán is nyilvánvaló, hogy az ügyfelek arra törekednek, hogy az ő valódi vagy vélt igazukat kiharcolják, a mi dolgunk pedig az elsőfokú döntés felülvizsgálata: törvényes-e, helyes mérlegelés eredménye-e, érvényesültek-e a jogpolitikai irányelvek?

— Ez munkája egyik része.

— Igen, ezenkívül feladatom a megyei szabálysértésekkel kapcsolatos tevékenység elvi irányítása. Ez magában foglalja a megyei tanács végrehajtó bizottsága által elrendelt komplex vizsgálatokat, az igazgatási osztály célvizsgálatait, illetve az ezek tapasztalatai alapján kiadott elvi útmutatásokat. Például a statisztikai feldolgozás után is értékelem a szabálysértési hatóságok munkáját, összefoglalva a tennivalókat és meghatározva azt, hogy melyik járásban milyen gondok akadnak.

— Sok a szabálysértés?

— Igen. Mi tulajdonképpen egy társadalmi érdeket fejezünk ki, ennek eszköze, végrehajtója vagyunk, amikor igyekszünk minél alkalmasabb bírságolási

I — Jó időt fogtak ki?

— Igen, de ha nem lett volna strandidő, akkor sem panaszkodnék, mert nem szoktunk unatkozni hármasban, s az úszás mellett például kirándulni is nagyon szeretünk Trabanttal és gyalogosan egyaránt, meg pingpongozni, tollasozni, jelenleg a sakk okozza a „nagy" gondot...

I -ti

— Ugyanis van két sakktáblánk, s olykor szimultánt játszunk, persze igencsak alapfokon. Ezenkívül a zenét és az olvasást igyekszem minél jobban megszerettetni gyermekeimmel, mert számomra sincs olyan nap, hogy ne olvasnék valamit.

— Szépirodalmat?

— Most már igen, hiszen egyetemista koromban Pécsen többnyire a tankönyvek voltak a kezemben, s ma is folyamatos, naprakész tanulást igényelnek a jogszabálymódosítások.

— Eredetileg is a jogi karra készült?

— Nem. Pedagógus szerettem volna lenni, s csak második helyen szerepelt céljaim között a jog. S ellentétben a jelentkezők többségével, engem soha sem a bírói vagy az ügyvédi pálya vonzott, hanem az államigazgatás.

| — Miért?

— Emberekkel, azok ügyesbajos dolgaival akartam és akarok foglalkozni, de nem ügyvédi vagy bírói munkakörben. Azóta mégjobban megtanultam: ha segíteni tudok valakin, ha meq tudom szüntetni valamilyen gondját-baját, ha érzem, hogy bizalommal keresnek fel — mindez elmondhatatlanul nagy és jó sikerélményt ad. És megerősít abban, hogy érdemes ezt csinálnom, s továbbra is ezt kell tennem.

— Ma a megyei tanács igazgatási osztályvezető-helyettese. Egyenes volt az út idáig?

— Az egyetemen az utolsó félévet úgy végeztem el, hogy már Szekszárdon, a járási hivatalnál dolgoztam. Nagoyn jó volt a kollektíva, de a munkám, a tsz-felügyelet nem elégített ki teljesen. Szerettem ugyan azt is, gyakran jártam vidékre, emberek között mozogtam állandóan, de mégis kisebb, speciális terület volt az. Mór az egyetemen elhatároztam: mindenképpen — úgymond — gyám- ügyezni fogok, s amikor a városi tanácsnál lehetőség nyílt erre, örömmel vállaltam.

| — S nem csalódott?

— Hót... A gyámügyeket igazából csak az ismeri, aki már csinálta. Egyéves diplomával én nem mondhattam magamról ezt, amikor belecsöppentem e munka sűrűjébe. Az első év nehéz volt. Azokkal

— Milyennek ismeri önmagát? Nehezen vagy köny- nyen döntőnek?

— Értem a kérdés célját. . . Nos, a lehető legmegalapozot- tabban kell gyámügyekben dönteni, például arról, hogy egy csecsemő állami gondozásba vétele valóban az utolsó lehetséges és jó megoldás e, hiszen oly nagy a tét, s ez a döntés egy egész életre kihat, ugyanúgy, mint az örökbefogadás is. Hatalmas a felelősség, s bizony nem tudtam hazamenni gondok nélkül. Gyakran még éjjel is töprengtem: mi a helyes megoldás? Aztán problémát okozott a fiatalkorúak helyzete, a tizenévesek elő-elő- forduló bűnözése, illetve a megelőzés ... Egy szóval a qyámügyi munka egész embert kíván, de végül is amit döntöttem, amit leírtam, az biztos, hogy „állt", s ebben sokat segített a környezetem is,

— A munkás látja az elkészített terméket, a mező- gazdasági dolgozó a termést, az író a könyvét. És ön?

— Segítek abban, hogy mindez rendben így legyen. Meg aztán a minap is találkoztam egy anyukával, aki a kislányát a segítségemmel fogadta örökbe, s összemosolyogtunk, mert tudtuk mindketten: a gyerek jó helyen van, szépen fejlődik. Ez is boldogság, különösen akkor, ha visszagondolok arra, hogy milyen környezettől sikerült megmenteni a kislányt, akinek nagyon rossz sorsa lehetett volna, de így tisztességes, becsületes emberré válhat.

— Ez egy kislány volt. Ki jut még eszébe?

— Szintén egy másik, aki tizenhárom évesen sokat csavargóit, rossz társaságba került, s késő estig kimaradva éppen abban a lépcsőházban akarta tölteni az éjszakát, ahol én lak• tam. Félt hazamenni, de meglátta a névtáblámat és becsengetett. Hazakísértem, ahol ezúttal elmaradt a szokásos nadrágszíjas fogadtatás, s egy évi pártfogói felügyelet segítségével teljesen egyenesbe került.

| — És a társasága?

— Az is feloszlott, úgy, hogy két másik gyereket állami gondozásba kellett venni — hosz- szas huzavona után. Mert sok szülő nem törődik eleget a fiával vagy lányával, esetleg nem úgy törődik, ahogy kellene, viszont a ragaszkodása nagy. De alapvető, hogy minden gyereknek meg kell adni a lehetőséget: azonos esélyekkel induljon el az életben. Meg kell keresni azt a pontot, azt a gubancot, ahol kisiklott, s eszerint eljárni.

— Szenvedéllyel beszélt, paragrafusokra való hivatkozás nélkül...

— Nem akarok nagy szavakat használni, de mégis, hadd mondjam el, amire engem is tanítottak a járási hivatalnál, a

gyakorlatot folytatni, szem előtt tartva a szigorúságot és a nevelő hatást is, de ennek ellenére — sajnos — évről évre növekszik a szabálysértések száma.

I

— Nem a felderítő tevékenység javul?

— Nem ez a magyarázat. Viszont ami örvendetes: a tankötelezettség megszegése csökkenő tendenciájú. Nagyon tudok haragudni, ha egyes szülők nem íratják be vagy nem járatják gyereküket az iskolába, s felelőtlen magatartásukkal a kicsi egész életére kedvezőtlen hatással vannak, holott éppen ők azok, akiktől a legkedvezőbbeket kellene kapniuk a gyerekeknek.

— Apropó: mire haragszik még?

— Kifejezetten mérges vagyok, ha valaki csupán egy „steril" paragrafusra hivatkozik, holott az önmagában nem mond semmit. Tehát a lélektelen ügyintézésre, a bürokratákra haragszom, akik néha csak aktákat gyártanak, de nem mérlegelik eléggé az emberek személyes indítékait, körülményeit, lehetőségeit vagy ezek korlátáit.

— És minek örül a legjobban, mint osztályvezető- helyettes és mint két gyerek anyukája?

— Munkámban a sikerélmények szerzésének, ezért arra törekszem, hogy amit teszek, azt közmegelégedésre és saját mércém szerint is tegyem. Ami pedig a gyerekeimet illeti: mindennap produkál örömöt Zsolti is, Zsuzska is.

— Marad számukra elég ideje?

— A TIT-nél titkárnőképző tanfolyam vezetője vagyok, s a Népművelési Intézet Országos Tanácsadó Testületének tagjaként is tevékenykedem, de így is jut számukra kellő időm.

— Kaphat-e igazgatási osztályvezető-helyettes ,,Szociálisa kultúráért" kitüntetést?

— A kérdésből kitűnik: tudja, hogy tavaly részesültem ebben az elismerésben, a már említett tanácsadó testületben végzett munkám nyomán. Jelenleg a családi és társadalmi ünnepeket rendező irodák országszerte a legkülönbözőbb elgondolások alapján tevékenykednek, nagyon tarka képet adva, hiszen e munkának nincs se régebbi szakmai tapasztalata, se irodalma, s más megyében élő társaimmal együtt azon dolgozunk, hogy általános érvényű munkamódszereket, ajánlásokat készítsünk a testület számára. Feltétlenül meg kell említenem, hogy e téren megyénkben már rendben mennek a dolgok.

• — Tervei, céljai?

— További örömök szerzése munkámban a már említett módon: sikerélményekkel. Ezenkívül szakvizsgázni akarok, ugyanis elvégeztem már egy erre előkészítő kétéves tanfolyamot. De ami a legközelebbi jövőt illeti: a vasárnapot mór Gunarasban töltöm a gyerekekkel, még egy hét nyári szabadságot élvezve.

— További jó nyaralást kívánok és köszönöm a beszélgetést.

VITASZEK ZOLTÁN Fotó: BAKÓ JENŐ

Múltunkból

Paksról kaptam az alábbi rövid levelet:

Tisztelt Szerkesztő Elvtársi

Megdöbbentett a Tolna megyei zsidók üldözéséről, megsemmisítéséről írott cikke. Szüleim is elmondottak hasonló eseteket. Többször említették a Villany utcai gettót. Arról azonban, hogy itt a városban, vagy a megyében 100 zsidó kivégzésével fenyegetőztek volna, nekik sincs tudomásuk. Ha le- ‘het, egy alkalommal közöljön ilyet is a levelekből. Aláírás S. F-né, Paks.

Tisztelt S. F-né!

Az eddig közölt dokumentumokkal valóban a fasizmus embertelenségét kívántuk bemutatni. Az események óta eltelt 37 esztendő sem feledtetheti az emberiség ellen elkövetett bűnöket. Kérésének eleget téve, az alábbiakban közzé teszünk egy olyan jegyzőkönyvet, amely tanúsítja, hogy az SS — diktálva a feltételeket, a szabályokat —, 100 zsidó kivégzésével fenyegetőzött. Az esemény Pakson történt, 1944. március 22-én, három nappal hazánk német megszállása után. Az SS ezúttal is valóban megszállóként viselkedett. A jegyzőkönyv tehát nemcsak az embertelenségnek, hanem függetlenségünk lábbal tiprásanak is fontos dokumentuma.

Idézzük tehát a jegyzőkönyvet:

„Készült Pakson, , 1944. március 2-én, amikor megjelenik a járási főszolgabírói hivatalban Mösslacher SS Obersturmführer és a következő rendszabályoknak a zsidók tudomására való hozatalát kéri.

Jelen vannak alulírottak.

1. Zsidó egyén este 6 órától reggel 7 óráig az utcán nem tartózkodhat, amennyiben az utcán tartózkodik, a helyben állomásozó német helyőrség igazoltatása után vele szemben a szükségesnek mutatkozó intézkedéseket fogja foganatosítani.

2. Minden zsidó üzlet feltűnő helyen, az üzlet bejárata és az üzlet kirakatában sárga színű csillaggal, melynek nagysága 10x10 cm legyen, megjelölendő és ezen kívül a csillag mellett legalább 5—8 ernes betőkkel magyar és német nyelven írandók, hogy „Zsidó üzlet — Judengeschaft”.

3. A zsidó hitközség elnökei kötelesek haladéktalanul és pedig külön-külön a neológ és orthodox felekezetek szerint az összes zsidókat feltüntetendő kimutatást készíteni oly módon, hogy az egyes családok, illetve abba tartozó egyének a kimutatásban elkülöníttessenek.

4. Minden családfő d. u. 4 órakor köteles a hitközség elnökénél jelenteni, hogy a családjába és felügyelete, illetve felelőssége alá tartozó zsidó személyek valamennyien Pakson tartózkodnak, a családban változás nem állott be. Ameny- nyiben ezen kötelezettséget a zsidó családfő elmulasztja, ezért fejével felelős.

5. A zsidó hitközség elnökei kötelesek mindennap délútán 5 órakor a kimutatást a fent írt katonai parancsnok úrnál az ipartestület székházában bemutatni és jelenteni az esetleges változást. Abban az esetben, ha a tilalom ellenére bármely zsidó is Paks községből eltávoznék, és ezt a hitközségek elnökei bejelenteni elmulasztanák, ezért ők felelősek, és abban az esetben, ha a hitközség elnökei a jelentési kötelezettségüknek eleget nem tesznek, vagy megszöknek, 100 drb zsidó kivégzését fogja a katonai parancsnokság elrendelni.

6. Zsidó Paks községből egyáltalán nem távozhatik el, mivel Paks községben kórház van, még betegség esetén sincs a tilalom alól kivételnek helye. Semilyen közlekedési eszközt (vasút, hajó) zsidó nem használhat.

7. A jelenlévő főhadnagy úr szükségesnek tartja figyelmeztetni külön is hivatkozással a magyar kormányzat által kiadott rendelkezésekre a zsidó lakosságot, hogy a legmesz- szebbmenőkig tartózkodjék a fekete piac gyakorlásától, mert tettenkapás esetén a kormány

rendelkezésein felül a német haderő is külön meg fogja torolni.

8. Minden zsidó köteles a kereskedésében lévő öjsszes árucikkekről leltárt felfektetni és ezenkívül köteles a vagyoni helyzetét részletezve (ingó, ingatlan) feltüntetendő leltárt is felfektetni, melyet a községi-elöljárósággal láttamoztatni köteles. A községi elöljáróság pedig köteles a legjobb tudása és a valóságnak megfelelően a leltárt kiigazítani és ,a vagyoni helyzetet teljes valóságban feltüntetni.

9. Jelen rendelkezések visz- szavonásig hatályban maradnak, mely visszavonást a német katonai parancsnokság és járási főszolgabíró együttesen eszközli.

Jelen rendelkezés kizárólag Paks község területén érvényes.

A jegyzőkönyv felolvasás után h(eiyben) h(agyólag) aláíratott.

K. m. f. t.

Dr. Arany szolgabíró, Mösslacher SS Obersturmführer, (az egyházak képviseletében): Alt- mann Simon, Steiner Gyula, Horváth István."

(Az eredeti jegyzőkönyv megtalálható az 5820/1944. évi alispáni iratok között a Tolna megyei Levéltárban.)

A jegyzőkönyvet egy nappal később dr. Korniss István paksi főszolgabíró megküldte az alispánnak. Az alispán - mit tehetett mást? - „Tudomásul, irattárba" megjegyzéssel napirendre tért az SS főhadnagy utasítása felett.

Miként előző írásunkban említettük, a gettóba zárt magyar állampolgárokat megkinozták, nyomoztak az elrejtett, vagy más személynek megőrzésre átadott vagyonok után. A kínzások a lakosság széles rétegeiben megdöbbenést váltottak ki. Tolna megye alispánja aszta1- lára 1944. június 13-án világoskék tintával írott Levél került. Névtelenül írták - a gettóba zártak védelmére. Idézzük a levelet.

.íMéltóságos Alispán Urnák, Szekszárd.

Azon tiszteletteljes kéréssel fordulok a Méltóságos Alispán Úrhoz, én mint paksi magyar keresztény lakos nem nézhetem azt a kegyetlenkedést, melyet 3 detektív visz végre a Paksi gettóban a zsidókkal, ütik-verik őket, azután hidegvízbe mártják a kezüket, hogy ne lássák meg az ütés. Majd a verés után nyilatkozatot kell aláírni nekik, arról, hogy nem bántották őket. Mély tisztelettel kérem a Méltóságos Alispán Urat, intézkedni szíveskedjék, mert a nemzeti szocialista Magyarországon ilyesmi nem történhetik meg (?) és ez nem csak o zsidók, de mi köztünk magyarok között is nagy megdöbbenést keltett ilyen inkvizíció. Kérésünk elintézését mély tisztelettel kérjük

több keresztény paksi lakos”

A fenti névtelen levelet 9901/1944. számon iktatták. Az alispán - természetesen - nem intézkedett. írógéppel ráírták a levél kátlapjára: „irattárba. K. 1944. VI. 21. alispán"

Nem hiszem, hogy bárki is csodálkozna azon, hogy a levelet nem merte aláírni a szerzője. Noha egyértelmű, hogy az írást megváltoztatták (pl. bal kézzel írták), hogy ne ismerjenek rá a szerzőre, de a levél stílusa, szóhasználata arra utat, hogy a szerző értelmiségi foglalkozást űzött egykoron. A levél tanúsítja, hogy széles rétegekben váltottak ki ellenszenvet a fasizmus embertelen tettei.

K. BALOG JÁNOS